fbpx Skip to content

Az Apple még az iOS 8.3-mal kezdve adott hivatalosan is lehetőséget a vállalkozó szellemű felhasználóknak az iOS előzetes, még fejlesztés alatt álló verzióinak tesztelésére, azzal a célzattal, hogy ezek a felhasználók a visszajelzéseikkel segítsék az esetleges hibák kiszűrését.

Azóta a fejlesztői verziók megjelenését követően általában pár nappal később elérhetővé válik az adott változat nyilvános bétája is, aminek telepítéséhez mindössze egy konfigurációs profilt kell a készülékünkre letölteni. Nézzük mindezt lépésenként!

Először is készítsünk a kiválasztott készülék adatairól egy biztonsági mentést az iTunes használatával, majd azt archiváljuk, hogy később az aktuális verziónál magasabb béta telepítése után készülő újabb mentések azt ne tudják felülírni, és így adott esetben vissza tudjuk tenni a hivatalos verziót az így archivált adataink visszaállításával.

A következő lépés, hogy nyissuk meg a frissíteni kívánt készüléken Safariban a beta.apple.com címet. Ha korábban még sosem próbáltuk a bétákat, akkor a Sign up opció lehet szükséges, de persze rögtön megpróbálhatjuk a Sign In-t is.

Belépés (és az esetlegesen szükséges megállapodás elfogadása) után válasszuk az iOS opciót, majd görgessünk lefelé a Get Started részig, ahol nyomjunk rá az enroll your iOS device linkre a szövegben:

Az Enroll your devices alatt szintén az iOS legyen kiválasztva, majd görgessünk le a második lépéshez, és nyomjunk rá a Download profile gombra:

Ekkor a Safari rákérdezhet, hogy engedélyezzük-e a profil letöltését a webhelyről, amit nyilván engedélyezzünk, majd pedig feldobja az értesítést, hogy a telepítéshez át kell lépjünk a Beállítások appba, aminek a tetején már írni is fogja, hogy van letöltött profil, amire nyomjunk is rá.

A profil telepítéséhez nyomjunk a jobb felső sarokban lévő Telepítés opcióra, majd adjuk meg a készülék jelkódját:

Ezután még kapunk egy üzenetet, hogy pontosan mit is jelent az, hogy mindez béta, amit el kell fogadnunk. Ehhez nyomjunk ismét a jobb felső sarokban a Telepítés opcióra, majd az alulról felugró megerősítésre szintén:

Amint a profil telepítése megtörtént, a beállítások érvénybe léptetéséhez újra kell indítanunk a készüléket, nyomjunk tehát a felugró üzenetnél az Újraindítás opcióra:

Ezután a Beállítások, Általános, Szoftverfrissítés menüpont alatt már fel kell dobja az iOS a nyilvános bétát frissítésként. Az új iOS bétára való frissítés ezután a hivatalos verziókkal megegyező módon fut végig.

A konfigurációs profil egyébként gyakorlatilag azt csinálja, hogy módosítja azt a címet, ahonnan a készülék lekérdezi az elérhető frissítést, és így a hivatalos verzió helyett a bétát kapja vissza elérhető frissítésként.

Fontos tudnivalók

Mivel sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is mindig előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért elsőként érdemes ezt a cikkünket elolvasni, mert ez jóformán minden, az iOS béták kapcsán elképzelhető kérdést lefed: iOS 14 béta: a leggyakrabban feltett kérdések – újdonságok, megjelenés ideje, letöltés.

Ha a béta verziók valamelyikének használata közben hibát találtunk, akkor jelentsük azt az Apple-nek. Ezt megtehetük a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Ha esetleg problémákat tapasztalunk, és inkább visszatennénk a hivatalos iOS-verziót, azt pedig ez alapján tehetjük meg: Gyakori kérdések: hogyan állítható vissza a készülékünk béta iOS-ről a hivatalos verzióra?

Legutóbbi frissítés: 2021.04.04.

Olvasd el a hozzászólásokat is

22 Comments

  1. Érdemes föl tenni a 9.3 bétát i4s re?

  2. @anduska: mármint mihez képest? de egyébként gond nincs vele.

  3. Jadeye

  4. 9.2 van rajta.köszönöm a választ!

  5. Másnál is jelentkezik ez a bug?

    Feloldásnál egy piros villanás a kijelzőn. I5S

  6. Neked Jadeye nem lesz gond de anduskának igen! 4s készülékre?

  7. @steve195614: kérlek, fejezd ezt be. ha esetleg el is olvastad volna a cikket, és elolvastad a hozzászólásait, akkor láthattad volna, hogy 9.2 van a készülékén, és mivel az a hivatalos, így ha gond lenne a 9.3-mal, vissza tudja a 9.2-t tenni… ergo semmi értelme nincs ennek a felesleges beszólogatásnak, mert ha esetleg nem válna be neki a 9.3 beta, akkor visszateszi a 9.2-t…

    Ha esetleg problémákat tapasztalunk, és inkább visszatennénk a hivatalos iOS-verziót, azt pedig ez alapján tehetjük meg: Gyakori kérdések: hogyan állítható vissza a készülékünk béta iOS-ről a hivatalos verzióra?

    úgyhogy fejezzük be ezt a meddő vitát. semmi köze a fenti cikkhez.

  8. A profil telepítés sikertelen"

  9. Telepítve volt a 9.2.1 beta profil, majd visszaállítottam iTunes-al 9.2-re. A profilt töröltem. Azóta is felajánl frisítést de azt írja, hogy a 9.2 a legfrissebb. A profilt nem tudom telepíteni. Segítenétek? Köszi várom

  10. Nekem 9.2- re siman es gyorsan felment. Minden adatom megmaradt, ugyhogy egyenlore nem tapasztalok hibat ipad airen. Gyorsnak talalom es szaggatasmentesnek is. Foleg az akkuido erdekel, de az nagyon. Nekem radikalosan rosszabbak voltak a kilencesek, mint a nyolcas ios. A profil telepitese a cikk alapjan kb. 2 perc volt, ujraindulassal. Utana azonnal felajanlotta a betat is. Amit eszrevettem, hogy megszunt egy hiba. Megpedig, a hangero allitasakor 9.2-nel ritkan lattam a visszajelzest a kepernyon. Most mukodik.

  11. @Hapsika6: töröld le a profilt, ha még rajta van. kapcsold ki teljesen a készüléket. kapcsold vissza. telepítsd fel a cikkben leírtak alapján a profilt. ismét indítsd újra a készüléket.

  12. Köszönöm szépen a segítséget, sikerült.

  13. iPad 4en gyorsabb ? Van valakinek tapasztalata ? Eddig 8.4.1 volt rajta azzal elviselhető sebességgel ment, de most 9.2-n olyan lassú, befagynak alkalmazások, a görgetés ugrássá vált bizonyos weboldalakon.

  14. @steve195614: Ha egyszer már rákerült a 9.0 onnantól kezdve tök mindegy. 😀

  15. @egyket: Már nincs mit tenni. Vehetsz újat. Ha legközelebb gyors készüléket akarsz, akkor csak kettő iOS-t szabad frissíteni rajta. Pl.: iPad4 az iOS 6-tal jött, akkor az iOS7, iOS8 még gyors lesz, de az iOS 9 már lassú. Ez telefonoknál is így van.
    Persze próbálkozhatsz feleslegesen a restore-ral és új készülékként beállíthatod, de két nap múlva ismét belassúl.

  16. @gabor.: hogyan kapcsolódik mindez a nyilvános béta verziók telepítéséhez?

  17. @Jadeye: @egyket kérdezte, hogy gyorsabb-e, mert 8.4.1-en még gyors volt neki, de 9.2-vel belassúlt. Erre elmondtam neki a tényeket, hogy sose lesz már gyors. Se ezzel a bétával se bármelyik stable verzióval a jövőben, mert a készüléke régi hozzá.
    Így kapcsolódik ide.

    Gondolom felesleges megemlítenem, de ha írnátok a lassulási dologról egy cikket és/vagy minden iOS megjelenéskor kiírnátok, hogy ne tedd fel régi készülékre, akkor @egyket talán nem rakta volna fel és egy gyors iPad 4-ese lenne a mai napig is.
    Hiába fújom itt folyton a kommenteknél.. Sokan nem látják.

  18. Ugy látom nem csak én gondolom igy a dolgokat!

  19. Aki már kétszer ráfázott sőt ráfizetett a frissitésekre az nem hisz a mesében!

  20. Most i6s van de megálltam a 9.0.2-nél! Ez még tökéletes!

  21. @gabor., @steve195614: változtat ez bármit is azon, hogy hogyan lehet feltelepíteni a bétát? nem. úgyhogy ismételten megkérem, hogy fejezzük be ezt a fűrészpordarálást.

  22. Sziasztok!
    Ha fel rakom a béta verziót, majd később jön a rendes 9.3 akkor azt a telefon le tudja majd frissíteni, vagy más hogy fogom tudni csak fel rakni?
    Koszi
    Udv


Add a Comment