Kipróbáltuk a Logitech MX Master 2S egeret

Viszonylag sok egér megfordult már a kezem alatt, de az utóbbi 1 évben a Logitech prémium kategóriás MX Master egerét használtam, amiből most megérkezett az újabb változat, az MX Master 2S.

Logitech MX Master 2S

Alapjában véve az előző MX Master és a fejlettebb 2S között nem sok különbség van, így az eltelt idő alatt szerzett tapasztalataimat fogom megírni, kiegészítve a 2S újdonságaival.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Logitech Harmony: irányítsd a lakást az iPhone-odról

Korábban már írtam az okos otthonomról, most ki szeretném emelni az egyik legfontosabb komponenst.

A Logitech Harmony tulajdonképpen egy infrás, Wi-Fi-s egység, mely előre beprogramozható, ezért bármilyen infrás készüléket képes irányítani. Ezt működés közben úgy kell elképzelni, hogy az előre beprogramozott távirányítók helyett a Harmony küldi ki azt az infra jelet, amit szeretnénk. Ezért az iPhone-unkról irányíthatjuk a TV-t, a Hi-Fi-t, a lámpákat, az Xbox-ot, az erősítőt, a klímát, és tulajdonképpen bármilyen eszközt, aminek van távirányítója.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Kipróbáltuk a hordozható Logitech M535 okos egeret

Én elég ritkán szoktam “egerészni”. Általában specifikusan szoktam használni, például a Photoshopnál, vagy olyan alkalmazásoknál, amik egeret igényelnek, és már a trackpaddel nem kényelmes használni őket.

JPG 72 dpi -RGB--Hainan_23

Mielőtt ezt a cikket elkezdtem megírni, előkerestem a régebbi egereimet itthon, és bizony konstatáltam, hogy szinte csak Logitech márkájú egeret vásároltam az elmúlt 5-6 évben. Ezek között van régebbi Bluetooth-os, és USB-s is, ha netalántán arra lenne szükségem, márpedig volt erre példa nem is olyan rég. A Logitech egerek mellett van egy Trackpadem is és egy Apple Magic Mouse is itthon és továbbá egy régebbi Apple Mouse.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

CES 2015: Logitech, HugOne, ITG iPhone 6 üvegfólia, Kwikset

Ahogy már írtuk korábban, a CES egy olyan, év eleji esemény, ahol a cégek bemutathatják a termékeiket a nagyközönségnek, és ezeknek egy nagy része iPhone, iPad, és más Apple termékekhez kapcsolódik.

cesvegasqardio

Ebben a bejegyzésben a Logitech, HugOne, ITG, Kwikset termékeit mutatjuk be nektek. Korábbi cikkünk a CES 2015-ről:

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Real Racing 3 MFi kontrollerrel

A Real Racing 3 a napokban volt 1 éves és bizton állíthatjuk, hogy jelenleg a legjobb autós játék iOS-re. Néhány havonta érkezik a játékhoz egy-egy nagyobb frissítés, melyben új versenymódokat és autógyártókat szoktunk kapni, de a mostani frissítéssel a Real Racing 3 megkapta az MFi kontroller támogatást is.

realracing3mfi1

Mikor láttam a frissítés leírásban, hogy már kontrollerrel is lehet játszani, nem igazán estem hasra, hiszen kormányozni úgyis a telefon döntögetésével szoktam, a gáz és fék használata esetén meg nem egy eget rengető probléma, ha a képernyőn kell nyomkodni a megfelelő gombokat. Természetesen ha már volt lehetőségem, kipróbáltam a Real Racing 3-at a Logitech PowerShell MFi kontrollerrel és azt kell, hogy mondjam tévedtem, sokkal élvezetesebb a kontrollerrel autót vezetni.

Sokkal jobban vissza tudja adni a kontroller azt az érzést, hogy ha bele kell taposnunk a fékbe, akkor ha jobban nyomjuk, jobban is fékez – persze ez nem így van, de akkor is élethűbb érzés, mint a képernyőn nyomni egy gombot, amibe nem is tudsz és felesleges is több erőt belefektetni, de itt a kontrolleren nyugodtan nyomhatod a féket amilyen erősen csak akarod. A PowerShellen a két váll gomb szolgál a gáz és fék pedálként (bal a fék, jobb a gáz és gyorsulási versenyeknél a váltó is), de a menüt fura módon nem lehet a kontroller D-Padjával irányítani, illetve a D-Pad alkalmas kormányzásra is, de nem az igazi azzal vezetni. Továbbá az ‘A’ gombbal lehet a versenyek elején lévő animációkat átugrani, a ‘B’ gombbal lehet verseny közben szemből megtekinteni a kocsit, illetve az ‘Y’ gombbal tudunk kamera nézetet váltani.

Egy-egy hosszabb verseny során akaratlanul is előfordul, hogy vakaróznunk vagy tüsszentenünk kell és ilyenkor is a kontroller hasznos lehet, ugyanis a ‘Pause’ gombja sokkal jobba kézre áll, mint a képernyő bal felső sarkában található ugyanilyen funkciójú gomb. Illetve arról sem érdemes elfeledkezni, hogy a Real Racing 3 hihetetlen gyönyörű, így nem is baj, ha az ujjainkkal nem takarunk ki belőle semmit se.

realracing3mfi4

realracing3mfi2

Nagyon sokáig nem volt fent az iPhone-omon a játék, így lehet ez már régebbi frissítésben is benne van, de hátha valakinek újat mondok: ha minden nap játszunk a játékkal akkor az aznapi első befejezett versenyen nyert összeg egy bizonyos százalékát pluszban megkapjuk. Ez a százalék-érték az ötödik naptól fogva 100%, ami egy hosszú kupaversenynél már elég komoly összeget jelent, de nem is ez az igazi csavar a dologban, hanem hogy felbérelhetünk embereket egy-egy versenyre, hogy amennyiben nyerünk akkora pénzösszeget, a versenyért járó ‘Fame’-et (ez az amivel a Drive Level növelhető) megduplázza. Amennyiben a napi bónusz 100% illetve a pénzes embert is felbéreljük, a versenyért járó pénzt megnégyszerezhetjük, ami azért nem egy rossz dolog. Én például így szereztem a Performance Rumble esemény-sorozat utolsó kupaversenyén a Mustangommal 67.250 Real Racing pénzt egy versennyel, ami szerintem nem rossz. Amennyiben ti is tudtok hasonló trükköket, amivel gyorsabban lehet haladni a játékban, osszátok meg mindenkivel hozzászólásban.

A Logitech PowerShell MFi kontrollerről itt tudjátok elolvasni a tesztet és a SzifonStore-ban tudjátok megvásárolni.

iSamurai iPhone szerviz akció

Kipróbáltuk a Logitech PowerShell MFi kontrollert

Január elején kaptunk egy Logitech PowerShell MFi kontrollert, hogy megnézzük mit is tud, és mennyit javít a játékélményen, hogy végre nem a kijelzőn kell adott estben rengeteg gombot nyomkodnunk, hanem egy kontrolleren. Röviden annyit, hogy nagyon sokat. 🙂

logitechmfi1

Egyik nap jött egy email, hogy másnap fogja a futár hozni a kontrollert, ez eléggé felvillanyozott és gyorsan be is szereztem csomó játékot, amit a PowerShell is támogat, hogy legyen sok különböző, amivel kipróbálhatom, hiszen mindössze egyetlen darabbal nem lehet érdemben kipróbálni. Ki kellett próbálnom többel is, hogy meg tudjam állapítani, melyik játéknál nyújt nagyobb élményt kontrollerrel játszani és melyiknél nem.

Az Apple 2 MFi kontroller fajtát engedélyezett a gyártóknak 2 fajta gombkiosztással. A Logitech PowerShellje a dokkolós plusz akksis változatba tartozik és az alap gombkiosztást kapta csak meg. Na de lássuk először, mi is van a dobozban:

A doboz fedele mágnesen záródik, ami nekem nagyon tetszik és utána a Logitech Gaming Gear ‘G’-je domborodik a fedél belsején, majd meglátjuk a gyönyörű fekete, ciánkék mintás kontrollert. A doboz aljában találjuk a kötelező papírokat és a szintén ciánkék színben pompázó kiegészítőket: mikro-USB kábelt a beépített 1500 mAh-ás akksi töltéséhez, az iPod touch 5G-hez használandó betétlapot és a fülhallgató-hosszabbítót.

Miután leszedtük a kontrollerről a mindenféle védő matricát, már bele is rakhatjuk az iPhone 5/5s, illetve iPod touch 5G készülékünket. A kontroller Lightning csatlakozója felfelé tud mozogni, így nem kell félni, hogy ki- vagy berakás közben akár a telefon, akár a kontroller csatlakozója sérülne. A telefon kivétele is roppant egyszerű, hiszen a PowerShellnek van kameranyílása, ami nem csak arra jó, hogy mondjuk valamilyen kiterjesztett valóságos játékkal játszunk (egyelőre ha jól tudom, ilyen nem is támogatja a PowerShellt), vagy csak a készülék kivétele nélkül fotózhassunk, hanem a kameranyíláson keresztül tudjuk kinyomni a telefont is a kontrollerből, majd utána már csak le kell húznunk a Lightning csatlakozóról. Én egy fehér iPhone 5s-sel teszteltem és annak a szélét semennyire se sértette fel a ki- és berakás, bár lehet, hogy a sérülékenyebb fekete iPhone 5 oldalán meg fog látszódni a használat. Természetesen a készülékek csak tok nélkül mennek bele. Párosítani se az iOS-szel, se a játékokkal nem kell a kontrollert, minden automatikusan működik.

logitechpowershell3

A PowerShellen található egy D-Pad, ezzel tudjuk a játékokban a karaktereinket irányítani, hogy merre menjenek és a 4 akció gombbal és a 2 vállgombbal tudjuk a többi funkció alkalmazni, illetve a ‘Pause’ gombbal a menübe lépni. A kontrolleren továbbá van még egy kapcsoló, amivel az iPhone töltését lehet bekapcsolni, ilyenkor a hátulján a ‘G’ jel kéken kezd el világítani. Az 1500-as akksi tapasztalataim szerint kb. 60-70%-ot tud csak a telefonon tölteni, de szerintem ez elég is, hiszen ez elsősorban egy játék-kontroller és nem egy külső akksi. Ennyi töltés is bőven elég, ha komoly játszás közben hirtelen le akarna merülni az iPhone. Amikor a belső akksi elkezd lemerülni, a ‘G’ jel piros kezd el világítani, míg töltés közben kéken pulzál. Arra sajnos nincs mód, hogy ha a telefon és a kontroller is töltésre szorulna, akkor a kontroller USB portján keresztül a telefont is töltsük, ilyenkor vagy szüneteltetnünk kell a játékot, míg a két eszköz külön töltődik, vagy kontroller nélkül kell folytatnunk azt. A D-Pad mellett találhtó még egy kis elhúzható kapcsoló, mellyel az iPhone sleep/wake gombját tudjuk elérni. A Lightning porton keresztül lehet hangot is továbbítani, de a Logitech mérnökei mégis azt találták ki, hogy egy hosszabbító segítségével közvetlenül a telefon jack dugóján keresztül kapjuk a hangot.

logitechmfi2

Elsőre hihetetlenül fura volt, hogy nem a telefont kell fognom és így sokkal szélesebben tartottam a kezem, mégis reflexből a képernyőt akartam nyomkodni, illetve az egész sokkal vastagabb volt, mint a vékony 5s. A kontroller fogását könnyen megszoktam és ma már sok játéknál pont az a fura, ha csak a telefont kell fognom. A PowerShell kényelmesen fekszik a kézben és pont ahol az ujjaim vannak, érdes mintázat van, így jobban tapad a kezemhez és nem kell félnem, hogy heves játék közben kicsúszna a kezemből. A gombok könnyen és jól nyomkodhatóak, bár a D-Pad egy kicsit lehetne érzékenyebb, mert amikor már mondjuk jó félórája járom CJ-vel San Andreas utcáit és folyamatosan csak előre megyek apróbb kanyarokkal, akkor egy kicsit már elkezd fájni a bal hüvelykujjam.

logitechmfi5

A Logitech-nek sokan felróják hibának, hogy miért nincsen a PowerShellen joystick. Ez tényleg egy jó kérdés, mert sok játéknál jobb lenne, ha volna, de igazából azt kell, hogy mondjam: a játéktól függ, hogy jobb lenne-e joystickkal vagy sem. Nagyjából 10-12 játékkal próbáltam ki a kontrollert eddig és vegyes volt, hogy melyik igényelte volna a joystickot és melyik nem. Nagyon sok játék van, aminél azt tapasztaltam, hogy tök jó, szép, meg minden, de egyszerűen túl sok mindent kell nyomkodni a kijelzőn és előfordul, hogy pont az ujjammal takartam ki olyan részt, ami fontos lett volna és volt, hogy épp emiatt haltam meg egy játékban. Kontrollerrel végre nem kell játék közben a zsírfoltokat törölgetni a kijelzőről és teljes valójában élvezhetjük a 4 hüvelykes retina kijelezőt, és ez sokkal nagyobb játékélményt ad, mintha össze kellene tapicskolnunk a kijelzőt.

 logitechmfi3

Annyi remek játékra találtam rá tesztelés során, hogy most egy ideig sok kontrolleres játéktesztre számíthattok, amikben kifejtem majd, hogy az adott játékon hogyan és mennyit változtat, ha kontrollerrel játszom vele, és milyen, ha csak simán. Itt találhatjátok meg a Logitech PowerShell MFi kontroller által támogatott játékok listáját. A lista folyamatosan frissül, amint valami új játék jelenik meg, vagy épp egy régebbi kapja meg a kontroller támogatást. Vannak itt kisebb és nagyobb nevek is, de a listán szerepel például a GTA: San Andreas, a Tomb Raider 1 (mondjuk szerintem ennek annyira rossz az irányítása, hogy nem számít, hogy kontrollerrel játszol vele vagy sem), Galaxy on Fire 2 HD, LEGO Lord of the Rings, Asphalt 8: Airborne, Star Wars: Knights of the OLd Republic, Limbo, Strike Wing: Raptor Rising (ez látható a hivatalos promo képeken), a Sky Gamblers: Cold War és Storm Raiders, vagy épp az Oceanhorn és a Bastion.

A Logitech PowerShell egy minőségi termék, amit élmény használni és szerintem egy remek kiegészítő azok számára, akik sokat játszanak iPhone-on. Az ára nem kevés, így érdemes megfontolni vásárlás előtt, mennyire lesz majd kihasználva, de én nyugodt szívvel ajánlom megvételre, mert a tapasztalataim alapján jó, bár egyenlőre csak ezt a kontrollert próbáltam.

Összegezve a specifikációkat (a hivatalos oldalon további információk is megtalálhatóak): iPhone 5 és 5s, illetve iPod touch 5G készülékekkel kompatibilis és iOS 7 szükséges a működéséhez, 1500 mAh-ás beépített akksi van benne a játékidő meghosszabbítására, 2 váll gombja, 4 akció gombja és egy D-Padja van, illetve egy szüneteltető gomb, egy töltésvezérlő gomb és egy kapcsoló, amivel a telefon ki- és bekapcsoló gombját lehet megnyomni.

A Logitech PowerShell + Battery-t a SzifonStore-ban tudjátok megvásárolni.

iSamurai iPhone szerviz akció

A Logitech is bemutatta az MFi kontrollerét

Szerdától kapható a MOGA MFi kontrollere, az Ace Power, amiről már korábban írtunk, ahogyan az egész MFi kontroller témáról is. Ugyancsak szerdán a Logitech is lerántotta a leplet a saját kontrolléréről, ami a Logitech PowerShell Controller + Battery névre hallgat.

logitechpowershell5

Az Apple két fajta kontrollert engedélyez, az egyik típus Bluetooth-on keresztül kommunikál a készülékkel, ilyenből még nem mutattak be egyet se. A másik verzió, amibe a telefon dokkolni tudjuk és nem Bluetooth-on, hanem Lightning csatlakozón keresztül kommunikál a telefonnal, ilyen a MOGA Ace Power és a  Logitech PowerShell Controller + Battery is.

Az Apple a kapcsolódási módon felül gombkiosztásból is kétfélét tesz lehetővé a kontrollert tervezők számára. Az egyik, amiben csak egy D-Pad, egy A/B/X/Y és 2 hátsó (váll) gomb található, plusz nyilván Pause gomb, illetve telefon ki- és bekapcsoló és töltés vezérlő gomb. Ilyen a Logitech kontrollere is, a másik kiosztást képviseli a MOGA Ace Power.

logitechpowershell2

logitechpowershell1

A PowerShell is rendelkezik egy beépített akksival (1500 mAh, mikro-USB kábellel tölthető), ami a telefon töltésre szolgál játék közben, bár egy kicsit kisebb az akksi, mint a vetélytársé (300 mAh-val). Ez a kontroller viszont nem összecsukható, így használaton kívül nagyobb helyet foglal, viszont ugyanúgy iPhone 5/5s/5c és iPod touch 5. generációs készülékekkel használható.

Egyik nagy előnye a PowerShell-nek, hogy a hátulján a kamera számára van egy lyuk, így kiterjesztett valóságos (Augmented Reality – AR) játékokkal is tudunk játszani, vagy csak gyorsan fotózni egyet anélkül, hogy ki kéne vennünk a készüléket a kontrollerből. Természetesen jack csatalakozó is van rajta, viszont eléggé  be van süllyesztve, ezért egy plusz adaptert is adnak hozzá, hogy a fülhallgatót könnyen tudjuk használni, és így ne zavarjunk másokat a játékunk hangjaival.

logitechpowershell3

logitechpowershell4

A Logitech PowerShell által támogatott játékok listája sokkal nagyobb jelenleg, mint a konkurenciáé, így akár emiatt is jobb választás a PowerShell. A MOGA kontrollerének igaz nagyobb az akksija és összecsukható, illetve több gombja van, de sokan azt mondták róla, hogy kézbe fogva kicsit olcsó érzése van, illetve kevesebb játék támogatja egyenlőre, így nem tudnám megmondani, melyiket érdemes megvenni, ki kell próbálni mindkettőt.

A Logitech PowerShell Controller + Battery-t ugyanúgy 99.95 dolláros lehet az Apple Online Store-ból megvásárolni, bár sajnos 2-3 hetet várni kell rá, de ehhez már magyar árat is tudunk, ami sajnos elég magas, 31.499 Ft és csak decemberben kezdődik meg az árusítása itthon.

iSamurai iPhone szerviz akció