fbpx Skip to content

Az Apple péntek este szép csendben bejelentette, hogy beszünteti az eredeti HomePod gyártását és értékesítését, és mérnöki erőforrásait a sikeresebb HomePod minire összpontosítja.

A TechCrunch-nak adott nyilatkozatában a vállalat azt is elmondta, hogy a készlet erejéig természetesen továbbra is értékesíti az eredeti HomePodot – és a szürke már el is fogyott az USA-ban.

Az Apple a következőket közölte a döntéssel kapcsolatban:

A HomePod mini a tavaly őszi bemutatkozása óta nagy sikert aratott, köszönhetően a csodálatos hangzásnak, az integrált Siri asszisztensnek és intelligens otthon vezérlésének. Mindezt pedig 99 dollárért kínáljuk, ami – valljuk be – nagyon kedvező ár. Erőfeszítéseinket a HomePod minire összpontosítjuk a továbbiakban. Megszüntetjük az eredeti HomePod gyártását, azonban ez továbbra is elérhető lesz a készlet erejéig az Apple Online Store-on, az Apple Retail Store-okban és az Apple hivatalos viszonteladóin keresztül. Az Apple szoftverfrissítéseket és az AppleCare révén javítást és támogatást is nyújt az eredeti HomePodok tulajdonosainak.

Az eredeti HomePod 2018-ban indult hódító útjára a kiválasztott országokban. Nem volt egyszerű dolga a népes okoshangszóró mezőnyben, ám a megszokott Apple minőségével jócskán versenytársai fölé emelkedett. Mivel azonban ez a piac is árérzékeny a többihez hasonlóan, sokan beáldozták a minőséget az ár oltárán és előnybe kerültek a konkurensek megfizethetőbb modelljei.

2020-ban aztán megérkezett a kistestvér, HomePod mini néven. Sokan kétkedve fogadták fizikai méretéből adódóan, azonban a tesztek mindenkit meggyőztek. Az Apple-t pedig az eladási számok. A 99 dolláros ár nagyon ütőképesnek bizonyult, emellett a régi almás recept is működött: magas minőség és fejlett szolgáltatások, mindez ökoszisztémába integrálva.

Szintén a HomePod mini javára írható, hogy az USB-C kábele miatt egy esetleges szoftverfrissítési probléma esetén a számítógépünkhöz csatlakoztatva ugyanúgy újratelepíthető a szoftvere, mint például az iPhone-oknak. Ez viszont az eredeti HomePod esetén nem lehetséges, ami korábban már okozott is problémákat, amikor egy frissítéstől tömegesen a kardjukba dőltek az eszközök. Nyilván mindez a hivatalosan támogatott országokban nem akkora probléma, hiszen egy Apple Store-ban orvosolni tudták a szoftver helyreállítását, de bárki más számára, nem támogatott országban kifejezetten kellemetlen volt, mert lehetett menni vele külföldre.

Akik beruháztak az eredeti HomePod eszközre, azoknak természetesen nem kell aggódni, az Apple továbbra sem “engedi el” majd az eredeti HomePod kezét, hiszen szoftverfrissítésekkel és támogatással is rendelkezésre áll.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Jó hangzásért több pénzt nem fizetnek a tömegek. Ez csak rétegigény, nem éri meg foglalkozniuk vele.

  2. Ez nagyon szomorú, van kettő nagy HomePod-om sztereóban, überbrutál a hangzása,de ha véletlen elromlanak, akkor már nem tudom majd pótolni őket… :frowning:
    Van négy HomePod minim is, de még sztereóba kötött kettő sem tesz ki egy nagyot sajnos.

  3. Avatar for expa expa says:

    Nekem 8db HomePod minim van 7.1-be összekötve. Én nyertem :smiley:

  4. Nekem meg a nagyból van 8db 7.1-be összekötve. Most mi lesz velem ha nem lesz többet? Arra gondoltam, hogy elmegyek és veszek 4db-ot még, kerül amibe kerül. :wink:

  5. Ezzel együtt megbukott az a várakozás is, hogy a Dolby Atmos történet szoftveresen kiteljesedjen 2 db HP és n db HP mini segítségével.
    Pedig bírtam volna… :disappointed_relieved:

  6. Én az airport extremből vásároltam be anno ez miatt.

  7. Szerintem hosszabb távon várható vmi “HomePod Mini Pro” vagy vmi hasonló kb. a HP mini és a HP ára közé belőve, sőt azt sem tátom kizártnak, hogy lesz egy plusz extra szint a mostani HP ára fölé árazva. Lásd az analógiát az AirPods/AirPods Pro/AirPods Max.

  8. 8.0-t megertenem :smiley: de homepod mini mint melynyomo :sweat_smile:

  9. A normál HP az én ízlésemnek még egy kicsit túl sok mélyet is ad :wink:

  10. Ha az optimista beszél belőlem, akkor az is lehet, hogy elkezdték ezt a Dolby Atmos projektet kiterjeszteni a HP minivel és közben rájöttek, hogy van vmi hardveres limit ami miatt nem lehet normálisan megcsinalni. Plusz gyengélkedett a normál HP eladás ezért elkaszálták az egész régi HP-t és most csinálnak egy olyat amivel együtt tud működni egy nagyobb rendszerként.
    Ja mindenből és az ellenkezőjéből is ki lehet ugyanazt az egyet olvasni amit az ember szeretne :slight_smile:

  11. Arra nem is gondol Mr White hogy netán a borzasztóan magas ára miatt nem veszik…

  12. Nekem az is tetszik, hogy a gyenge kereslet miatt is. Értem én, hogy drága, de hogy a fél világon nem lehetett hivatalosan beszerezni az is kicsit maguk alatt a fát esete.

    Értem az okát, hogy miért nem engedték (Siri), de így nem akarásnak nyögés lett a vége.

    Remélem a HP mini-re nem vár ez a sors mert vennék én azt is, csak hát hivatalosan az sincs például itthon. Ügyeskedni meg nem akarok.

  13. Ez is olyan hülyeség, hogy a Siri miatt nem elérhetőek bizonyos dolgok. Miért nem feltételezik azt, hogy sokan tudnak angolul és nem szorulnak rá arra, hogy Siri beszéljen az anyanyelvükön?

  14. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mert utána meg az lenne, hogy megveszi Gipsz Jakab, aki nem tud angolul (vagy más nyelven, amit Siri már tud), és nem tudná használni, és elégedetlen lenne.

  15. Vagy jön egy Apple Soundbar integrált Apple Tv-vel, amit HomePod minivel “összekötve” kapnánk egy tökéletes Atmos rendszert. Nagyon bejönne :smiley:

  16. Igen, ez a titkos vágyam :slight_smile:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Burgatshow Avatar for vkleszken Avatar for White64GB Avatar for Szifon Avatar for expa Avatar for Nem_Tom Avatar for Jadeye Avatar for ef-dani Avatar for SzifonAdmin Avatar for 83miki83 Avatar for Huncute Avatar for taky1974 Avatar for fivetrillion Avatar for Interstate