fbpx Skip to content

Minden év januárjában kerül megrendezésre a CES, azaz a Consumer Electronics Show Las Vegas-ban, melynek keretében rengeteg tech vállalat villantja meg az új fejlesztéseiket. A szakmai zsűri mindig kitünteti az által legjobbnak ítélt terméket.

ztylus-cover

Az idei CES-en Innovációs díjat kaptak a Ztylus telefonos kamera kiegészítői, így kerültek a mi látóterünkbe is. A díjat az egyedi tok- és lencserendszerüknek köszönhetik, melynél mi se állhattunk meg, hogy kipróbáljuk.

Több terméket fogok most megmutatni, lesz itt telefon tok, revolverszerű lencserendszer (makró, széles, halszem és cirkuláris polárszűrős lencse), ultra széles és 2x-es teleobjektív. Noha a termékcsomag csak egyben használható (tok+lencse), de mégis két részre tagolnám a cikket, tok és lencse alapon, mert pont ez mutatja meg, hogy mik a pozitívumok és mik a negatívumok. Kezdjük is akkor a tokokkal, hiszen enélkül a többi dolog nem is használható.

Telefontok

Számomra egy ideális telefontok kényelmes, jó fogású, nem túl vastag, de mégis kellő védelmet ad a telefonnak és persze megfelelő anyagból készül. A Ztylus iPhone tokjai három részből állnak, a nagyobbik részbe kell a telefont becsúsztatni majd a kisebb részt egy csavar segítségével a nagyobbikhoz rögzíteni. A tok hátulján található egy kiszedhető kerek lap, amelynek a helyére kerül a revolverszerű lencserendszer, de ha épp ezt nem használjuk, akkor az alap körlapból egy kis támasz hajtható ki filmezéshez, böngészéshez. Ezzel a támasszal akár az autók szellőzőjében is tudjuk rögzíteni a telefont, így nincs szükség autós tartóra, bár ezt nem volt alkalmam kipróbálni.

ztylus-tok

Számomra az egész termékcsomag ennél a toknál bukott meg a mindennapi használat során. Nyaralás vagy fotózás során nem zavaróak a tok hibái, de csak azért, hogy ha ma esetleg használnám valamelyik lencsét egy kép erejéig, akkor muszáj ezt a tokot használnom, akkor már nem olyan jó és sajnos a lencsék csak ezzel a tokkal használhatóak. Szerintem nagyon kényelmetlen a tok fogása, bumfordi, ráadásul az alján lévő kis csavar miatt billeg a telefon az asztalon. Több színben és többféle anyagból készült tokot is kaphatunk, én a teljesen műanyagot használtam pár napig, amiben aztán egyáltalán nem éreztem a prémium hatást, viszont volt nálam még egy fém-műanyag változat is, ami már sokkal jobb volt, így ezt, vagy a teljesen fémet ajánlanám vásárlásra. A gombok jól nyomhatóak, a némítógomb, illetve alul is minden megfelelően hozzáférhető és használható. A kamera körüli műanyag rész, illetve a kis ezüst dudor felel majd a később bemutatandó 2x-es tele és ultra széles lencsék rögzítéséért. Amennyire nem tetszett a Ztylus tokja, annál inkább bejöttek a lencséi, így most nézzük is meg, ezek mit tudnak.

ztylus-fisheye

Lencsék

A már korábban említett revolverszerű lencserendszer foglalja magába a makró, széles, halszem és cirkuláris polárszűrős lencséket. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ebbe a kör alakú tárgyba van az összes lencse behajtva és amelyikre éppen szükségünk van, azt kihajtjuk a telefon kamerája elé, és így kapjuk meg a kívánt hatást. A lencsék használatához a tok hátulján található körlapot ki kell vennünk és a helyére betenni a lencserendszert, melyet egy könnyed forgatással a helyére is tudunk pattintani és a kivétele is hasonlóan egyszerűen a kis piros pöttyös gomb megnyomásával és az egész elforgatásával.

ztylus-macro

Ezután már csak – mint egy revolver tölténytárát – a megfelelő lencséhez kell tekernünk, után kihajtjuk és már használhatjuk is. Nem hajtható ki egyszerre mind a három lencse (maximum csak 2), mert csak egy rész van, ahol a lencsék ki tudnak bújni. A makró és a széles látószögű lencse egy karon található, a makró van beépítve a karba, míg a széles kivehető. A polárszűrős lencse pedig a fény polarizációja miatt tekerhető, hogy azokat a fényeket tudjuk kiszűrni, amelyekre nincs szükségünk. Ezekkel a lencsékkel abszolút meg voltam elégedve, hiszen mindegyikkel gyönyörű képeket tudtam készíteni. A polárszűrővel nem igazán tudtam olyan képet készíteni, ami visszaadná azt, ami miatt érdemes lenne megvásárolni, ezért ennél az egynél gyári képet használtam, a többit mind iPhone 6s-sel készítettem. Nagyon szépen látszik, hogy a polárszűrő képes az üvegfelületetek, víz csillogásait kiszűrni, így például le lehet fotózni egy kirakatot, vagy akár a víz alá is beláthatunk, de még a felhős eget is szebben megörökíthetjük.

ztylus-cpl

A revolveres lencséken túl, ahogy már említettem, van egy ultra széles látószögű és egy 2x-es teleobjektíves lencse is. Ezeknek a használatához nem kell a tok hátuljából kivenni semmit se, ugyanis a kamera körüli műanyag keret és az ezüst dudor tartja őket a helyén. A felhelyezésük roppant egyszerű, a lencsék alján található kis pöcköt csak be kell igazítani a tok megfelelő részébe, majd elforgatni az egészet, hogy a piros benyomható gomb az ezüst dudorra pattanjon. Levételhez pedig a piros gombot kell megnyomni és az ellenkező irányba elforgatni az egészet. Ehhez a két lencséhez kapunk egy különálló, karabineres kis tartót is, hogy akár a táskánkra, nadrágunkra fel tudjuk rögzíteni és ne kelljen mindig kis védőzsákból, táska mélyéről elővennünk. A teleobjektív 60mm-es, míg az ultra széles 18mm-es. Ahhoz, hogy megfelelően tudjam szemléltetni, hogy melyik lencse mire képes, ugyanonnan, a Szikla-templom elől készítettem képeket a Szabadság-hídról. Azt hiszem a képek önmagukért beszélnek. 🙂 (A teljes méretért kattints ide.)

ztylus-hid

Olloclip felhasználóként az kell, hogy mondjam, hogy ezek a lencsék is vannak olyan jók, mint amiket minden nap használok, bár az olloclip lencsekínálata jelenleg még szélesebb. Számomra nagy hátrány az esetlen tok, és hogy csak ezzel használható, viszont jó hír az üvegfóliásoknak, hogy ezekkel a lencsékkel nem kell búcsút inteni a fóliának. Akit a tok nem zavar, annak bátran tudom ajánlani a teljes termékcsaládot, melyet a SzifonStore-ban tudtok megvásárolni.

Olvasd el a hozzászólásokat is

5 Comments

  1. A polárszűrőt forgatni kell!

  2. egy 60mm-es objektívet ne nevezzünk már teleobjektívnek, legyen inkább alapobjektív, tudom nem hangzik olyan fancy-n…

  3. @Thomas 1: igen, ez ott is van a cikkben:

    A polárszűrős lencse pedig a fény polarizációja miatt tekerhető, hogy azokat a fényeket tudjuk kiszűrni, amelyekre nincs szükségünk.

  4. @Jadeye: Jaaa, bocs! Efelett átsiklottam. Csak a következő utáni mondatot olvastam és azt hittem amiatt (mármint, hogy nem forgattad) nem tudtál olyan képet csinálni.

  5. @Thomas 1: mármint Hori kolléga, de inkább csak nem talált megfelelő témát, ahol ezt ennyire jól be lehetett volna mutatni, mint a hivatalos képek a kirakattal.


Add a Comment