fbpx Skip to content

Az Apple-nek sikerült a Let Loose eseményén az M4-es processzorral szerelt iPad Pro modellek bemutatását egy olyan reklámmal nyitnia, ami többeket is felháborított a kreatív világban.

Ez a felháborodás pedig olyan mértékűvé vált, hogy az Apple bocsánatot is kért mindazoktól, akiket ezzel a reklámmal felháborított, és egyúttal azt is eldöntötte, hogy a tévében nem fogja ezt a reklámot futtatni.

Nézzük először ezt a bizonyos reklámot:

 

Az Apple nyilván valószínűleg azt akarta sugallni ezzel a reklámmal, hogy ennyi minden, a kreatív alkotás során használt dolgot képes volt belesűríteni az új iPad Pro modellekbe, de ez nem nyerte el a kreatív világban dolgozók elismerését, hanem visszaütött.

Tor Myhren, az Apple marketing kommunikáciért felelős alelnöke az Ad Age oldalnak az alábbi nyilatkozatot tette az eset kapcsán:

“Az Apple-nél a kreativitás a DNS-ünk része, és hihetetlenül fontos számunkra, hogy olyan termékeket tervezzünk, amelyek világszerte segítik a kreatív alkotókat. Célunk, hogy mindig ünnepeljük a felhasználók önkifejezésének és ötleteik megvalósításának számtalan módját az iPad segítségével. Ezzel a videóval nem sikerült eltalálnunk a célt, és ezért elnézést kérünk.”

A japán kultúrát ismerőknek rögtön eszébe juthat erről például a cukumogami, ami ugye arról szól, hogy bizonyos tárgyaknak lelke van, és emiatt a fenti reklám, amiben mindenféle tárgyat kilapítanak, eléggé furcsa jelentéssel bír abban a környezetben. Persze ez a japán szál csak egy vetülete az egésznek, hiszen a nyugati világban ugyanúgy nem értékelték ezt.

Neked hogy tetszett ez a reklám? Egyetértesz a felháborodással?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Most ebben a cikkben az a hír, hogy sérti a japánok lelkét, akik maguk sem tudják, hány milliárd féle istenük van mindenre? Amikor a Peugeot a 206-t reklámozta az egész világon ezzel a reklámmal, ahol tönkre teszik a világ egyik legikonikusabb autójának az egyik darabját (Hindustan Ambassador, 1957-től egészen 2014-ig gyártották, jelenleg a Peugeot tulajdona és éppen indítják az újragyártást) az miért nem volt probléma japánban? Az miért nem keltett hisztit?

    Vagy éppen a japánok gondolják, hogy ez egy rossz reklám? ÉPPEN ŐK? Csak mert a japánok roppant sikeresnek mondhatók, ha például elfuserált névadásról van szó. Úgy tűnik, a Mitsubishinek nem volt elég, hogy az egyik modelljük egy „saláta” (Lettuce), így még egy lapáttal rátettek. Mikor az 1981-es Tokiói Autószalonon bemutatták azóta legendássá vált, szinte elpusztíthatatlan terepjárójukat, az autót még Pajerónak hívták. Ám még mielőtt ’82-ben piacra dobták volna, valakinek a kezébe akadhatott egy spanyol szótár és rájöttek, nem feltétlenül a legszerencsésebb „recskázó”-nak nevezni egy új bevezetésű kocsit. Így spanyol-ajkú nyelvterületen inkább Montero néven kezdték forgalmazni… szóval ezer és egy dolog van, ami ennél sokkal rosszabbul sikerül…

    Ez a reklám nagyon szép és már az elején átjön, hogy a belesűrítés, a kicsire összenyomás és VALAMI EGÉSZEN ÚJ létrehozása a cél, a mondanivaló, nem pedig valaminek a tönkretétele, amortizálása…

    Az említett Peugeot reklám: https://www.youtube.com/watch?v=wpqSvrjZsrU
    (be kellett illesztenem egy szóközt a https mögé, azt vedd ki, működő link)

  2. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    nem, nem ez benne a hír – ahogy a cikk is írja, a felháborodás világszintű, a japán kultúrából származó fogalom pedig csak egy példa arra, miért gondolhatják egyesek furcsának a reklámot, lásd:

    Persze ez a japán szál csak egy vetülete az egésznek, hiszen a nyugati világban ugyanúgy nem értékelték ezt.

  3. Avatar for Voody Voody says:

    Rohadjak meg sokkal boldogabb lennék, ha ilyen problémáim lennének. Szerintem nagyon jó a reklám, és nekem egyből érthető volt mit szimbolizál. Ez csak szimplán hiszti, semmi más.

  4. Elérte a célját:

    • megnéztem a videót
    • tudok róla, hogy van új iPad Pro

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Helioport Avatar for Voody Avatar for Szifon Avatar for Jadeye Avatar for Nem_Tom