fbpx Skip to content

Az új Apple M1 chip a frissített Mac miniben, valamint a 13 hüvelykes MacBook Air és Pro modellekben jelenleg maximum 16 GB RAM-mal kérhető, és ezen a memórián osztozik minden, tehát még a grafikai magok is, és jelenleg nincs információ arról, hogy a jövőben ez változik-e majd.

A másik korlátozó tényező, hogy az M1-es gépek nem támogatják a külső, Thunderbolt porton keresztül csatlakoztatható GPU-kat (eGPU) sem, aminél szintén nem ismert jelenleg, hogy mi ennek az oka, illetve hogy ez később várható-e vagy sem.

Maximum 16 GB RAM

Az új M1 alapú MacBook Air, a 13 hüvelykes MacBook Pro és Mac mini modellek 8 és 16 GB RAM-mal választhatóak, ahogy azt az Apple oldalán is láthatjuk. Ezek azonban már évek óta nem különálló, DIMM modulok, mint a régi gépek esetén, amelyekben bizonyos esetekben a felhasználók által cserélhetők voltak, és nem is külön chipek, amelyek az újabb készülékek alaplapjára voltak integrálva. Ezek ugyanis most már az M1 modul részét képezik.

A vásárlók döntő többségének nem lesz szüksége 16 GB-nál több RAM-ra. Azoknak, akik komolyabb munkát végeznek, nem kell aggódniuk, mert az Apple szinte biztosan be fogja vezetni az M1 erősebb verzióját, amely 16 GB-nál több RAM-mal lesz kapható.

Nincs eGPU támogatás

Az eGPU támogatás hiányáról a TechCrunch számolt be először:

Az Apple első saját fejlesztésű SoC köré épített Mac-je nem támogatja az eGPU-kat. Nem világos, hogy pontosan hol kezdődik az összeférhetetlenség; maga az M1 chip nem fér össze az eGPU-kkal, vagy valami más van a háttérben?

Az eGPU támogatás lehetővé teszi, hogy sokkal nagyobb teljesítményű grafikus kártyát csatlakoztassunk a Mac-hez Thunderbolt porton keresztül, hogy növeljük a játékok és alkalmazások, például a Final Cut Pro grafikus teljesítményét. Bár az új M1-es Mac modellek mindegyike USB-C-vel és Thunderbolt 3-mal van felszerelve, mégsem támogatják az eGPU-kat, mint az Intel alapú társaik.

A felhasználók azt tapasztalták, hogy egy korábbi generációs Mac mini extra RAM-mal és eGPU-val az ár töredékéért ugyanazt a teljesítményt hozza, mint egy Mac Pro.

Ha olyan programokat használunk, amelyek eGPU-t igényelnek, akkor jelenleg nem célszerű az M1 alapú Mac-ek megvásárlása az eGPU támogatásának hiánya miatt. Az előző Mac-ekben az USB-t és a Thunderboltot külön chip kezelte, most pedig az M1 teszi mindezt. Valószínű, hogy az eGPU-kompatibilitást egy következő szoftverfrissítéssel kapjuk meg, ha már egyszer ott van a Thunderbolt port a gépben, ami ezt lehetővé teszi.

Fontos megjegyezni, hogy ez csak az eGPU-kat érinti – más Thunderbolt perifériáknak, például a nagysebességű, külső tárolóknak minden gond nélkül működniük kell az Apple Silicon Mac gépekkel is.

Neked mi a véleményed az új, M1 alapú Mac-ekről?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for Put2 Put2 says:

    A másik korlátozó tényező, hogy az M1-es gépek nem támogatják a külső, Thunderbolt porton keresztül csatlakoztatható GPU-kat (eGPU) sem, aminél szintén nem ismert jelenleg, hogy mi ennek az oka, illetve hogy ez később várható-e vagy sem.

    Ennek Szoftveres oka van! Ugyanis Apple által támogatott Radeon VGA-khoz meg kéne nekik írni az ARM-ra optimalizált meghajtókat… Így nem lenne gond…

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for Put2