fbpx Skip to content

Egy héttel az iOS 10, a watchOS 3, a tvOS 10 és a macOS Sierra ötödik bétáinak megjelenése után az Apple elérhetővé tette ezek hatodik fejlesztői, illetve ötödik nyilvános bétáit.

elerheto-iOS10-tvOS10-watchOS3-Sierra-b6-cover

Az iOS 10 beta 6 természetesen OTA frissítésként is elérhető a már beta 5-öt futtató készülékek esetén, vagy a béta profil telepítése után korábbi iOS-verziókon is; a watchOS 3 beta 6 szokás szerint az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, szintén a béta profil telepítése után; a tvOS 10 beta 6 az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a beta 5-öt futtató készülékekre; a macOS Sierra esetén pedig a Mac App Store Frissítések füle alatt telepíthető az új verzió.

developer-center-0815

iOS 10 beta 6

Az iOS 10 beta 6 build száma 14A5341a, a beta 5-é pedig 14A5335b volt.

Újdonságok

Az iOS 10 beta 6-ban az alábbi újdonságok találhatóak:

  • iPaden a dock és háttérképválasztó esetén tapasztalható hibák megszűntek.
  • Az iOS 10 beta 5 esetén megjelent funkció, amikor újraindítás után azonnal használható a Touch ID  appom vásárlásához, továbbra is megvan, tehát ez várhatóan tényleg egy új funkció és nem egy bug.
  • A frissítést jelző badge a Szoftverfrissítés menüpontnál a Beállítások appon belül már egy piros kör. Ez már a beta 5 esetén megérkezett, de csak most, a beta 6 megjelenésével vált láthatóvá.

Természetesen az iOS 10 maga nem csak ennyi újdonságot hoz, ezek most csak a beta 5 és beta 6 közötti eltérések. Az iOS 10 újdonságairól itt írtunk részletesen: WWDC16: az Apple bemutatta az iOS 10-et.

iOS 10 beta 6 letöltési linkek

Az iOS 10 beta 6 IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból az alábbi linkekről:

iPhone:

iPad:

iPod:

Az iOS 10 az alábbi készülékekre lesz elérhető várhatóan szeptemberben:

Kép: Az iOS 10 ezekkel a készülékekkel lesz kompatibilis: iPhone 5 vagy újabb, iPad mini 2 vagy újabb, iPad 4 vagy újabb, iPod Touch 6G.

watchOS 3 beta 6

Az iOS 10 beta 6 mellett a watchOS 3 beta 6 is elérhetővé vált a fejlesztők számára. A build itt 14S5321a lett, a beta 5-é pedig 14S5315a volt.

watchOS 3 beta 6-ban az alábbi újdonságok találhatóak:

  • Javították azt a hibát, amikor a Watch véletlenszerűen elveszthette a kapcsolatot az iPhone-nal.

A watchOS 3 újdonságairól itt írtunk részletesen: WWDC16: az Apple bejelentette a watchOS 3-at.

A watchOS 3 az összes Apple Watch modellre elérhető lesz.

tvOS 10 beta 6

Az új build verziószáma 14T5327a, a beta 5-é pedig 14T5321a volt.

kiadási információk alapján ez a verzió elsősorban hibák és a teljesítmény javításait tartalmazza.

A tvOS kizárólag csak a negyedik generációs Apple TV-t támogatja.

macOS Sierra beta 6

Az új build verziószáma 16A294a, a beta 5-é pedig 16A286a volt.

Sierra-beta-6-hero

macOS Sierra beta 6-ban például az alábbi újdonságok találhatóak:

  • Egyelőre nem ismertek az újdonságok, nézz vissza később!

A macOS Sierra újdonságairól itt írtunk részletesen: WWDC16: az Apple bemutatta a macOS-t, az OS X utódját.

A macOS Sierra az alábbi Mac-ekre lesz telepíthető:

  • MacBook: late 2009 vagy újabb
  • iMac: late 2009 vagy újabb
  • MacBook Air: 2010-es vagy újabb
  • MacBook Pro: 2010-es vagy újabb
  • Mac Mini: 2010-es vagy újabb
  • Mac Pro: 2010-es vagy újabb

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért frissítettük az iOS 8 beta verziójához a gyakran ismételt kérdések cikket az adott témában. Ha kérdésed van az iOS 10 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 8 beta: a leggyakrabban feltett kérdések, ez jóformán minden, még az iOS 10 beta kapcsán elképzelhető kérdést is lefed!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 10-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el, a watchOS 3-ról szólókat meg itt, a tvOS 10-ről készülteket itt, a macOS Sierra kapcsán pedig itt olvashatsz.

Olvasd el a hozzászólásokat is

40 Comments

  1. tök jó

  2. Remélem javítják azt a hibát, hogy a dock részen a szürke sáv ide oda mozog ha jobbra balra mozgatom a telefont (6s plus 128Gb)

  3. Sziasztok! Varható még frissítés, vagy ez tekinthető a “majdnem végleges” változatnak? Köszi

  4. @fecskeneo: ez egy béta, nem GM. szeptember még odébb van, a hivatalos megjelenést pedig akkorra tette az Apple, pontos dátum nélkül.

  5. Közben jött public beta update is 🙂

  6. iOS rendben, szépen fut!
    macOS még nem jelzi a frissítést!

  7. @boki1981: igen, és ez már a cikk közzétételekor ott szerepelt az első bekezdés végén.

  8. Sziasztok egy kérdésem van ma frissítettem le a telefont 5s es messenger videó beszélgetés alatt 40%rol 3 perc alatt 4% on lett felraktam töltőre es vissza ugrott 35%ra lehet ez a frissítés miatt? Mit gondoltok?

  9. Sziasztok
    Valaki tapasztalt valami érdemlegeset?

  10. I6 minden rendben , akár már a végleges is lehetne csak a dark mód hiányzik

  11. @László Váczi: mármint mire frissítetted? mert a legújabb iOS 10 béta az csak este 7-kor jelent meg.

  12. @László Váczi valószínűleg megöregedett az aksid, vagyis én erre tippelnék!

  13. 9.3.4 van rajta es akkor rosz helyre írtam, de szerintem is aksi lehetett habár azóta rendesen működik.

  14. Good for enterprise céges levelező kifagy public beta 4-5 alatt. Disqus alkalmazás folyton bezáródik. Sms írás illetve egyéb üzenetküldő alkalmazásokban az üzenet írás rohadtul loggol. Leütök egy betűt és néha 1-2 mp is kell mire megjelenik a kijelzőn. Más is tapasztalja ez utóbbit? Én értem , hogy beta meg vannak benne bugok, meg hogy lassítja a szoftvert az apple a régebbi készülékeken…De nem hiszem hogy az üzenet írás ennyire erőforrás igényes. A nexus 7 (2012) es androidos tabletemen is gyorsabb.Nem az apple termékeket akarom fikázni, mert 10 éve használom őket…de a szinvonal egyre gyengébb. Ár érték arányban egyre szarabb.

  15. @boki1981: Ha ennyire nem vagy tisztában a beta jelentésével és nem bírod elviselni a sokszor hajmeresztő hibákat, akkor minek használod?

  16. Nem csak beta alatt produkálta a készülék az sms írás alatti loggolást. Hétvegén resetelek, remélem javul valamit.

  17. @boki1981: a reset az a home és power egyszerre lenyomva tartása 10mp-ig, azt lefagyott készüléknél szokás alkalmazni, hogy újrainduljon, az meg ezen nem fog segíteni. kövesd a linkelt cikkben leírtakat.

  18. Valaki megnézné nekem, hogy a Mailben ha a bejövőben rámegy a Szerk.-re, akkor a kuka aktív lesz, vagy ki kell jelölgetni a maileket?
    Mert korábban betették azt a funkciót hogy egyszerre lehetett törölni, most megint csak egyesével. Napi 100-120 levélnél igencsak macerás. 🙁

  19. @taky1974: a szerkesztés gomb után még ki kell jelölni, hogy melyikekkel akarsz műveletet végrehajtani.

  20. Tehát látható hogy ha belépté egy fiókba (és nem sz összesben voltál), akkor rányomtál a szerk. gombra és alul megjelent hogy: “Az összes Kukába helyezése”
    Nem kellett semmit sem jelölgetni.

  21. Üdv !

    Egy kérdésem lenne hozzátok !
    Csak annyi lenne a problémám hogy a napokban sikeresen telepítettem telefonomra az iOS 10 beta 6 -ot viszont a a watchom ra a watch os 3 beta 6ot nen sikerült a profil letöltése után sem! Az óra pplikációjánban a szoftver frissítésbél mindíg azt írja ki hogy naprakész a szoftver vagyis nem találja beta 3 as frissítést !
    Aki tud segíteni kérem íjon rám !

    Előre is köszönöm mindenki segítségèt!

  22. @taky: ha rá megyek a szerkesztésre, bal alul megjelenik egy “mind törlése” link…

  23. Vagyis jobb alul, bocs

  24. @Erdélyi Péter: de ugye a watchOS beta profilt az órára telepítetted, és nem az iPhone-ra?

  25. @tzolesz:
    Köszi. És ez az iOS 10 BETA alatt van?

  26. Igen az. Pub B 10-et használok… iPhone SE

  27. @taky1974: Én nem értem ez a funkció mire jó? 😀 Ha nem jelölöd ki a leveleidet, akkor honnan tudod, hogy nem törölsz-e ki véletlen valamit, ami fontos?
    Ha meg amúgy se érdekel egyik levél se, akkor csak simán nem csekkolod tovább a postafiókot és megszünteted, nem?

  28. @Jecy:
    Nem is kell értened, de azért elmagyarázom. Van egy POP3-as postafiókom. Vasárnap lekérem a mailt, mert valaki rámszól hogy nézzem meg. Lejön 156 levél, de csak ezt akarom megnézni. Hétfőn a munkahelyemen leülök a MacBook elé és lekérem az összeset. Viszont a telefonomról nem törli a lekérdezett leveleket, mert nem IMAP. Így ott figyel egy szám a mail-nél, hogy 155. És engem idegesít. A postafiók törlésénél jobb ötleted azért csak van ha már kiszórakoztad magad. 😀

  29. Üdv!
    Kedves Jadeye az órára telepítettem!

  30. @taky1974: Ez még így is érdekes. Nekem is van két POP3as fiókom, de azt a Gmail szinkronizálja és rendezi mappába. Ha kiváncsi vagyok a levelekre belépek a mappába és letölt 50et azt ennyi.
    Törölni nem igazán szoktam, nagyon értelmét sem látom.
    Nekem a céges és a privát levelezésem is folyamatosan szinkronizálva van a telefonomra, hogy bármi van, azonnal értesüljek, vagy ha keresek valamit, telefonról is lássam és ne kelljen gép elé ülni, így inkább hagyok mindent a telón is.
    Amúgy POP3nál is kérheted úgy le a leveleket úgy, hogy törölje a szerverről és akkor nem kell kézzel törölgetni.

  31. Ja igen, az értesítés számról meg annyit, hogy ha almappába rakod a leveleket, akkor nem rak ki jelölőt rá a mail app. Exchange esetén idegesitett is, mert szabállyal rendeztem fontos maileket és nem jelezte ki, amíg nem néztem bele a mappába.

  32. Jecy! Köszi, de ez céges mail nem gmail. 🙁
    Direkt nem szedi le az iphone a szerverről, mert a gépemen meg kell lennie. 🙁

  33. Üdv! Igen az órár telepítettem a profilt!
    Még mindíg nem jöttem rá a probléma nyitjára! Vajon ha vissza állítom az órát és beállítom újként akkor működnifog a frissítés?

  34. @Erdélyi Péter: hát ezt passz, nekünk gond nélkül megtalálta a frissítést a profil telepítése után. regisztrálva van egyébként az órád fejlesztői eszközként a fejlesztői központban?

  35. Üdv!

    Sajnos azt hittem hogy csak telefont elég!
    És azt hol tudom regisztrálni?

  36. @Erdélyi Péter: a fejlesztői központban, ahol a telefont is. de egyébként megnéztem, a Szifon csapatból sincs bent mindenkinek az órája, mégis fel tudtuk telepíteni a watchOS 3-at. biztosan megfelelő béta profilt telepítettél?


Add a Comment