fbpx Skip to content

Bizonyára sokan követtétek az Apple múltheti média eseményét, melynek során többek közt bemutatták az új iPhone modelleket. Az akkumulátor valahogy sosem volt hatalmas az iPhone-okban, noha az üzemidőn a processzor energiaéhségének csökkentésével tudtak javítani, de a 7-es szériába többek közt a jack csatlakozó száműzésével nagyobb akkut is tudtak betenni, ami akár plusz 2 órányi üzemidőt is tud biztosítani.

i5s-akksi-aug12-cover

Sokan hatalmas hibának róják fel, hogy az iPhone-oknak nem feltétlen a legnagyobb kapacitású akkumulátora van, mint ami a megfelelő működéshez szükséges lenne. Ez részben jogos, de a legtöbben abba nem gondolnak bele, hogy az állandó facebookozás és társaik, illetve a feleslegesen futó egyéb funkciók pluszban merítik a telefonjukat, amiért az akksi teljesítményét és az iOS-t okolják. Továbbá az se mindegy, hogy a készülék milyen idős, hány ciklust sikerült már beletöltenünk az akkumulátorába, illetve hogy milyen töltővel és kábellel szoktuk esténként tölteni.

Amennyiben úgy érzed, már nem bírja olyan sokáig egy töltéssel a telefonod, érdemes az ebben a cikkben található lépeseket végigcsinálni, mert lehet, csak ennyi a gond. Az akkumulátor állapotának otthoni megtekintésére mi az iBackupBot mellett coconutBattery-t ajánljuk, melyekkel könnyedén ellenőrizheted, hogy telefonod akkumulátorában mennyi élet van még, illetve hány ciklust sikerült már beletöltened.

Egy éves kora után az iPhone-ok jelentős része esetén jelentkeznek akkumulátor problémák. A gyors merülésen túl előfordulhatnak olyan problémák is, melyek egyértelműen az akkumulátor elöregedésére, meghibásodására utalnak, aminek egyetlen megoldása van csak, az akku cseréje. Ilyen problémák lehetnek a váratlan újraindulások, fagyások, a felhasználói beavatkozás nélküli kikapcsolások (ez legtöbbször hidegben szokott előfordulni) és akár a teljes használhatatlanság. A hibákért gyakran a nem megfelelő töltőadapterek a felelősek, de az ok nem minden esetben egyértelmű, mert más alkatrészek meghibásodása is gyakran okoz hasonló tüneteket.

Az iPhone 4/4s szériától eltekintve az akkumulátorhoz a kijelzőn keresztül vezet az út. iPhone 5s esetén először is el kell távolítani a készülék alján található csavarokat, hogy az előlapot speciális eszközök segítségével ki tudjuk mozdítani a helyéről. Ez a széria némileg eltér a többi iPhone-tól, ugyanis itt ha kijelző aljának kimozdításánál túl nagy erőt használunk, akkor elszakíthatjuk a Touch ID szalagkábelét, amivel ugyebár bukjuk a készülék egyik legjobb funkcióját, az ujjlenyomat olvasást. Az előlap kábeleinek épsége miatt mindenképp érdemes az előlapot leválasztani az alaplapról akkumulátor csere esetén is. Az iPhone 5s óta az akkumulátor ragasztócsíkokkal van rögzítve a házba, így először azokat kell kimelegíteni, hogy a helyére beragaszthassuk az új telepet. Ezután már csak össze kell szerelnünk a készüléket és ki kell próbálnunk, hogy minden rendesen működik-e. Mi az iSamurai-nál csak minőségi, kipróbált akkumulátorokat szerelünk be a készülékeitekbe, hogy úgy bírják, mint fénykorukban, a dobozból kikerülve.

A következő két hétben (szeptember 25-ig) az iPhone 5s készülékek akkumulátorait cseréljük kedvezményesen, a részletekért kattints ide. A csere mindössze 30 percet vesz igénybe és a jól megszokott 6 hónap garanciát vállaljuk rá.

Olvasd el a hozzászólásokat is

4 Comments

  1. Na ez korrekt ár, a 2 éves 5S-em akksija 3-7 napot bír, de ha gyenge lenne akkor itt kicseréltetném

  2. Nagyon kedvelem a céget, borzasztó korrektek és segítőkészek.
    Féloff: mennyire megbízható a coconut? Letöltöttem, szerinte 5%-os az elhasználtsága az akkumulátoromnak (265 ciklus után). Nagyon figyelek a telefonra, sose töltöm tele, sose merítem le, de mégis úgy érzem, valami nem százas vele. Persze ez lehet, hogy csak szubjektív, de mégis, mintha érezhetően kevesebb ideig bírná, mint eleinte. Ráadásul a nyáron volt, hogy leesett a töltés 15% körülre, amikor is fényképezni akartam, de 1-2 fotó után egyszerűen kikapcsolt, majd utána az mondta, hogy lemerült az akksi, tölteni kellett, hogy bekapcsoljon. Ez eléggé ellentmondásban van az 5%-os romlással… (Ja, azért féloff, mert nem 5S, hanem 6S+ a telefon.)

  3. Látom, hatalmas itt az élet… 🙂
    Azt kell mondjam, ez a coconut egy kalap fost sem ér. Össze-vissza behasalja a számokat. Battery wear levelre adott nekem 4 és 36 százalék között annyi számot, ahányszor elindítottam, vagy frissítettem.


Add a Comment