fbpx Skip to content

Mi az az Apple ID?

Az Apple ID egy felhasználónév, amit az Apple szolgáltatásainak igénybe vételéhez használhatunk: többek között vásárolhatunk vele az iTunes Store és az Apple Online Store áruházban, bejelentkezhetünk az iChat vagy a iCloud szolgáltatásba, előjegyeztethetünk egy terméket valamelyik Apple Store üzletben, valamint igénybe vehetjük vele az Apple.com támogatási lehetőségeit.

Ha tehát tartalmakat szeretnénk letölteni az iTunes Store-ból, vagy alkalmazásokat telepítenénk a készülékre az App Store-ból (vagy a Mac számítógépünkre a Mac App Store-ból), ahhoz iTunes Store account, illetve az új elnevezés eredményeképp Apple ID szükséges. Az accountunk lehet ingyenes (bankkártya nélküli), de ekkor alapesetben nem tudunk fizetős tartalmakat letölteni, vagy beállíthatunk bankkártyát is, ilyenkor a megadott folyószámla-egyenleg terhére vásárolhatunk a Store kínálatából.

A cikkben arról lesz szó, hogy hogyan kell új Apple ID-t létrehozni, mind számítógépen, mind iOS-t futató eszközön, mi a lényeges különbség a bankkártya nélküli és a bankkártyát is tartalmazó account között, valamint hogy magyar vagy amerikai accountot érdemes-e létrehozni, és miért, és nem utolsó sorban az esetleges korlátozásokról vagy hibaüzenetekről.

Apple ID létrehozása

iOS-t futtató készüléken

Az alábbiakban lépésről lépésre láthatjuk, hogyan kell a készüléken, az App Store app segítségével Apple ID-t létrehozni, amelynél a folyamat során azt is kiválaszthatjuk, hogy akarunk-e megadni bankkártyát, vagy inkább az ingyenes tartalmakat szeretnénk csak elérni.

Ehhez kövessük az alábbi lépéseket:

1. Nyissuk meg az App Store-t.

2. Keressük meg például a Szifon.com appot, majd koppintsunk kétszer a Letöltés (iOS Letöltés gomb) gombra jobb oldalt:

[appstore id=”478349163″]

3. Amikor a rendszer megkér minket, hogy jelentkezzünk be az Apple ID azonosítónkkal, koppintsunk az Új Apple ID létrehozása opcióra.

4. Kövessük a képernyőn megjelenő utasításokat. Amikor a rendszer megkér minket a fizetési mód megadására, válasszuk ki a Nincs lehetőséget fizetési típusként. Ha esetleg hiányozna ez az opció, akkor az ebben a cikkben leírtakat kövessük: Gyakori kérdések: mit tehetünk, ha Apple ID létrehozásakor vagy módosításakor nincs “None” fizetési opció?

Természetesen ha a fizetős tartalmak miatt szeretnénk bankkártyát megadni, akkor azt is itt tehetjük meg. Maestro típusú kártya használata nem lehetséges.

5. Miután megadtuk az adatokat, a rendszer arra kér majd minket e-mailben, hogy erősítsük meg az Apple ID azonosítót. A használat előtt mindenképpen igazolnunk kell az Apple ID azonosítót. Kövessük az itt leírtakat, ha esetleg nem kaptuk volna meg a megerősítésről szóló e-mailt: Ha nem érkezett meg az ellenőrző vagy a visszaállításra szolgáló e-mail.

Számítógépen

Az alábbiakban lépésről lépésre láthatjuk, hogyan kell a számítógépen, az iTunes segítségével Apple ID-t létrehozni, amelynél a folyamat során azt is kiválaszthatjuk, hogy akarunk-e megadni bankkártyát, vagy inkább az ingyenes tartalmakat szeretnénk csak elérni.

Teendőink a következők:

1. Nyissuk meg az iTunes alkalmazást, majd lépjünk be az iTunes Store áruházba:

2. Görgessünk le, és keressük meg a kívánt ország vagy régió zászlaját az ablak jobb alsó sarkában. Ha nem a megfelelő ország vagy régió zászlaja látható, kattintsunk a zászlóra, majd válasszuk ki a kívánt országot vagy régiót:

3. A bal felső sarokban található menüben válasszuk ki az  Alkalmazások lehetőséget:

4. Keressük meg például a Szifon.com appot, majd kattintsunk a Letöltés (Download) gombra az ikonja alatt:

[appstore id=”478349163″]

5. Amikor a rendszer megkér minket, hogy jelentkezzünk be az Apple ID azonosítónkkal, kattintsunk az Új Apple ID létrehozása gombra:

6. Kövessük a képernyőn megjelenő utasításokat. Amikor a rendszer megkér minket a fizetési mód megadására, válasszuk ki a Nincs lehetőséget fizetési típusként. Ha esetleg hiányozna ez az opció, akkor az ebben a cikkben leírtakat kövessük: Gyakori kérdések: mit tehetünk, ha Apple ID létrehozásakor vagy módosításakor nincs “None” fizetési opció?

Természetesen ha a fizetős tartalmak miatt szeretnénk bankkártyát megadni, akkor azt is itt tehetjük meg. Maestro típusú kártya használata nem lehetséges.

7. Miután megadtuk az adatokat, a rendszer arra kér majd minket e-mailben, hogy erősítsük meg az Apple ID azonosítót. A használat előtt mindenképpen igazolnunk kell az Apple ID azonosítót. Kövessük az itt leírtakat, ha esetleg nem kaptuk volna meg a megerősítésről szóló e-mailt: Ha nem érkezett meg az ellenőrző vagy a visszaállításra szolgáló e-mail.

Ingyenes fiókot vagy bankkártyásat?

Az ingyenes fiók arra jó, hogy bankkártya nélkül is tudjunk letölteni, persze csak az ingyenes tartalmakat, tehát ez egyben azt a hátrányt is magával hozza, hogy nem tudunk fizetős tartalmakat megvásárolni. Magyarországon egyelőre nincs Gift Card, így jelenleg nem lehet úgy feltölteni az egyenleget, ahogyan azt külföldi (így például amerikai) account esetén lehet. Ha lenne lehetőség feltöltött egyenleg használatára, úgy annak keretéig vásárolhatnánk fizetős tartalmakat is.

  • Kiegészítés: Gift Card (növényi alapú “plasztikkártya”) ugyan nem vásárolható itthon, viszont Gift Certificate igen. Ez 10-20-30-40-50 € értékben vásárolható meg az iTunes-ban egy bankkártyát is használó account segítségével, és a kártya összege az azt megvásároló bankkártyáról kerül leemelésre. Ennek az eredménye egy redeem kód, amit vagy emailben, vagy kinyomtatva adhatunk oda valakinek. Ezzel feltölthető egy bankkártya nélküli account egyenlege, és a feltöltött összeg keretéig levásárolható tetszőleges tartalmakra. A Gift Certificate csak magyar accounttal megvásárolva adható át más, magyar account számára feltöltésként.

Amennyiben viszont megadjuk a bankkártyánk adatait, úgy a folyószámla-egyenlegünkből a vásárlás napján aktuális árfolyam alapján kerül levonásra a Store-ban €-ként szereplő összeg, ami viszont az árfolyamváltozások miatt egyszer drágább, máskor olcsóbb árat eredményez. Emellett az Apple időnként bizonyos mennyiségű összeget zárol a kártyánkon, hogy ellenőrizze a kártyánkat, de ezek a zárolt összegek banktól függő időn belül automatikusan visszakerülnek az egyenlegünkre. Emiatt lehetséges az, hogy a 0,79 €-ra beárazott alkalmazásért az átváltási értéken felüli összeg is kiszámlázásra kerülhet, noha a plusz összeg később visszakerül.

Maestro típusú kártya használata jelenleg nem lehetséges, csak VISA, MasterCard vagy Amex.

Magyar fiókot vagy amerikait?

Az amerikai Store kínálata a legnagyobb. Sokáig Magyarországon összesen csak az App Store vagy a podcast-ek voltak elérhetőek, de zenei vagy filmes tartalmak nem. Így aki alkalmazásokon vagy podcast-eken túl mást is akart venni, annak célszerű volt amerikai fiókot létrehozni, noha annak használata amerikai területen kívül hivatalosan nem engedélyezett, ahogyan azt a felhasználási feltételekben jelzik is.

Amióta viszont Magyarországon is elérhetővé vált a Store zenei és filmes kínálata is például, azóta már nincs feltétlen szükség amerikai accountra. Ha magyar bankkártyánk van, azt ráadásul nem nagyon fogadja el az iTunes egy amerikai account mellé.

Így itthon a legkényelmesebb, ha magyar accountot hozunk létre. Ráadásul van pár olyan alkalmazás is, ami a kifejezetten magyar piacra szánt mivolta miatt nem érhető el az amerikai Store kínálatában.

Engedélyezett számítógépek

A tartalmak lejátszásához, vagy telepíthetőségéhez a számítógépünknek regisztrálva kell lennie az iTunes fiókunkhoz. Egy account alá 5 darab számítógép regisztrálható, tehát ezen az 5 gépen lehet lejátszani, vagy a készülékeinkre telepíteni a Store-ból megvásárolt tartalmakat.

Ha betelt mind az 5 hely, mert párszor újratelepítettük a Windows-t, és előtte nem nyomtunk rá a “Deauthorize computer” opcióra az iTunes-ban a Store menüpont alatt, akkor évente egy alkalommal az összes authorizált gépet törölhetjük egy gombnyomással, ha az accountunk oldalára megyünk. Ha ezt már ellőttük, akkor az iTunes Support tud nekünk segíteni. A “Deauthorize all” opció csak akkor jelenik meg, ha már van 5 számítógép regisztrálva.

Az engedélyezett számítógépek listájának törlése után az aktuális gépünket újból engedélyezni kell, ezután az iTunes kiírja, hogy 1 gépet engedélyeztünk a lehetséges 5-ből.

Lehetséges hibák

Hibaüzeneteket kaphatunk, ha fizetős fiók esetén nincs egyenleg a bankkártyánkon, vagy korábbi vásárlás díját nem tudta terhelni a rendszer. Az iTunes ilyenkor az ingyenes tartalmak, vagy az alkalmazásfrissítések letöltését sem engedélyezi mindaddig, míg fedezet nem lesz a kártyánkon.

Hasonlóképp akkor is kaphatunk hibát, ha a nevünk vagy a címünk nem egyezik meg a bankkártyához tartozó adatokkal. Ilyenkor javítsuk az adatokat, mert másképp a Store nem tudja megterhelni a bankkártyánkat a vásárlás összegével.

Legutóbbi frissítés: 2017.05.02.

Olvasd el a hozzászólásokat is

198 Comments

  1. Én azt szeretném kérdezni, hogy akkor mi a teendő, ha a kártyát érvénytelennek találja, pedig az teljesen biztos, hogy érvényes; egy Erste bankos VISA kártyáról van szó, aminek a logója szerepelt ott, ahol az iTunes Store megmutatja, milyen kártyákat fogad el
    A hibaüzenetet a 3 jegyű biztonsági szám megadása után adja ki
    A problémával, ahogy utánanéztem külföldi fórumokon, több ember is találkozott, mindenki mást mond, sokan azt írták, hogy felvették a kapcsolatot az Apple Support-tel
    Valami ötletet tudtok adni? Előre is köszi!

  2. @Wolfcore: akkor például kövesd te is a többiek példáját, és vedd fel a kapcsolatot az Apple Support-tal. én azért egyébként a banknál is rákérdeznék, mert lehet, hogy a gond náluk lesz. vagy Apple, vagy banki oldal.

  3. Miért írjátok hogy az iTunes Gift Card nem elérhető Magyarországon??? Most töltöttem fel a magyar apple ID-met egy 10 eurós gift carddal! 1 perc alatt levonja, es kaptam is mailben a gift cardot!!!! Müködik az gyerekek!!!

  4. @Wolfcore: Gondolom magyar accountod van reggelve, mert csak magyar Visa kártyát használni, magyar storeban tudod.

  5. Sziasztok!

    Először is!

    Én most készülök venni egy Iphone 4S-t már jó ideje olvasgatom az oldalt is így szerintem sok hasznos cikk fent van és több helyen is a szifon ajánlottak a bonyolultabb dolgok megoldásához na meg a kérdések feltételéhez.

    Viszont ez idáig nem gondoltam hogy egy account létrehozása nagy dolog még nem össze futottam azzal az érdekességgel hogy mindegy milyen kódot írok be account létrehozásnál az mindenképp piros (hibás lesz) más is futott már ilyen gondba?

    Ja igen azért megjegyzem hogy olvasni is tudok így 8 karakter, kis betű és nem ismétlődő számokkal is próbáltam meg 9 karakterrel találomra beírt számokkal (kitöltöttem az ismétlés részt is ugyan azzal) stb. de bármit csinálok az nálam bezony piros marad ???

  6. @pal: Magyarországon nem tudsz boltban iTunes Gift Card-ot venni, mint ahogyan azt külföldön lehet. iTunes-ban Gift Certificate az, ami vásárolható. de köszi a felvetést, frissítettem vele a cikket.

    @swayze: minimum 8 karakter, kis és nagybetű, és szám kell bele.

  7. Köszi 🙂 de erre gondoltam a “Ja igen” résznél hogy látom meg tudom hogy mit kell oda írni és mégse fogad el semmit.

  8. @swayze: azt látom, de ott azt írod, hogy: “olvasni is tudok így 8 karakter, kis betű és nem ismétlődő számokkal is próbáltam meg 9 karakterrel találomra beírt számokkal”, ebben pedig nincs nagybetű. írtál nagybetűt is?

  9. Igen írtam azt is bele ott csak azt próbáltam leírni hogy még mit próbáltam stb szóval hogy próbáltam vagy ezer féle képen de már azóta megoldódott!

    Aki hasonlóan jár annak azt javaslom amit magamnak is első gondolatra (de azért persze nem azt csináltam mert mé is) újra telepítettem az iTunes-t és lám jó volt a jelszó 😀

    Jadeye-nek köszönöm a segítséget! (Lehet kéne ide is egy “gomb” mint a torrentek-nél így tudnád hogy adott esetbe kinek segítettél még 🙂

  10. @Jadeye: köszi! 🙂

  11. hogy lehet megkulonboztetni a magyar es az amerikai ID-t?

  12. @swayze: volt ilyen gomb, csak voltak, akik ezzel élték ki a perverziójukat, és poénból lepontozgattak olyan hozzászólásokat, amiknek az íróját kipécézték maguknak, mert azt hitték, ez vicces. így értelmét vesztette az egész, és kiszedtük.

    @aladinka: pl letekersz a store-ban legalulra, és jobb oldalt ott a zászló. de az amerikaiban $ van az áraknál, a magyarban meg €.

  13. Ingyenes magyar account esetén más is tapasztalt furcsaságokat nagyjából a zenés / filmes tartalmi bővítés óta?

    Nálam változó a helyzet, viszont egységesen él vagy nem él PC-n és iOS-en (kizárja, hogy jailbreak vagy régi iTunes és iOS kavar be). Appokkal semmi gondom nem volt, viszont ingyenes könyveket úgy 2 hónapon át nem tudtam letölteni (semmi nem történt vagy hibakód jött), a héten javulhatott meg (a samplék végig mentek, és az iBooks sem hozta a jailbreak detektáló problémát). Ugyanez volt a szitu a zenékkel is, most nem találok ingyenes zenét, így a javulást nem tudom tesztelni.

    Ezekkel nagyjából párhuzamosan az iOS-es App Store app Featured lapja is bedöglött, csak “Your request could not be completed.” jön, ez a hiba tartja magát, de minden más rendben van benne.

    Mindez nem tragédia, inkább csak kíváncsi vagyok, hogy ingyenes magyar acc esetén mindenkinek jelentkezett-e ilyen vagy hasonló hibasorozat.

  14. Egy gyors kérdés ezzel kapcsolatban: amikor megadom a bankkártya sámot, vagy, amikor bankkártyÁt váltottam, levont 620,-ft-ot. Utána fura, mert nem utalja vissza a pénzt… Ez miért van? Verification PayPal-on levásárolható. Itt is? Eztnem tudtam egyértelműen eldönteni. Köszi!

  15. Előbb comment míg végigolvas. Megoldódott. Thx

  16. *mint

  17. Nekem az lenne a kérdésem, mér van az hogy én regésztráltam apple ID az apple.comon ott be is tudok jelentkezni de az iTunes storban ugyeh azt írja h nem fogadja el szépen felis hozza ezt a regisztrációt ott is de azt írja h az e-mail címem regisztrálva van apple ID ként. szóval mindenképp kell csinálnom másik e_mail címet vagy tudom törölni e az apple idmet az apple.comon?

  18. (Ennél a cikknél minden más, OFF-topic hozzászólást törölni fogunk.)

  19. Paypal-os fizetés esetén hogy működik ez? Van PP accountom és van amerikai iTunes accountom. Csak átutaltatok egyik barátommal pénzt a PP számlámra és utána tudok róla fizetni a storeban?

  20. @Sipii: Accountot nem tudsz torolni, az Apple nem engedi.
    @Vizcsap: USA accounthoz csak USA paypalt lehet hozza rendelni, ezt minden esetben ellenőrzi a rendszer. Ha USA store-ban akarsz vásárolni akkor inkább gift card-ot vegyél!

  21. Írtátok hogy 5 számítógép regisztrálható egy accountol, de mi van az iOS eszközökkel?

  22. engem az érdekelne, hogy lehet törölni egy amerikai accountot?

  23. @charo: sztem írj nekik levelet, mert te nem tudod törölni
    nem tudom miért jó a magyar acc, az árakra tekintettel (forint/euro vs forint/dollár) miatt én az utóbbi használom csak….

  24. Sziasztok bocs az offért…. de kicsit csalódtam, uborkaszezonba is minden féle jó tanácsokkal elláttok csak azt nem közöltétek hogy véletlenül se frissítcsééé 5.0.1 re ha iPad2tőd vagy iP4S [piss4ass=) omg marketingesek jobban átt gondolhatták volna] mert bezárja jb.-et…. ma majdnem frissítettem … ha el kezd tölteni az ezüst csík és még csak tölti le wifin a cuccot simán meg lehet szakítani ez volt a szerencsém

    üdv mindenkinek és köszönöm a szifon csapat lelkes segítségét nagyon jók vagytok!

  25. (Ennél a cikknél minden más, OFF-topic hozzászólást törölni fogunk.)

  26. Pontosítva írom le mi a probléma 🙂

    Regisztráltam a store.apple.com/hu/ oldalon Apple ID. Ezzel minden rendben is van betudok jelentkezni a weboldalon és a Fiók szerkesztésénél ‘Apple ID és elsődleges e-mail cím’ Ellenőrizve kivan pipálva, ami ugyan ez [email protected].

    Az iTunesban viszont a Bejelentkezésnél a következő üzenetet kapom ‘This Apple ID has not yet been used with the iTunes Store.’ ezzel nincs is semmi gond ezután beadja iTunesban az apple ID regisztrációt és ahol kéri az email címet, jelszót, és a születési dátumot ott mindent kitöltök és a következő hibát kapom a folytatás után miszerint ‘The email address you entered is already being used for an Apple Account. If it is yours, you can cancel and Sign In using that Apple Account.’ szóval hogy ezzel az email címmel regisztrálva vagyok és h jelentkezzek be ha nem tévedek.

    A kérdésem az lenne miért kapom ezt a hibát és miért nem fogadja el az apple oldalon beregisztrált e-mail címemet ami ugyeh bár Apple ID.

    Képeken is h jobban érhető legyen.
    http://img707.imageshack.us/img707/4185/appleidweb1.jpg
    http://img842.imageshack.us/img842/6355/appleiditunes3.jpg
    http://img64.imageshack.us/img64/1543/appleiditunes2.jpg

  27. Sziasztok!
    Lehet, hogy már elhangzott a kérdés valakitől, pár oldallal ezelőtt, de most újra kérném a segítségeteket! 🙂 Mégpedig az lenne a gondom, hogy csak fizetős regisztrációt enged, nem kínálja fel az ingyenes lehetőséget!! 🙁 Nem tudom mit csinálhatok rosszul, viszont jó lenne a működne… Köszi előre is!!!!!!!

  28. @Macsu72: ez le van írva a cikkben. miért nem olvastad el? lépésről-lépésre le van írva, hogyan lehet ingyenes accountot csinálni. olvasd végig a cikket figyelmesen.

  29. Köszi, de ezen már túl vagyok, mid gépen mind telefonon, és lépésről lépésre végig olvastam, és úgy is csináltam!! De nem kínálja fel, ezért kértem a segítséget!!!

  30. Köszi megoldódott, az Itunes újra telepítésével,… 🙂

  31. Nekem angol fiókom van angol kártyával regisztrálva, így értelemszerűen az angol storeból tudok letölteni. Viszont szívesen böngészném a magyar storet és töltenék le onnan, viszont azt nem lehet. 🙁
    Ha regisztrálok egy másik fiókot a magyar storeban magyar kártyával és úgy töltök le appokat akkor fog működni a telefonomon/ipadomon a kér különböző storeból letöltött programok?

  32. Sziasztok, remélem ez nem számít offnak:)
    nekem olyan problémám van, hogy amikor az ipadre feltettem anno az 5.0 rendszert, annak rendje és módja szerint létrehoztam egy saját email címet, me.com végződéssel.
    örültem, mivel sikerült a saját nevemet felhasználni ehhez, de örömöm nem tartott sokáig, mivel bár a saját mac gépem elfogadta ezt, mint icloud email fiók, de az iphoneom nem. gondoltam, biztos a 4.x rendszer miatt nem, és hosszas hezitálás után, lemondtam a J.B röl, feltettem a telóra is az 5 ös iost.
    Ami a bajom, hogy még mindig nem tudom beállítani az iphenon ezt a me.com os címet, azt írja, hogy ez egy másik apple id. nem értem, mivel ipad-iphone azonos accounttal fut, müködik is a kettő között a szinkronizáció, akkor az iphone miért nem fogadja be ugyanazt az email címet amit az ipad???

  33. Sziasztok!

    Ha van egy apple -idm egy telefonon beallitva, azt hasznalhatom masik telefonon is? Es hogyan?

    Koszonom!

  34. @spagyi: IGEN, nálam 3 acc progijai vannak fenn az összes ios készüléken és simán megy minden

  35. Es peldaul a jatekoknal mi van az eredmenyekkel, azok keszulekhez vannak csatolva, vagy id-hez? ha en megcsinalok palyakat, az a masik keszuleken is meg lesz, vagy nem lesz kavarodas ilyen szempontbol?

  36. @draft: Köszi!

  37. 2 napja várok a moderálásra…..:)

  38. Mi a teendő akkor ha nem dobja fel a fizetési feltételeknél a none gombot akkor mi a teendő ?

  39. @Longhair: ID-hoz.

    @Zolika002: akkor nem jól csináltad. kezd elölről. csak egy ingyenes app letöltésével kezdve lesz ott a none. de ez le is van írva.

  40. Sziasztok!

    Nekem van egy iPhone 4-em..(és egy kis problémám:/). Az egyik, hogy belemegyek az App Store-ba, azon belül a featured-be majd felugrik egy kis kék ablak, ezzel a szöveggel: “Your request could not be completed.” (Az én iPhone-om fel van törve, van olyan alkalmazás amit az App Store-ból töltök le, de a nagy része az alkalmazásaimnak a feltört részből származik). Nyáron kaptam a telefont, egy ideig nem is volt vele probléma…Rákerestem mindenhol, de sehol nem találok választ, sőt(!) külföldi fórumokon találkoztam hasonló problémával..(nem is egyszer!) Ha valaki erre tud megoldást KÉREM válaszoljon!:) A másik kisebb problémám az, hogy ki akarom kapcsolni az iPhone-om és nem jelenik meg a “piros csuszka”, csak az hogy mégsem. Ez nem akkora tragédia, csak hátha erre is tud valaki valamilyen megoldást.:) (eddig ki tudtam kapcsolni, 2-3 hete jelentkezett először a probléma).
    Előre is köszönöm, és ha tudtok valamit légyszives írjatok!:)

  41. Sziasztok.Nemrég irtam jailbreak ugybn de azt már sikerült megoldani.
    Ujabb kérdésem lenne.Ausztriában élek és itt vettem az Iphonom a T-mobilnál.
    Gondoltam csinálok egy osztrák Apple ID-t is mert a T-mobile rengeteg jó dolgot ad ingyenesen az AppStore-ban.Viszont az a gond hogy a bank kártya megadásnál nincs ott a Maestro a kiválasztható lehetőségek között és az sincs hogy nem akarok bankkártyát megadni.
    Valakinek valami ötlete?
    HOgyan lehetne kikerülni a bankkártya megadását.?

  42. @fradiii: esetleg érdemes lenne megpróbálni egy restore-t, aminek a végén nem állítod vissza backupból.

    @DaniIstvan: “HOgyan lehetne kikerülni a bankkártya megadását.”
    pontosan ez van leírva a fenti cikkben.

  43. Sziasztok! Nincs netes fizetéshez használható bankkártyám, viszont szeretnék alkalmazásokat vásárolni a magyar AppleStore-os ID-mmel. Kérdésem, hogy mit lehet csinálni?

    1. Ha veszek nálatok (szifon.com) árult Gift Cardot, tudom magyar store-ban használni?

    2. Ha nem tudom használni (mert ezek alapján nem tudom: “Az iTunes Gift Card US Store-ban használható fel..”) akkor csináljak egy US store-os accountot és azt használjam párhuzamosan a magyarral?

    3. Vagy csináljak egy US store-os accountot, és azzal “gifteljek” appokat a magyar store-os accountomra? Lehet ilyet egyáltalán?

  44. Hali!
    Egy olyan kérdésem lenne, hogy amikor regisztráltam, akkor levont 600ft körüli összeget, később, ha nem veszek semmilyen fizetős alkalmazást, nem fog időnként levonni valamilyen okból kifolyólag? köszi előre is!

  45. @Somesz: 1. olyat nem, csak amerikait.
    2. inkább kérj a banktól megfelelő kártyát, sokkal egyszerűbb.
    3. gift cardos egyenlegből nem lehet giftelni appot, amerikai store-ból magyarba meg pláne nem.

    @matekerges: le van írva a cikkben, mi ez a levonás, és miért.

  46. Sziasztok,
    Az alábbi problémám lenne, tavaly az USA-ban vettem AppStore Gift Cardot és használtam vígan az amerikai store-t. Viszont most szeretném a magyart használni de nem tudok régiót váltani, mivel az Apple ID Balance $0.66 -oon van azaz még van 0.66$ -om az amerikai store-ban. És amíg azt el nem költöm nem tudok régiót váltani. De nem találtam semmit 0.66$-ért. Ilyenkor mit lehet tenni?
    Nem szeretném az eddig használt accountomat egy ilyen pitiáner dolog miatt lecserélni.
    A válaszokat köszi előre is. Zoli

  47. A kérdésem az lenne, hogy jelenleg USA accountom van, de így nem használhatom a magyar bankkártyám, ha arra megyek, hogy Change region, akkor valóban magyarra tudok váltani és megadni a bankkártyám?
    És ha vissza akarom csinálni ingyenes USA accountra?
    És valóban csak annyi a különbség, hogy pár dolog nem érhető el? Találtatok már olyat ami nincs a magyarba de az USA-ba igen (ez nem csak exkluzív usa tartalom lehet)?
    Köszi a válaszokat!

  48. Szia !

    Hogyan aktiváltad a gift card-át?

    Válaszod előre is köszi: Szabolcs
    [email protected]

  49. Sziasztok!
    Az a problémám van hogy nem tudok ingyenes Apple ID- t csinálni. Elolvastam a cikket, elolvastam az összes hozzászólást, kipróbáltam az iTunes újrarakását is, de nem dobja ki a “none” választási lehetőséget. Én utólag néztem utána, hogy egyáltalán lehetséges-e az ingyenes acc, így nekem review “van”, már el van tárolva acc. De akárhányszor próbálom gépen vagy 4s- en, sose rakja ki a none lehetőséget. Jailbreakelni nem akarom. Nagyon megköszönném ha valaki tudna segíteni, nagyon szeretném már rendesen kihasználni az iPhone-t!!!!!!

  50. Sziasztok! Az a problémám van az Apple ID-vel, hogy nekem sose hoz ki none választási lehetőséget. Amikor először próbáltam 4s-en, akkor se engedte, azóta próbáltam gépen, utána iTunes reinstall, de úgyse engedi. Remélem tudtok segíteni, mert nagyon szeretném már rendesen kihasználni az iPhone- omat. Előre is KÖSZÖNÖM!!!

  51. Bocsánat a duplázásért, csak nekem hibát jelzett, így írtam másikat, csak nem láttam hogy mégiscsak kirakta!! Bocsi!!

  52. Törölni szeretném az apple ID-met vagy legalább a számlaszámomat. Bárhogy keresem, nem találom hogy tehetem meg. Segítsetek!

  53. @ShaddixXx: nem jól csinálod az ID-t, azért nincs none. csak úgy lehet none-nal, ha ingyenes app letöltésével kezdted. ha nem, nem fog menni.

    @Andrea75: iTunes-ban menj oda, ahol a bankkártyád adatai vannak, és a bankkártya típusánál válaszd ki, hogy none.

  54. Köszönöm a választ, de hál’istennek sikerült már megcsinálni:)))!!! Amúgy így próbálkoztam, és nem sikerült, viszont remélem azzal tudok segíteni hasonló sorsú Apple tulajdonosoknak, hogyha leírom hogy hogyan sikerült… Tehát az Apple rendszere valamiért különbséget tesz a fiatalabb alma tulajdonosok között(legalábbis nálam ez a probléma állt fenn), tehát én ’94-ben születtem, ezzel a megadott születési évvel nem “járt” nekem a “none” lehetőség. Többszöri agyvérzés után születési évnek 1989-et adtam meg, és lám!!, ekkor felkínálta a számomra is kedvező lehetőséget!!!!!! Kész, küldi a visszaigazoló linket, mostmár szinte teljeskörű felhasználó lettem!!! ( ha véletlen hülyeséget írtam, bocs a tudatlanságomért, de tényleg ez történt;))))!!!!!!!

  55. Sziasztok!

    Nekem picit más a kérdésem, de ehhez kapcsolódik: anno sikerült létrehoznom a számlaszám nélküli id-t, mert úgy gondoltam, hogy nem lesz szükség pénzes letöltésre. Most már másképp látom, és szeretnék pay pal-en keresztül vásárolni. Kell ehhez módosítanom az id-t? Néztem, de nem találtam benne ilyen jellegű szerkesztési lehetőséget. Vagy egyszerűen a letöltéskor fogja kérni a pay pal azonosítót?

    Köszi előre is a segítséget 🙂

  56. Oké, hülye kérdés volt… Az iTunes-ban megtaláltam, hol kéne hozzáadni a fizetési témát, de! Nincs benne paypal választási lehetőség. Szóval most már egy kérdés maradt: valóban nincs lehetőség paypalaen keresztül vásárolni, vagy megint rosszul csinálok valamit???

  57. Sziasztok . Nem rég kijött egy új apple-ös szerződés az ipad-emen és az iphone-omon is .Az ipad-en elfogadtam,de az iphone-on véletlenül a cancel-re mentem.Amióta elfogadtam az ipademen nem kell beírni az apple accountomat ha le akarok tölteni app-eket de az iphone-omon ez nem így van hanem bekell írni.Szerintetek foglalkozzak ezzel?

  58. sziasztok, van egy magyar és egy osztrák számom ill 1-1 iphone-om, lehetséges egy acc-al mindkét ország store-ban vásárolni, ill hogy?? vagy pedig két acc. kell?
    köszi

  59. @neger: 1 account csak 1 adott ország áruházában történő vásárlást tesz lehetővé.

  60. köszi, még 1 kérdés ha nyitok még egy accountot akkor a másik accountal letöltött app-ek ugyanugy meglesznek mind kettön??

  61. @neger: természetesen nem. csak azzal elérhetőek, amelyikkel letöltötted. ugyanakkor egy készüléken összesen akár 5 accountot is használhatsz.

  62. Sziasztok, kovetkezo problemam van!
    iPhone 4S keszulekem van amihez megcsinaltam az apple ID azonositot https://appleid.apple.com/hu/ oldalon. Ezek utan beleptem az app storba (meglevo ID hasznalataval) nem tudom hasznalni, nem engedi a bankkartya nelkuli modot beallitani, nem hozza fel mint lehetoseget! Baromira bosszanto, nem akarok ezert csinalni meg egy email cimet, ujjabb ID azonositot letrehozni. Van valami megoldas a problemara???
    Mar az osszes lehetoseget vegig probaltam innen, nem ment egyikkel sem.

  63. @SlayeR: ha a cikkben írtak alapján csináltad volna, akkor nem kérne bankkártyát. most legfeljebb azt teheted, hogy beállítasz egy bankkártyát, majd azt mikor kiveszed, akkor ott kell legyen majd a fizetési lehetőségnél, hogy “none”.

  64. Már csináltam egy Apple ID-t,de az nem bankkártyás.Most újat akarok csinálni kártyával,de a régi e-mail címemet nem fogadja el,mert azt már felhasználtam a meglévő ID-hoz.Szóval vki elmagyarázná,h hogyan tudom megszüntetni a meglévőt? Ezért nem szeretnék új e-mailt csinálni.Ja és sajnos a kijelentkezés sem segített.

    Előre is kössz.

  65. Sziasztok !
    Az lenne a kérdésem , hogy kaptam ajándékba egy Osztrák Itunes giftcard-od amit elviekben nem lehet a Magyar store-ban felhasználni…
    Most ha csinálok egy “osztrák” acc-ok akkor amit azzal letöltök eltünik amikor a gépre csatlakozok a magyar acc-al ? vagy megmarad ?
    Illetve van-e arra mégis lehetőség hogy a magyar store-ban használjam fel mivel ott is Euro-ban van megadva minden és a kártya is Euro-ban van így elviekben nem kellene hogy akadálya legyen… valakinek javaslata ötlete ?
    Előre is köszönöm 🙂
    Üdv:
    Ozzee

  66. @david.berki: ha belépsz a http://appleid.apple.com oldalon, ott meg tudod változtatni az email-címet, de magát az ID-t nem igazán lehet törölni.

    @Ozzee: gond nélkül használhatsz egy gépen egyszerre több ID-t is, nem fog letörölni semmit, ha belépsz a másikkal. a giftcard csak abban a store-ban használható fel, amelyikhez kiadták, tehát a magyar hiába euró-alapú, az osztrák kártya tudtommal nem fog működni, mert az osztrák store-hoz adták ki.

  67. @Jadeye: Köszönöm a válaszod , most próbálok egy “fiktív” Osztrák címet kreálni és így letölteni …
    Még egy olyan kérdés az Oszták store-ból el lehet érni a Magyar app-okat letölteni vagy azok csak a Magyar acc-ról érhetőek el ?

    Üdv:
    Ozzee

  68. …és még 2 kérdésem lenne :
    1. Ha próbáltam már a Magyar acc-ra feltölteni nem fogja úgy érzékelni hogy már fel van használva ?
    2. gondolom a “kaparós” rész alatti kódot kell beírni és nem a vonalkód alattit ami “GCA”- al kezdődik (mert az oldalon úgy vettem ki mintha azt kellene és nem a kaparós rész alattit”

  69. @Ozzee: “az Oszták store-ból el lehet érni a Magyar app-okat letölteni vagy azok csak a Magyar acc-ról érhetőek el”
    alkalmazástól függ. ami megvan mindkettőben, az mindkettőből letölthető, ami nincs, az ugye nem.

    ha csak a GCA kezdetűt próbáltad, az nem a redeem-elhető kód, ergo mindegy. de semmiképp nem lehet felhasznált a kód, mert ha a magyar nem fogadta el, mert nem ahhoz való, akkor attól még mehet az osztrákban gond nélkül. természetesen a kaparós rész alatti a kód.

  70. Sziasztok, azt szeretném kérdezni, hogy én vettem egy macbook prot Kanadában két hete, de már itthon vagyok és hogy kell e áram átalakító? Mivel Kanadában csak 110 v van. köszi

  71. @viktorio81: ha megnézed a töltő oldalán a leírását, apró, szürke betűkkel, ott az szerepel, hogy 100-240V, tehát nem kell hozzá csak magyar villásdugó. (de ennek amúgy mi köze az Apple ID-khoz?)

  72. Bocsi csak gyors választ akartam , telón vagyok, s nem találtam a gyakori kérdések cikket. Köszi a válaszod

  73. Kiegészítésként beírhatnátok a deauthorize részhez, hogy ha betelt az öt hely, és már törölni se tudunk, teljesen kapufa az egész, akkor is van egy megoldás.. Egy gépet többször lehet deauthorize-álni, és mindig el is végzi hivatalosan, és egyel kevesebb azonosított gépet mutat.. Nekem ez működik, kezdetektől fogva appstore-olok, sokszor betelt volna már az 5 gép 😀

  74. Sziasztok! Egy kis ITunes-os balesettel kapcsolatban lennék kíváncsi a véleményetekre amiben az account is vastagon benne van.
    Win telepítés volt majd szinkronizálás és elég sok számomra fontos fizetős app volt ami persze mind törlődött. Ekkor még nem voltam tisztában az ITunes azon tulajdonságával, hogyha valami nincs a gépen akkor az a telefonon se lesz 🙁 de elvileg az egyszer megvásárolt app-okat vissza lehet telepíteni a store-ból na most ez nekem nem működik sajna. Gondolom ennek a purchase részben kellene lenni az ITunes-ban, de csak pár jelentéktelen app maradt ott ami szinte nem is lenne fontos. Az összes olyan ami lényeges és fizettem érte nyoma veszett. Az lenne a kérdés, hogy szerintetek lehetne ezzel kezdeni még valamit?
    A másik ami inkább már a következő balesetet megelőzve fogalmazódott meg bennem, hogy tudnám ezt egy esetleges újratelepítésnél kivédeni. Elegendő lehet az ITunes Media/Mobile Applications mappa megmentése majd visszamásolása win telepítés után? Előre is köszi a tapasztalatokat!

  75. Sok szó esik arról hogy hogy lehet ingyenes amerikai accountot létrehozni. Na de hogy lehet bankkártyás accountot csinálni, hogy normálisan vásárolni is tudjak onnan? Pontosabban kifejezve: hogy tehetem a jelenlegi magyar accountomat “amerikaivá?” Lehetőség szerint nem szeretnék 2 ID-vel vacakolni… Eddig 3 kártyát próbáltam az amerikaiba beírni (VISA, Mastercard, Amex), egyiket sem fogadta el valamiért…

  76. Sziasztok ! Most vettem egy uj Iphone 5-ost es a leirtak szerint megcsinaltam egy uj Apple ID-t…az a baj hogy amikor bejelentkezesnel beirom az Apple ID-t nevet meg a jelszot es ramegyek h oke akk kiirja h “You have not verified your Apple ID” mit kell ilyenkor csinalni ??? koszi

  77. @danielgyovai: nem. amerikai account csak amerikai bankkártyát fogad el.

    @iamfisher.aron: verify-olni. kaptál egy emailt az Apple-től arra a címre, amit regisztráltál. abban ott a verify link. arra kattints rá, lépj be a regisztrációkor megadott jelszóval, és kész.

  78. Sziasztok!
    Mi van akkor ha létreszertném hozni az appleID-t és rámentem a bánykártyás oldalnol, hogy “none” és mégis kéri? :O
    Ezt most nem értem…
    Légyszives valiki gyosran HELP!!!

  79. @matypo: na jó, de mi kéri és hol? mert ezt így most nem lehet érteni.

  80. az iTunes-ba. Amikor hozom létre az apple ID-t és akkor ott van 3 választási lehetőség : Mastercard; Visa; American Express és “None”.
    Én kiválasztottam a “None”-t és kitöltöttem az alatta lévő cucokat (last name, family name, street, stb…) és utána rámentem arra,hogy “creat apple ID” és utána vissza megy ugyanarra az oldalra és kötelezővé teszi a bankártya megadását.

  81. @matypo: valamit nem töltöttél ki, vagy nem jól töltötted ki, pirossal jelzi is, hogy mit.

  82. Újra kezdtem és megengedte, hogy bankkártya nélkül hozzam létre 🙂
    Köszönöm :)))

  83. Sziasztok! Én tényleg mindent elolvastam, mindent kipróbáltam, 2 napja próbálkozok, de nekem nem jelenik meg a none választási lehetőség sem a számítógépen, sem a mobilomon. Mit csináljak? Légyszi valaki segítsen! Nagyon köszönöm!!!!

  84. @kiskatze_: és ingyenes app letöltésével kezdted az ID létrehozását?

  85. Igen. Egy sima Facebook app-ot szerettem volna letölteni. Megpróbáltam új id-et is létrehozni de akkor is csak a 3 kártyas lehetőség kozul lehet választani. 🙁
    Mit tudnék megpróbálni? Előre is nagyon köszönöm!

  86. Igen. Egy sima Facebook app-ot szerettem volna letölteni. Megpróbáltam új id-et is létrehozni de akkor is csak a 3 kártyas lehetőség kozul lehet választani. 🙁
    Mit tudnék megpróbálni? Előre is nagyon köszönöm!!!

  87. 2012 nyarától nem lehet a payment option-nak beállítani magyarországon a none!! Mivel már nincs app store csak itunes store amihez meg kell kártya.

    Egyféle képpen tudsz regisztrálni: keríts valakit aki gift-ként vesz neked egy appot és a megkapott redeem coddal már tudsz regisztrálni. Ilyenkor megjelenik a none!

  88. @seaky77: “Mivel már nincs app store”
    ez marhaság. akkor szerinted hogyan tölt le bárki magyar accounttal appokat?

    ha nem ingyenes app letöltésével kezded a regisztrációt, akkor nem is lesz none opció.

  89. @Jadeye: Természetesen nem úgy értettem hogy az app store maga nincs, hanem a licencelés változott legalábbis ezt olvastam a discussion.apple.com-on, már itunes store-ra fogadod el a feltételeket és ott nincs “none” option.

    Amúgy dec 26-án adtam ajándékba egy apple store-ból vásárolt brand new ipad 2-őt és ott elsőként a facebook alkalmazását akartam letölteni (ami free és az appstore-ból kattintottam) és nekem se volt már “none option”. Csak a giftes trükkel tudtam regisztrálni.

    Tavasszal mikor

  90. @seaky77: Ha free app-ot próbálsz meg letölteni és ott nyomsz a create account-ra, akkor lesz none opció. Most néztem meg, mert nem akartam elhinni, hogy kivették.

  91. Következő a kérdésem: bő 2 éve vettem meg első Apple termékemet, egy i4-et, amihez US Store-os nem fizetőképes acc-ot hoztam létre, kitalált adatokkal.
    Hamarosan megjön az i5, amihez még nincs jailbreak, így azon kezdtem el gondolkozni, hogy hogyan tudnám az új telefonon használni a korábban innen-onnan letöltött app-okat, immár legálisan.
    Idővel, ha megjelenik i5-re is a JB és az Install0us-nak lesz méltó utódja, akkor lehet ezt-azt onnan szereznék be, de az átmeneti időben mindenképp szeretném használni a fizetős appokat is.

    Erre két megoldást látok, segítségeteken kérném, hogy melyik miért jobb, esetleg van-e más megoldás.

    1. Maradok US Store-ban, és US Gift Card aktiválással vásárolgatok. A Gift Card beszerzése elvileg nem jelent problémát.
    Kommentek között olvastam, hogy valakinek maradt a számláján 0,66 dollár, és később mikor át szeretett volna váltani magyar store-ba, akkor nem tudott, mert még volt pénz a számláján, amit persze nem tudott elkölteni, mert általában $0,99 a legolcsóbb app.

    2. Account Information-nél ‘Change Country or Region’-nál átváltok Magyarországra, beregisztálom a valós adataimat, és magyar kártyával fizetek az appokért.

    Hsz-ek között többször előkerült több account (US + magyar) használata is, de a gyakorlati része, a megvalósítás nem egészen tiszta. Akár ez is játszhat. A “free” US acc mellé regisztrálok egy magyart, aminél a valós adatokat adom meg, bankkártyadatokkal. Csak hogy hogyan használom 2 acc appjait egy telefonon, ezt nem fogom fel.
    Ha telefonon bele megyek az AppStore-ba, akkor mindkét acc frissíthető app-jait kilistázza az Update-nél, vagy csak az egyikét?

    Azt számoltam, hogy $0,99/0,89€ app-ok esetén jelenlegi árfolyamok mellett azonos mennyiségű forintból US Store-ban 7, míg magyar storeban csak 6 appot tudok venni.
    Tudom, nem tűnik nagy különbségnek, de valójában ~17% különbségről van szó, ami nem is kevés. Míg a magyar storeban 0,89€ áron 30 appot tudok venni, addig a US Storeban ugyanannyi forintból 35 db $0,99-os appot vehetek.

    Mindkét megoldás mellett van pro és kontra, de nem tudok dönteni. Ha most átmegyek a magyarba, és utána valamilyen oknál fogva vissza akarok menni az amerikaiba, akkor már lehet nem tudnám kiválasztani a None opciót fizetésnél, érvényes amerikai bankkártya hiányában pedig nem tudnék visszamenni.

    Remélem nem hagytam ki semmit.
    Várom véleményeiteket!
    Köszi.

  92. Sziasztok.Érdeklődnék,hogy mivel kellene feltölteni a bankszámlámat ha vásárolni szeretnék az appstore-ban.Magyar az accountom.Euro kell vagy Dollár?:) Előre is köszönöm!

  93. @Vikitorony: az account országát túl sokszor nem tudod változtatni, tehát én mindenképp effelé hajlok: “A “free” US acc mellé regisztrálok egy magyart, aminél a valós adatokat adom meg, bankkártyadatokkal.”

    mivel az árfolyamok folyton változnak, így gyakorlatilag mindegy. ha ennyit számít, akkor US account, és gift card, de csinálhatsz mellé egy magyart is.

    “Csak hogy hogyan használom 2 acc appjait egy telefonon, ezt nem fogom fel. Ha telefonon bele megyek az AppStore-ba, akkor mindkét acc frissíthető app-jait kilistázza az Update-nél, vagy csak az egyikét?”
    a készüléken 5 különböző accountról származó tartalmak lehetnek fent egyszerre, és mindegyikhez jelzi a frissítést, ráadásul iOS6 óta ilyenkor jelszót sem kér. az iTunes-szal felszinkronizálod rá, amit kell, vagy a Store-ba belépsz az egyik accounttal, letöltöd, amit akarsz, majd kilépsz, belépsz a másikkal, azzal is letöltöd, majd belépve maradsz az elsődlegessel.

    @halaszlaci: magyar accounthoz magyar bankkártya kell, a mögöttes deviza nagyjából mindegy, de az átváltási árfolyamok változása miatt vagy euró alapú éri meg, vagy marad a forint. dollár kb felesleges.

  94. Akkor ha jól értem,ha rakok eurot a kártyámra akkor minden oké lesz?Szóval letudja akkor venni az apple a pénzt!?

  95. @halaszlaci: kártyától függ. de miért ne tudná levenni? maximum ha online vásárlásra nem alkalmas a kártya.

  96. Engem az érdekelne,hogyha először beregisztrálram,úgy, hogy nem adtam meg a bankkártya adatokat, majd mégis venni akartam vmit, s beregisztráltam, de most úgy gondolom többet nem akarom használni ezt, hol tudom beállítani a bankkártya adatokat, hogy töröljem? S akkor mi van, ha mondjuk új bankkártyám van? Köszi előre is!

  97. Ahogy feltettem a kérdést, meg is lett a válasz:)

  98. Jadeye:Azért kérdezem mert még nem csináltam ilyet és érdeklődök,hogy hogyan megy ez az egész appstore vásárlás 🙂

  99. iOS 6.1 rendszeren vásároltam pár 0.89 € appot.az Apple id-hez hozzáadtam a bankkártyám,ki lehet e venni belőle a kártyát hogy véletlenül se vegyek valamit,vagy valami más megoldás létezik rá? 🙂

  100. Kaptam ajándékba egy ITunes Gift Cardot, de mivel Svájcban volt megvéve ezért át kellett állítanom az Apple Store-t svájcira. Viszont, vannak olyan alkalmazásaim amik nem találhatóak meg a svájci apple store-ban csak az angolban, viszont nem engedi visszaállítani amíg nem fogy el a pénz, de már csak 0,30 frank maradt amivel nem tudok mit kezdeni. A kérdés, megoldható, hogy valahogy megszabaduljak attól a pénztől vagy egyszerűen csak csináljak egy új Apple ID-t? Köszönöm.

  101. @nagybali98: ki lehet venni, menj az account beállításaihoz, és válaszd a none opciót.

    @GirlOfTheDark: a maradék pénz miatt talán csak az Apple Support tud visszatenni másik Store-ba.

  102. Apple ID azonosítót lehet törölni?

  103. Apple ID-hez megadtam a bankártyám adatait, és rögtön le is emelték róla pénzt, ez gondolom ellenörző összeg volt. Mennyi idő alatt szokott ez visszakerülni?

  104. Sziasztok!

    Haveromnak csináltam tegnap egy apple ID-t.
    Egyszerűen ment, visszaigazoltuk, stb…
    Ma be akartam jelentkezni, de miután beírtam az ID-t és a hozzá tartozó jelszót, átdob egy olyan felületre, ahol az ID adatokat kell megadni vagy módosítani.
    A baj az, hogy nem akartam fizetősre tenni, de nincs ott a “none” opció, mint ahogyan föntebb írtátok, persze nem egy ingyenes progi letöltésével kezdtem csak regisztráltam. Még nem vásároltam se fizetős se nem fizetős dolgot, mert nem jutok tovább. Mindenképp kártyát kér és nem hozza föl azt az opciót, hogy “none”. Mit tegyek, kérlek segítsetek!
    Köszönöm!

  105. @Jadeye:

    Jadeye!

    Mit tegyek? Nem ingyenes appal kezdtem…?

    Haveromnak csináltam tegnap egy apple ID-t.
    Egyszerűen ment, visszaigazoltuk, stb…
    Ma be akartam jelentkezni, de miután beírtam az ID-t és a hozzá tartozó jelszót, átdob egy olyan felületre, ahol az ID adatokat kell megadni vagy módosítani.
    A baj az, hogy nem akartam fizetősre tenni, de nincs ott a “none” opció, mint ahogyan föntebb írtátok, persze nem egy ingyenes progi letöltésével kezdtem csak regisztráltam. Még nem vásároltam se fizetős se nem fizetős dolgot, mert nem jutok tovább. Mindenképp kártyát kér és nem hozza föl azt az opciót, hogy “none”. Mit tegyek, kérlek segítsetek!
    Köszönöm!

  106. Most jövök itt a kérdéssel. Regisztráltam régebben egy app ID-t és akkor sem meg most sem enged VISA, MASTER CARD, AMEX fizetési lehetőségek közül mást választani. Pedig van pay pal-os fiókom is, itt is láttam a képeken hogy lenne rá lehetőség. Esetleg csináljak egy másik account-ot?

  107. Sziasztok!

    Meg szeretném változtatni az Apple ID-met. A jelenleg használt gmail-es címemet, szeretném icloud-osra lecserélni. De nem megy.
    Elsődleges címnek meg van az icloud (megerősítve). Kattintok az Apple ID-re > Szerkesztés, megadom az icloud címet. Katt. Erre kapok egy sárga felkiáltójeles figyelmeztetést, hogy az Apple ID és az elsődleges címem nem ugyanaz. Hát nem, ezt én is észrevettem… Kiválasztom a figyelmeztetési ablak listájából az icloud-ot, hogy őt akarom mindennek (ID, Primary) de semmi nem történik.
    Lehetséges egyáltalán?

  108. Sziasztok!

    Jelenleg van egy fizetős, működő apple id-m (internetkártyával). Szeretnék emellé, ugyanezzel az internetkártyával történő fizetéssel, saját névre, másik email-címmel egy másik apple id-t létrehozni (hogy ne keveredjenek a programok a telefonon és az Ipad-on) . Valakinek már működött így 2 id?
    Választ előre is köszönöm!

  109. @fodor_laszlo: elvileg egy bankkártya csak egy accounthoz adható hozzá.

  110. @ch: na ez engem is felettébb mód érdekelne, hogy hogyan sikerült , köszi

  111. Sziasztok!
    Sikeresen elnavigáltam magamat a magyar app store-ból, így mikor alkalmazást töltenék le, vagy frissítenék azt az üzenetet kapom, hogy az account-om nem érvényes a U.S. store-ban, “kapcsoljak” át a magyarra, de sajna nem jöttem rá, azt hogyan kell megcsinálni 🙁
    Próbáltam az app store-ban régiót váltani, de valamiért nem sikerül 🙁
    Tud nekem valaki segíteni??? 😀

  112. @h.helga: kilépni és visszalépni próbáltál már? Settings (Beállítások) alatt az iTunes és App Store alatt.

  113. igen, megpróbáltam, de semmi, ugyan azt az üzenetet kapom újra 🙁

  114. esetleg valaki valami ötlet???

  115. @h.helga: írd már le pontosan, hogy mi a hibaüzenet, esetleg linkelj egy screenshotot! a frissíteni kívánt appokat ezzel a fiókkal vetted meg, amivel frissíteni próbálod, és amire a hibát is dobja? a készüléket újraindítottad már? milyen iOS-verzió esetén kapod mindezt? milyen store-hoz tartozik alapesetben az Apple ID-d?

  116. Sziasztok!

    Nekem az lenne a problémám, hogy megkaptam az egyik családtagom iPhone 4-ét, mivel neki van egy iPhone 5-je. A probléma ott kezdődött, hogy én végig megkaptam az ő leveleit, valamint üzeneteit, s az ő felhőjében vagyok benne. Kis utánaolvasással sikeresen átállítottam az appstorban az Apple ID-t a sajátomra (amit idő közben létrehoztam), azóta az üzenetei már nem jönnek, s nem is tudok a nevében írogatni ;P, de az iCloud-ot sehogyan sem tudom megváltoztatni. A beállítások/iCloud/Fiók alatt azApple ID szürke, nem megváltoztatható, egyéb helyen sem láttam rá lehetőséget, pedig a beállításokat már kivégeztem…többször is, s több helyen sikerült már átírni az Apple ID-t a sajátra. Így nem igazán tudom birtokba venni a készüléket, mert ha törlök valamit, mondjuk egy telefonszámot, akkor az, mivel a felhőbe mentette, szépen neki is elvész. Tudna valaki segíteni?
    Előre is köszönöm!

  117. @kardpeter: a Settings (Beállítások) / General (Általános) / Restrictions (Korlátozások) / Allow changes (Módosítások engedélyezése) / Accounts (Fiókok) alatt kapcsold ki a korlátozást. ehhez kérni fogja a korlátozás bekapcsolásakor megadott kódot. ha azt nem tudod, és a családtagod sem tudja, akkor restore, és állítsd be új készülékként.

  118. @Jadeye:

    Először is köszönöm szépen a választ! A baj az, hogy az egész korlátozások menü ki van kapcsolva, ezért minden szürke benne, nem tudok rámenni a Fiókok-ra. Gondoltam megpróbálom bekapcsolni, de akkor meg kéri, hogy adjak meg egy korlátozási jelkódot, ami megint csak megerősített abban, hogy nincs bekapcsolva…más tipp esetleg? :S

  119. Valamint lehet, hogy buta kérdés, de a visszaállítással mi történik a telefonon tárolt programokkal? Maradnak, s használni is lehet őket?

  120. @kardpeter: ha eleve szürke a korlátozások menüpont, akkor nem ott van kikapcsolva. akkor ebben az esetben nézd meg, hogy a General majdnem alján a Profiles (Profilok) menüpont létezik-e. ha igen, elképzelhető, hogy egy telepített profil miatt nem lehet törölni az iCloud fiókot. de elképzelhető, hogy egyszerűbb lenne az adott családtagtól megkérdezni, pontosan mit mókolt vele.

    ha a visszaállításra nyomsz, akkor az mindent töröl, appokat, adatokat, képeket, beállításokat, mindent: http://szifon.com/2011/11/22/gyakori-kerdesek-update-vagy-restore-itunes-ban/

  121. @Jadeye:

    Nincs Profilok menü…szomorú vagyok…egyre inkább a restore tűnik lehetőségnek. 🙁

  122. @kardpeter: hát akkor restore, aztán meg megkéred a családtagodat, hogy telepítse fel neked az ő ID-jával letöltött appokat. vagy előtte kérdezd meg, hogy hogyan és mit mókolt vele.

  123. @Jadeye:

    Igazából nem hiszem, hogy tudja, mit mókolt vele, azt sem tudom, hogy mókolt-e egyáltalán…lehet, hogy csak én vagyok béna. 🙂

  124. Nem akarok bank kártyával fizetni!!!Sehogy se akarok fizetni…
    Egyszerűen nem értem miért nem adja be a NONE opciót
    Uj ID szerettem volna létrehozni de nem tudok mert mindenáron fiztőset akarnak…be se tudok lépni az áruházba…
    Itt annyi okos ember van 😀 irjon már valaki valami okosat 🙂

  125. @szaki1974: ahogy fent le van írva lépésről lépésre: ha nem ingyenes app letöltésével indítod az új ID regisztrációját, akkor nem lesz none opció.

  126. Jadeye! Láttam és végig is olvastam az egész oldalt (kommenteket is) és én konkrétan megértettem, h új ID regisztráció kell, és azt is, h ahhoz le kell tölteni egy ingyenes app-ot… De nekem semmit nem enged letölteni, mert mindenhol kiírja, hogy nincs pénz a számlán (vagy vmi ilyesmit, nem tudok angolul, a fordítóból következtettem erre). 1 napja van meg a telefon, úgyhogy igencsak kezdő vagyok, azért is reg-tal ide, mert ezt ajánlotta mindenki. Remélem meg tudod mondani, hogy mit csináljak és nem borítottalak ki 🙂 szép estét 🙂

  127. Nekem az a problemam h tudok fizetosen is letolteni de most az van h sehogy meg frissiteni se tudod mert ha ra megyek egy aplikaciora h letoltsem at tesz a bankartyas oldalra es keri az adatokat a kartyarol az meg nem is gond de a securty codot is keri amit nem tudok .kerem aki tud segitsen h megint tudjak letolteni .

  128. Sziasztok van egy Amerikai acc, nem volt beállítva bankkártyás fizetés, de most kéri jelenleg nem tudom használni mit lehet tenni, hogy ne kérjen bankkártyás fizetést vagy hasonlót?

  129. nekem olyan kérdésem lenne, hogy töröltem a régi APP ID-m és most nem engedi frissíteni az alkalmazásokat az új ID-vel. mit lehet tenni?
    Köszönöm a választ

  130. @szakiszabi1: ki kell választanod a bankkártya helyett, hogy “none”. ha az korábban nem volt kiválasztva, és most sem ad rá lehetőséget, akkor Apple Support.

    @foci099: minden app csak azzal az ID-val frissíthető, amivel le lett töltve.

  131. Jadeye! és ha az már nem létezik?

  132. Hogyan tudok uj ICloud fiokot csinálni?

  133. Van itt olyan aki vásárolt már USA Store-ból? Haza tudnák nekem hozni, csak ki kellene szállíttatnom egy ottani címre. Webes kártyám van (magyar), elfogadja fizetéskor? Lehetséges más módszerrel neten megrendelni?
    Köszi a választ!

  134. Sziasztok. A következő problémához kérnék segítséget.
    Vettem egy iPad-ot. Csináltam új magyar felhasználót. Felraktam minden programot, majd a végén 6.1.3 ról frissítettem 7.0.4re. Azóta az app store angol nyelvű. Nem enged semmi magyar alkalmazást behozni. Apple id-mat megnéztem, maradt magyar, de azért újra megadtam neki. Semmi. Kilép, belép az accountból, de semmi.
    Hogyan lehetnék újra magyar felh.?
    Köszi előre is.

  135. Ausztrál accountom van és vásároltunk egy iTunes Gift Cardot. Mióta azt megvettük nem enged belépni a magyar accounttal, előbb le kellene vásárolni az egyenlegen lévő 0,07 dollárt, ami lehetetlen. Mit tudok csinálni?

  136. Sziasztok! Én most akarok létrehozni egy ID-t de nem látok lehetőséget bankkártya nélküli regisztrációra. Létezik ez??

  137. @foci099: iTunes account gyakorlatilag nem törölhető, de ha az Apple Support mégis törölte volna, akkor az azzal letöltött appok nem lesznek többet frissíthetőek.

    @eniko: épp erről szól a fenti cikk.

    @claire: ha az online Apple Store-ra gondolsz, akkor az elfogadja a magyar kártyát is.

    @Csaba: állítsd át a készülék nyelvét angolra, majd vissza magyarra.

    @kisjakab: két ID-nak nincs köze egymáshoz. lépj ki az ausztrál ID-ból, lépj be a magyarral.

    @springfield: létezik, ha nem ingyenes app letöltésével indítottad a regisztrációt.

  138. Kezd tele lenni a….ezzel az Apple ID-vel!
    Eredetileg ott kezdődik az egész, hogy elvileg már létrehoztam egyet, amikor is a telefont vásároltam az amerikai Apple Store-on keresztül. De ahogy be regeltem a telefont, ezt az istennek se akarja elfogadni, a magyar bankártya miatt. (érdekes megvásárloni engette a telefont az amerikai oldal a magyar kártyával) Gondoltam rendben, csinálok egy full magyar reget.
    A helyzet az, hogy megtaláltam simán a bankártyanéklüli reget a végén. Be is regeltem elvileg, nem vettem észre hogy hibát irna ki. De mégsem enged bejelentkezni. Azt irja ki rossz jelszó! :)) Majd rákatt az elfelejtett jelszóra, kiválasztom az e-mail küldést jelszóváltoztatáshoz, és az e-mail nem jön! 🙂 Napok óta! Többször próbáltam… Kicsit unom már… :((

  139. Az eredetileg létrehozott accountal (amivel vásároltam a telefont) a weben simán belépek. Nem lárok semmi hibát, belépve semmire nem köpköd. Viszont magával a telefonnal inditva az Apple Store áruhazat, vagy a PC-n indítva az i Tunes-t, a belépésnél ezt irja ki: Dis Apple ID has not yet been used with the i Tunes store. Please review your account information.
    Mi a fene baja van?

  140. @springfield: pedig ott írja, mi a baja: “This Apple ID has not yet been used with the iTunes store. Please review your account information.”

    megtetted, amit ír? ha nem boldogulsz vele, akkor hívd fel az Apple Supportot: http://www.apple.com/hu/contact/

  141. Mármint mire gondolsz? Hogy még nem használtam és ellenőrizzem? 🙂 Mit ellenőrizzek? 🙂 ellenőriztem az accountot a weben…. belép és semmi baja.
    i Tunes meg ezt irja ki… mégis mit nézzek még akkor?

  142. @springfield: azt csináld, amit az iTunes ír. nyilván ha rákattintasz ennél az üzenetnél lévő opciókra, akkor valamit csinál. ha nem boldogulsz vele, hívd fel az Apple-t.

  143. Hát pont ez a bajom, hogy nem csinál semmit… na mindegy majd még probálkozom. Egyébként ha most a telefonon egy haverom ID-jét használom és ha majd müködik az enyém, hogy tudom ezt a telefonban átírni? Nekem úgy tünik nem igazán tudom kiléptetni az ID-jét, illetve csak annyira, hogy jelszót kérjen, de az account benne marad. ezt hogy tudom átírni?

  144. Szia! Addig csesztettem még megoldódott minden a végén. Köszi!

  145. Sziasztok. Van egy magyar acc.-om. Létre szeretnék hozni egy amerikait, ennek utánaolvasva azt láttam több helyen hogy címként adjak megy egy ottani Mc Donalds vagy Starbucks címet. A kérdésem az lenne hogy ennek megadásából lehet bajom? Mármint ha az üzletlánc címét használom. Előre is köszi a választ!

  146. @osy: akkor add meg egy szállodáét.

  147. @Jadeye Köszi a választ. Akkor így teljesen legális?

  148. @osy: természetesen nem, mert az iTunes Store felhasználási feltételei alapján amerikai ID kizárólag az amerikai területeken használható. de ezzel gyakorlatilag még az Apple sem foglalkozik.

  149. Most komolyan nemlehet megcsinalni azt hogy ingyenes appolat toltok le ugy hogy nincs penz a kartyamon …??! Vettem elotte 2-t .. Es elfogyott rola… Tenyleg ilyen gyökerek?

  150. Sziasztok! Látom h hiába a leírások vannak akiknek így se sikerül elsőre minden. Ahogy nekem sem.
    Létrehoztam az apple id-mat, letöltöttem az itunes, minden lépésről lépésre ahogy leírtátok.
    De nem sikerül. Először még elengedett a végéig, de nem volt “none” opció a legvégén (facebookot akartam leszedni, tehát free volt). Aztán később már hiába kezdtem már az apple id beírásánál azt jelezte h ez az id már él, jelentkezzek be vele. Természetesen ahogy beakarok jelentkezni nem enged, review-nál pedig kezdődik minden elölről… Bármi ötlet? Előre is köszi

  151. @olacsike: mert nem jól csináltad: nem egy ingyenes app letöltésével kezdve indítottad az ID regisztrációját, így nem is lesz “none” opció. a kívánt ingyenes appot nem a végén kellene letölteni, hanem annak letöltésével kell kezdeni az egész regisztrációt, ahogyan a cikk is írja. mivel te fordítva csináltad, így most akkor kezdd el a cikk legelejéről egy másik email címmel, miután kijelentkeztél az App Store-ból vagy az iTunes-ból.

  152. Sziasztok, hátha valaki tudja a vålaszt a kérdésemre:
    Újratelepítettem a windows os pc-m. Ujra fel az itunes. Akarom szinkronizålni az ipaddel. Kiirja h menjek az åruhåzba, es kapp arra h felhatalmazom ezt a gépet a mûvelet elvégzézére. …. Menü, ez a menüpont, råkatt, kiirja h ez 5 bôl ezzel a géppel együtt 2 gépem van felhatalmazva, vagyis minden ok, ugye.
    Aztån újra próbålnám szinkronizålni, és újra jön ahibaüzenet elöröl……
    Ötlet, megoldås??? Köszi

  153. Hogyan tudok ujj iOS jelszot kérni mert elfelejtettem a jelszavamat a frissítés letöltéséhez

  154. Nem tudom telepiteni az iOS 7.1.2 valami jelszo miatt

  155. Be irtam a jelszavamat de nem fogadja el miért?

  156. @Enikö Nagy: mi kéri a jelszavad: a készülék vagy az iTunes? írd le pontosan, lépésenként, hogy mi eredményezte ezt, hogy jelszót kér, illetve hogy aztán nem fogadja el.

  157. Bementem a beállításokba ott a szoftver frissítésre mert le szerettem volna telepíteni az iOS 7.1.2-t de azt a jelszavamat amit mondjuk a játékok letöltéséhez használok nem fogadja el

  158. @Enikö Nagy: a frissítés telepítésénél a jelkódot kéri, ami nem a letöltéshez használt jelszavad, hanem egy külön megadott kód.

    az elfelejtett jelkód esetén készíts iTunes-ban vagy iCloudban egy mentést a készüléken lévő adataidról, majd kövesd az ebben a cikkben leírtakat: http://support.apple.com/kb/HT1212?viewlocale=hu_HU

    ha az Apple ID-d jelszavát, tehát a vásárlásokhoz kellőt felejtetted el, akkor pedig ezt olvasd el (de az iOS frissítésénél ezt nem kéri): http://support.apple.com/kb/HT5787?viewlocale=hu_HU&locale=en_US

  159. Kérdésem a kovetkezo:
    Egy megvasarolt app attviheto egy masik fiokba?
    (Egy ismeros alltal vasarolt app minden telefon restornal ujra keru az o fiokjahoz tartozo jelszot-ez termeszetes- de vajon att lehetne e vinni egy masik fiokba, igy elkerulva a folytonos “keregetest” )

  160. Sziasztok!

    Nem tudok ingyenes applikációkat letölteni. Mindent elfogadott (felhasználónév, icloud e-mail cím, bankkártya megadásánál a none beállítva, e-mailt is kaptam a művelet sikerességről). Rámegyek a letöltésre, 4-5 mp-ig gondolkozik majd leáll, nem történik semmi. Mi lehet a baj?
    Köszönöm a segítséget!

  161. Sziasztok! Az a bajom hogy most kaptam egy iPadot és a letöltéseknél mikor beírom a felhasználó nevet és a jelszót akkor utána mindig az írja ki hogy nem jó az Apple ID vagy a jelszó , de viszont mindent jó írtam be :/ kérlek segítsetek .

  162. Sziasztok:) Nekem egy olyan kérdésem lenne , hogy miért nem kapom vissza soha a 2 eurót ? Kb 5 alkalommal vették már le ,a kártyám ugyanaz . Már a bankban voltam kertem reszletest de csak a levonás latszik vissza soha nem kaptam 😀 Valaki járt mar igy ? Válaszotok elore is köszönöm !

  163. Köszönöm a gyors választ Jadeye 🙂 Legtöbb alkalommal kérte a 3 számot a kartyamrol nem tudom miért mert nem volt kikapcsolva … és mikor megadtam egyből jott az sms a banktól -2 euró . Legutóbb a páromnak csináltam Id – t sajnos nem tudtam , h van lehetőség kihagyni a kártyát , nem lattam olyan lehetőséget , ezért hozza adtam az én kártyám es akkor vontak le utoljára ! Ez 7 . én volt , persze azóta se kaptam vissza 🙂

  164. @Erika023: a kártya érvényességének ellenőrzésekor nem von le pénzt, csak zárol. a zárolt összeget visszakapod, az nem terhelés. pénzt csak akkor von le, ha valami fizetős tartalmat töltöttél le. amennyiben a zárolás lejártával a zárolt összeg valamiért mégsem kerül vissza, akkor hívd fel az iTunes Support számát, és kérj a számlázással kapcsolatban tájékoztatást. hogy ez miért történt így: http://apple.com/hu/contact

  165. Köszönöm szépen az Infót Jadeye ! Hívni fogom őket.

  166. Sziasztok ! Tegnap hívtam őket ,nagyon kedves volt az ügyintéző. Elmondtam,hogy mi történt,Ő telefonált tovább vhova külföldre . Ott látták,hogy valóban sokszor vonták tőlem a 2 eurót,de ők ezt vissza is adták… a bankom szerint nem. Annyit javasoltak ,hogy a visa kártyámat cseréljem le mastercardra ,mert ez szerintük sem normális dolog,hogy minden alkalommal levonják ezt az összeget. Elvileg csak adatváltozásnál zárolhatnák. Hát ennyit tudtam intézni :-)) megpróbálom a kártya cserét hátha … 🙂

  167. Hali! Erdeklödnek, hogy egy nemet accounttal valamint egy ehhez tartozo nemet visa kartyaval, hogyan tudnek magyar alkalmazasokat letölteni? Sajnos nagyon keves programot sikerül letöltenem, valamint meg többet meg a keresöben sem talalja meg. Valaszt elöre is köszönöm.

  168. Hali. Erdeklödnek, hogy nemet accounttal hogyan tudnek magyar alkalmazasokat letölteni? Nagyon sok ürogram meg csak a keresöben sem jelenik meg. Elöre is kössz!

  169. @puyol_90: a német ID-val leginkább sehogy, csinálj egy másik Apple ID-t, aminél a magyar App Store-t választod ki. (jó, oké, a tejesség kedvéért: átléptetheted a jelenlegi Apple ID-dat is a magyar Store-ba, de abból legtöbbször csak a gond lesz, ha mondjuk van olyan app, ami nincs meg a magyarban, de megvolt a németben, így ezt nem igazán érdemes, egyszerűbb egy új ID-t csinálni, amit csak a magyar App Store-ban elérhető appok letöltéséhez használsz.)

  170. Sziasztok,számítógépen az itunesban kell megvenni a card certificatet?

  171. @roland159: nem kötelező, iPhone-on is lehet. ott a cikkben a link, hogy hová kell kattintani:

    Ez 10-20-30-40-50 € értékben vásárolható meg az iTunes-ban egy bankkártyát is használó account segítségével, és a kártya összege az azt megvásároló bankkártyáról kerül leemelésre.

  172. de az itunesban iphone-on mire menjek?mert a linket nem találtam

  173. @roland159: az előbb idéztem, “az iTunes-ban” szöveg egy link, arra kell rányomni.

  174. Köszi

  175. Nem tudtok valami alkalmazás zároló programot?

  176. Sziasztok!
    Amerikai acc-al szeretnék app-on belül vásárolni (NHL tv) azt csak kizárólag amerikai hitelkártyával tudom megoldani vagy működik erre az esetre az ameikai gift card?

  177. Sziasztok! Valamiért az iStore elutasítja a bankkártyám és nem elfogadott fizetési módot ír. Egy 2 eurós játékot vettem (volna), de most már a frissítéseket sem engedi telepíteni amíg nem adok meg másik fizetési módot (ami nincs). Ilyenkor mit lehet tenni?

  178. @Norbert Tamás: Mert a sima bankártya nem elfogadott (Maestro)..
    Elfogadott csak a hitelkártya Amex, Visa, MasterCard

  179. @Bence Bódi: ez így nem igaz, mert a debit is elfogadott, ugyanis az mindegy, hogy credit vagy debit, tehát a sima bankkártya is jó – no persze kivéve akkor, ha a kártya típusa Maestro. ha van hitelkártyából Maestro típusú, akkor az se lenne elfogadott.

  180. Sziasztok! Ingyenes ID-t regisztráltam, mégsem enged letölteni semmit a Storeból. “Ez az ID először van használva” üzenet jön fel, a beállításoknál a bankkártya NINCS-re van állítva. Tudnátok segíteni? Köszi! SE 64GB

  181. @Akkorisnem: és visszaigazoltad az email címedet?

  182. @Jadeye: rányomtam a küldés emailben-re de amikor a levelet legörgettem, nem találtam linket amin a visszaigazolásra kattinthatok.

  183. Szia ismét 🙂 Eddig semmi sem változott

  184. @Jadeye:
    A következő piros üzenet miatt nem enged tovább, hiába a NINCS van kiválasztva a bankkártyánál: “For assistance iTunes Support at http://www.apple.com/support/itunes/ww

  185. @Akkorisnem: akkor hívd fel az Apple Supportot, rajtuk kívül ezt más nem fogja tudni megnézni, mitől lehet.

  186. @Jadeye:
    Szia újra! Sikerült! Leírom, hogy mások is okuljanak. Előljáróban néhány mondat: 1:korábban az ingyenes regisztráció (is) pillanatok alatt ment, gondolom ezzel nem mondok újat. 2:felhívtam a Supportot, a csajnak láthatóan fogalma sem volt, hogyan kell ezt csinálni, szerinte KIZÁRÓLAG az Apple ID kezelő oldalán lehet új ID csinálni, KIZÁRÓLAG a webes felületen 🙂 Itt már gyanús volt a dolog, mert maga az Apple is azt írja, hogy lehet gyakorlatilag bárhol (iTunes, App Store, új teló üzembe helyezésekor, stb). Vonalban volt a munkatárs végig, amíg csináltam, így is a fenti hibára futottunk… A megoldás: iTunes-ban (vagy bárhol) kijelentkeztem, majd rákattintottam egy ingyenes alkalmazás letöltésére, ezután a lehetőségek között kiválasztottam az Új ID létrehozását. (ezt írja az Apple is) DE: kizárólag olyan alkalmazásokra szabad ilyenkor rányomni, ahol NINCS alkalmazáson belüli vásárlás feltüntetve. Nem sok ilyen van, de van. A milliomodik próbálkozás után, ezzel a módszerrel egyből sikerült 🙂

  187. @Akkorisnem: hát de ez van a cikkben lépésenként leírva.

  188. @Jadeye:
    Másold már be nekem légyszi azt részt, ahová le van írva, hogy csak olyan ingyenes appokra vonatkozik, amikben nincs alkalmazáson belüli vásárlás lehetősége 🙂 🙂

  189. @Akkorisnem: Ha ez így van, akkor érdemes a cikket frissíteni /cc @Jadeye:

  190. @Akkorisnem: ha a cikk lépéseit követed, a Szifon appot töltöd le. a Szifon appban nincs IAP.

  191. @Jadeye:
    Ne haragudj de ez nem elég az egyszeri júzernek, mert nem várhatod el, hogy pont a szifon.com-ot akarjam letölteni. Idézek a cikkből: “A következő lépés EGY INGYENES APP letöltése és telepítése. Ehhez keressünk egy megfelelő alkalmazást: PÉLDÁUL írjuk be a keresőbe, hogy Szifon.com” Ez így egyáltalán nem nyilvánvaló és nem egyértelmű utalás arra, hogy konkrétan milyen típusú appra gondoltatok..
    Félre ne érts, ez nem a ti hibátok hiszen csak segíteni próbáltok, de ez akkor is pontosításra szorul szerintem. A nagyobb baj az, hogy az Apple oldalán erről egy szó sem esik. Lehet, hogy ez szoftverhiba?


Add a Comment