fbpx Skip to content

Őszinte leszek, én sosem frissítek azonnal az új macOS rendszerekre, mert számomra jóformán semmi újat nem hoz maga a rendszer évek óta, legalábbis felhasználói oldalról. Ezért aztán a béta macOS szoftverekre pláne nem szoktam frissíteni, és még a véglegesre is fél vagy akár 1 évvel később szoktam rászánni magam, hogy frissítsek.

Szerintem az Apple az utóbbi években nem nagyon fektetett energiát a macOS rendszerekbe, apróságokat kapunk, körülbelül mint a watchOS-nél, hogy mondjuk az edzés része frissül, de az nem minden ember számára lehet érdekes. Ellenben most a macOS Sequoia egy egészen érdekes funkciót hozott, ami sokak számára érdekes lehet, bár a bétában egyelőre csak amerikai Apple ID-val lehet aktiválni és használni. Az iPhone tükrözése lényegében az, amit a neve sugall: a készüléket látjuk, és tudjuk is használni a Mac-en, de mit is jelent ez?

Nem csak, hogy látjuk, hanem használhatjuk is azt teljes egészében, és közben lezárva marad a “másik oldalon”. Tehát más nem látja, hogy mit csinálunk rajta. Ez munkában rendkívül hasznos lehet, ha csak egy üzenetre akarunk válaszolni gyorsan egy chat alkalmazásban, ami esetleg nem érhető el Mac-en, vagy csak egy értesítést várunk 1-1 alkalmazásból, azt is látjuk a Mac-en, egyszóval teljes értékűen használhatjuk az iPhone-t, miközben a gépen dolgozunk vagy éppen filmezünk, szórakozunk.

Én szinte mindent a laptopon intézek, gyorsabban válaszolok, gyorsabban tudok megnézni bármit, másolni ide-oda dolgokat, és persze a filmet is kényelmesebb innen nézni. Számomra az iPadOS túl kevés a munkához, de még a szórakozáshoz is, és mostanáig a telefon is folyton mellettem volt és nézegettem, jött-e rá valamilyen értesítés. Viszont így már csak 1 kijelzőt kell használnom, ami megkönnyíti a munkámat is.

Erről Jeff a 9to5Mac-től készített egy részletes videót is, amit érdemes megnézni!

Ha már tükrözésről van szó, akkor a SharePlay is elég sokat fejlődött az iOS 18-ban: az alábbi videóban a kijelző megosztást láthatjuk egy iPhone és egy iPad között, hogy mennyire könnyű megmutatni valamit a másik kijelzőjén, esetleg segíteni neki, és így tovább…

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Ez az egyetlen dolog, amire kíváncsi lennék az új rendszeren, de EU-ban pont nem fog működni…

  2. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    igazából fog menni, ha megfelelő Apple ID-val vagy bejelentkezve az App Store-ban. nyilván egyszerűbb lenne, ha magyar ID-val is menne, de egyelőre ez van.

  3. Totál nem életszerű, hogy US és EU id közt váltogassak minden egyes appletöltésnél.

  4. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ha ingyenes appokról van szó, akkor teljesen mindegy, melyikkel töltöd le, azokat alapértelmezetten letöltheted az amerikaival is – ez alól maximum az adott régiókra elérhető, más régiós app (például HBO) lehet esetleg probléma. a fizetősnél már nyilván nem mindegy, de jelenleg ez a módja ennek.

  5. Azért olyan sok appot nem töltesz le a gépre, de egyetértek viszont én bevállalom mert nekem ez a funkció kell.

  6. Azért nagyon nem mindegy, hogy később a purcashe historydat 1 vagy 2 helyen vadászod, ha vissza akarsz keresni egy appot. Teljesen nonszensz ez a screen sharing limitáció az Apple részéről.

  7. Telóra viszont igen.

  8. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    szerintem mindegy, mert az összes fizetős appod a magyar ID-n lesz, ingyenest meg bármelyikkel letöltheted ingyen.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for r3dsnake Avatar for Szifon Avatar for Jadeye Avatar for SzifonAdmin