fbpx Skip to content

Egy héttel az iOS 9.2 beta 2 megjelenése után az Apple pár perce elérhetővé tette az iOS 9.2 harmadik béta verzióját a fejlesztők és a vállalkozó szellemű tesztelők számára.

iOS9.2b3-hero

Az iOS 9.2 beta 3 természetesen OTA frissítésként is elérhető a már 9.2 beta 2-t futtató készülékek esetén.

iOS 9.2 beta 3

Az iOS 9.2 beta 3 buildje 13C71, a 9.2 beta 2 pedig 13C5060d volt.

Újdonságok

Az iOS 9.2 beta 3-ban nem láthatóak feltűnő újdonságok a beta 2-vel szemben, és a build is leginkább a hivatalos verziók formájára hasonlít, így elképzelhető, hogy a következő verzió már a hivatalos lesz.

Letöltési linkek

Az iOS 9.2 beta 3 IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból, fizetős regisztráció után az alábbi linkekről:

iPhone:

iPad:

iPod touch:

tvOS 9.1 beta 2

A tvOS megjelenésekor már kicsit furcsán nézett ki, hogy a számozása nem egyezik az iOS-szel, és most az iOS 9.2 beta 3-mal egy időben az Apple elérhetővé tette a fejlesztők számára a tvOS 9.1 beta 2-t is.

tvOS9.1b2-hero

A build itt a 9.1 beta 1 13U5061d-s buildjéről 13U5069b-re változott. A leírás alapján ez szokás szerint a hibák és a teljesítmény javításait tartalmazza.

Kérdésem van!

Az iOS 9.2 várható megjelenési idejéről egyelőre nincs információ. Az iOS 9.2 még az iPhone 4s-t is támogatni fogja. A tvOS kizárólag a legújabb generációs Apple TV-t támogatja, így korábbi készülékekre nem telepíthető.

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért frissítettük az iOS 8 beta verziójához a gyakran ismételt kérdések cikket az adott témában. Ha kérdésed van az iOS 9.2 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 8 beta: a leggyakrabban feltett kérdések, ez jóformán minden, még az iOS 9.2 beta kapcsán elképzelhető kérdést is lefed!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 9-ről szóló eddigi cikkünket pedig itt érheted el.

Olvasd el a hozzászólásokat is

26 Comments

  1. Ha ilyen gyorsan nyomják ki az új rendszereket, sohasem lesz jailbreak…

  2. @Put2: az az Apple-nek nem is érdeke. minden egyes új funkció egyúttal új hibákat is rejthet magában, úgyhogy ennek a macska-egér játéknak sosem lesz vége.

  3. minek kell jailbreakelni egy telefont ezt sose értettem

  4. Nem is kell neked érteni

  5. Újabb 1,3 GB os frissítés. Csak van benne valami plusz…

  6. Nekem csak 178 Mb volt.

  7. Én béta 2-ről frissítettem és 1,4 GB volt.
    iPhone 6

  8. iPad Air szaggatása alkalmazásváltás közben javítva lett már? ???

  9. themes: de szeretném megérteni magyarázd el.Legtöbben szerintem azért akarják jailbreakelni az iphonukat,mert vesznek 200000ft-ért egy telefont de nincs 1-2 euro a számlájukon,hogy kifizessenek egy alkalmazást.Legalább is az én ismeröseim között ezért jailbreakelnek.

  10. @bathorypeti: akik az appok miatti warezolásért jailbreakelnek, azok teljesen feleslegesen teszik, mert a legújabb módszerek esetén már nem is kell jailbreak a warezoláshoz. a jailbreak után önmagában egyébként még nem fog tudni tört appot telepíteni valaki, ahhoz mindig külön kiegészítő telepítése kellett.

  11. bathorypeti: Én pl azért jbeltem hogy a 4s re vissza tudjam rakni a 6.1.3 iost. Így egy 40.000 Ft os telefon úgy száguld mint pl egy 5s
    Hibátlanul dolgozik, nem akad soha, nincsenek bugok stb ….
    Az még rendszer volt a javából. És még mielőtt valaki elkezdené, az appok 90% lehet használni rajta ugyan úgy.
    Ja és még mielőtt leugatna valaki hogy csóró vagyok …. Van új iphonom is, de négy is ezt használom !!

  12. @bathorypeti: Nem az app-ok miatt jb-zünk, hanem, mert az Apple fasz és nem lehet teszreszabni a telefont. Nálam csak néha van használatban a mobil internet amikor otthon vagyok kikapcsolom, hogy ne fogyasszon, na most ezér mindig be kell lépni a beállításokba, jb-vel ki lehet rakni a control centerbe, lustaság powa, a 6s ujdonságai is nagyszerűek, azokat is fel lehet rakni (3d touch és live photo), meg egyéb finomságok.

  13. Sracok! Zarolt kepernyo kepernyomentest hogyan lehet csinalni? Főképernyo mentes az megy..de a masik nem jon ossze!

  14. Home gomb ki,be kapcsoló gomb egyszerre

  15. Mire lefotozza kinyilik, es a fokepernyot menti le..

  16. Osszejott!

  17. Touch id-t esetleg kikapcsolni, úgy könnyebb 🙂

  18. Vagy ha esetleg nen az ujjaddal nyomod le hanem a kormoddel, de eleg 0.1 sec-ig lenyomni de rajta hagyni.

  19. themes és a többiek: Bocs igazatok van erre nem is gondoltam hogy ilyeneket is lehet vele csinálni.Ezt a hozzáállást megértem,ma is tanultam.

  20. 9.2 ről 1.3 GB a frissítés

  21. És Siri arabul is tud mar!:)) sajnos kezd olyan érzésem lenni, hogy az etiop is előbb lesz benne mint a magyar..:(

  22. Ja, pedig nem lenne rossz ha tudna magyarul 🙂

  23. iPaden új animációt kapott az appok megnyitása ??

  24. Várható ma estére a 9.2 beta 4?


Add a Comment