fbpx Skip to content

Idén is megkezdődött a CES, ami most a következő pár napban folyamatosan ellát majd minket új kütyükkel. Januárban ez már egy megszokott esemény, és a nagyobb gyártók minden évben erre az időre összpontosítják a nagyobb a bejelentéseiket.

Ebben a cikkben a Withings okos fésűjéről, a Netatmo új eszközeiről, mint például HomeKit támogatással is felszerelt füstérzékelőről, illetve a Belkin új, továbbfejlesztett okos konnektoráról fogok röviden írni nektek.

Múlt év elején még az okos fogkeféken botránkoztunk meg, idén ezt a szerepet szerintem az okos fésű kapja meg. A Withings cég összeállt a L’Oréal-lal, és készítettek egy hajkefét, ami vezeték nélküli kapcsolaton keresztül kommunikál a telefonunkkal.

A beépített mikrofonnak köszönhetően az alkalmazás segítségével megtudhatjuk, ha valami probléma van a hajunkkal. A Kerastase giroszkóppal is rendelkezik, mely statisztikát küld az appnak azzal kapcsolatban, hogy hogyan fésülködünk, a szárában lévő vibramotor pedig segít a megfelelő kefélésben, illetve tanácsokat is ad, hogy jól csináljuk. A Hair Health-ben láthatjuk, hogy naponta hányszor és milyen jól fésülködünk, illetve rendelhetünk magunkat termékeket is. Amennyiben megjelenik a termék 2017 közepén, mi minden bizonnyal tesztelni fogjuk. ????

A Netatmo is újít, az első okos időjárás állomáson már évek óta túlnőttek, manapság már van kamerájuk, termosztátjuk, és egyéb kiegészítőik is. Idén a CES-en bemutatták az okos füstérzékelőt is, mely már a Nest részéről régóta elérhető, de a Netatmo repertoárjában még nem volt. A füst érzékelő természetesen HomeKit támogatást is kap, így lényegében automatizációra is képes lesz, ha megjelenik.

A Netatmo bemutatta a 110 decibel hangos szirénáját is, amely a Welcome kamerához csatlakoztatható. Ha idegent lát a kamera, akkor egy rendkívül hangos zajt tud kelteni, ez is egyfajta kiegészítője lett a Welcome-nak a TAG-ek mellé. A cég bejelentette, hogy több külső céggel is partnerek lettek, így további okos eszközökkel találkozhatunk majd 2017-ben.

A Belkin tovább fejlesztette az okos Wemo eszközeit. Új okos konnektorral jelentek meg, mely a Mini WiFi Smart Plug névre hallgat. Ez végeredményben kisebb lett és megváltozott a design is, sokkal modernebben néz már ki, és funkciókban is többet tud majd a Wemo alkalmazással. Mellette kapható lesz majd az Wemo Dimmer is, amivel könnyedén kapcsolgathatjuk a Wemo okos égőinket.

Olvasd el a hozzászólásokat is

4 Comments

  1. Én személy szerint az Elgato HomeKit-es range extenderét várom már nagyon, amit szintén a CES-en mutatnak be. Hiánypótló darab, mert fogyasztás szempontjából nem rossz dolog a Bluetooth HomeKit kiegészítő, csak nálam már messze van az Apple TV-től (és iPadtől is) és így nem érem el távolról sem???? pedig már több mint egy éve létezik a Homekites Bluetooth-Wi-fi range extender kategória….. elméletben ????

  2. “…szárában lévő vibramotor pedig segít a megfelelő kefélésben…”
    Az biztos 😀

  3. @taky1974: nem lehetett komolyan venni a terméket 😀 😀

  4. @admin:
    🙂


Add a Comment