blackmorpheus érdekelte, hogy hogyan is csináltam a dock-omat.
Az előtörténetről annyit kell tudni, hogy mikor anno megkaptam az iphone-omat akkor rögtön én is csilli – vill-vé szerettem volna változtatni, és fel is raktam a hozzá tartozó programot a summerboardot… Na ezzel itt be is zárult előttem a program pályafutása, mert ahogy feltelepítettem elkezdett lefagyni megállni kilépkedni a telefon… Le is szedtem és a mai napig nem is raktam fel újra…
Pár nappal ezelőtt azért raktam fel újra mert úgy láttam, hogy már kijavították a hibáit, és találtam 1 olyan témát ami nekem nagyon megtetszett 🙂
Ez volna az… főleg a dock része tetszett meg nagyon.
Tehát fel is raktam a témát is mindent remekül működött, de valahogy nem volt az igazi… lassú volt néha akadozott nem igazán az volt amire én számítottam…
Kénytelen voltam megválni tőle mert nekem fontosabb, hogy 1 olyan telefonom legyen ami minden szempontból gyors és kiválóan működik. így hát törlés és vissza az egész…
Azért furdalt a kíváncsiság a dock iránt, hogy mégis hogyan csinálhatnám meg.
A következő a teendő.
Szükséged van winscp-re vagy valamilyen programra amivel fileokat helyezhetsz át, ill. szükséged van a Customize nevű programra a legújabb verziójára. Customize telepíthető az installerből.
Tehát először is kell nekünk 1 dock kép: innen letöltheted.
Ezt a képet a Customize-al a jelenlegi dock helyére kell tennünk.
Töltsük fel a képet a iphone-ra, mégpedig ide:
/private/var/root/Library/DockSwap/BackUp > mappába!
Azután indítsuk el a customize -t és tegyük be ezt dock-nak.
Utána “Icon Display Order > Number of Icons > five Icons”
Utána “Manual Recorder > Dock
1. Safari
2. mail
3. phone
4. sms
5. ipod
A többi nem számít.
Ha ez megvan újra “Display order > Customize > és a home gombot lenyomjuk :)”
Springboard frissül és már kész is a dock-unk első fele!
Ezután ki kell cserélnünk a programok ikonjait.
Mindenhol az icon.png -t kell kicserélni a megfelelőre kivéve az ipodnál!
MINDENHOL CSINÁLJUNK BIZTONSÁGI MÁSOLATOT AZ EREDETIRŐL!
Új ikonok: letölthetőek innen!
1. safari:
/private/var/Applications/MobileSafari.app -ban írd felül az icon.png file-t az enyémmel!
2. mail:
/private/var/Applications/MobileMail.app -ban írd felül az icon.png file-t az enyémmel!
3. phone:
/private/var/Applications/MobilePhone.app -ban írd felül az icon.png file-t az enyémmel!
4. sms:
/private/var/Applications/MobileSMS.app -ban írd felül az icon.png file-t az enyémmel!
5. ipod:
/private/var/Applications/MobileMusicPlayer.app -ban írd felül az icon.png és az icon-MediaPlayer.png -t is! Az enyémmel!
Ha mindezekkel megvolnál akkor indítsd újra a telefont, s lám csodát már olyan dockod van amilyen nekem 🙂
17 Comments
basszus most nézem lefogok merülni 😀
Köszi a leírást… már ezt használom…
A leírás alapján sikerült ? 😀
persze simán 🙂
Igen én is kipróbáltam, hát szó szó… sztem attól is lassúlt a cucc, de tényleg jobb , hogy nem kell oldalakat lapozgatni…
Black: GZ 🙂
okbis: nekem nem lassult tőle semmit a telcsi. max. annak az animációnak az idejével, mint ahogy kinyílnak a mappák.
nekem az bőven elég 🙁
nekem nincsi ilyen mappám -/private/var/root/Library/DockSwap/BackUp-
csak eddig van: /private/var/root/Library/Lockdown- és abba nincs semmi
Ezt én annó 1.1.2 -őn csináltam, 1.1.3 -on már nem lehetséges. Eggyenlőre.
Sajnos nem tudom letölteni az ikon fájlokat, mert nem elérhető..
Lehetne orvosolni a problémát?
Köszi!
Csak nekem nem sikerült feltennem a Customize-t 2.2 rendszerre? Vagyis felteszi, csak indítás után 1ből fagy és kilép.
Cydiaból tettem, mert nem tudom hogy melyik installer source-ban van.
Ha valaki tud segítsen!
Köszi!
Szyszy @ lehet hogy az eltelt egy év az oka 😀
hát lehet, de akkor lehetne törölni a linket 😀
Sziasztok!
Szerintem leginkább idevág a kérdésem: Találtam egy oldalt ( http://www.iphonethemeworld.com/ ), ahol iphone “témákat” lehet letölteni, mappákba jönnek le az ikonok, meg mindenféle ami kell hozzá. Az lenne a kérdésem, hogy nem tudja-e valaki, hogy kell azt felrakni a telóra, hogy működjön is. Gondolom fel kell másolni vmelyik mappába a telóra, de hova??
Előre is köszönöm!
Időközben rájöttem..:)
2.2-n nagyon egyszerű az egész, szinte akármilyen képekkel szinte akármilyen dizájnt lehet csinálni, neveknek kell stimmelnie stb. itt: \private\var\stash\Themes.o7uw6R\
nekem is nagyon tetszik ez a dizájn, ikonokat nem tudnátok újból elérhetővé tenni? köszönöm