fbpx Skip to content

Az Apple az iPhone 7 mellett bejelentette az Apple Watch Series 2 érkezését is. A gyorsabb, erősebb hardver mellett a legnagyobb hangsúlyt a vízállóság kapta, mely számos módosítás mellett vált csak lehetővé.

apple-iphone-watch-20160907-4139

Az óra egészen 50 méterig vízálló, azonban az Apple óva int minket az extrém körülményektől való kitételnek, mint például a vízisíelés, búvárkodás, valamint a nagy nyomású környezetben történő használat.

Az új készülékborítás és újfajta ragasztók használata lehetővé tette mindezt, azonban az Apple mérnökeinek továbbra is volt egy megoldandó problémájuk, mégpedig a hangszóró.

A hangszórónak ugyanis levegőre van szüksége ahhoz, hogy hangot generáljon, így nem lehetett teljesen elszigetelni a külvilágtól. A fejlesztők végül egy kreatív ötletet eszeltek ki a bennrekedt víz kiszorítására: az edzésprogram végeztével a hangszóró rezgéshullámokat keltve gyakorlatilag kilöki magából a felgyülemlett vizet.

A rezgéshullám a két, úszáshoz használt sporttevékenységhez van párosítva, így ez a funkció csak ezekben az esetekben fog életbe lépni, a “takarítást” pedig akkor kezdi meg az óra, amikor a koronát eltekerjük valamilyen irányba, hogy az felébressze az órát.

Ezen felül úszás közben a kijelző is teljesen elsötétül, ennek pedig többek között az az oka, hogy némi akkuidőt spóroljon meg, valamint elkerülje a víz felületével történő érintkezés során esetenként fellépő interakciót.

Olvasd el a hozzászólásokat is

12 Comments

  1. Az ora marketingfotoin a vizes sportoknal a vizben is mukodik az ora kijelzoje. Nem szep dolog ilyen csusztatassal reklamozni. A hang elvetelet talan meg elfogadom, de a kijelzo miert is nem vilagithat? Csak a vizbol kijoves utan lehet majd ellenorizni egy-egy megtett tav idejet? Uszas megszakitasa nelkul lazan ra lehetne nezni a karra, hogy megis hanyadan all az edzes, mik az eredmenyek. Ha ezt nem biztositja az ora az nagy hianyossag a vizi sportoknal. Igy kevesebb, mint felsiker a vizallosag es a vizi sportok tekinteteben. Ezen funkcio miatt kezdtem azt erezni, hogy mostmar veszek egy AW S2-t. Nem volt meg ilyen oram. Kivancsian varom a velemenyeket.

  2. foleg ugy hogy oke ne legyen kijelzo erintesre de ott van ket fizikai gomb is.. de ezekre csak elojon azert a kijelzo, nem szeretnek elore karogni, lassuk meg a teszteket.

  3. Én ezt nem értem:
    “Ezen felül úszás közben a kijelző is teljesen elsötétül, ennek pedig többek között az az oka,… elkerülje a víz felületével történő érintkezés során esetenként fellépő interakciót.”
    Elolvastam még egyszer, de nem értem.

  4. @taky1974: legjobb tudomásom szerint a vizet úgy érzékeli a kapacitív érintésérzékelés, mintha folyamatosan rajta lenne a kezed, és így össze-vissza érint tőle.

  5. @Jadeye: ez nem így van. a víz nem feltétlen vezeti az áramot attól függ mennyi só/ásvány van benne. A desztillált víz például egyáltalán nem vezeti. Ha csapvizet csöpögtetsz az iphone kijelzőre akkor sem történk semmi…

  6. @rossifumi: a csapvízben van egy rakat ásványi anyag. senki sem úszik desztillált vízzel töltött medencében, ami ráadásul még klórozva is van. de itt nem áramot kell vezetnie, az érintő elektrosztatikus mezejében bekövetkezett változást érzékeli.

    “Some cannot be used with gloves, and can fail to sense correctly with even a small amount of water on the screen.”
    https://en.wikipedia.org/wiki/Capacitive_sensing#Comparison_with_other_touchscreen_technologies

  7. Ok, fontos jogos erveket irtatok feljebb a vizrol, mint kozeg. Ertem akkor ne lehessen bokdosni az orat a vizben. De ha beallitom, hogy kezdodik az uszas, akkor miert nem lehet h az az app beall az uszasnal hasznalatos ertekekre es azt vegig mutatja? Ez komolyan olyan nagy elvaras es nehezen kivitelezheto, hogy uszas kozbe lathassam a tavot, kcalt, megtett idot? Es termeszetesen a szivritmus meresrol is lemondanek, de hogy a kijelzo mindenkepp elsotetuljon ez nekem meredek.

  8. Lenne egy fontos kérdésem: tehát ha nem úszás programmal vagyok bent a medencében, akkor a kijövetelt követően ugyanúgy rossz lesz a hangszóró jó pár órán keresztül? Vagy ezt hogy gondolták akkor? Komolyan érdekel a téma, mert sok múlik ezen hogy megvegyem a készüléket.

  9. Egyszer régen, amikor még csak kezdtek elterjedni a számítógépek láttam egy bank fiókjában, hogy az ügyintéző egy kisebb papírkupacon ír. A gond csak az volt, hogy a kupac alatt ott volt a billentyűzet, a képernyőn meg kb. az írás ütemére történtek dolgok.
    Most ez fog történni az órával is, ha el kezd esni az eső, vagy nem tervezetten esik vízbe gazdájával?
    És mit jelent az, hogy nem szereti a vízsugarat? Nem ugorhatok vele fejest?

  10. @ha5abe: 5 bar nyomásig nincs baja. A tűzoltók pl. van, hogy 40-el nyomják a vízsugarat ????


Add a Comment