fbpx Skip to content

Minden pletyka arra mutat, hogy az Apple idén USB-C-s iPhone-okat fog bemutatni. Ez azonban felveti a kérdést, hogy mi lesz az AirPods töltőtokjainkkal, amik jelenleg még Lightning-csatlakozósak?

Mark Gurman, a Bloomberg újságírója úgy véli, hogy az Apple-nél is gondoltak erre, és ősszel, amikor bemutatják az iPhone 15 családot, akkor érkezik majd egy USB-C-s AirPods Pro töltőtok is. De milyen változásra számíthatunk még az új csatlakozón felül?

Ha hihetünk Gurmannek, akkor az USB-C-t leszámítva semmiben sem fog hardveresen eltérni az ősszel bemutatandó AirPods Pro a jelenlegitől, az Apple ugyanis első körben szoftveres újításokon dolgozik.

Az egyik ilyen új funkció a hallásteszt lenne, ami lehetővé tenné, hogy az AirPods Pro-d segítségével felmérd a hallásod. Ha minden igaz, akkor különböző hangokat játszana le a fülhallgató és ezzel tesztelhetnéd a füleid állapotát.

Az AirPods Pro jövője persze tartogat újításokat, bár ezekről csak pár szóban beszélt Gurman. Azt jól tudjuk, hogy az Apple számára kifejezetten fontos az egészség, épp ezért az AirPods Pro új generációja további érzékelőkkel bővülne, mint például hallójárati hőmérő. Ez állítólag pontosabb mérést tudna adni, mint az Apple Watch Series 8 csukló hőmérője.

Az FDA a tavalyi év során enyhítette a hallókészülékek szabályozását és az Apple így lecsapott az AirPods Pro ilyen irányú fejlesztéseire. Persze az AirPods Pro már jelenleg is sokat segít a nagyothallóknak a “Beszélgetés kiemelése” és az “Élő hallgatás” funkcióknak köszönhetően, de ennél sokkal nagyobb tervei vannak a cupertinói vállalatnak.

Szóval összességben hacsak az egységes töltőcsatlakozó nem hoz lázba, akkor az őszi AirPods Pro frissítés egy viszonylag unalmasabb lesz, de a horizonton már látszik egy izgalmasabb AirPods Pro, ami sokkal többet tudhat majd.

Te örülsz, hogy USB-C-s lesz hamarosan minden Apple kütyü?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for expa expa says:

    környezeti hőmérő miért nincs az órában? Érthetetlen.
    20 évvel ezelőtti órámban is van :smiley:

  2. Avatar for Hacsi Hacsi says:

    A Series8-ba van csak nem nezheted meg az adatokat….

  3. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    igazából bármelyik készülékben van hőmérés, amelyikben lítiumos akkumulátor van, csak az az akku hőmérsékletét nézni – ami pedig normál esetben megegyezik a környezetével, az óra esetén ez a csuklód hőmérséklete.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for Hacsi Avatar for Jadeye Avatar for expa