fbpx Skip to content

A DxOMark egy rendkívül híres cég, akik mobilok és a hobbigépek mellett profi fényképezőgépeket, lencséket is tesztelnek.

screen-shot-2016-09-28-at-15-44-27

Ők azok, akik tényleg milliméterről milliméterre átnézik a képet, tesztelik többféle beállítással a fényképezőgépeket, és számtalan próbára is teszik őket. Egy ideje már a mobilok kameráját is tesztelik, most pedig az iPhone 7 került a kezükbe, ami 86-os pontszámot ért el. Ezzel a pontszámmal a mobiloknál a top 3 közé sorolható az iPhone 7.

Korábban mi is kipróbáltuk az iPhone 7 kameráját, azonban ennyire mély tesztnek nem vetettük alá, mint a DxOMark. A cég elismeri, hogy az új készülék kamerája fejlődött: az előző generáció 82 és 84 pontot ért el a teszteken. Az új, alacsony F érték miatt a low-light, tehát rossz fényviszonyok között sokkal jobban teljesít a készülék, és ezzel együtt élesebb fotókat is kapunk normális körülmények között.

dxomark-iphone7-details

Az Apple azontúl, hogy egy újabb szenzort helyezett az iPhone 7-be, szoftveresen is rengeteget fejlesztett a képek feldolgozásán. A vetélytársaknál kisebb szenzort ellensúlyozza a cég a jobb optikai megoldásaival, és ezzel végeredményben élesebb, a jobb szenzor miatt pedig színhelyesebb képeket kapunk.

details

Az iPhone 7 fotóin a textúrák is jobbak lett, azonban összességében a részletek elvesznek a képeken, de ettől függetlenül nem lehet panaszunk a 12 megapixeles kamerára. A DxOMark kiemelte még a RAW, illetve szélesebb színskála támogatást is, és a 86-os pontszám alapján szerintük is kifejezetten jó lett az iPhone 7 kamerája. Részletesebben itt tudtok olvasni róla.

Olvasd el a hozzászólásokat is

14 Comments

  1. Ez az iPhone 7 kamerájának a tesztje, vagy a 7plus-é, vagy igaz mindkettőre?

  2. Mennyi lehetett a samsung s7 kamerájának az értékelése?

  3. Ezt akartam én is kérdezni ,hogy a többi vetélytárs hogy produkált ?
    “Ezzel a pontszámmal a mobiloknál a top 3 közé sorolható az iPhone 7 ”
    és melyik a másik kettő ?

  4. 88pont:
    HTC 10
    Samsung Galaxy S7 Edge
    Sony Xperia X Performance
    87 pont
    Moto Z Force Droid
    Samsung Galaxy S6 Edge Plus
    Sony Xperia Z5
    86 pont
    Apple iPhone 7
    LG G5
    Samsung Galaxy Note V
    Samsung Galaxy S6 Edge

  5. @cabrio01: Légyszives kattintsatok a cikk utolsó sorára, és jobb oldalon kiveri a szemeteket. 🙂

  6. @kenyvice: Lehet telefonon nézték a cikket, ott nincs oldalt osszesítés. 🙂

  7. Van hova fejlődnie még az iphone kamerájának ezek szerint. 😀

  8. A top 3 úgy értendő, hogy min. 6. vagy annál rosszabb, ugyanis előtte 5 készülék van magasabb pontszámmal.

  9. Nem vagyok egy fotóművész alkat, általában bebaszcsizva nyomom a képeket a bulikon. Viszont meg kell mondanom, mikor józan állapotomban átnézem az előző este híváslistáját, és a fotókönyvtáramat, örömmel tölt el, hogy az IPhone 7 kamerája sokkal jobb a IPhone 6S-nél. Nem mondom hogy fényévekkel, de érezhetően jobb a minőség.

  10. Krisztian azonos pontszamnal gondolom tobb elso van es tobb masodik es igy tovabb… legalabbis sok sportban igy van.

  11. @Krisztián: A top 3 úgy értendő, hogy a 3 legjobb pontszámot szerző készülékek között ott van az iPhone 7 is. Csak rossz a megfogalmazás, ezért félreérthető.
    “Ezzel a pontszámmal a mobiloknál a top 3 közé sorolható az iPhone 7.” helyett inkább az kellene, hogy “Ezzel a pontszámmal a mobilok kategóriájában csupán kettővel marad el az eddigi legjobbra értékelt készülékektől.”
    (de ha mondjuk a szenzor pixelméretét és a vaku méretét nem csökkentették volna, lehetne első is szvsz)

  12. Nevesebb fenykepezogep gyartokat nezem, akkor a dxo egy kamu, lefizetett banda es ferditik a valosagot. Amugy fotozzatok rawba, letoltitek a lightroomot aztan utolag huzogatjatok a csuszkakat, sima 6s es 10-szer jobb kepeket köp ki igy.


Add a Comment