fbpx Skip to content

Játéktörténelmi pillanatot élhetünk meg ma, hiszen hosszú évek várakozása után végre lett hivatalos Mario játék iOS-re. A Shigeru Miyamoto által 1981-ben megalkotott és azóta legendává vált vízvezeték-szerelő eddig távolról elkerülte a mobilplatformot.

A Super Mario Run-ról még az Apple szeptemberi eseményen rántotta le a leplet a karakter megalkotója, Shigeru Miyamoto. A Nintendo már évek óta tervezte, hogy belép a mobilpiacra is, de ezt úgy akarták megtenni, hogy nem egyszerűen áttervezik érintőfelületre az egyik játékukat, hanem direkt okostelefonra találnak ki valami újat a klasszikus karaktereikkel. Mi másra eshetett volna a választásuk, mint a kis piros sapkás Mario-ra?

Külföldön az Apple Store-okban a bemutató készülékeken már néhány napja kipróbálható volt a játék, ami az előzetes várakozásoknak megfelelően nagy sikert aratott. A mai nappal tehát világszerte letölthetővé vált a Super Mario Run iOS-re, az androidos verzióra azonban jövő évig várni kell. De nézzük is, milyen lett élőben a játék? Sikerült-e hoznia a játékosok elvárásait? Jómagam minimális lelkesedéssel vártam csak, de abszolút pozitívan csalódtam.

 

A Nintendo-nál fontos célkitűzés volt, hogy ez a játék tökéletesen élvezhető legyen mobilon, ne legyen túl bonyolult az irányítása, de mégse menjen el túl egyszerű irányba, hoznia kell a széria megszokott, magas színvonalát. Ennek köszönhetően A Super Mario Run egy kézzel, sőt egy ujjal is játszható, a bajszos vízvezeték-szerelő automatikusan szalad előre, igazán ideális játék lesz a buszon, dugóban állás közben, amikor amúgy se tudnánk mindkét kezünkkel nyomkodni a telefont.

A játék célja, hogy a rendelkezésre álló időn belül elérjünk a pálya végére úgy, hogy közben minél több érmét összegyűjtsünk és persze ne haljunk meg. Ez elsőre nem tűnik nehéznek, de higgyetek nekem, komoly ügyességre és reflexre van szükség ahhoz, hogy mindent begyűjtsünk a pályán.

Az irányítás, mint már említettem, egy ujjas. Mario alapból szalad előre, de ha megnyomjuk a kijelzőt, akkor ugrik egyet, ha hosszan lenyomjuk, akkor magasabbra ugrik, és ha ugrás közben még egyet nyomunk a kijelzőn, akkor ugrik még egy kicsit felfelé. Mario alapból automatikusan átugorja a gomba (goomba) és teknős (koopa) karaktereket, amire a sok igazi fanatikus biztosan most felhördült, de ezzel együtt kell élnünk. Amennyiben két fal közé kerül, akkor egyik falról a másikra ugrálva tudunk előre vagyis inkább felfelé vagy lefelé haladni. Szerencsére a fejlesztők elszórtak a pályákon olyan elemeket is, amivel Mario mozgása némileg megváltoztatható. Főhősünk alapból jobbra fut, de van visszafordító kocka, amire rálépve balra kezd el futni, erre sokszor szükség is van, de van ahol csak elterelésnek, akadálynak van ilyen beépítve a pályába. Vannak olyan pályarészletek, amik pontos időzítést és előkészületet követelnek, így ezeknél sokszor olyan pályaelem is található, ami megállítja Mario-t, hogy legyen időnk és lehetőségünk megtervezni a továbbiakat.

 

A pályákon nem a cél időre való elérése a nehéz, hanem a kellő mennyiségű és fajtájú érme begyűjtése. Minden pályán alapból van öt rózsaszín érme, ha ezeket sikeresen begyűjtöttük, akkor egy nehezebb módon újra megcsinálhatjuk a pályát, de immár öt lila érme megszerzése a fő cél. A lila érmék már sokkal nehezebben elérhető helyeken vannak elszórva és a játék tempója is gyorsabb lett. Aki még a lila érméket is sikeresen megszerezte, az megpróbálhatja a feketéket is begyűjteni és mesterévé válni a játéknak.

Jó pár hete már tudjuk, hogy a Super Mario Run-ban több játékmód is lesz. Az előbb említett érmegyűjtős csak az egyik, a másik viszont már egy olyan, ami csak plusz 10 euró kifizetése után érhető el. Ez a mód a Toad Rally, amiben a barátainkkal vagy random emberekkel mérhetjük össze a tudásunkat, hogy ki képes az adott pályát gyorsabban, több dolgot begyűjtve teljesíteni. Ilyenkor a másik játékos karaktere szellemképként halad a pályán, így folyamatosan láthatjuk, merre is jár és nem csak egy időt kell megdöntenünk. Itt a cél az, hogy az idő lejárta előtt minél több érmét szerezzünk, minél messzebb jussunk és a verseny bíráit a különböző ugró-forgó trükkjeinkkel lenyűgözzük. A játékmód a nevét Toadról, a Mario világ kis gombafejű, mellényes karakteréről, a Gomba Királyság védelmezőjéről kapta. Ahhoz, hogy ebben a játékmódban indulhassunk, nem elég megvenni az extra csomagot, hanem még egy másik játékmódban is jól kell teljesítenünk, hogy megfelelő számú jegyünk legyen ahhoz, hogy elindulhassunk a Toad Rally-n. Ennek a módnak még van egy olyan csavarja is, hogy beállíthatsz Toad karaktereket a csapatodba, amik azt jelzik, hogy mennyire vagy sikeres ebben a módban, viszont ha vesztesz, akkor szépen, egyesével átkerülnek az győzteshez a kis fura, kalapos figurák. Érdemes mindig megnézni, hogy a kihívandó félnek mennyi ilyen Toadja van, mert abból már egyből láthatod, hogy van-e esélyed a győzelemre. Továbbá ezek a Toadok pénzt is képviselnek a játék egy következő módjában, a Kingdom Builderben, vagyis ez nem is annyira játékmód, inkább csak egy olyan rész a játékban, amiben ha jól teljesítesz a többiben, akkor itt vizuálisan is jelezheted, hogy te mennyire vagy ügyes.

 

A játék elindításakor mindig a Kingdom Builder fogadja a felhasználót, így aki fel akar vágni a haveroknál, hogy ő mennyire ügyes a játékban, akkor annak itt is valami szépet kell alkotnia. Ebben a kis felülnézetes birodalomban tudjuk elhelyezni azokat az épületeket és egyéb tárgyakat, amiket a két játékmódban elért pontjaink értékéből vásároltunk meg. Először csak a kastély alapja van a képen, aztán szépen elkezdhetjük berendezni a keretet is. Ha elég ügyesek vagyunk, akkor idővel megszerezhetjük és játszhatunk is Mario-n túl Luigival, Toaddal és Yoshival is.

Mint már említettem, a teljes élvezethez bizony le kell szurkolnunk 10 eurót, ami – valljuk be – bőven több, mint amennyit általában egy jó iOS játékért ki szoktunk adni. A Worldtour, azaz az alapmód első három pályája játszható csak ingyen, viszont azok rendesen, egészen a fekete érme gyűjtésig. A Toad Rallyból néhány pálya próbálható szintén csak ki, de így legalább az eurók kifizetése előtt láthatjuk, mit is kapnánk a pénzünkért. Úgy gondolom, ennek az árnak a feléért bőven kaphatunk teljesértékű játékokat is, de ha belegondolunk, nem is feltétlen olyan sok ez a pénz, nagyjából két ebéd, másfél mozijegy, néhány sör ára, vagy akár cigiben is számolhatunk, amire sokan nem sajnálják a pénzt. A kérdés itt az, kinek mi és mennyit ér meg, szerintem a rajongóknak biztosan meg fogja érni, hiszen csak így mérhetik össze tudásukat a többiekkel. Sok játékkal ellentétben a Super Mario Run-ban ha ezt kifizeted, nincs több megvásárolható dolog, amivel pénzért előnyhöz juthatsz és ez szerintem jó.

A játéknak sajnos van még egy hátulütője. Sokakat biztosan ki fog akasztani és némileg jogos is a dolog, de el kell fogadnunk, hogy a Super Mario Run csak aktív internetkapcsolattal játszható. Ennek az az egyszerű oka van, hogy a fejlesztők nem akarják, hogy bárki bármiféle előnyhöz jusson némi hackelgetéssel. Mondjuk kérdés az, hogy milyen hamar fognak kitalálni valami trükköt ennek a kijátszására is az ügyes felhasználók. Szerencsére a játék nem fogyaszt sok mobilnetet, így a kisebb csomaggal rendelkezők is szerintem játszhatnak majd vele Wi-Fi mentes helyen is.

A grafikára, hangokra abszolút nem lehet panasz, inkább csak az okozhat egyesekben csalódást, hogy ez a játék nem egy klasszikus Mario, hanem sokkal másabb, ami vagy be fog jönni, vagy sem. Egy próbát mindenképp érdemes adni neki, hiszen alapból ingyenes és ha nem tetszik, akkor nem kell megvenni a teljes verziót.

[appstore id=”1145275343″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

30 Comments

  1. Nálam még nem engedi letölteni. Hamarosan…

  2. Letöltöttem ios9.3.2 jailbreakelt i6s de a piros hátter után kidob! Mi lehet a baj?

  3. Rettentően buta játék, hatalmas csalódás. Semmi másról nem szól, csak a pénzről.

  4. Gagyi

  5. :/ ja

  6. Borzasztó..
    1 órát nyomtam, de szörnyű.
    Az App Storeban simán elfér a többi gagyi játék között.
    Az irányítás katasztrófa, játékhibát már találtam 1 óra játékidő után.
    A legszomorúbb, hogy indokolatlanul nagyra lett felfújva ez a játék.
    A másik 10 “super mario” játék ami az eredeti utánzata azok sokkal jobbak, mint ez.
    Lehet, hogy már lezárult a nintendo korszaka, valaki szóljon nekik. 🙂

  7. Iszonyatosan szar. Ez valami szánalmas. És mennyire vártam nosztalgiából. 🙁

  8. idownloadblogon már ott a megoldás a jailbrekelt készülékekre.

  9. @viktorio81: “Mi lehet a baj?”
    az, hogy jailbreakelt a készüléked. BigBoss repo, tsProtector 8+ (iOS 9 & 9). no persze arra nincs semmi garancia, hogy egyébként ezért nem tilt-e le a Nintendo.

  10. A készülékem nem jailbreakelt , legfrissebb rendszer és mégis piros háttér után kidob. Ez miért van?

  11. @lokutus: internetkapcsolat van?

  12. Fos….

  13. Én nem tudom letölteni sem. Azt írja, hamarosan…

  14. @Jadeye:
    Persze.van.

  15. Nekem abszolut tetszik.
    De azon ledobbentem, hogy 4 palya ingyenes.. majd pedig 10 euro… ????
    Cseppet sok.. 2-3 esetleg 4-5 meg ok.. de 10?!

  16. Amikor kiderült, hogy 10 euró lesz úgy voltam vele, hogy mindegy, egy Super Mario megér nekem ennyit. Hát, az első két pályát megcsináltam, utána búcsút vettünk egymástól. A hangokat leszámítva ez baromi gyenge. Sokkal jobb vétel volt múlt héten a Bully.
    Azért bízom benne, hogy sikeres lesz (és valószínűleg csak a név miatt is az lesz) és a Nintendo folytatja a játékok készítését a platformra.

  17. A játékmenet nem hozott túl nagy meglepetést, talán csak annyit, hogy az automatikus akadály és ellenfél átugrásokkal még jobban le van butítva, mint ahogy látszott 😀 Vicc az egész. Nem mondom, biztos ellennék vele, lehet, hogy még 0.99-et is adnék érte, de 10 eurót biztos, hogy nem ér. Érthetetlen ez az árképzés, annak tudatában hogy 6 euróért GTA-t kapunk, a hasonló stílusú Rayman több lehetősséggel, meg kvázi ingyenes.

  18. Azért vicces, hogy 10eurot drágának mondtok egy játékra mert nem tetszik pl. De a használhatatlan méregdrága kiegésztők mindig jók, pláne amikor a szifon store-ban is kapható.

  19. Óriási csalódás! Erre várni is kellett? Értem én, hogy magától fut, mert nem controlleres játék hanem touchscreenes, de akkor is nagyon bili. Flappy Bird szinvonal. Töröltem. Érthető, hogy miért nem merték azonnal árulni. Mindenki kérte volna vissza azonnal a pénzét.

  20. @SP1: Hogy jönnek ide a kiegészítők? Az, hogy mi drága vagy olcsó az viszonylagos, és hasonló termékek alapján minősítjük. Ha egy kifli 20 Ft, akkor 200 Ft-os kifli drágának számít, hiába önmagában nem nagy pénz. Jelen esetben játékhoz viszonyítunk, és nincs értelme kiegészítőkhöz. Vannak jobb játékok, és ebből a pénzből mindjárt 3-4-et is meg tudok venni. Azért ez sem utolsó szempont 😉

  21. Nagyon jó lett, nekem nagyon tetszik. Van bőven kihívás, nagyon nehéz. Nehezebb mint a sima Mario. 10 euro-t én akkor fizetem ki, ha meglesz a 3 pálya maxra és azzal elleszek még egy pár napig.

  22. @Fülöp Zsolt: Ez nehéz ember? fél óra alatt megvolt a 4 pálya!!! ebben semmi nehézség sincs, csak szar és unalmas ahogy van.

  23. Ez egy óriási csalódás, annak, aki a Super Mario Bros. részeken játszott gyerekkorában. Példát vehettek volna inkább a SONY-tól, akik a Sonic The Hedgehog 1-2. részét úgy csinálták meg, ahogy az az eredeti platformon van, és csak 1-2 euró. Azt zabálná a nép.

  24. SEGA-tól, nem sonytól. 🙂

  25. Én egy picit viccesnek gondolom,hogy mindig frissített,sosem jailbreak-elt i6plus kifagy a piros képernyőnél,szóval kipróbálni sem tudom…

  26. Ez egy fos!!!!!

  27. Ha a régi klasszikus mario lenne, bal oldalon nyilakkal, jobb oldalon A B gombokkal, akkor jó lenne, de ez a játék szörnyű, amilyen gyorsan felment, olyan gyorsan megy is a kukába. Ha ilyen játék kell akkor csak is a Mega Run!!!

  28. @farkas63:
    Hát ha 3 pályán megszerezted az összes fekete érmét annyi idő alatt amit írtál akkor valóban könnyű. A nehézség ott kezdődik. Végigvinni bárki végig viszi a 3 pályát, de utána kezdődik, hogy pihentetni kell nehogy a kijelző betörjön.

  29. @Fülöp Zsolt de miért akarná bárki is megszerezni a fekete érméket? Miért akarnék többszázszor ugyanazon a pályán játszani, csak hogy meglegyen a fekete érme? Nincs értelme és unalmas. Játszottál a Super Mario 3-mal? Na az játék. Ez csak egy összedobott gagyi, hogy pénzt hozzon, meg elmondhassuk, hogy ilyen is van iPhone-ra és le van tudva.

  30. Sosem voltam nagy mario fan, de jo emlekeim maradtak rola amikor meg iskolaban jatszottam vele. Ez viszont mi a szar? A grafika egy okadek, az iranyitas nevetseges….ket palya utan toroltem. Es akkor meg nem is tudtam mi vart volna a 3. palya utan. 10 euro??? 3000 ft? Na ne bassz mar. Ennyiert majdnem StarCraft 2t vettem black friday en.


Add a Comment