fbpx Skip to content

Szeretnénk elnézést kérni mindenkitől, akire esetleg ráhoztuk volna a szívrohamot az elmúlt pár órában! A mai akciónknak oka volt, mint láthattátok is. 🙂 Persze ezért kaptunk hideget és meleget is vegyesen.

Köszönettel tartozunk az összes olyan oldal felé, akik lehozták a hírt, és aggodalmukat fejezték ki a dologgal kapcsolatban. Mint már előző években megszokhattátok, ezen a napon teszünk valamit az oldallal, idén ez jutott.

A szemfülesek persze rögtön kiszúrhatták a szövegben a “jailbreak” kifejezést, amit az Apple egy jogi szövegben sosem említ meg így. Emellett feltűnhetett a Press Contact alatt található nevek és telefonszámok megváltoztatása is, a (szándékos) nyelvtani hibák, valamint aki még a kódba is belenézett, az láthatta, hogy az analytics kódunk is szerepel benne, ami abban az esetben sosem történhetett volna meg, ha valóban átirányítják a domain-t.

A hír tehát ebben a formájában természetesen nem igaz, de az Apple egyes megkötései miatt valóban van és lesz is teendőnk. Tehát az idézett sorokat sem ok nélkül illesztettük be a szövegbe.

A közeljövőben tehát további változások várhatóak a szifon.com bloggal kapcsolatban, de erről egyelőre nem áll módunkban több információt adni.

Köszönjük a sok aggódó emailt, twitter-üzenetet, stb, amit kaptunk tőletek, és elnézést még egyszer, ha Rátok hoztuk volna a frászt!

Boldog április elsejét! 🙂

***

Frissítés: mivel többen kértétek, hogy tegyük közzé, mi is volt pontosan kint az oldalon reggel, így itt egy kép (kattintva nagyobb lesz):

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment