fbpx Skip to content

A hét elején az Apple bemutatta az Apple Watch szíjainak új, nemzetközi kollekcióját, amelyet a nyári olimpia megünneplésére terveztek. Összesen 22 fajta új karpánt érhető el minden méretben az Apple Watch tulajdonosok számára. Minden darab az Apple Watch sportpántján alapul, de egyedi, országspecifikus kialakítással rendelkezik.

Az Apple különféle színkombinációkban kínálja ezen kiegészítőit, amelyek megfelelnek az adott ország zászlajában látható színeknek. Például a dél-afrikai modell négy színben pompázik: piros, kék, zöld és sárga, ezzel szemben az ausztrál pánt csak kettőben: zöld és sárga. Egyes szíjak anyagukban színezettek, míg mások csíkosak. Ami zseniális húzás, hogy a hozzá passzoló óraszámlap is letölthető a kiegészítőhöz.

Mivel az Apple egy amerikai cég, kezdjük az Egyesült Államok pántjával:

Ahogy elvárható, vörös, fehér és kék. Az Apple ez esetben a keskeny csíkos kivitel mellett döntött. A szalag fő szövete félig fehér és félig kék, a szélén pedig két vékony piros csík van.

A következő darab a japán verzió. Gyönyörűen minimalista, akár csak maga a japán zászló:

Minden fehér, vékony vörös csíkokkal a szélén. A pánthoz hasonlóan a megfelelő japán csíkos óraszámlap is nagyon egyszerű. Széltől szélig fehér, egyetlen piros csík keresztezi átlósan.

A holland pánt a japán mintát követi. Narancssárga a fő szín, szélén fehér csíkokkal:

Ez a narancs szín pedig szembetűnően élénk. A pánt végén lévő rögzítőelem kék, ami árnyalatában megegyezik a számlapon látható átlós csíkéval.

Sokak kedvence lehet az új kollekcióban a görög változat:

A görög zászlóhoz hasonlóan az egyik fele kék, míg a másik fehér. Középen van egy vastag fehér és egy vastag kék csík. Ez a két szín váltakozva egy igazán letisztult formát alkot. A görög csíkos óraszámlapon pedig öt kék és négy fehér csík váltja egymást.

Feljebb már olvashattátok, hogy a dél-afrikai verzió négy színnel rendelkezik, és ezek együtt kellemes harmóniát alkotnak:

A felső rész piros, míg az alsó kék. A pánt mindkét széle zöld, a végén sárga rögzítő elem található. A dél-afrikai csíkos óra számlap a legsokszínűbb. A fehér és a fekete mellett mind a négy színt használja.

Összehasonlításképpen az alábbi fotón a 2016-os olimpiára kiadott kollekció szíjai tekinthetőek meg:

Alulról balra a harmadik a kiemelendő, hiszen a riói olimpia miatt akkoriban a brazil nemzeti színek kerültek előtérbe.

Magyar szíj és számlap?

Külön magyar szíj nincs, de a mexikói színei igazából stimmelnek, mert az is a piros-fehér-zöld hármast használja:

A számlaphoz meg semmi egyebet nem kell tennünk, mint hozzáadni a Csíkok nevezetűt, aminél a három színes változatot választjuk, majd pedig beállítjuk a piros-fehér-zöldet, és 330°-os pozíciót:

Az összes számlap letölthető az Apple oldaláról, ha azt az iPhone-unkon nyitjuk meg, és legörgetünk a Nemzetközi Kollekció részhez, majd ott rákoppintunk a Nézd meg az országok listáját opcióra – viszont ehhez legalább iOS 14 és watchOS 7 szükséges.

Mind a 22 sportpánt megrendelhető az Apple oldaláról, de az üzletekben csak az adott ország változata érhető el – vagyis az amerikai Apple Store-okban csak az amerikai, míg mondjuk Kínában csak a kínai sportpántot árusítják. Hogy a hazai hivatalos viszonteladóknál bekerül-e bármelyik szíj a boltok kínálatába, az jó kérdés, de egyszerűbb eleve online megrendelni, mert ott az összes elérhető.

Az új szíjak ára hazánkban 17.990 Ft, és a megszokott 40 illetve 44 mm-es méretben kaphatóak.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Magyar (mexikói) szíj 44-es szállítási idő 4-5 hét…

  2. Hát érted, Mexikóból?! :smiley: Eltart egy ideig.

  3. Oké, de a 40-es 1 munkanap :slight_smile:
    Kismexikó ennyivel közelebb van? :innocent:

  4. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    lehet azt a Mexikói útról szállítják, aztán azért. :smiley:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for Nem_Tom Avatar for Jadeye Avatar for SzifonAdmin