fbpx Skip to content

A legfrissebb információk szerint néhány államban már nem érhető el az AirPort Extreme és Time Capsule. Online ugyan még meg lehet rendelni, de az Apple Store-okban már nincsenek készleten.

Borítókép: Apple TimeCapsule és AirPort eszközök.

Nem mondanám kifejezetten sikeres terméknek az Apple routereit, ugyanakkor 2013 óta nekem is van egy Time Capsule-öm, amit például nemrég frissített az Apple.

A régebbi Apple routerekkel, mint például az AirPort Express vagy Extreme szinte alig voltak problémák. Ez azonban nem igaz a Time Capsule-re, mivel ott az első generációk sokszor feladták a küzdelmet. Ott sem leginkább a HDD-kkel voltak problémák, hanem a melegedéssel és ezzel együtt a táppal. A legutóbbi Time Capsule, ami megkapta az 802.11ac-s Wi-Fi-t, illetve új designt, szinte alig hibásodott meg, már mondhatni tényleg révbe ért ez a termék. Én is megelégedve használom több mint 3 éve, és tényleg sosem volt vele gondom, de azt tudni kell, hogy ez nem egy NAS.

Miért nem vásárolhatóak már ezek a termékek?

Az Apple routerei, legyen az bármelyik a fentiek közül úgymond egyszerűek voltak, mint egy faék. Megvetted, hazavitted, működött. Néhány beállítást ugyan kaptál, de a manapság divatos “mindent be akarok állítani” esélytelen az Apple termékeinél. Ugyanakkor, ha Apple eszközeid voltak otthon, az Apple routerrel tökéletesen működtek, sosem volt erre panasz.

Eljárt felettük az idő. Korábban már írtam a Synology Routerről, ami leváltotta a nálam bevált Time Capsule-t. Lényegében 3 év alatt gyorsabb, jobb termékek készültek, és ma már egy olcsóbb router is többre, nagyobb sebességre képes, mint az Apple eszközei.

Kérdés persze az, hogy az Apple a frissítést tervezi, vagy inkább kivonja őket a forgalomból. Szerintem lesz frissítés, de nem eget rengető, így ezeket cserélni úgymond felesleges, arról nem beszélve, hogy az áruk sem éppen pénztárca-barát.

Ti milyen routert használtok otthon?

Olvasd el a hozzászólásokat is

5 Comments

  1. Szerettem volna vásárolni egy Apple routert,viszont a kisebb nem tudja a gigabitet, a nagyobb meg 70ért kicsit sok. Egy lehető legolcsóbb megoldásként Xiaomi router 3 lett a kiválasztott,10e ft-ért bőven megérte,és hibátlan az almás cuccok mellet.

  2. milyen routert? Telekom! ????????????
    (asszem Cisco ????)

  3. Nekem TP-LINK 1043ND, TP switch, TP3600 és semmi gondom nincs velük, és még csak nem is egy fizetésbe kerülnek.
    De ha komolyabb kell ott az Asus RT-AC87u 70ropi vagy alatta most nem tudom, és simán leveri az Apple routert…

  4. @adika4444: “és simán leveri az Apple routert…”
    ez ott is van a cikkben, hogy:

    Néhány beállítást ugyan kaptál, de a manapság divatos “mindent be akarok állítani” esélytelen az Apple termékeinél.

  5. En par honapig birtam a telekom ratyi routeret. 1-2 hetente beallt, lehetett a spajzban restartolni, igy osszeallitottam magamnak egy mikrotiket 2 wifivel :).Ez honapok ota megy… 5GHzet is termeszetesen tudja.


Add a Comment