fbpx Skip to content

Nagysikerű sorozatunk tovább folytatódik, amelyben a közelmúlt legjobb és leginkább szórakoztató játékait mutatjuk be Nektek. Igaz ami igaz, még mindig rengeteg jelenik meg nap mint nap, de csak hosszas próbálgatás után lehet rálelni az igazán minőségi produktomokra. Lássuk a mai kínálatot:

1.) Funky Punch

[download id=”224″]

Végre ideje volt már hogy egy kellemes verekedős játékkal lepjenek meg minket, ami ráadásul egy szerethető rajzfilmszerű grafikával, valamint érdekes választható karakterekkel lett megáldva. Összesen 12 karakterből választhatunk, s mindegyik rendelkezik egy-egy speciális képességgel, amit érdemes minél gyakrabban alkalmazni. A hasonszőrű játékok kombóit is megtalálhatjuk, bár értelemszerűen itt az egyszerűbbek és egyben rövidebbek bevitelével is el lehet érni sikereket, s nem félképernyőnyiekkel kell operálni, mint a PS-en népszerű Tekkenben. Természetesen a Training-módban szépen végigvezetnek minket a megtanulandó mozdulatsorokon, továbbá elsajátíthatjuk az irányítás minden csínját és bínját. Ezt követően a Battle szekción belül 4 mód közül is választhatunk, amik a Quest, Trial, Survival és Emotimania. Ebből a felsorolásból is látszik, hogy nemsemmi játékidővel rendelkezik a játék, amit minden Mortal Kombat és vagy Tekken fannak ki kell próbálnia 😉

2.) Snowball Runner

[download id=”223″]

Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen csöppet bugyuta, de mégis remek program ennyire szórakoztató lesz. Az accelometert használó programban egy a hegy tetejéről induló hógolyóval kell manővereznünk, miközben minél több állatot, télapót és manókat kell elgázolnunk annak érdekében, hogy minél nagyobb hótömbbel repeszthessünk a hegy oldalán. Igen ám, csak ahogy nő a golyónk, annál nehezebbé válik a különböző akadályok közötti manőverezés, mivel értelemszerűen felgyorsul, valamint annyira megnőhet hogy már a félképernyőt is elfoglalja. Érdemes mindenkinek kipróbálnia pár kellemes perc reményében, hisz’ a szórakozás garantált!

3.) Bobby Carrot Forever

[download id=”222″]

Most sem feledkezek meg a logikai játékok kedvelőiről, hiszen köztudott a Catchamouse óta, hogy én is szeretem az ilyen jellegű programokat. Bobby Carrot korábban is hódított a mobilra készített játékok világában, s most iPhone-ra is megérkezett. A játék lényege, hogy a pályán lévő összes répát megszerezve beérjünk a célba, ám ez olyan egyszerű lenne mint Anettka. Éppen ezért több csapdán és fejtörőn keresztül juthatunk csak el a célba, s bizony a nehezebb pályákon rendesen fog dolgozni szürkeállományunk. Összeségében egy aranyos rajzfilmes világot tárnak elénk a készítők, amivel elérik hogy pár pillanatra újra gyereknek érezze magát az ember, s el tudjon merülni a logikai útvesztőben 🙂

4.) Crash Bandicoot Nitro Kart 3D

[download id=”220″]

Nem vagyok az autós játékok hatalmas híve, de ez a program még engem is meggyőzött – nyilatkoznám egy TVShophoz hasonló műsorban. Adva van egy már a PlayStation-ön megismert szerethető karakter, Crash illetve egy ismét rajzfilmes, de remekül kidolgozott grafika, továbbá egy a PC-s Revolt-ra és Lego Racers-ra hajazó izgalmas autóverseny. Az irányítás a telefon oldalra döntésén túl a Crazy Tanks-os időket idézi: ha magad felé döntöd a telefont akkor fékezel, ha el magadtól akkor tökig nyomod a gázt, s ha balra-jobb fordítod akkor értelemszerűen így kanyarodsz. A rövid és nem túl izgalmas intro után (ilyenkor vissza sírom a Hero of Sparta-t) elénk tárul a játék főmenüje – itt több opció közül is választhatunk: pl ha gyorsan szeretnénk letolni egy kört, akkor csak rábökünk a Quick Race-re és már indulhat is a mandula. Ha azonban a Start Game-t választjuk, akkor ezen belül 4 módot is találunk, úgyismint: Tutorial – kezdőknek remek, Cup – akiknek megtetszett a játék és egy versenysorozaton belül akarják kipróbálni magukat, Story – missziókra bontott történet és végül a Time Trial – amiben a lényeg a pályák minél gyorsabb teljesítésén van. A verseny közben több finomságot, úgynevezett powerupot szedhetünk fel, amivel borsot törhetünk a többi “emberke” orra alá (rakéta, olajfolt és hasonló finomságok), de saját pályafutásunkat is segíthetjük (teleport az első elé stb.).

5.) Fieldrunners

[download id=”221″]

Mai utolsó alanyunk egy Tower Defenses játék, ami szerencsére az izgalmasabb és tartalmasabb kategóriát képviseli a toronyépítős mókák közül. Mi is az a Tower Defense? Röviden és tömören: lerakod a tornyokat, fejleszted őket és ezután irtják a sorokban érkező ellent. Az előbbi leírás alapján nem tűnik valami izgalmasnak, de ha kipróbáljátok se perc alatt rákattantok. 2 pálya áll rendelkezésünkre összesen 3 nehézségi fokozattal (a standard easy, medium, hard), illetve választhatunk a Classic és az Endless mód között – utóbbi nevéből kitalálhatjátok hogy addig jönnek az ellenséges katonák, amíg bírjátok, míg előbbinél azért egyszer csak vége szakad a történetnek.

Olvasd el a hozzászólásokat is

8 Comments

  1. Egy kis meglepi a hétvégére 🙂

  2. Crash Kart nál javitsd a linket .ipa 😉

  3. @dzsozefo: 1 pill és máris javítjuk 🙂 (bár ha átírod a kiterjesztését .ipa-ra akkor működnie kell)

  4. a Fieldrunners-be az 1.2-es verzió óta 3 pálya van 🙂

  5. 1. 2. 4. 5. nem uj, a 3.ast nem ismerem 🙂
    1-es nem tetszik
    2es unalmassa valaik egy ido utan
    4est nagyon birom
    5os is unalmas egy ido utan

    (sajat velemen nem besertodni)

  6. Nem tudna valaki egy Mobileinstallation filet belinkelni nekem + megmondani, hogy a telefonon mely mappába tegyem?
    Előre is köszi!
    (Kicsit lusta vagyok ma a keresgéléshez :])

  7. 4 eset nagyon bírom iszonyat jól megcsinálták.:D

  8. valaki letudná irni h h kell ezeket a játékokat felrakni a telora?


Add a Comment