fbpx Skip to content

Szerintem a Mac tulajdonosok fele ismeri már a Dropbox-ot, a Windows-osok talán kevésbé. Amióta Macbook Pro-m van, azóta használom ezt az alkalmazást, korábban, Windows alatt soha nem tettem.

Mi az a Dropbox, és mire használjuk?

A Dropbox a világ egyik legismertebb felhőszolgáltatása. Mac-esek körében nagyon elterjedt, teljesen ingyenes szolgáltatás, csak nagyobb tárhelyért kell fizetni. Természetesen rengeteg hasonló alternatíva van, de nézzük meg mire használhatjuk.

Mint azt az ábrán jól látjátok, eszközeink között tudunk egyszerűen szinkronizálni adatokat. Pontosabban bármilyen képet, videót, fájlokat, akár még tömörített formátumot is. Ez működik Mac, Windows, Linux, iPhone, iPad, egyszóval bármilyen eszköz között (ráadásul elérhető már az andriodos beta is). Jelen esetben talán a legfontosabb a számítógép és a telefon közti dokumentumok, fájlok szinkronizációja.

Hogyan néz ki ez valójában?

Windows-on és Mac-en a telepítés után kapunk egy úgynevezett “Dropbox” mappát. Ebben a mappában vannak azok az elemek, amiket szinkronizálunk a többi eszközünkkel.

Több lehetőségünk van:

Vannak előre létrehozott mappák, amik logikusan vannak elnevezve. Például: Photos, Videos, Public. Külön kiemelném a Public mappát, ami egy publikus mappánk. Ez azt jelenti, hogy onnan a webre is megoszthatunk adatokat, főleg számítógépről.

Tehát egy egyszerű mozdulattal elmenthetjük az adott fájl külsőleg is elérhető hivatkozását, és elküldhetjük ismerőseinknek, akik le tudják tölteni a dropbox szerveréről. Ez a “public” mappa legfontosabb tulajdonsága.

Külön a Photos, Videos és egyéb mappákra nem nagyon térnék ki, értelemszerűen segít rendben tartani a feltöltött tartalmainkat, ha a képeket a Photos, a videókat meg a Videos mappába tesszük. Ha a Photos mappában létrehozunk egy új mappát és képeket teszünk bele, vagy csak belemásolunk egy képekkel teli mappát, utána a dropbox / copy public gallery link opció segítségével kapunk egy linket, amin keresztül bárki megnézheti webgalériaként a mappa tartalmát. (Tipp: piksel)

Share – Avagy megosztás, közös munka.

 

A Share avagy megosztás funkció egészen más, mint a Public mappa. Itt mappákat egy, vagy több ismerősünkel oszthatunk meg. Ezek a megosztott mappák olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, hogy akár egyszerre pakolhatunk bele, vagy frissíthetjük a fájlokat benne. Tehát azokat nem csak a mappa tulajdonosa szerkesztheti, hanem akikkel megosztottuk a mappát, ők is létrehozhatnak ott fájlokat, rakhatnak bele dokumentumokat. Ez akkor jó, ha többen dolgoztok 1-1 projekten, és így nem kell mindig elküldeni e-mailben mindenkinek a módosított elemeket.

iOS alkalmazások:

[appstore id=”327630330″ country=”HU” style=”custombox1″]

iPhone-ra és iPad-re is létezik a Dropbox alkalmazás. Nem kell mondanom, hogy ez is teljesen ingyenes, ugyanúgy mindent tud, mint a webes vagy Mac-es/Windows-os verzió.

 

iPhone-ról akár képeket, videókat is felrakhatunk. Van egy “Upload” menüpontunk, ahol kiválaszthatjuk, hogy mit és hova szeretnénk feltölteni. Az is beállítható, hogy ezeket milyen minőségben töltse fel, az alapértelmezésben csökkent a méretükön.

Valójában még számos funkciója van a Dropbox-nak, de összességében egy remek felhő alapú rendszert kapunk, ahol megoszthatjuk fájljainkat, illetve közösen dolgozhatunk 1-1 projekten.

[poll id=”44″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

19 Comments

  1. Ha valakinek van a közelében néhány pillanatra egy android telefon, akkor ezt letöltve (https : / / rapidshare . com/#!download|203p7|3282405073|dropbox-23gb.apk|3183|R~D69B79595E410A4C3B145329639772C0|0|0) és telepítve kibővíthető +25 gigával a Dropbox 2 évre ingyenesen.
    A HTC One X-hez adják ezt a Dropbox ajándékot. Egy hekker ezt a verziót feltörte és szabadon elérhetővé tette. Érdemes használni.

    Leírás, ha nem sikerülne: http : / / androlib . blog . hu/2012/03/25/hogyan_juthatunk_23_gb_extra_dropbox_tarhelyhez_2_evre?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_03_25&utm_campaign=index

  2. Nekem csak windows-om van, de kb 2 éve használom már.

  3. Én a sima “Box” alkalmazást használom. Ha tabletről lépsz be (nekem iPadom van), akkor 50 giga free.

  4. Én is dropboxot használok (windows és iPhone), de kipróbáltam a box-ot is. Ez utóbbi is egész jó, de inkább dropboxot használok azt már meg van szokva. Jó kis cucc és a 2 giga free bőven elég kisebb fileok tárolására.

  5. “…Photos mappa…Az ezekben a mappákban lévő fájlokhoz nem lehet külsőleg elérhető linket megadni.”
    Ez nem igaz! A Photos mappában ha létrehozol egy mappát és képeket teszel bele, vagy bemásolsz egy képekkel teli mappát, majd jobbklikk a mappán: “dropbox/copy public gallery link” segítségével kapsz egy linket amin keresztül bárki megnézheti webgalériaként a mappa tartalmát (aki megkapja a linket)!

  6. Én is nagyon szeretem… Főleg, ha két különböző rendszer között kell mozogni (mac-windows) és nem vittem gépet 😀

  7. Hát jó a dropbox arra, hogy egy adott könyvtárat szinkronizáljunk több gép között, de komolyabb munkára szerintem a Sugarsync 100szor jobb. Egy az, hogy alapból 5GB free illetve itt 5,5GB:

    https://www.sugarsync.com/

    A Sugarsync-el akárhány könyvtárat be tudok állítani szinkronizációra nem csak 1-et sokkal jobban kezeli a képeket. Beállíthatom, hogy albumként szeretném megosztani másokkal vagy letöltésre.
    Sokkal jobb a mobil felülete ráadásul iPad-re most kapott teljesen új designt.
    Ja és baromi jó a kezelő felülete. Érdemes regisztrálni és utána kipróbálni a klienst mert szerintem ez emeli a többi felhő szolgáltató fölé. Ja és nem most kezdték….

  8. Igen a Sugarsync is nagyon jó. Én a dropboxról leálltam, sztem megálltak a fejlődéssel és a Box illetve a Sugarsync beelőzte őket.

  9. Nem értem az adminokat/modikat, miért töröltek 2 db referalos hozzászólást… A hírhez kapcsolódtak, legális módszert mutattak be és a szifon.com olvasói csak előnyhöz juthattak a hozzászólások tartalmával (500-500MB-tal).

    Node ha így látják jónak, akkor nem kötök bele a munkájukba.

  10. Sugarsync -en is meglehet publikusan osztani a cuccokat? Tehát egy fentlévő cuccról tudok public linket küldeni ismerősöknek?

  11. @piksel: köszi, javítva! 🙂

  12. Szia infy!

    Persze megoszthatsz file-okat is és könyvtárakat is.
    Pl. ha vannak fényképeid egy mappában. Akkor azt a mappát megoszthatod mint egy album illetve megoszthatod letöltésre a képeket.
    Ja és a kliensben elég jól látod milyen mappákat illetve file-okat osztottál meg.

  13. Én sem értem, hogy miért töröltétek az ajánlói linkeket, hiszen ha valaki azáltal regisztrál egy szolgáltatóhoz akkor kap ajándék 500MB-ot amit örökre megkap.
    (Sajnos én nem ajánlói linken regisztráltam)

    Én kb. 25-30 szolgáltatót néztem meg és sajna elég sok hulladék van illetve olyan szolgáltatók akik naponta küldenek 70%-os kedvezményt… Tehát érdemes kicsit körülnézni és próba regisztrációkat csinálni, mielőtt valaki elkezdi feltölteni a dolgait.

    A dropbox tényleg az egyik legmegbízhatóbb és legismertebb, de szolgáltatásban (kliensben) jobb a Sugarsync.

    Nem teszek ki ajánlói linket nehogy itt “megrovást” kapjak attól az oldaltól amit naponta olvasok, de ha valaki küld egy mailt a nicknevem@indamail.hu akkor privátban adok neki.

    Ja valaki írta a box.net-et is ha van IOS eszközöd akkor tényleg 50GB free-t ad csak nincs benne kliens. Na most ha feltöltesz mondjuk 50 fényképet és szeretnéd letölteni őket akkor elég körülményes egyenként. Inkább cégeknek jó ahol munkatársak használják.

  14. @Dareeo, @xantos85: az összes referral ID törlésre került, nem csak a dropboxosok. volt, amit már a moderáció fogott meg. mindig vannak ugyanis, akik túlzásokba esnek, és ha nem jelenik meg a (referral ID-s) hozzászólásuk elsőre, akkor még jó párszor megpróbálják.

    minden referral ID-s link valakinek reklám. ha egyet engedünk, akkor jön a következő, aztán az újabb, stb., és a cikknél a kommentek semmi másról nem fognak szólni, mint hogy mindenki elkezdi a saját referral ID-s linkjét posztolgatni, hogy így szerezzen magának plusz tárhelyet. ez a cikk meg nem erre van, és csak így lehetett elejét venni a dolognak.

  15. Olyan kérdésem lenne, hogy ilyen inteligens mappát hogy csinálhatok, hogy a mappán ott legyen az adott formátum ikonja mint pl photo meg public. Videót mappát csinálnék meg még egy pár félét.Hogy tudok?

  16. Ha letöltitek az 1.3.35-ös béta klienst, akkor igencsak megduplázza a Dropbox a tárhelyet, feltéve, ha engeditek neki, hogy feltöltse az iPhone fotókönyvtárát. Én engedtem és 3 gigáról először 8-ra, majd egy újabb szinkron után 10.25gigára ugrott. Természetesen utána lehet törölni a képeket, nem veszik vissza a tárhelyet. Nincs megadva, hogy mennyi képet kell feltölteni, én először kb 25db-ot toltam fel, másodszor meg kb 10-et.

  17. dokk: és ezt neked hogyan? 1.3.35 van fönt és rendszeresen szinkronizálom a szifon képeket ill egyéb doksikat, de semmi tárnövekedés nincs.

  18. Helloka !

    Meg mondom oszinten,hogy eleg regota szenvedek ezzel a progival…sajna 🙁
    Kernek egy kis segitseget tolletek ha nem gond.
    A Lapimon mikor megnyitom a DropBox-at,bele dobalom a zeneimet a Music mappaba,a telomon is latom,ez eddig oke is 🙂
    de van nekem egy zene lejatszo App-om a Music Player,ez elvileg kezeli a Drop-ot,de az Istennek se tudok ra jonni,hogy tudom lejatszani a zeneket az App-al !

    http://iappsin.com/music-app-music-player-all-in-1-for-iphone-and-ipod-touch.htm

  19. Szerintem érdemes megnézni a wuala-t is. Elég biztonságosnak írják.
    http://wuala.com/


Add a Comment