fbpx Skip to content

Manapság már szerintem senki se lepődik meg nagyon, ha egy jól ismert hétköznapi használati tárgy neve elé oda kerül az ‘okos’ jelző. Ilyen volt korábban az okostelefon, okoskarkötő, okoslámpa, okosóra és most megérkezett az okosesernyő is a Kisha személyében.

kisha-umbrella-cover

A Kisha egy olyan okosesernyő, ami figyelmeztet, hogy vidd ma magaddal az ernyőt, mert esni fog, illetve szól, ha valahol ott felejtetted, így elkerülheted az ernyőkereső és -vásárló köröket.

Hányszor fordult már elő velem, hogy reggel nem vittem esernyőt és délután teljesen eláztam, pedig ha lett volna valaki vagy valami, aki/ami biztosan megmondja, kell-e ma ernyő, akkor ilyen nem fordult volna elő. Tudom, tudom, miért nem nézem meg az iPhone-on az Időjárás appot vagy akár kérdezem meg Sirit?

A Kisha egy három részből álló termékcsomag valójában, mely egy alkalmazásból, egy Bluetooth chipből és egy hihetlenül jó és strapabíró esernyőből áll, melyhez foghatóval még nem találkoztam. Az alkalmazás az időjárásjelentést ellenőrizve figyelmeztet, hogy a mai nap magaddal kell-e vinned az ernyődet vagy sem és erről értesítést is küld, illetve százalékos arányban is mutatja, mekkora az esélye annak, hogy ma esni fog. Az alkalmazásnak nem célja, se feladata, hogy több napos, vagy akár óránkénti bontásban mutassa az időjárást, hanem mindig csak az eső esélyét mutatja százalékosan.

kisha-umbrella-2

Az app a lehetséges eső jelzésén túl azt a feladatot is ellátja, hogy a Bluetooth chippel kommunikál, így oldva meg azt, hogy jelezni tudja, ha elhagytuk valahol az ernyőnket. Amennyiben sikeresen ott hagytuk valahol, akkor kapunk egy folyamatosan zenélő értesítést, ami addig nem hagyja abban, míg nem foglalkozunk vele, így elkerülhető az, hogy a sok értesítés közt pont ez a fontos tűnjön el. A Kisha értesítései intelligensek, így már az app megnyitása nélkül tudunk interakciókat végrehajtani. Három lehetőség közül választhatunk: szundiba tesszük egy időre, így pár perc múlva újra szól; kikapcsoljuk, vagyis megszakítjuk a kapcsolatot az app és az ernyő közt, így újracsatlakozásig több értesítést nem kapunk; vagy pedig bővítjük a hatótávolságot, amin belül még nem szól. A legutóbbi funkcióhoz a telefon GPS-e is szükséges, mert ezzel az ernyő önmagában nem rendelkezik.

Természetesen létrehozhatunk GPS-alapú, biztonságos helyeket, amelyeket elhagyva nem szól az értesítés, hogy otthagytuk az esernyőt. Ilyen helynek érdemes az otthonodat és a munkahelyedet megadni, mert ezeken a helyeken csak nem fogja senki se ellopni az ernyőt, illetve az app se fog minden reggel szólni, ha otthonról elmentél. Amennyiben elhagytad valahol az ernyőt, akkor az utolsó ismert helyét megnézheted a térképen, ami segíthet a megtalálásában. Amint Bluetooth-hatótávon belülre kerül az ernyő, egyből kapunk erről egy értesítést, ami után csak annyi a dolgunk, hogy felmarkoljuk az okosernyőnket, és menjünk tovább a dolgunkra.

kisha-umbrella-1

A rendszer lelkét egy Qualcomm Bluetooth chip adja, mely egy nagy, lapos gomb elemmel 3-6 hónapig üzemel. Az elemcsere roppant egyszerű, ugyanis csak ketté kell pattintani a chip házát, így nem szükséges semmi plusz eszköz ahhoz, hogy az ernyő újra üzemképes legyen. A kis kék chipet az ernyő tépőzáras lezáró részén található rejtett zsebbe kell tenni, így az elhagyós-megtalálós funkciót száraz időben akár más tárgyakkal is használhatjuk, illetve így nem az ernyőt kell tölteni lemerülés esetén, vagy a chip meghibásodása esetén se kell az egész ernyőt cserélni. Nem kell aggódni, ugyanis 3 év a garancia a teljes csomagra.

Beszéljünk egy kicsit magáról az ernyőről, mert az önmagában is megér egy misét. Az esernyőkkel eddig nem volt túl jó a viszonyom, valahogy mindig tönkrementek. Nagyon sok ernyő elég gyenge kivitelű, a műanyag részek hamar elfáradnak és eltörnek, a fém részek pedig egy kifordulás után sokszor megadják magukat, illetve az se ritka, hogy egy idő után már nem is lehet rendesen kinyitni, arról nem is beszélve, hogy soknak olcsó és gagyi érzete van, holott a márka és az árcédula alapján mást várnánk.

kisha-umbrella-3

A Kisha semmiben se hasonlít a fent leírtakhoz. Ez az esernyő a többihez képest nem 8, hanem 16 poliuretán bordával rendelkezik, ami strapabíróságát növeli. Minden borda tövében található egy műanyag kar, ami abban segít, hogy egy erősebb széllökés ne tudja könnyen kifordítani, de ha esetleg mégis sikerült neki, akkor a sérülésmentes visszafordításban is segít. Az íves markolat fölött található gombbal (ez az egyetlen része ami nem szép) nyithatjuk ki az ernyőt, ami alá nyitott állapotban egymás mellett gond nélkül elfér két ember is, úgy, hogy a válluk se fog elázni. A Kisha anyaghasználatán és súlyán is érződik a minőség és a strapabíróság. Az alábbi videót érdemes megnézni, hogy lássátok mennyire erős, ellenálló ernyőről van szó.

Noha a Kisha nem olyan okos és nagy tudású, mint például a Kingsman című filmben látható ernyő, ami golyóálló, mindenféle szuper kütyü van benne és még fegyver is, de így is egy remek társ az esős napokra és az okos funkcióknak hála biztosan nem fogsz többet elázni és új ernyőt sem kell venned. A Kisha okosernyő itt vásárolható meg.

Olvasd el a hozzászólásokat is

6 Comments

  1. Valamilyen időjárás app alapján nézi ez is, hogy várható-e eső. Ezekről meg tudjuk mennyit érnek. Az ernyő fizikailag tényleg pöpecnek tűnik, de az “okosság” csak egy valami amivel el akarják adni. Parasztvakítás.

  2. Nem is gondoltam, hogy mi hiányzik az életemből. Most ez komoly? Mire ideér Mo-ra és átveszem a bótban, kb 50.000,- lesz az ára ÁFÁstól meg mindenestől (99-160 dollár). Kell a fenének. Ezt az esernyőt azért nem fogom megvenni, mert ennyi pénzért nem fogom még tartani is. Ennyi erővel már jöhetne az OKOSNADRÁGSLICC is GPS-szel, meg amit akarsz, amelyik figyelmeztet, hogy “Haver, mielőtt kilépsz az ajtón, húzd már fel!”. 😀
    Ezzel az esernyővel az a baj, hogy ez egy “robot”, amelyik azt csinálja, amit “beleprogramoznak” . Hányszor is fordult elő, hogy az időjárás előrejelzés azt írta, hogy esni fog, aztán meg egy jó nagy fenét esett, mert a felhők meg a szél meggondolták magukat? Te meg hurcolászd az okosernyődet. Fölöslegesen. De legalább mutogathatod, hogy neked van. ŐŐŐőőő… 😀
    Az is egy jó szitu, amikor a reggeli munkábamenetel előtt még jó idő van jósolva, mikor meg már jönnél haza, elkezd szakadni az eső. Na pontosan ilyenkor törlheted ki az ~50.000,- forintos esernyőddel…hát azt, amire csak gondolsz. 😀 Én ikbább kinézek az ablakon és lesz, ami lesz.

  3. Én olyan esernyőt szeretnék, amelyiknél ha megnyomok egy gombot, összecsukódik. Ennek legalább még értelme is lenne. Vagy nem?

  4. Akkor vegyél egy Fulton ernyőt. Az tud ilyet.

  5. Az ernyonek nem feladata az orankenti idojaras jelzes… Elmegyek otthonrol 8-kor valahova mondjuk 2-re otthon vagyok es cipeltem az ernyot a napsutesben,mert delutan 5-kor esni fog!?!?

  6. Fantasztikus…nem akarom elhinni h ez igény. Ha igen, az már elszomorító.


Add a Comment