Az App Store App of the Week akciójának keretében mostanában jobbnál jobb programokat/játékokat tölthetünk le ingyenesen. Az e heti játék sem kivétel a minőségiek alól, hiszen az autóversenyzős játékok egyik királyát, az Asphalt 7: Heat-et tölthetjük most le ingyen.
Az Asphalt 7-ben több mint 60 különböző autóval róhatjuk a kilométereket a Föld 15 különböző városának utcáin. Olyan, igazán nagy nevű autógyárak fenevadjaival is versenybe szállhatunk, mint például az Aston Martin, Ferrari, Lamborghini, de emellett a nem luxus márkák is képviseltetik magukat.
A játék nagy meglepetése, hogy a kocsik közt helyet kapott a legendás DeLorean is, aminek turbózott változatával Marty McFly a Vissza a jövőbe trilógiában időutazik.
A játék grafikája szemet gyönyörködtető, érdemes letölteni és ráadásul többjátékos módot is tartalmaz, így a barátainknak is megmutathatjuk vezetési tudásunkat. Figyelem, a Szifon.com semmilyen felelősséget nem vállal az Asphalt 7: Heat-ben szerzett vezetési tudás való életben való kamatoztatásából eredő károkért!
Tankoljatok fel a játékkal és irány a versenypálya!
A Dungeon Hunter sorozat első két részével egész sokat játszottam és nagy Diablo fan vagyok, így adtam egy próbát az új Dungeon Hunter 4-nek.
Az már az App Store-os képekből is látszódott, hogy egy igen komoly játékról van szó. Lélegzetelállító grafika, lebilincselő történet várja a játékost. A alaptörténet már egy kicsit lerágott csont: a démonok magukévá akarják tenni a földet, de természetesen mindig akad egy magányos hős – a játékos – aki megmenti a világot a pusztulástól. Termesztésen maximálisan kidolgozott történetre számíthatunk a Gamelofttól. A grafika gyönyörű, hihetetlen, hogy már erre képes a zsebemben a telefon, olyan érzésem volt játék közben, mintha a Diablo 3-al játszanék iPhone-on.
Négy karakter közül választhatunk az elején: pengemester, varázsló, őrszem (Diablo 3 Demon Hunterére emlékezet), és harcos. Minden karakter elérhető férfi és női változatban is. A játék nem csak egyjátékos móddal rendelkezik, hanem akár helyi Wi-Fi hálózaton vagy pedig a világ másik felén élőkkel is lehet együtt irtani a démonokat. Szerencsére mobilneten nem enged játszani, így nem fog pikk-pakk elfogyni az adatforgalmi keret.
Én egy varázslónőt választottam, aminél azt tapasztaltam, hogy a támadás igencsak nehézkes, vannak olyan varázslatok, melyek egy gombnyomásra megtörténnek, de van, amit kis joystick-kel kell irányítani és ez 3,5″-on igencsak nehézkes. Nagyon komoly szinten lehet fejleszteni hősünk képességeit (aktív, passzív és spirituális szinten – szintlépésenként 1 pontot kell okosan elkölteni), de természetesen a ruházat és a fegyverzet is a kovács által fejleszthető. Ezekre a részekre semmi panasz nem lehet, úgy van minden, ahogy egy igényes “hack and slash” fantasy játékban lennie kell, de tényleg.
A Dungeon Hunter nagy negatívuma, ami miatt nálam viszonylag rövid életű volt - amellett, hogy ha “hack and slash” játékkal akarok játszani, akkor inkább már a Mac-en Diablo-zom egy kicsit - az az volt, hogy undorító módon az orcámba tolta az In-App Purchase ajánlatokat. Töltő képernyő alatt is jönnek az ajánlatok, illetve történet-szinten is van olyan karakter, amelyik vásárlásra próbál ösztönözni. Illetve nem elég az, hogy ahhoz, hogy igazán jó felszerelése legyen a karakterünknek, nem elég az arany, de még várni is kell rájuk, hogy elkészüljenek, vagy persze drágakőért meggyorsítható a folyamat, de a drágakövet igen ritkán, szinte csak “boss”-októl lehet szerezni, vagy persze euróért természetesen venni is lehet, de még a 89 eurós 15000-es csomagot is igen hamar ellehet költeni.
Van lehetőség reklámvideók megnézésért 1-1 drágakövet szerezni, de az igen csak kevés. Szerencsekerekezni is lehet a játékban, ahol egész jó cuccokat lehet nyerni egy-egy pörgetéssel, viszont csak a legalsó szintből van napi 1 ingyen tekerés, a további pörgetésért, illetve magasabb szintekért már igen komoly drágakő-mennyiséget kell fizetni.
Az iPhone képernyője túl kicsi szerintem, hogy tényleg élvezetesen lehessen játszani, és iPad-em pedig nincsen. Mindezek összessége miatt, mire ezt olvassátok, nálam már törölve is lett a játék.
Egy kis kedvcsináló videó:
Nem azt mondom, hogy egy rossz játék a Dungeon Hunter 4, sőt nagyon is jó lenne, ha nem lennének benne ezek az In-App Purchase dolgok: inkább kifizetném a kb. 6 eurós árat, hogy utána szabadon játszhassak. Egy próbát megér mindenképpen és Diablo-soknak szerintem kötelező, főleg akkorra, mikor nem tudjuk magunkkal vinni a gépünket is játszani. Futtatásához minimum iOS 5.0 és iPhone 4 kell, illetve közel 1,7 GB tárhely.
Csütörtökön jelent a mérges madarak facebookról már jól ismert változata, a Friends, melyben ismerőseinkkel mérhetjük össze madárlövő-tudásunk.
Az Angry Birds Friends-ben heti tornákon vehetünk részt, melyek 6-6 pályából állnak és a facebookos ismerőseinkkel kell összemérnünk a tudásunk. Gondolom, nem is kell mondanom, hogy facebook profil szükséges a játékhoz. Ez iOS 6-on a legkényelmesebb, mert ha a Beállítások appban már beléptünk a facebook profilunkkal, akkor magában a játékban már semmi adatot nem kell megadnunk. iOS 6 előtt pedig a korábban már megszokott, felugró ablakos belépéssel tudjuk ezt megtenni. Mielőtt az első tornának nekikezdhetnénk, pár oktató/bevezető (tutorial) pályát kell teljesíteni, kötelező Power-Up használattal.
Jobb oldalt láthatjuk a pálya választásnál, hogy a heti összesítettben hol állunk, illetve az adott pályát játszva pedig annak az egy pályának a ranglistáját láthatjuk. Ha valakit megelőzünk a rangsorban, akkor annak ezt el is henceghetjük (brag) facebookon keresztül. Ha valamelyik pályán a Top 3-ba kerülünk, akkor egy kis arany/ezüst/bronz korona jelzi azt. Érdemes minél jobb pontszámokat szerezni, mert az első 3 helyezettet a torna végén díjazzák.
Nem örültem, mikor a régebbi Angry Birds játékokban bevezették a Power-Up-okat, mivel azzal elveszik a játékélmény egyrészét, illetve arra ösztökélnek, hogy vásároljunk még Power-Up-okat. A Friends-ben még inkább erre játszanak, mivel ha jól teljesítünk, “madár pénzt” kapunk, amiért Power-Up-okat tudunk vásárolni. Persze ez a madár pénz azért nem ömlik csak úgy az ölünkbe, épp ezért euróért vehetünk is különböző pénzcsomagokat.
Aki Power-Up-ot használ, az könnyebben szerez jobb pontot, így akik mellőzik ezeket, azoknak nehezebb lesz a dolguk, ha a dobogóra akarnak kerülni. Ismerőseinknek tudunk meglepetéseket ingyen küldeni, melyek Power-Up-okat tartalmaznak, illetve ha minden nap elindítjuk a játékot, akkor azért is jár bónusz madár pénz.
Összeségében hozza a formát ez az Angry Birds is. Tetszik, hogy ha a barátainkkal akarunk játszani, akkor a kicsit ügyetlen egeres módszer helyett végre az iOS eszközünkön is játszhatunk a heti tornákon, és pont elég, hogy minden hétre fixen van 6 új pálya, nem kell a többi változat frissítéseire várni (hamarosan Seasons frissítés érkezik Cirkusz témában), bár egy kicsit zavar ez a Power-Up-orientáltság.
A játék alapból ingyenes, viszont cserébe vannak benne reklámok, melyeket bármelyik pénzcsomag megvásárlásával el tudunk tüntetni, a legolcsóbb 2.69 euró.
A játék Game Center támogatással nem rendelkezik, hiszen a pontok itt a facebookra kerülnek fel, így achievementek sincsenek. Futtatásához minimum iOS 4.3 szükséges.
Amikor az App Store facebook oldalán megláttam a Badland című játékot, egyből tudtam, hogy ez kell nekem: rég láttam ennyire addiktív játékot.
A Badland történetéről és kis hőséről pontosan semmit se lehet tudni, így csak tippelni lehet, mi is ez az egész. A játék során egy kis gömb alakú szőrös/tollas lényt kell irányítani, ami 2 csökött szárnnyal tud repülni, de nagyon szeretni való. A kis lényünknek menekülnie kell az erdőből, ahol él, mivel az emberek ki akarják irtani azt gépekkel, így az egy veszélyes és élhetetlen hely lesz.
A Badland zseniálisan ki lett találva, irányítása egyszerű – 1 ujjal kell röptetni a kis gömblényt – de ez nem azt jelenti, hogy könnyen teljesíthetőek a pályák! A környezet fantasztikus, míg az előtér homogén fekete, addig a háttér tobzódik a színekben, illetve a zene és hanghatások is magával ragadóak, így még jobban érzékelhetjük, hogy ez egy veszélyes hely lett, jobb lesz innét menekülni.
A kaland során nagyon sarkosítva az a cél, hogy a pálya végén a csőbe eljuttassuk a kis hősünket, de azért ez nem olyan egyszerű. El kell kerülni leeső sziklákat, tüskéket, bombákat, hatalmas fogaskerekek közt kell átjutni, körfűrészeket elkerülni, és még sokféle egyéb finomságot, ami az előrehaladást gátolja. Vannak különböző portálok is: a narancssárga négyzetes például kockásítja hősünket, aki így sértetlenül tud átjutni például a körfűrészeken. A játék során különböző úgynevezett “Power-up”-ok segítik a haladást és túlélést. A következő a Power-up-ok gyűjthetőek:
klónozó – megtöbbszörözi hősünket, sok helyen a klónok halála/ereje árán juthatunk csak tovább;
méret változtató – kicsinyít, nagyít;
sebesség változtató – gyorsít, lassít;
idő lassító és gyorsító – lelassítja az időt, így veszélyes helyeken könnyebb a navigáció;
pörgető – van, ahol repülve nem lehet átjutni, csak alul, vagy felül pörögve;
pattogó – kis dudorok nőnek fején, amivel pattogni tud és ezzel gyorsabban tud haladni;
szúrós – tüskék nőnek a testére és így sérthetetlen lesz.
A játék jelenleg 40 pályából áll és az egész 4 részre van, ami egy nap alatt történik. A 4 rész a különböző napszakokat fed le 10-10 pályával: hajnal, délelőtt, alkonyat (de nem a csillogó vámpíros dolog!) és éjjel. A napszakok hangulatát a pályák nehézsége, a háttér színvilága és a hangok is visszaadják. Hajnalban még minden egész csöndes és alig vannak gépek, míg éjjelre már a háttérben lelógó nyúltetemeket láthatunk, egyre több a gép és pánikszerű hangokat és gépzajt hallhatunk. A pályákat érdemes újrajátszani, mivel extra küldetéseket tudunk így teljesíteni utólag is, például: összes “Power-up” összegyűjtése, ne halj meg, X számú klón megmentése, stb. Én a 40 pálya teljesítése után is csak 21 ilyen küldetést teljesítettem a 120-ból, szóval van mit még játszani vele.
Nem csak egyjátékos mód van a Badland-ben, hanem több játékos is tud játszani egyszerre ugyanazon a készüléken, egyszerre maximum négyen, a képernyő 4 sarkából irányítva a lényüket. iPhone-on a képernyő kis mérete miatt nem igazán élvezetes, de iPad-en annál inkább. A Badland természetesen Game Center támogatással és achievement rendszerrel is rendelkezik.
A szavak helyett inkább beszéljen ez a videó, ami mindent elmond arról, hogy milyen zseniális egy játék a Badland.
Sajnos úgy érzem, a magyarországi sikereit az ára korlátozni fogja. Sokan még 0.89 eurót is sajnálnak egy app-ra, hát még mit fognak szólni a Badland 3,59 eurós árcédulájához? Viszont ezért az árért egy fantasztikus játékot lehet kapni, amihez rendszeresen frissítések is fognak érkezni, így hamarosan a második nap eseményeit játszhatjuk majd. Szerencsére iPhone-ra és iPad-re nem kell külön megvásárolni a játékot, futtatásához pedig legalább iOS 4.3-ra van szükség. Aki megveszi, nem fog csalódni.
Csütörtök óta nem csak az új Vasember film tekinthető meg a mozikban, hanem a film játék-adaptációja is elérhetővé vált az App Store-ban.
Az Iron Man 3 játék a Temple Run-hoz hasonlító játékmenettel rendelkezik, vagyis sosincs vége a pályának, csak ha a páncél ereje teljesen le nem csökken. A grafikája egyszerűen gyönyörű: csillog-villog Tony Stark páncélja, ahogy kell neki és a környezet is szemet kápráztató. Nekem a játékmenet annyira nem jött be, a Temple Runnal sem játszottam, de annak biztos fog tetszeni, aki azzal sokat játszott. A játék során ki kell kerülni Vasemberrel a különböző földi és légi akadályokat, gondolok itt kamionokra, léghajókra, vadászgépekre, hirdetőtáblákra, mert egy-egy ütközés a kezdetleges páncélt eléggé megrongálja. Az akadálykerülgetés mellett gyűjthetőek kis Stark krediteket, illetve le kell lőni az ellenséges repülő egységeket. A pályán előrehaladva időnként komolyabb ellenfeleket is le kell győzni.
Ahogy a Vasember filmekben is láthattuk, Tony Starknak sokféle páncélja van és ez a játékban sincs másképp: akár 18 különböző páncél közül is választhatunk. Persze nem ölthetjük csak úgy fel bármelyik páncélt, mert mindegyiknek ára van és “fejlődés fa” (skill tree) szerűen érhetőek csak el. Minden fának más más erőssége van, de természetesen a páncélok utólag még tovább fejleszthetőek Stark kreditért.
A Real Racing 3-ból már jól ismert módon várnunk kell, míg egy páncél elkészül/kijavítják, de ha nem akarunk várni akkor ISO-8-as kristállyal egyből megkapjuk, amit szeretnénk. ISO-8 és Stark kredit In-App purchase-szel vásárolható.
Egy kis kedvcsináló videó:
Vasember rajongóknak mindenképp megér egy próbát, hiszen ingyenes és szerintem a Temple Run fanatikusok se fognak csalódni. A játék futtatásához minimum iOS 5.0 és iPhone 4 szükségeltetik, illetve telepítés után közel egy gigát foglal. Game Center támogatással is rendelkezik.
Iron Man 3 - The Official Game Ár: 0 EUR Méret: 614.58 MB Verzió: 1.0.0 Értékelés: (116 Ratings)
Végre hazánkban is letölthetővé vált a nagy sikerű közösségi rajzolós játék legújabb része, a Draw Something 2.
A játék először csak Svédországban volt elérhető, majd utána már Kanadában is. Admin kollégával a svéd tesztüzemhez csatlakoztunk, hogy alaposan kipróbálhassuk nektek. A Draw Something 2 az ígéretekhez híven sokat fejlődött, de természeten az alapok nagyjából ugyanazok. Az első rész hamar megunhatóvá vált az ismétlődő szavak miatt, de ez a dolog a második résznél nem áll fent, hiszen nem csak egy hatalmas ingyenes szókészlet áll rendelkezésre, hanem lehet szócsomagokat vásárolni, mint például az alább is látható celebek. Az első részben ha nem tetszett az adott szókínálat, akkor ha a játékot multi-taskingból kilőttük, utána új szavakat kaptunk; de most már csak csillagért lehet a szavakat lecserélni.
A rajzeszközök nagyon nagy mértékben fejlődtek. Most már nem csak ceruzával rajzolhatunk, hanem zsírkrétával, szövegkiemelővel, vízfestékkel, pecsételővel, csillogó effektes tollal, direkt pixelesen rajzoló ceruzával, mintázat-rajzoló tollal. Ezen eszközök és színeik/mintázataik bizonyos számú aranyérméért vagy csillagért vásárolhatóak meg. Csillagot és pénzt – ha lusták vagyunk, akkor – jó magyar forintért is vásárolhatunk, persze az árak euróban vannak megadva. A játék ezek nélkül is élveztes, bár pár extra szín megvétele ajánlott lehet már az elején, hogy színesebbek lehessenek a rajzaink.
A közösségi játékélményen is sokat dolgoztak a fejlesztők. A játék használatához emaillel vagy facebookkal be kell jelentkezni: én az utóbbit ajánlom, hiszen így az ismerőseinket könnyebben megtalálhatjuk és rajzolhatunk is nekik egyből, illetve ők is könnyen megtalálnak minket. A rajzok mostantól elmenthetőek és egyből meg is lehet őket osztani a különböző kommunikációs csatornákon. Az elmentett rajzokat akár újra fel is használhatjuk, ha lusták vagyunk újat rajzolni. Természetesen nem csak ismerősökkel lehet játszani, hanem vadidegen emberekkel is.
Ismerőseinket és tehetséges rajzolókat Instagram-szerűen követhetünk, és így rajzaikat, amiket másoknak készítettek, mi is megnézhetjük, like-olhatjuk, hozzászólhatunk, illetve kaparós sorsjegy-szerűen a rajz címét addig nem láthatjuk, míg “le nem kaparjuk” a megfelelő részt. Ha az aranyérme lassan jön a barátokon keresztül, akkor minden nap van egy napi rajzoló és kitaláló kör, amiért az első 3 nap aranyérme jár, a 4.-5. napon csillag, utána ez kezdődik elölről (kihagyás esetén is).
A játék rendelkezik achievement rendszerrel, de ez sajnos nem épül be a Game Centerbe, viszont a játékon belül van csevegési lehetőség bármikor, így nem csak a rajzolás végén üzenhetünk a játszótársnak.
Szerintem ezzel a sok újítással megint sok kellemes hetet fogunk eltölteni rajzolgatással, így senki se lepődjön meg, ha a buszon Draw Something-oló embereket fog látni. Igazán élvezetesen iPaden lehet játszani, hiszen a kisebb kijelzőméreten nem lehet annyira részletesen alkotni.
A Draw Something 2 rendelkezik ingyenes és fizetős változattal: az ingyenesben a reklámok rajz közben nem zavarnak, csak utána, illetve az ismerősök/követett emberek rajzaink böngészése közben.
Tegnapi nap folyamán megjelent a népszerű és sikeres Cut the Rope sorozat legújabb epizódja, a Time Travel, melyben Om Nom a történelem fontosabb korszakaiban zabálja a cukrot és meglátogatja őseit egy időgép segítségével.
A Time Travel egy új szintre emeli a Cut the Rope sorozat játékélményét, mivel már nem csak 1 cukrot kell egy Om Nom szájába eljuttatni, hanem most már Om Nom egyik ősi rokonát is meg kell etetni. Természetesen a játék nem ilyen egyszerű, mivel minden fejezetben különböző segítségeink és akadályaink vannak: vannak olyan elemek, melyek a széria eddigi epizódjaiban is szerepeltek már (szöges rúd, pattogós felület, stb.), de új tárgyak is vannak, például körfűrész, idő megállító, bomba, rakéta, stb. Szóval igencsak színes és változatos játékmenetre lehet számítani.
A játék jelenleg 6 fejezetből áll 15-15 pályával. Minden fejezet más-más korban játszódik és mind hangulatában, mind Om Nom rokonának öltözködésében is érződik, melyik korban járunk. Jelenleg a következő korokban gondoskodhatunk Om Nomék napi glükóz-beviteléről: Középkor, Reneszánsz, Kalóz idők, Egyiptomi fáraók kora, Ókori görög idők, Őskor. Minden fejezet végén van egy kis rajzfilm, de ezeket nem azzal lehet elérhetővé tenni, hogy mind a 15 pályát 3 csillagosra teljesítünk, hanem meg van adva egy dátum, amikor elérhető lesz.
A fejezeteket bizonyos csillagszám után lehet kinyitni és játszani. A játék természetesen rendelkezik Game Center támogatással, achievement és ranglista rendszerrel. Mindenkinek ajánlom, hogy vásárolja meg, nagyon megéri az árát, nem fogtok csalódni. Futtatásához minimum iOS 4.3 szükséges.
Vizuális típusoknak egy videó:
Cut the Rope: Time Travel Ár: 0.89 EUR Méret: 31.01 MB Verzió: 1.0 Értékelés: (54 Ratings)
Cut the Rope: Time Travel HD Ár: 2.69 EUR Méret: 67.68 MB Verzió: 1.0 Értékelés: (3 Ratings)
Om Nom a kiterjesztett valóságban
A Cut the Rope: Time Travel megvásárlása közben akadtam rá egy nagyon jópofa alkalmazásra, az Om Nom: Candy Flick-re. Ez egy kiterjesztett valóság (augmented reality) alkalmazás, mellyel szinte a kezedbe varázsolhatod Om Nom-ot és meg is etetheted.
Töltsd le az ingyenes Candy Flick alkalmazást és innen a PDF-et, amit vagy egy másik eszközzel jeleníts meg, vagy pedig egyszerűen csak nyomtasd ki (fekete-fehér is jó lesz) és az alkalmazást képkeretét irányítsd rá, hogy Om Nom megjelenjen. Ezután a lapot/eszközt forgathatod ide-oda, lényeg, hogy valamennyire látszódjon a kamerában a kép és akkor Om Nom nem tűnik el, majd akár cukorral meg is etetheted, amiért pont és achievement jár. Nagyon jópofa, egy próbát mindenképp megér.
Megérkezett a Chillingo nagy sikerű játékának a Tiny Troopersnek a 2. része, a Special Ops.
A Tiny Troopers 2 játékmenete szinte teljesen ugyanolyan, mint az első résznek. Minden küldetés elején egy helikopter eljuttatja katonáinkat az ellenséges terület szélére, ahol a cél bejutni a ellenséges vonalak mögé és likvidálni az összes ellenséges katonát, felrobbantani a rakéta silókat, rádióállomásokat, stb., majd eljutni a kivonási pontra, ahol a helikopter felszedi megfáradt hőseink.
Általában 3 katonával kell teljesítenünk egy-egy küldetést, de extra pénzért felbérelhetünk plusz zsoldosokat, hőseink pedig küldetésről-küldetésre egyre tapasztaltabbak és harcedzettebbek lesznek. Katonáinkra érdemes figyelni, mivel a háborúknak vannak áldozataik és ha nem vagyunk elég óvatosak, megfontoltak, akkor elég könnyen a vesztükbe vezethetjük őket. Elesett embereinket pótolni tudjuk zöldfülű újoncokkal, de tapasztalatlanságuk miatt nehezebb lesz velük teljesíteni a küldetést. Medálokért cserébe viszont feltámaszthatjuk elesett harcosainkat, magas rangú tisztek esetén érdemes ezt megtenni, közlegénynél nem, abból mindig jön újabb.
Minden küldetés előtt eldönthetjük, milyen fejlesztéseket eszközölünk a harci arzenálunkon és felbérelünk-e plusz katonát. Tudjuk fejleszteni a fegyverünk képességeit (sebzés, pontosság, sebesség, stb.), golyóálló mellény strapabírását, katonáink mozgási sebességét, illetve pénzért rangot és tapasztalatot is vehetünk katonáinknak, akik így igen félelmetes ellenfelek lesznek. Hőseinknek harci ruhákat is vehetünk, amelyek vagy nekünk adnak valami plusz dolgot (pénz, extra sebzés), vagy például az ellenfelet hátráltatja azzal, hogy később veszik csak észre katonáinkat, akik így távolból akár anélkül leszedhetik az ellenséges katonákat, hogy azok egyáltalán észrevennék, hogy valaki közeledik. 6 különböző harcosból választhatunk plusz tagot a csapatunkba: gránátos, rakétavetős, szanitéc, nehézfiú, lángszórós, és a Delta Force egyik tagját, aki légicsapást tud kérni.
Fejlesztéseket csak a küldetés megkezdése előtt lehet venni, viszont küldetés közben rendelhetünk gránátot; rakétát; légicsapást; egészségügyi csomagot; hírszerzési eszközt, ami megmutatja, hol vannak a ellenséges erők és összegyűjthető bónuszok; időleges gyorsítást; elesett társunk helyére egy ejtőernyős utánpótlást. A pályákon el vannak rejtve dögcédulák, amiket összegyűjtve plusz pénzhez juthatunk, és ha az elrejtett medál(oka)t is összegyűjtjük, akkor ezekkel feltámaszthatjuk elhunyt társainkat. Komolyabb fejlesztéseket is csak medállal lehet megszerezni, pénzzel nem, ezeken kívül fegyverek is el vannak rejtve. Katonáinkat oda mennek, ahova a képernyőn koppintunk. Ellenséges erőket is célba lehet venni, de érdemes lövés közben is mozogni, mert akkor nehezebben találnak el.
A játék jelenleg 3 hadműveletből áll (frissítéssel érkeznek majd még továbbiak is), mindegyik 7-7 küldetéssel és 1-1 bónusz szinttel. Minden küldetésnél ki tudjuk választani, hogy milyen nehézségi szinten szeretnénk játszani: nyilván legjobban a 3 töltényes szint éri meg, mert ott kapják katonáink a legnagyobb elismerést és zsoldot, persze ezekért keményen meg kell dolgozniuk és akár az életükkel is fizethetnek.
Minden hadműveletnek és küldetésnek megvan a maga története, így a játék nem válik monotonná. A bónusz szintet a megfelelő töltényszám után érhetjük csak el, a 3. hadművelet bónusz pályáját például csak úgy, ha mind a 7 küldetést 3 csillagosra teljesítjük. Ezek a bónuszpályák a Zombi pályák, ahol minél tovább ki kell tartanunk az előhalottak ellen, amik (akik?) több hullámban próbálják hősünket/hőseinket is agyatlan zombivá tenni. Minden kör egyre nehezebb, de szerencsére néha kapunk segítséget plusz katona formájában vagy az égből lehulló ajándékdobozokkal, amik igencsak brutális fegyvereket tudnak rejteni.
Természetesen a játék rendelkezik Game Center támogatással, ranglétrával és achievement rendszerrel.
A Tiny Troopers 2: Special Ops-t izgalmas, szórakoztató játéknak találtam, ami mindenképp megéri az árát, így aki rendelkezik minimum iOS 5.0-t futtató készülékkel, az ne habozzon és töltse le. Szóval harcra fel!
Legutóbbi hozzászólások