fbpx Skip to content

Idén szeptemberben az iPhone 7 mellett talán az Apple Watch 2 is debütálni fog az Apple őszi keynote-ján. A már korábban beharangozott hardveres újítások mellett olyan hírek is szárnyra kaptak, melyek szerint új kijelzőt kap a következő generációs okosóra.

Apple-Watch-Retina-display-001

A technológia neve OGS, azaz One Glass Solution, ami abban különbözik a korábbi változattól, hogy egy réteggel kevesebb üveg kerül felhasználásra a kijelző legyártásakor, ezzel téve azt könnyebbé és vékonyabbá.

A különböző üvegrétegek a kijelző illetve az érintéserzékeny (kapacitív) felületek elkülönítéséhez, illetve azok közötti kapcsolat megteremtéséhez szükségesek.

Mivel az OSG technológia megspórol egy réteget, ezzel teret adhat más alkatrészek méretének növeléséhez, például egy nagyobb akkumulátoréhoz. Azonban nem ment minden olyan zökkenőmentesen, mint ahogy azt tervezték. Nem várt technológia problémák merültek fel az OSG alkalmazása közben, melyből adódóan nem teljesített az elvárásoknak megfelelően.

A jelenleg használt Glass-On-Glass megoldása 3 üvegrétegből áll, középen az OLED kijelzővel, az OSG lényege pedig az egyik közrefogó réteg lefaragása lenne.

Az Apple Watch 2 az elvárások szerint vékonyabb lesz, valamint vízállóság tekintetében is előrelépésre számíthatunk. Ezen felül megkapja az új, S2-es processzort, több memóriát, ezzel pedig reméljük megoldódik majd a multitaskingnál fellépő lassulás, és simább futást eredményez a mindennapi használatkor. Az is elképzelhető, hogy az Apple FaceTime kamerát is integrál az órába, beépítésre kerül a GPS, valamint követhetővé válik az úszás is, mint sporttevékenység. A kijelző felbontása és méretei azonban nem fognak változni.

Az Apple Watch 2 megjelenéséről nincsenek pontos információk, és vélhetően az őszi keynote-ig, vagyis a bejelentésig nem is lesznek.

Olvasd el a hozzászólásokat is

4 Comments

  1. Kedves télapó, lécci legyen végre vízálló… 🙂

  2. Vízálló. Napi renddzetességgel úszom benne.

  3. csabs: azt honnan tudod ha még nincs kint? ???? az elsö “random-waterproof” sztem, én az enyémet úszni inkább nemhordom. Mondjuk akartam de miután egy barátom elment vele úszni és meghalt neki, nemkockáztattam ????

  4. Watch 1-ben úszom. 🙂
    De ha arra gondolsz, hogy jó lenne ha kapacitív kijelző korrekten működne, abban igazad van., jó lenne.


Add a Comment