fbpx Skip to content

Itthon szerencsére még nem jellemző, de Amerikában már szinte bevett szokássá kezd válni az iMessage-ben érkező spam. Ezzel ugyan csak egy adott réteget tudnak elérni a “spametelők”, ugyanakkor az iMessage az SMS-ekkel szemben ingyenes, így ez még jobban meg is éri nekik. Az Apple eszközöket használók ráadásul valószínűbben vásárolnak magasabb árkategóriás dolgokat, így azt remélhetik, hogy a kiszórt spamben a címzettek meglátják az évszázad üzleti lehetőségét, és a spamküldőktől vásárolnak.

spam

Itthon viszont többen is jeleztek az elmúlt napokban ismeretlenektől érkező, kéretlen FaceTime-hívásokat, ahol a legtöbb esetben könnyű blokkolni a hívót, ám egyelőre ilyen esetben nincs lehetőség a jelentésre. Az e-mailben érkező szeméttel szemben az iMessage-spam esetén sokan nem tudják, hogy hogyan lehet azt jelenteni, és aztán blokkolni az adott spammert, így az alábbi cikkünkben ezt néznénk meg.

iMessage-spam jelentése az Apple felé

Nyilván alapvető óvatosságból eleve ne nyissunk meg semmi linket, ami ismeretlen feladótól érkezett üzenetben található. Ezen felül lehetőségünk van a spamet jelenteni az Apple felé, hogy ők így letilthassák a spamküldő feladókat.

Ehhez a következő előzetes lépéseket kell megtennünk:

  • készítsünk képernyőfotót az így érkezett üzenetről: ehhez nyomjuk le egyszerre a home és power gombokat a készülékünkön, mire fehéren villan egyet a kijelző, és az exponálás hangját halljuk; ezután az így elkészült kép a Fotók alkalmazásban található meg;
  • jegyezzük fel a teljes e-mail címet vagy telefonszámot, amiről a kérdéses üzenet érkezett;
  • jegyezzük fel a pontos dátumot és időpontot is, amikor az üzenetet kaptuk: az időpont az üzenetbuborék felett foglal helyet, ha viszont valamiért nem látszódna, akkor egyszerűen húzzuk el a buborékot jobbról balra, ekkor az üzenet mellett, jobb oldalt lesz látható az időpont.

Amint megvagyunk az előzetes lépésekkel, már csak a jelentést kell elküldeni. Ezt a következőképp tehetjük meg:

  1. nyissunk egy új e-mailt, adjuk meg címzettnek az [email protected] címet, csatoljuk hozzá az elkészült képernyőfotót;
  2. adjuk meg a teljes e-mail címet vagy telefonszámot, ahonnan a spam érkezett;
  3. adjuk meg a pontos dátumot és időpontot, amikor a spam érkezett, és küldjük el.

Ezután még érdemes az illető feladót blokkolni, erről kicsit később.

SMS/MMS-spam jelentése

Fontos különbséget tennünk az iMessage-ben és az SMS- vagy MMS-ben érkezett spam között, mivel az Apple felé csak az iMessage-ben érkezett spam jelenthető. Az SMS-ben vagy MMS-ben érkezett spammel kapcsolatban forduljunk a szolgáltatónkhoz további információkért.

Ezért a jelentés elküldése előtt mindenképpen ellenőrizzük, hogy az adott spam iMessage, vagy SMS/MMS.

Az iMessage segítségével elküldött üzenetek az „iMessage” címkével vannak ellátva, míg az SMS és MMS típusú üzenetek esetén a „Szöveges üzenet” szöveg olvasható, mind az üzenet felett, mind a válasz írásához használt szövegmezőben. iOS esetén ez így néz ki:

iMessage-üzenetet tartalmazó üzenetablak Szöveges üzenetet tartalmazó üzenetablak

macOS esetén pedig így:

Feladó blokkolása

Miután jelentettük az Apple (vagy a szolgáltatónk) felé a spamet, érdemes letiltani az adott “spametelőt”, hogy többet ne zargathasson minket. Ezt csak iOS 7 óta tehetjük meg, annál régebbi verziókon nem. Egy adott feladó blokkolásához az alábbi cikkben leírtakat kell tennünk: Gyakori kérdések: adott kontakt letiltása hívások és üzenetek esetén.

Az iCloud fiókunkra, emailként érkező spam jelentéséről itt írtunk korábban: Gyakori kérdések: hogyan jelenthető az iCloud fiókra érkező spam?

Legutóbbi frissítés: 2017.05.02.

Olvasd el a hozzászólásokat is

11 Comments

  1. Nagyon hasznos cikk, (ill. ez már egy cikksorozat része) azért inkább ne legyen rá szükségünk… Viszont érdemes eltenni! Köszönjük!

  2. Lehet, hogy mégiscsak jó, hogy a Telekom tiltja a FaceTime használatát mobilneten? 😀 (NOT)

  3. Nekem nem tiltja, ezt honnan vetted, hogy tiltja?

  4. @Jecy: gondolom, ahogyan más VoIP esetén, ez is tarifacsomagtól függő.

  5. Nekem is tíltja szaros szolgáltató!

    3 gb netet veszek tőle 4000 ft-ért azt még csak nem is használhatom 100-osan, komolyan majd én is csak a telefonszámla 80%-át fizetem ki!

    Összedobhatnánk egy petíciót sok ember sokra vihetné!

  6. @swayze: fogyasztóvédelemnél érdemes segítséget kérni ebben.

  7. @Jadeye: Kétlem, hogy a fogyasztóvédelem tud ebben segíteni, mivel ilyen esetben a szerződésnél az ászf-ben benne van, hogy nincs voip. Például a vodafonnál láttam ilyen szerződési feltételeket, hogy viber, skype korlátozás van. És ha az ember aláírja, hogy elfogadta, akkor elfogadta, nem reklamálhat.

  8. @Jecy: nem mondtam, hogy meg fogják tudni ezt oldani, de ők azok, akik megfelelő irányba tudják irányítani az adott személyt, NMHH bejelentés-kezdeményezés, próbaper, akármi.

  9. @Jecy: Onnan, hogy nem működik 😀
    A Telenornál még ment, mert régi csomagban voltam és azokat nem “büntették”, legalábbis visszamenőleg nem. Aztán az LTE miatt átjöttem a Telekomhoz számhordozással, s a csomag részletes leírásában is benne volt, hogy nem fog menni a VoIP. Nagyritkán azért jól jönne, de mindegy.

  10. Az vicces. Nekem nem LTE csomagom van, csak normál 300 mb adattal, abban engedve van minden, igaz max két hét alatt el is fogy 😀

  11. @Jecy: jövőre átmész osztrák szolgáltatóhoz (no roaming) és lepippanthatnak mindhárman (telenor, voda, t-mobile)


Add a Comment