fbpx Skip to content

Manapság nem röpködnek az Apple hírek, sőt olyan mintha, semmi sem készülne. Ez pedig nem igaz. Szerintem ahogy Tim Cook ígére, komoly biztonsági előírásokat vezettek be, és ezért is kevesebb a pletyka, no meg azért is, mert valószínűleg a WWDC-ig, vagyis nyárig már semmit sem jelentenek be: Lehet, hogy csak nyáron lesz a következő Apple termékbemutató?

4075794_4aa7253a6bbe64fb06dc65d08d1a6256_wm

Azt már régebb óta tudjuk, hogy az Apple évekkel előre tervez. Például a 2007-es iPhone előtt már elkészült az “iPad”, azonban  Steve úgy döntött, hogy a piac még nem érett meg rá, és inkább készítettek egy érintőkijelzős telefont. Ezt egyébként 2001-2002 óta fejlesztették, így azt gondolhatjuk, hogy 1-1 új termékvonalnak legalább 5-6 év kell. Persze ez tényleg egy termékvonalat jelent, tehát nem 1 termék frissítését. Nemrég jelent meg egy cikk, hogy Steve Jobs 2011 októberi halála előtt már tudta, hogyan fog kinézni az iPhone 5. A Steve Jobs életrajzi könyvből pedig kiderült, hogy Sirit is már jóval korábban tesztelték.

Ez azt jelenti, hogy 1-1 termékfrissítésre körülbelül 2, maximum 3 évet szán az Apple, mielőtt kiadja. Így abban már biztosak lehetünk, hogy az iPhone 5S már készen van, illetve az iPhone 6-tal is lassan végeznek. Egyébként emiatt picit érdekes, hogy most tavasszal nem volt még termékfrissítés, pedig már annyira hozzászoktunk, hogy hiányzik, mint egy falat kenyér. 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

3 Comments

  1. ezért van az, hogy mindig egy picit kevesebbet adnak pl RAMból, processzorból, mint a konkurensek, mert ők a “tegnap fejlesztését” adják, de még így is vezetik a mezőnyt 😀

  2. Ez tipikusan a “Jajj, téényleg?? Nem mondod..?” kategória.
    Naná, hogy benne volt Steve is a fejlesztésben.
    Nem, mert majd kiadják mondjuk ősszel a telefont, aztán megpihennek, meg akkor jön még a karácsonyi szezon is, és csak azután kezdenek el gondolkozni, hogy mi legyen a következő szifonban…
    Amúgy azt bírom még, aki meg elkezdi mondani az i5-re vagy az iPad minire, hogy Steve Jobs ezt soha nem adta volna így ki. Sőt, a minit egyáltalán nem adta volna ki. Ja, mert az csak úgy megy, hogy gondolnak egyet, és 1 év múlva már a polcokon.. -.-‘

  3. Igy meg nevetsegesebb az i5 hogy sztivike is tudott rola …


Add a Comment