fbpx Skip to content

Nem nagyon számoltunk be Samsung zászlóshajójának számító Note 7 felgyulladó készülékeiről, hiszen a konkurencia kára sajnálatos esemény, de megemlítettük őket egy-egy mondat erejéig. Azonban mától nem vásárolhatóak már meg hivatalosan a Note 7-ek, és a Samsung már a 8-as szériát készíti elő.

screen-shot-2016-10-12-at-16-32-53

Igazság szerint engem semennyire sem érintett a probléma, egyáltalán nem láttam ilyen készüléket élőben. Egyszer egy ismerős akart venni ilyet és akkor már a boltban is lebeszélték róla, hogy furcsa dolgok történnek vele. A Samsung persze most visszahívja az eddigi készülékeket és vagy visszaadja a pénzt, vagy pedig másik készüléket választhatnak a vásárlók. Erről sajtóközlemény is megjelent és a Note 7 tulajdonosok egy speciális dobozban tudják visszaküldeni a készüléket, ami picit mókás is.

Alapjában véve egyébként a Note 7 maga nem feltétlen gyullad ki, csak annyira heves reakciót vált ki, hogy esetleg a környezetben lévő dolgok meggyulladhatnak, és az eddigi legveszélyesebb ilyen esemény egy repülőn következett be.

De íme egy állítólagos videó, ahol a családtag a kezébe fogja, az éppen heves rakcióba lépő készüléket:

Egyébként a hír hallatára, ahogy az várható volt, a Samsung részvények estek, az Apple részvények pedig emelkedtek, így ez nem csak az Apple-nek, hanem más telefongyártó cégeknek is kapóra jött. Szegény Samsungnak pedig ez egy akkora negatív marketing, amilyet még nem tapasztaltak. Ebbe valószínűleg más cég beleroppanna.

Időközben a Samsung Magyarország Facebook-oldalán is külön közleményben hívja fel a Note 7 tulajdonosok figyelmét arra, hogy mentsék a készülékről az adataikat, majd azt kapcsolják ki, és cseréltessék be más modellre, vagy igényeljék vissza a vételárat:

Olvasd el a hozzászólásokat is

20 Comments

  1. A miliamperóra növelésével kapcsolatban, a helyükben megkérdeztem volna 1-2 Oukitel és hasonló no name kínai gyártók mérnökeit is akik 10000mAh-t is belesűrítettek hasonló méretbe már, mégsem lett belőle füstgép, sem égési sérülés. Sok sikert nekik a 8-hoz.

  2. Ne siesd el, mert egyáltalán nem biztos, hogy az akumlátor volt a hibás.

    http://www.androidauthority.com/galaxy-note-7-defect-causes-721528/

    Személy szerint, sajnálom, hogy ez történt a note 7 tel, nekem note 4 em (is) van, és tökéletes. Ahogy a cikk is írja, más cég megbukott volna ilyenen, de mivel samsung brutálisan nagy, ez a kiesés kb zsebpénz nekik.

  3. Azért ez egy hihetetlen bagázs egy ekkora cégnek. Valahol nem is értem hogy ez hogy történhetett meg velük. Gondolom pár ember feje a porba hull vagy hullott már. Hatalmas negatív reklám ez amit azért olyan gyorsan nem felejtenek az emberek de egy év múlva már nem ezzel fognak foglalkozni.

  4. Sorry blamázst akartam írni ????

  5. Az a kis zsebpénz a visszahívásokkal és a részvény esésével közel 40 milliárd dollár. Ne gondold még egy Samsungnál sem, hogy az kicsi zseton. És mivel a kárácsonyt is bukták, ez simán felmehet 50 milliárdra. Zsebpénz….

  6. @illesjani: Tervezési hibák sora vezethet csak ilyenhez ezeknél a túlbiztosított eszközöknél, a mAh talán még csak egy porszem sem ebben az egészben. Pont a kínaiak a jó példa, akik a k+f kiiktatásán kívül a túlbiztosításon tudnak nagyot spórolni és mégsem történik meg ez velük. Nagyon brutális hibákat vétettek a tervezőasztalnál, amire sajnos csak most jöttek rá.

  7. @Balazs Pali: erről mi is hallottunk, ismerős vissza vitte az Apple-be és cserélték neki, ez a normális. Semmi extra.

  8. Tiszta sor. De hidd el nem kis pénz nekik sem. Nem beszélve a negatív reklámról. És itt nem áll hogy a negatív reklám is reklám.

  9. @AppleFan: A pontosság kedvéért, a multiknál az Applet leszámítva nincs senki, aki így gondolkozna pénzügyileg. A Samsungnak van három milliárd ágazata, mindegyik külön költségvetéssel, vezetéssel, a brandet leszámítva egyiknek a másikhoz gyakorlatilag semmi köze nincs. Még a mobiloknak és az akkumulátoroknak sincs költségvetésileg közük egymáshoz. Ha valamelyik iparág szarban van, akkor nem fogják a többi jóból átlapátolni a pénzt, szépen lehúzzák a rolót. Persze, nem fenyegeti őket ez a veszély a mobiloknál, de nem végtelen az a pénzmennyiség azért, mert a koreai állam lapátolja nekik a pénzt mondjuk a hadi ipar miatt.

  10. Vízálló telefon már van. Jöhetnek a tűzálló telefonok.

  11. Samsung:
    The replacement phones have batteries from a separate and different supplier than the original Note 7 devices. We’re currently conducting a thorough investigation, and it would be premature to speculate on outcomes. We will share more information in the coming weeks.

    Ezek szerint nem az aksi okozta a tüzet, mivel a kicserélt készülékekben más gyártó aksiját tették, ami ugyanúgy lefüstölt… Hmm érdekes.

  12. ügye azt vágjátok hogy a videó nem igaz

  13. Nagy kár, hogy nem azt a videót linkeltétek be ami kb 3 perces, és a nő a semmiből úgy vetődik a kapanéra mint az akció filmekben 😀

    https://youtu.be/X9cFPiel2bs

    1:15 nél… Megnézi hova kell aztán dől… 😀 Persze a telefon tényleg felrobbanhat, meg minden csak ez egy kamu videó 100%. – Józsi, nézd már füstöl a telefonom!!-nem baj Margit, én azért visszaülök a kanapéra, te meg még járkálj vele a házban. 😀

  14. Am kapsz egy s7-et meg lovet vagy csak s7-et mert az azert minuszos,akkor inkabb a vetelar es veszek egy s7-et…vagy kenne valami olyan hogy kapsz s7-et plusz a note 8-at vagy s8-at(persze a kapott s7menne vissza).jo ez lehet kicsit tul nagy keres,de igy is korrektek,mondjuk ez a minimum.

  15. @pete66:
    Vagy úgy kéne hogy kapsz egy S7-et a Note 7 helyett, plusz 5.000 dollár bánatpénzt egy családi vakációt 10.000 dollár értékben.
    És amikor kijön az új, akkor elsőként Te kapj a szállítmányból egyet ingyen lufis csomagban és egy év mobiltelefon számládat állja a Samsung.
    De lehet hogy ez azért sok lenne. A lufi nem kell.

  16. Nem követtem, de gondolom eredetileg ez is iPhone gyilkosnak lett beharangozva. Égő – nem kicsit, nagyon, és szó szerint 😮

  17. jól van ez… ilyen amikor a gyártók direkt hibát tesznek bele, hogy mielőbb cserére szoruljon… lásd az Apple pert anno az ipodnál.


Add a Comment