Skip to content

Az Európai Unió sok ponton rászállt már az Apple-re az elmúlt években, ennek köszönhetően kaptunk alternatív alkalmazás-áruházakat és USB-C töltőcsatlakozót az iPhone-ra.

Most is a DMA-ra (Digital Markets Act – digitális piacokról szóló jogszabály) hivatkoznak és ezúttal még vadabb dolgokat követelnek a cupertinói vállalattól. De hogy vidáman zárjuk a cikket, a csatlakozómentes iPhone-ról is szót fogunk ejteni.

Dobjuk is le az atomot, két kategóriára lehet osztani, hogy mit vár el az Apple-től az EU:

  1. Csatlakoztatott eszközök: okosórák, fejhallgatók és televíziók jobb csatlakozását követeli az EU. Harmadik féltől származó okosóráknak is ugyanolyan hozzáférést kell biztosítania az Apple-nek, így például az értesítések azonos menedzsmentjét is meg kell oldaniuk. Ugyanígy az AirDropot és az AirPlay-t is támogatnia kell az Apple-nek más eszközökkel és a gyors párosítási szabványukat is ki kell terjeszteniük más gyártók fülhallgatóira.
  2. Az interoperabilitási kérelmekre vonatkozó hatékony eljárás: az EU követeli, hogy az Apple tegye nyilvánossá harmadik felek számára a funkcióik műszaki dokumentációját és javítsa azok hozzáférését, valamint kommunikálja ezek elérhetőségét és tartsa őket mindig frissítve.

A harmadik féltől származó okosórák támogatására az Apple 2025 végéig kapott időt, a nem Apple/Beats fejhallgatók automatikus váltását pedig 2026. június 1-ig kell kihozniuk az AirDrop támogatással együtt. Az AirPlay kinyitásával voltak a legmegengedőbbek, ott 2026 végéig kaptak időt.

Ha érdekel, a teljes sajtónyilatkozatot elolvashatod a határozatról az Európai Bizottság oldalán magyar nyelven: A Bizottság a digitális piacokról szóló jogszabály keretében iránymutatást nyújt, hogy megkönnyítse az innovatív termékek fejlesztését az Apple platformjain.

Az Apple-nek ráadásul nem csak azt kell megvalósítania, hogy az eszközeik közötti jelenlegi jobb együttműködést biztosítják minden harmadik fél eszközeihez, hanem ha a jövőben valamilyen olyan megoldást dobnak a piacra, ami jobb kommunikációt tesz lehetővé az eszközeik között, akkor azokat az első naptól kezdve elérhetővé kell tenniük a harmadik felek számára is, dokumentációval és API leírásokkal.

Az Apple válaszolt a 9to5Mac megkeresésére és ahogy azt gondolni lehetett, nem igazán voltak felvillanyozva az Európai Bizottság döntésétől:

A mai döntések megkötnek minket és lelassítják az Apple fejlődését az európai felhasználóink számára és arra köteleznek minket, hogy elajándékozzuk az új funkcióinkat ingyen olyan vállalatok számára, akiknek nem kell betartaniuk ezeket a szabályokat. Ez rosszat tesz a termékeinknek és az európai felhasználóinknak egyaránt. Továbbra is együtt fogunk dolgozni az Európai Bizottsággal, hogy segítsünk nekik megérteni az aggályainkat, a felhasználóink nevében.

Az Apple különösen aggódik az értesítési rendszer kinyitása miatt, szerintük ez csak úgy lehetne megoldható, ha a jelenlegi titkosított iOS értesítési rendszer nem titkosítva küldené az információkat a szervereikről, ami szembemenne a cég adatvédelmi törekvéseivel.

Egészen eddig az Európai Bizottság csak az Apple-t kötelezte a DMA betartására, amit az Apple egyáltalán nem tart fairnek, hiszen így az összes többi gyártó csak profitál abból, hogy ők hátrányba kerülnek.

Ha az Apple-nek nem sikerül kompromisszumra jutnia az EU-val, akkor az iOS 19 és az iOS 20 fejlesztéseinek nagy része arra fog elmenni, hogy más gyártók eszközeivel jobban kommunikálhassanak az Apple eszközök és a cég nem tudna olyan fejlesztésekkel foglalkozni, amikről úgy gondolják, hogy valódi értéket adnak a vásárlóiknak.

És akkor most evezzünk át egy kicsit vidámabb vizekre. A héten beszámoltunk egy vad pletykáról, amiben arról írtunk, hogy az Apple-nél elgondolkoztak a csatlakozó nélküli iPhone 17 Airen: Pletykaválogatás: iPhone 17 család, új Studio Display, iOS 19, élő fordításra képes AirPods, visionOS 3.

Itt persze felmerül az, hogy hogyan tudná ezt az Apple megcsinálni, amikor az EU a CCD-vel (Common Charger Directive – közös töltő direktíva) kötelezi a gyártókat az USB-C használatára?

Nos, az EU itt nem állt volna az Apple útjában, ugyanis a direktíva csak azt mondja ki, hogy ha van töltőcsatlakozó az eszközön, akkor annak USB-C-nek kell lennie. Amennyiben csak vezeték nélkül tölthető, akkor nem kell rá USB-C csatlakozó.

Ezt megerősítette az Európai Bizottság sajtóreferense, Federica Miccoli is a 9to5Mac-nek:

Igen, miután egy ilyen eszköz nem töltődhetne vezetékes módon, így nem kéne tartania magát a harmonizált vezetékes töltési megoldáshoz.

Azért azt is hozzátette, hogy az EU következő lépése az lesz, hogy a vezeték nélküli töltési szabványokat is harmonizálni fogják. Reméljük, hogy a Qi2 mellett döntenek és akkor legalább azzal nem lesz megnehezítve az Apple mérnökeinek élete.

Te mit gondolsz arról, hogy az EU ennyire beleszól abba, hogy mit és mit nem csinálhat az Apple?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Amúgy az Apple is helyenként eljátsza a kurvát. Alapvetően nekem sem tetszik ez a fajta nyomulás az EU részéről a DMA pajzsa mögé bújva, de pl. az értesítésekre vonatkozó érvelés az Apple-től az atom blöff. Windows 11-en pl. simán működik az értesítések tükrözése (Phone Link alkalmazással), szóval a technológia vagy entitlement a rendszerekben ott van, csak eddig nem mindenki kapta / használta meg / ki.

    Az EU oldaláról egyébként azzal is egyetértek, hogy a *cast technológiákat is univerzálissá kéne tenni, de ott szerintem mérföldekkel az AirPlay vezet műszakilag, nem a Chromecast vagy MiraCast. Szóval vegyes…

  2. Avatar for Czo Czo says:

    Ez regen egyebkent, mukodott. Nekem volt LCD kijelzos stereo bluetooth fulesem, ami a 3GS-vel, szerintem iPhone OS 3vagy 4 eseten, a notificationok szoveget kitolta a fules LCD kijelzojere, amin pl a szamvaltaskor a fules kiirta a szam cimet is.

  3. Érdekes hogy pont a mobilok, meg pont az Apple zavarja őket mindig. Itt azért jelentős különbségek vannak minőségben, megbízhatóságban, amikben indokolt lehet hogy Tim védenék a belefeccölt pénzt. Az miért nem böki a csőrüket, amikor pl. teljesen ugyanolyan, minőségben, anyagban, mindenben ugyanolyan két alkatrész közül az egyik azért háromszoros áron van, mert az a nagy márkanév termékéhez való, a másik meg máshoz, és ezért egyetlen csavar vagy rögzítési helyet direkt 3 minivel arrább teszek, nehogy már kompatibilis legyen. Lehet ez autó, háztartási vagy mobil alkatrész, mindegy. Na, itt lenne tennivaló.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Burgatshow Avatar for Czo Avatar for Szifon Avatar for tibor731

Shopping cart

Hírek, Újdonságok

Webshop

Rendezés
Termék elérhetőség
Ár
- Ft
Bevonat
Csatlakoztatás
Modell
Tárhely
Méret
Tok mérete
Kialakítás
Gyártó
Akciós ár
Szíj anyaga
3
Flying ninja
82 Ft
2
Gucci watch
82 Ft
subtotal $164.00
shipping $10.00
discount $17.00
total $75.00