Az elmúlt pár hónapban a kínai és az amerikai rendőrség összedolgozott, hogy közösen lépjenek fel a hamis-iPhone gyárak, illetve árusok ellen.
Ennek az lett az eredménye, hogy még májusban lebuktattak egy gyárat, és egészen mostanáig Kínában, illetve Amerikában is több embert őrizetbe vettek. Ez egyébként nem is lenne hír, mivel számtalan iPhone-klón érhető el továbbra is, azonban nemrég megjelent YouTube-on egy videó, amin még én is elcsodálkoztam, hogy ennyire jó minőségű készülékeket, iPhone-klónokat gyártanak már:
Ahogy a videón láthattátok is, Android fut az eszközön, amire egy, az iOS megjelenését utánozó téma van rárakva. Alapjában véve teljesen jól működik, és az iPhone-ok esetén jelenleg még nem is létező típuson (6S) és annak színén (rózsaszín) kívül tényleg csak egy-egy apróságból látni, hogy bizony ez nem egy eredeti Apple készülék. No persze ha rádugnánk iTunes-ra, rögtön kiderülne a turpisság.
Titeket be lehetne csapni egy ilyen “iPhone-nal”?
8 Comments
kb 3 éve a Ferenciek terén megállított egy pasas. iPhone 4 vagy 4s volt nála eladó, nem tudom már. Kézbe vettem, nézegettem, sejtettem, hogy valami nincs rendben vele, azt hittem lopott. Tele volt alkalmazásokkal, át volt szabva a design. Gondoltam jailbreakelt a készülék, és vmi témát rátettek, ő meg lopott telefont árul. Nem találtam rajta Cydiát. Akkor lett gyanús. Jobban nézegettem, az időjárás appra, naptárra, sok mindenre a böngésző indult el. Na akkor esett le, hogy az egy klón. A hardveren semmi eltérés nem látszott. Pedig jól ismerem az iPhone-okat, de kívülről rá nem jöttem volna, hogy az egy klón. És azóta már eltelt pár év, hogy tovább tökéletesítsék a másolást.
Gondolom az AppStore belépéskor a play áruház jön. Vagy?
@ilija: megnézted a videót? csak mert ezeket pont szépen végigmutogatja.
Valószínűleg az első bekapcsoláskor azonnal kiderül, hogy nem iOS. Kinézetre viszont nehéz megmondani egy új típusnál, ha az ember pl. még nem találkozott az eredetivel…
En azt mondom nem az a baj hogy van klon,hanem ,hogy evvel akarnak embereket atbaszni…
$200-ért bargain 😀
nekem már volt a kezeben clon… akinek iphone-ja azt nem lehet átvágni vele. anyag nem olyan minőségi. be sem kell kapcsolni hozzá.
@aggressor: gondolod, csak egy fajta klón létezik? Sportmárkáknál is vannak azok a hamisítványok, amiknél elkap a röhögőgörcs, és azok, amiknél csak otthon kezdesz el káromkodni.
Amilyen klónnal én találkoztam, az sajnos nagyon is megtévesztő volt.