fbpx Skip to content

Minden egyes új iOS-verzió esetén felmerül, hogy mikor érkezhet a következő frissítés, illetve hogy korábban sem ennyi frissítés, sem ilyen gyakorisággal nem érkezett.

Ezért összegyűjtöttük, hogy az iOS legelső verziója óta hány frissítés érkezett, és mennyi idő telt el egy-egy megjelenés között.

Az alábbi diagramokon az egyes verziók oszlopain a számok azoknak a napoknak a számát jelölik, ameddig az adott verzió volt a legfrissebb elérhető. Az 1.0 például 32 napig “élt”, mert utána megérkezett az 1.0.1 – és így tovább.

iPhone OS 1

Az iOS legelső verziója még iPhone OS néven látta meg a napvilágot az első generációs iPhone megjelenésével, 2007. június 29-én. Az iPhone OS 1.x esetén a frissítések átlagosan 34 naponta érkeztek, és összesen 8 verziót ért meg a rendszer az iPhone OS 2.0 megjelenéséig:

iPhone-OS1-verziok

Az iPhone OS 2.0 megjelenésére viszont már 136 napot kellett várni az 1.1.4 megjelenése után.

Az iPod touch első generációja egyébként kapott még egy 1.1.5-öt is (biztonsági frissítésekkel), ami azok számára volt elérhető, akik nem vették meg az arra a készülékre akkor még fizetős frissítésként, 9,95 dollárért elérhető 2.0-t. Az iPod touch esetén egyébként nem a 2.0 volt az egyetlen fizetős frissítés: az 1.1.3-ért az Apple 19,95 dollárt kért azoktól, akik frissíteni szerettek volna. Az iPhone-ra ezzel szemben az összes frissítés ingyenes volt már a kezdetektől.

iPhone OS 2

Az iPhone OS 2 is hozta az átlagot, az egyes frissítések átlagosan 33 naponta érkeztek, és összesen 7 verziója volt:

iPhone-OS2-verziok

A 2.0-ban jelent meg az App Store, ami után csak 24 nappal később érkezett az első frissítés, és ez volt az első verzió az iPhone 3G-re.

iPhoneOS 3

Az iPhone OS 3.0 már csak 5 verziót élt meg, átlagosan 57 naponta érkező frissítésekkel, bár itt az átlagot jelentősen felfelé húzza az a 117 nap, amennyit a 3.1.3-ra kellett várni:

iPhone-OS3-verziok

A 3.1.3 volt az első generációs iPhone és iPod touch utolsó frissítése. És noha az iPod touch-ra ez is fizetős volt (4,95 dollár), az igazából nem sokat számított, mert az IPSW-t aztán máshonnan is le lehetett tölteni erre a készülékre. (Az iPhone OS 3 esetén létezett még a 3.2-es verzió is, ami az első generációs iPaden volt elérhető, és három kiadást ért meg, és időközben a neve is iOS lett.)

iOS 4

Az iOS 4 esetén már kicsit megnőtt a verziók száma: összesen 11 verziót élt meg, amiből a 4.2-t egy hiba miatt az Apple kihagyta, és a 4.1 után rögtön a 4.2.1-et adta ki. A frissítések itt átlagosan 40 naponta érkeztek, de azért itt is voltak kilengések.

iOS4-verziok

A 4.3-ra majdnem annyit kellett várni, mint korábban a nagyobb főverziók megjelenésére, de ezt ellensúlyozta az Apple több apró frissítéssel. Az iPhone 3G és a második generációs iPod touch támogatása a 4.2.1 után megszűnt. (A CDMA-s iPhone 4-re még megjelent több verzió (4.2.5, 4.2.6, 4.2.7, 4.2.8, 4.2.9, 4.2.10) is, de ezek csak egy adott modellt érintenek, és átfedésben vannak a többi verzióval, így nem kerültek feltüntetésre az átlagban.)

iOS 5

A legkevesebb frissítést az iOS 5 kapta, összesen 4 verziót élt meg. Az átlag itt 69 nap körül jön ki, de az 5.1 megjelenésére meglehetősen sokat kellett várni.

iOS5-verziok

iOS 6

Az iOS 6-ra az iOS főverzióinak megjelenése esetén szokásosnak mondható 135 napot kellett várni. Az egyes frissítések itt átlagosan 32 naponta érkeztek, és összesen 8 változatot élt meg.

iOS6-verziok

Az iOS 7-re 139 napot kellett várni, ami szintén átlagosnak mondható az előző verziókkal összehasonlítva. (Az iOS 7 megjelenése után megérkezett még a 6.1.5 az iPod touch 4G-re, és a 6.1.6 az iPhone 3GS-re és az iPod touch 4G-re, de mivel ezek átfedésben vannak az iOS 7-tel, így nem vettük az átlagba.)

iOS 7

Az iOS 7 nagyjából 32 naponta kapott frissítést, és összesen 10 verziót élt meg. A 7.0.1 csak az iPhone 5s-re és az 5c-re jelent meg, egy nappal a 7.0 megjelenése után.

iOS7-verziok

A 7.0.5-öt ismét csak az iPhone 5s és 5c kapta meg, amiben valójában a kínai modellek és szolgáltatók esetén tapasztalható hálózati hibákat javítottak. A 8.0-ra már nem kellett annyit várni, mint ami a többi iOS-főverzió esetén átlagosnak mondható.

iOS 8

Az iOS 8 összesen 11 verziót élt meg, és átlagosan 33 naponta érkeztek hozzá a frissítések.

iOS8-verziok

Az iOS 8 már kicsit felfelé húzza az átlagot, de egy szinten van az iOS 4-gyel.

iOS 9

Az iOS 9 esetén jelenleg átlagosan 32 naponta érkeznek a frissítések, és összesen tizenkét verziót ért meg.

ios9-verziok

Az összes iOS-főverzió közül jelenleg az iOS 9 után érkezett leghamarabb, 19 nappal a 9.3.5 után a következő főverzió, az iOS 10.

iOS 10

Az iOS 10 esetén átlagosan 33 naponta érkeztek a frissítések. Ettől függetlenül a grafikonon láthatjuk, hogy azért elég nagy volt a szórás.

Érdemes még azt is kiemelni, hogy a 10.0 gyakorlatilag kimaradt, ahelyett már rögtön a 10.0.1-et adta ki az Apple, a 10.0.3 pedig csak az iPhone 7-re és iPhone 7 Plus-ra jelent meg.

iOS 11

Az iOS 11 esetén jelenleg átlagosan 22 naponta érkeztek a frissítések.

Itt egy, jelentősebb kiugrás volt eddig az iOS 11-en belül, mégpedig a 11.4 esetén, ami után csak 41 nappal később jelent meg a 11.4.1, majd ezt követte 70 nappal később az iOS 12. A 11.2.3 és 11.2.4 pedig egyszerűen kimaradt.

iOS 12

Az iOS 12 esetén jelenleg átlagosan 33 naponta érkeztek a frissítések.

Itt az iOS 13 megjelenése előtt húzta el az Apple a frissítéseket, mind a 12.3.1, mind a 12.4 esetén 59 napot kellett várni a következő verzió megjelenéséig. (Az iOS 12.4 után az Apple még több biztonsági frissítést is kiadott az iOS 13-ra már nem frissíthető készülékekre, de mivel ezek átfedésben vannak a későbbi rendszerekkel, így nem kerültek bele az átlagokba.)

iOS 13

Az iOS 13 esetén jelenleg átlagosan 21 naponta érkeztek a frissítések, de ez az átlag elég nagy szórással jön ki.

Itt az elején kevesebb mint két hét alatt négy verziót is kiadott az Apple, majd az iOS 13.4 megjelenése előtt volt egy jelentősen hosszabb, 56 napos időszak, ami meglehetősen kilóg a sorból.

iOS 14

Az iOS 14 esetén jelenleg átlagosan 24 naponta érkeznek a frissítések, de ez az átlag elég nagy szórással jön ki.

Az iOS 14.0 megjelenése után mindössze 8 nappal már meg is érkezett az első frissítés, majd közel 1 hónapos szünet után jött egy kvázi 2 hetes frissítési ciklus, aztán megint lelassultak a dolgok. Az Apple jelenleg az iOS 14.5-öt készíti elő a kiadásra, de az annak megjelenéséig hátra lévő idő még nem ismert.

Összegezve

Ha az összes verzió megjelenése közötti időtartamokat nézzük, akkor az jön ki, hogy átlagosan nagyjából 36 naponta ad ki az Apple frissítéseket. Ettől az átlagtól általában akkor térnek el, ha valami súlyos hibát kell kijavítaniuk, illetve korábban hosszabb idő telt el egy-egy iOS-főverzió megjelenése előtt. A legtöbb verziót eddig az iOS 13 kapta, szám szerint 17-et.

Legutóbbi frissítés: 2021.04.10.

Olvasd el a hozzászólásokat is

17 Comments

  1. @FFeller: igen, de a 6.1.6 is átfedésben van az iOS 7-tel. App Store előtt nem voltak appok, csak webappok, illetve jailbreakkel voltak appok és tweakek is.

  2. Jo cikk! Valaki elpepecselt ezekkel a diagrammokkal, meg az info osszeszedesevel biztos. Dijazom!

  3. Jocikk bizony, grattttt és kosssz

  4. na mostmar lehet linkelni annak aki maceral azzal hogy mikor mennyi jelent meg 🙂

  5. ősszel jön az iOS 10 és a most normálisan használható iphone 5s ből csinál egy fostalicska lassú szar telefont.
    ez az egyetlen ok amiért utálom az apple-t.

    az iphone 4-emet is a az iOS 7 baszta el. asszem arra a 7.1.2 az utolsó amit fel lehet tenni.. használhatatlan…
    az ipod touch 3G agyonveri minden tesztben ios 5.1.1 -el

    nem baj majd jön a jailbreak meg a semi restore 🙂

  6. @rossifumi:
    Az IOS 10 már belassítja majd az 5s-t?
    Én a leárazáskor tervezek 5s-t venni. Maximum nem frissítem feljebb a “gyári” IOS 8-nál és akkor gyors marad, nem? 🙂
    Mit gondoltok, megéri még megvenni most 2016-ban az 5s-t?

  7. @Cylon:
    5S még IOS9-cel is teljesen jó.
    10-et nem kell rá feltenni és pár évig amig az appok majd támogatják a 9-et addig teljesen OK lesz szvsz.

  8. @rossifumi, @Cylon: a lassulás az első iOS 10-es béta esetén lesz majd tippelhető, addig felesleges ezen rugózni.

  9. @rossifumi: ha nem tanultál abból, hogy a i4-et tönkre vágták akkor megérdemled. akik igazán komolyan foglalkoznak iphone-nal azok sosem frissítenek.

  10. @aggressor: Ezekszerint az a legjobb, ha hagyom majd az 5s-emen a gyári IOS-t és még 9-re sem frissítem? (bocsi kezdő vagyok IOS témában és ez nem teljesen világos nekem). Vagy IOS 9-re azért még frissítsem az Iphone 5s-t amit majd veszek a márciusi leárazáskor?

  11. @rossifumi: Nekem az iphone 4emen is 5.1.1 van a mai napig, meg a 6ost sem tettem ra, de azzal mar el is kestem csak a 7es menne ra.

  12. @Jadeye: Felesleges várni az első bétáig. A jól bevált trükk: friss install után pár napig még nem tűnik fel, de amint megpakolod használhatatlan lesz az egész. Pont mint most az iPhone 5. Jönnek majd a felesleges összehasonlító videók, amik nem egy napi használatban lévő telefonról csinálnak, hanem olyanról amit épp most húztak újra.

    @Cylon: Semmiképp ne vegyél. Nem egy ismerősömnek kellett már kicseréltetnie legalább egyszer az 5S-ét valami hiba miatt. Ha venni akarsz akkor még most, hogy ha esetleg neked is cseréltetned kellene majd, akkor még az iOS 9-cel kapd vissza.

  13. Megtudnám cáfolni az iPhone 5 és az iOS 9-es tévhited, ugyanis nekem 9.2.1 van iPhone 5-ön, és egyáltalán nem lassú… Megvan pakolva rendesen… A 4S-em se volt lassú, 9.1-el váltam meg tőle… Csupán csak annyi, hogy ne OTA-n frissítsd, hanem iTunes-ból, ahogy az iOS 4-ig is lehetett 😉

  14. @gabor.:
    Igen hamarosan veszem, amint lemegy az ára az SE megjelenésekor! Én bízom az apple-ben, hogy nem lesz gond a készülékemmel, viszont lehet hogy nem frissítem egyáltalán, hagyom IOS 8-al amivel kijön és akkor használhatom évekig 🙂

    Azért ezt venném, mert szeretnék egy új iphone-t, mert még sosem volt, csak használtan egy 3gs-em. Viszont 100.000 Ft-nál több egy okostelefonra (függetlenül, 32gb) szerintem nekem felesleges. Nem költenék ennél többet rá, így az 5s azt gondolom kijön majd hasonló áron, függetlenül, 32gb-al.
    Ha mégis fellép valami hiba akkor pedig kapok egy új telefont fél év múlva moindjuk 🙂
    De szerintem a telefonom IOS 8-al gyors lesz mint a kisállatok az erdőben! De meglátjuk, ha meggyőzne valaki hogy tuti okos ötlet és nem vágom gallyra a telefonom ha frissítek, akkor frissítek.
    @Jadeye: szívesen olvasnék ilyesmi témában egy cikket, tudom van már, de ha épp kedvet éreztek, hogy a magamfajta IOS-ban járatlanokat meggyőzzétek hogy a frisstítéses városi legendák mennyiben igazak, az tök jó lenne. “Melyik Iphone-t melyik IOS-ig lehet frissíteni biztonságosan, minimális lassulás nélkül?” Nagyon köszönöm a cikkeket, eddig is sokat tanultam belőlük. 🙂

  15. @tozsermartin: Azért ahhoz már nagyon hívőnek kell lenni, hogy a 4S-en ne legyen lassú az iOS 8 vagy a 9.. 😀 Az átlag embernek aki nem rajong az Appleért és csak simán használati tárgy ként gondol a készülékeire azoknak bizony lassúak….

  16. Szia, letöltöttem a iOS10et és azt vettem észre, hogy eltűnt a game center alkalmazás! Vajon ez normális?


Add a Comment