fbpx Skip to content

Korábbi cikkünkben az új Apple TV külsejét vettük szemügyre, most pedig az egész lelkét, a tvOS-t mutatnánk be nektek. A tvOS egyik legnagyobb újdonsága az App Store, és így a külső fejlesztők alkalmazásainak telepíthetősége.

Apple-TV-4-hero

Véleményünk szerint az új Apple TV sikerességét az fogja eldönteni, hogy milyen appok lesznek elérhetőek rá – és ez jelentős előnnyel bír a korábbi generációs készülékekkel szemben. De nézzük, mit is érdemes tudni a tvOS kapcsán.

Vizuális típusok számára kezdjük egy rövid videóval – de érdemes elolvasni a cikket is, amiben néhány dolgot kicsit részletesebben is leírtunk:

A tvOS-ben alapértelmezetten 8 alkalmazással találkozunk majd, ezek a Filmek, a TV-műsorok, az App Store, a Fotók, a Zene, a Keresés, a Számítógépek és a Beállítások – de ezek közül a TV-műsorok ikonja magyar Apple ID-val bejelentkezve nem elérhető, mert az iTunes Store egyelőre nem kínál a hazai felhasználók számára tévéműsorokat. (Safari és Game Center jelenleg nincs.)

tvOS-Filmek-01

A legtöbb app ikonjára navigálva az a tvOS főképernyőjének felső sávjában dinamikusan változó tartalom megjelenítésére is képes, így szinte belepillanthatunk az adott appon belül elérhető tartalmakba. A Filmek esetén például a megvásárolt filmeken túl a toplistát is láthatjuk, de ez minden app esetén változó, és ezt a külső fejlesztők is használhatják. Nyilván ennek az előnézetnek csak akkor van értelme, ha az adott app ikonja a legfelső, világossal kiemelt sorban van, mert más esetben már lejjebb görgetve a felső sáv már nem látszik. Az első ikonsor tekinthető tehát a tvOS dockjának.

Nézzük most az egyes alapértelmezett appokat és az azokban elérhető funkciókat.

Filmek

A Filmek app alatt az iTunes Store kínálatában elérhető filmeket fogjuk megtalálni. És noha az Apple TV nyelve magyarra van állítva, az egyes fülek neve angol marad: a Purchased alatt a korábbi vásárlásainkat, a Top Films alatt az aktuális toplistát, a Genres alatt a műfajokat, a Recommended alatt a korábbi vásárlásaink és értékeléseink alapján kapott javaslatokat találjuk, a Search alatt pedig az iTunes Store kínálatában kereshetünk.

tvOS-Filmek-03

Egy adott film borítójára rányomva annak részleteit tekinthetjük meg, ahol azt rögtön meg is vásárolhatjuk, vagy ha ezt korábban megtettük, akkor azonnal, a felhőből indíthatjuk a lejátszást.

tvOS-Filmek-07

Érdemes még kiemelni, hogy a film adatlapján lejjebb görgetve megtaláljuk az értékeléseket és filmkritikákat, valamint a stáblistát is, és egy-egy stábtag képére rányomva annak további filmjeit is könnyen listázhatjuk.

tvOS-Filmek-09

TV-műsorok

Ahogy fentebb már említettük, ez az ikon magyar Apple ID-val nem jelenik meg, viszont egyéb esetben itt az iTunes Store-ban elérhető TV-műsorokat találjuk.

tvOS-TV-musorok

A TV-műsorok felépítése megegyezik a Filmek appal, itt is a vásárlások, a toplista, a műfajok, a javaslatok és a keresés opciók közül választhatunk.

App Store

Az új Apple TV és a tvOS esetén a legnagyobb dobás az App Store, és az eszköz sikerességéhez is ez járul hozzá a leginkább.

tvOS-App-Store-01

Az App Store-ban kezdetben csak három, de azóta már négy fül között válthatunk, ezek a Featured, ahol az Apple által kiemelt appokat láthatjuk; a Top Charts, ahol a toplistát böngészhetjük; a Purchased, ahol a megvásárolt appok láthatóak; illetve a Search, ahol az App Store kínálatában kereshetünk.

tvOS-App-Store-02

Az App Store egyébként nem okoz majd túl nagy meglepetést, az iTunes-ban már megismert felépítéssel találkozhatunk. Az Apple az első helyen a különféle tévéadók alkalmazásait listázza, a második sorban pedig a tvOS-re elérhető játékokat, ezzel is talán a fontossági sorrendet sugallva.

Sajnos az amerikai tévéadók többségének appja eleve nem található meg a magyar App Store kínálatában, amerikai Apple ID-t használva viszont legtöbb esetben még amerikai tévészolgáltatós bejelentkezés lenne szükséges az élő adáshoz – vagy az még ezen túl amerikai IP-t is igényelhet.

Egy adott app ikonja alatt ha csak annak neve szerepel, akkor az az adott app ingyenes, ellenkező esetben pedig rögtön láthatjuk az árat. Ha rányomunk az ikonra, akkor az adott app részleteit láthatjuk:

tvOS-App-Store-04

Az app leírására külön rálépve tudjuk annak további részleteit megnézni:

tvOS-App-Store-05

A SimpleX egy alternatív Plex-kliens, ami nem igényel semmi beállítást, sem Plex accountot, és tapasztalataink alapján sokkal gyorsabban működik, mint a hivatalos Plex app – cserébe viszont $2.99-be kerül. A Plex ugyanakkor ingyenes az Apple TV-re (itt nem szükséges az iOS esetén meglévő aktiválás, ami egyébként $4.99), ám a használatához regisztrálni kell egy Plex fiókot.

Az Apple egy alkalmazás esetén sem tünteti fel annak letöltési méretét. Ennek az lehet az oka, hogy egy app kezdeti letöltési mérete maximum 200MB lehet, viszont ezután az adott app on-demand jelleggel további tartalmakat tud letölteni. Viszont így az appok számára szükséges helyről előzetesen nem kapunk tájékoztatást.

tvOS-App-Store-06

Az Asphalt 8 esetén ez például úgy néz ki a gyakorlatban, hogy letöltődik az app, majd első indításkor tölti le magát a menüt, és ezután az adott pálya kiválasztása után a pályát – viszont sehol nem derül ki, hogy az app összesen maximum mennyi helyet fog majd elfoglalni. Egy-egy app esetén csak az éppen aktuálisan elfoglalt hely ellenőrizhető a beállításokban.

Az egyes érdekesebb alkalmazásokról egy következő cikkben írunk majd.

Fotók

A Fotók appon belül az iCloud-fotókönyvtárunkban található képeket és (a jelek szerint a fotókönyvtárat nem, hanem csak) az iCloud fotóstream és a megosztott fotóstream tartalmát tudjuk böngészni.

tvOS-Fotok-01

Ha a Fotók app ikonja a tvOS főképernyőjének első sorában szerepel, akkor itt is megjelennek az előnézeti sávban az egyes képek. Én személy szerint sem az iCloud-fotókönyvtárat, sem a fotóstreamet nem használom, ezért látszik csak a Fotók app ikonja a felső sávban.

Zene

A Zene appon belül értelemszerűen az iTunes Store zenei kínálatát érhetjük el.

tvOS-Zene-01

A felépítés itt sem okoz majd meglepetést. Az első fülön természetesen az Apple Music található, a második a Radio (itthon továbbra sincs Beats1), a My Music alatt a megvásárolt zenéinket érjük el és játszhatjuk le, de van külön Playlists a lejétszási listáknak, és természetesen itt is kereshetünk.

tvOS-Zene-02

A Beats1 hiányában itthon csak a különféle stílusokra alapozott rádiók közül választhatunk.

Keresés

Mivel a Siri nem érhető el magyar nyelven, így az egyébként minden esetben azonos távirányító (A1513-as modell) esetén a mikrofon gomb megnyomása a keresés appot hozza fel.

tvOS-Kereses-01

Ennek a keresés appnak nincs igazán haszna, mert csak az iTunes és az App Store kínálatában képes keresni:

tvOS-Kereses-02

Így tehát hiába írjuk be neki, hogy “időjárás” vagy mondjuk “AAPL”, sem az időjárást, sem a részvényárfolyamot nem fogja nekünk megmondani, sem webes találatokat nem dob fel. Az ékezetes karaktereket egyébként a szövegmezők esetén az adott magánhangzóra hosszan kattintva tudjuk előhozni.

Számítógépek

A Számítógépek alatt az otthoni megosztással elérhető számítógépeink tartalmai között tudunk böngészni.

tvOS-Szamitogepek-01

Túl sok meglepetést ez sem okoz, gyakorlatilag ugyanazt kapjuk, mint bármely más esetben az otthoni megosztás használatakor.

tvOS-Szamitogepek-02

Az adott tartalmak kiválasztása után azokat rögtön le is tudjuk játszani.

Beállítások

A Beállítások app önmagáért beszél, így itt csak pár fontosabb részletet emelnénk ki.

tvOS-Beallitasok-01

Az App Store esetén már említettük, hogy az egyes appok által maximálisan elfoglalt hely méretét az Apple nem tünteti fel, ahogyan a kezdeti letöltés méretét sem. Az adott app aktuális mérete viszont bármikor ellenőrizhető az Általános / Tárhely kezelése alatt, ahol egy gombnyomással törölhetjük is azt, ami szükségtelen:

tvOS-Beallitasok-04

A tvOS-ben már több Apple ID használata is lehetséges, és ezek között gyakorlatilag pár gombnyomással tudunk rendkívül könnyedén váltani – adott esetben persze lehet, hogy újból be kell írnunk a jelszót.

A Távvezérlők opció alatt adhatjuk hozzá például az univerzális távirányítót vagy kontrollert. Az Apple TV saját távirányítóját a Bluetooth menüpont alatt találjuk, ahol annak töltöttségét és a firmware-verzióját is ellenőrizhetjük (ez jelenleg 0x0241). A távvezérlő firmware-je automatikusan frissül időnként a háttérben, de a Bluetooth opció alatt állva, és a Távvezérlőt kiválasztva a play/pause gomb egymás utáni négyszeres, gyors lenyomásával a tvOS-t frissítés keresésére utasíthatjuk – ekkor a menü egy szintet visszalép.

tvOS-Beallitasok-18

A Bluetooth menüpont alatt egyébként Bluetooth-hangeszközöket is hozzá tudunk adni a kontrollerek mellett.

A Távvezérlők alatt egyúttal azt is beállíthatjuk, hogy az Apple TV bekapcsolásakor a távirányító a tévénket is automatikusan bekapcsolja, illetve engedélyezhetjük, hogy a hangerejét is szabályozni tudja.

A tvOS-szel egyben új képernyővédők is érkeztek, ezek közül a Légifotók esetén beállíthatjuk, hogy automatikusan letöltésre kerüljenek-e, és ha igen, akkor azt naponta, hetente vagy havonta tegye meg az Apple TV. Egy-egy ilyen letöltés mérete körülbelül 600MB.

tvOS-Beallitasok-05

Ahogyan azt korábbi cikkünkben már írtuk, az Apple TV nem támogatja a 4K-s felbontást, pedig ezek a videók pont olyan jellegűek, amivel egy tévé bemutató tartalmaiban találkozhatunk.

Siri, vagy nem Siri?

Korábban tévesen elterjedt, hogy az új távirányító két különböző verzióban érkezne, amiből a magyar piacra szánt változatban hiányozna a Siri működéséhez szükséges mikrofon. Ez szerencsére tehát nincs így!

Ahogyan azt korábbi cikkünkben már írtuk, Siri elérhetősége mindössze attól függ, hogy az Apple TV-t milyen nyelvre állítjuk ÉS hogy eközben milyen Apple ID-val vagyunk bejelentkezve.

Ahhoz tehát, hogy itthon használhassuk a Sirit, nem elegendő, hogy az Apple TV nyelvét például angolra állítjuk, hanem az adott nyelvhez passzoló Apple ID-val kell bejelentkezzünk az iTunes és App Store menüpontban. (Ha magyar Apple ID-val jelentkezünk be, akkor Siri kikapcsol, és nem is kapcsolható be.)

Ezután viszont Siri gond nélkül használható, és megkérdezhetjük tőle az időjárást vagy az Apple részvény árfolyamát is. Ezek ilyenkor a képernyő alsó sávjában jelennek meg:

tvOS-Idojaras-01

Ezt a csíkot felfelé húzva pedig teljes képernyősre nagyíthatjuk az előrejelzést:

tvOS-Idojaras-02

Az időjárás a magyar nyelv esetén még a keresővel sem érhető el.

A részvények esetén ugyanez a helyzet:

tvOS-Reszvenyek-01

Itt is jelzi a kis chevron a sáv közepén felül, hogy felfelé feltolhatjuk a teljes képernyős nézethez:

tvOS-Reszvenyek-02

Ezek a teljes képernyős nézetek csak tájékoztató jellegűek, az iPhone-os interaktivitás egyelőre hiányzik, tehát például nem tudunk görgetni az árfolyam-diagramon, vagy adott nap értékét kijelölni.

Természetesen Siri ennél sokkal többre is képes, az iOS esetén már megszokott kérdések többsége itt is használható. (A szövegmezőkben nem lehet diktálni.)

Multitasking

A multitasking az iOS-en már megszokott módon néz ki, az alkalmazásváltóba pedig a tévé gomb dupla megnyomásával jutunk el bármely alkalmazásból:

tvOS-Multitasking

A kilőni kívánt appot pedig szintén a már megszokott módon felfelé kilökve tudjuk bezárni.

Ikonok rendezése és appok törlése

Egy adott app ikonjának áthelyezése szintén nem lesz meglepetés: kattintsunk rá a távvezérlővel, és tartsuk lenyomva, míg az adott ikon “rezegni” nem kezd, ekkor engedjük el, és a távkapcsoló trackpadjén a megfelelő irányban csúsztatva mozgassuk azt a kívánt helyre, és kattintsunk rá.

Egy adott app főképernyőn való törléséhez kattintsunk rá hosszan, majd nyomjuk meg a play/pause gombot – ezt egyébként néhány másodperc múlva a tvOS is írja majd. Ezután erősítsük meg a törlést a felugró üzenetben, vagy nyomjunk a mégsemre, ha nem szeretnénk törölni. A másik lehetőség a Beállítások / Általános / Tárhely kezelése alatt rányomni az adott app neve mellett a kukára.

Érdemes elolvasni korábbi cikkünket is: Kicsomagoltuk az új Apple TV-t!

Te vettél új Apple TV-t? Vagy kérdésed lenne? Tedd fel hozzászólásban!

Olvasd el a hozzászólásokat is

60 Comments

  1. Reggel megjelent már a Plex app is, ami teljesen ingyenes.

  2. @Gyeni: már tegnap este megjelent. de ha elolvasod a cikket, és a Plex leírását az App Store-ban, akkor láthatod, hogy noha a Plex app ingyenes – DE az 5 dolláros In-App aktiválás nélkül csak 1 perc videót fog lejátszani, a képekre vízjelet tesz, és Plex accountba való belépés nélkül nem dobja fel a saját Plex szervered sem.

    FREE FUNCTIONALITY:
    • Unlimited casting of photos and videos from the Camera Roll on your phone or tablet to Plex apps on Roku, Chromecast, Android TV, Fire TV, and Plex Home Theater
    • Unlimited casting of any media on your Plex Media Server
    Remote control your big screen Plex Apps such as Roku, Plex Home Theater, Android TV, and more
    • LIMITATION: Playing media from your Plex Media Server on the device running this app is limited (one minute for music and video, watermark on photos) until the app is unlocked

  3. 5 dolláros aktiválás nélkül használom bejelentkezve simán a saját accountba mindenféle vízjel és egyéb korlátozás nélkül.

  4. @Gyeni: ha van PlexPass a fiókodon, akkor nyilván azzal is megy további fizetés nélkül, de ez is ott van a leírásában. a SimpleX esetén sem Plex account nem kell, sem In-App aktiválás.

  5. @Jadeye: nincs PlexPass fiókom, viszont anno réges-régen megvettem az appot iPad-re.
    Idézet a reggeli hírlevelükből:
    “The wait is over…
    We’ve always thought that Apple TV would be a perfect place for Plex, so imagine our excitement when Apple announced that we could finally make that dream a reality. We worked ’round the clock on our official app from the moment of the announcement, and we’re excited to say that it’s out and it looks amazing. Best of all, Plex for Apple TV​ is totally free for everyone!”
    iTunes-ban iPad-re és iPhone-ra vonatkozik a leírás.

  6. @Gyeni: így viszont semmi értelme nincs annak, hogy az Apple TV-s App Store-ban is külön jelzi az In-App Purchase tényét a leírás, kiemelve, hogy “App Activation (enable streaming playback on this device)”. a másik, hogy Plex account mindenképp kell hozzá (privacy miatt ezen többen fennakadhatnak).

    a SimpleX ezzel szemben semmit sem kér, és a Plex-szel összehasonlítva nekem sokkal gyorsabban tölti be az egyes videókat, és multitaskingban váltás után sem töltött annyit.

    de akkor javítom a cikkben, köszi a visszajelzést!

  7. Az AppStore sehol máshol nem érhető el? Tehát akkor tudod csak, hogy van-e valami program az ATV-re, ha valaki megírja, vagy ha veszel egy új gen ATV-t?

  8. @Ffx: jelenleg nem látható másutt, de talán az Apple frissíti majd az iTunes-t és a webes iTunes Preview-t.

  9. A cikk azt írja hogy a fotókban lehet az Icloud fotókönyvtárat böngészni. Hát nekem van fotókönyvtáram, de nem látom a fotókat. Ötlet??? (szerintem ez elírás a cikkben, vagy nem tudom, ennyire keta lennék hozzá???) 🙂

  10. @Kovács Péter: ahogy írtam, én ezt nem használom, de majd admin kolléga megnézi, ő használja, és neki meg is jelentek a képek. be vagy lépve az iCloudba az Apple TV-n?

  11. @Jadeye: Az jó lenne, ha menne, mert nekem ez volt az egyik fő szempont a váltásnál. Ha ez nincs, akkor kb. semmivel sem vagyok előrébb mint a régivel 🙂

    Be vagyok lépve icloud-ba, legalábbis azt hiszem, elkérte a fiókomat és a jelszavamat az elején a varázsló.

    Annyit ír csak ki, hogy a photo streamben nincsenek fényképek. Ami igaz is, streamet nem használok, csak driveot. Nekem az pont jó és az az újabb találmány 🙂

  12. Üdv, Wot blitz megy a tv-n? Akkor lehet hogy beruházok egyre…;)

  13. Ahogy látom, ez idáig semmire sem jó. Azaz épp hogy valamire. Fotó nézegetes, zene hallgatás, iTunes tartalom, kábé ennyi ami itthonról használható, ezekben viszont semmi olyan nagy durranás nincs. Játékokat nem mutattatok be. Nálam eddig megbukott a cucc

  14. @lalamper: “Játékokat nem mutattatok be.”
    mert ez a cikk a tvOS-ről szól, és nem az App Store-os alkalmazásokról. az alkalmazások kapcsán írtuk a cikkben:

    Az egyes érdekesebb alkalmazásokról egy következő cikkben írunk majd.

  15. Alig pár hete megy a store, nem kell rögtön csodát várni, de azért, hogy őszinte legyek, ennél azért többre számítottam. Pontosan nem tudom hogy mire, de többre 😀

    A fotó könyvtár jó lenne, várom az Admin válaszát, hogy mi ujság 🙂

  16. Sziasztok en azt kerdeznem hogy Nas-on tarolt avi illetve mkv fajlok lejatszasara app? A Plex nalam nem jatszik sajnos..

  17. @George30: majd hamarosan lesz VLC, talán az jó lesz erre.

  18. @Kovács Péter: photostream van, iCloud fotókönyvtár nincs, tehát ha az iPhone-on az iCloud – fotók alatt nincs bekapcsolva a Photostream akkor sajnos nem látod a képeket az Apple TV-n.

  19. Segítsetek kérlek!

    Megérkezett ma az Apple TVm.
    Az ios eszközzel való kapcsolódásnál mindig azt írja ki a végén hogy sikertelen aktiválás, próbálja meg később.
    Amikor a wi-fire csatlakozna utána írja ezt ki.

    Volt már ilyen gond másnál esetleg?

  20. Köszi az infót már nagyon várom… Pár észrevétel még… én is tegnap kaptam meg a csomagolás professzionális a telepítés pillanatok műve volt de ahogy Kovács úr is megjegyezte maga az OS csalódás volt. Valahogy többet vártam a terméktől. Nálam az App Store nál csak pld 3 fül van Kiemelt, Megvásárolt illetve keresés toplisták nincs sokkal több app van mint amit a kiemeltben kihoz de azokat csak a keresőből tudom előhozni ha rákeresek betűnként.. kicsit vicces az Appletől 2015 ben… Ha már nincs Siri legalább a keresést megoldhatták volna. A Rayman app a bemelegítő pálya után el sem indul. A számítógép app csak és kizárólagosan az iTunes könyvtárat látja de miért tartanék gépen bármit ha van NAS-om, ellenben a NAS tartalmát nem tudom megjeleníteni hiába van a NAS-on ITunes applikáció telepítve. Összefoglalva egyenlőre hatalmas csalódás az eszköz amit jelenleg tud azt az okos tévém 2 éve tudja. Remélem egy frissítés segít.

  21. @George30: NAS-on ha van iTunes, akkor az iTunesba tedd be a filmeket/zenéket és akkor ott szépen ki fogja listázni. Én egy kis szervert használok erre a célra (Windows Serverrel 😀 ) és gyönyörűen működik.

  22. Tehát, ha a régi Apple TV-re kitolom airplayen az iPhone-omról a játékot, akkor jelenleg ez az új Apple TV mit is tud többet Magyarországon? Khm…
    4K: nincs;
    Siri: nincs;
    …..

  23. @ef-dani: Szia DS216Play en van iTunes szerver be is vannak állítva az adott könyvtárak de az Apple Tv nem látja… 🙁 egyéb ötlet…

  24. @talamasca: van Siri: a cikkben le is van írva, hogyan lehet bekapcsolni.

  25. Sziasztok VoiceOver van rajta? És ha van az magyar?
    VoiceOver el lehet használni az érintő felületet?

  26. @jeromos: van rajta VoiceOver, magyar nyelven is. én nem jöttem rá, hogyan kell a VoiceOver használata közben lépkedni, mert az érintőfelületet simogatva nem lépett arra, amerre szerettem volna. persze valószínűleg mindössze azért, mert nem jól használtam. az Apple itt ír a tvOS esetén elérhető kisegítő lehetőségekről angolul: http://www.apple.com/accessibility/tvos/

  27. Sziasztok! Szeretnék Apple TV-t venni de érdekelne a véleménye az aktuális tulajdonksoknak. Ha Appok nem érdekelnek,se Siri, csak az h Airplayen keresztül streameljek a Macbookomról filmet a tv-re, zenét, esetleg képeket böngészni akkor az előző modell is elég lenne, nemde?
    Eleve árban sokkal elérhetőbb és ha tényleg csak az emlíettekre használnám akkor az elég lehet sztem. De egy megerősítést megköszönnék! ^^

  28. Sziasztok! Szerintetek Apple music lesz a tv-n?

  29. @admin: Gyalázat. De tényleg. Szánalom. 🙁

  30. @Arzensan: ha tényleg csak AirPlay-ezni akarsz, bőven elegendő a régi modell.

  31. iPhone-t lehet kontrollerként használni? Esetleg Apple BT-s billentyűzetet lehet csatlakoztatni?

  32. @pthomas: elolvastad a cikket amúgy? csak mert ott egy teljes oldalszélességű kép, amin látszik, hogy nem csak hogy lesz, hanem eleve van Apple Music.

    @TeXe: iPhone jelenleg nem használható kontrollerként. Bluetooth billentyűzet jelenleg nem csatlakoztatható.

  33. @Jadeye:

    Két kérdésem lenne:

    1, 32GB vagy 64GB-os modellt vegyek? Film nem lenne letöltve rá, Plexet használnék.

    2, Plex: sima HD filmeket szoktam néhanapján letölteni arról a bizonyos magyar oldalról. A Plex nálam most egy raspberryn fut, a lejátszás direct playként van beállítva. Azonban az új Apple Tv nem tud direct playben lejátszani, csak h264 formátumot, a többit transzkódolnia kell a forrásnak (a forrás nálam egy gyengusz vas, nem bírná). A kérdésem: nem teszteltétek letöltött filmmekkel a Plex appot? Általában ezek h264 formátumúak, vagy mások?

    Köszönöm.

  34. Pozitívumok is vannak 🙂 Pl. megmaradt az infra vevő a készülékben, így a Logitech Harmony táviránítómmal szépen kezelhető. 🙂
    Filmet szépen viszi majd ha lesz valami értelmes lejátszó. Bár nekem egy Synology 1812+ van itthon, nem okoz neki gondot egy HD-s film transzkódolása se, de azért jó lenne valami értelmes lejátszó. Plexet nem nagyon akarok, inkább megvárom a DSVideo-t.

  35. Jah, és pont e lagnagyobb poén lenne a két távirányítós játék, akár ketten játszani valami funny játékkal, dehát csak 1 távirányítót kezel. Persze lehet kontrollert venni 19000-ért, amiből többet is kezelne, de az meg nem giroszkópos. Nem lett ez jól átgondolva, úgy érzem. Vagy pedig valami masszív upgrade-del kellene előállnia az Apple-nek hogy valami értelmes is kisülhessen belőle.

  36. @hullamospapagaj: a hány GB-os legyen kérdésre szerintem egyelőre nem lehet jó választ adni, mert még nincs annyi és olyan app, ami megtöltené hamar – viszont a jövőre is gondolva elképzelhető, hogy hosszú távon jobb a 64GB-os. nekem 32GB-os van, szerintem az is elég.

    a filmek kapcsán: mkv konténerben lévő MP4 vagy sima avi MP4 XVID fájlokat is próbáltam, és nem volt vele gondom (QNAP TS-431-ről), ugyanakkor azt sajnos nem tudnám megmondani, hogy a Rasberry Pi mit szólna hozzá. majd admin kollégát megkérem, nézze meg, neki van RPi.

    @Kovács Péter: valószínűleg az Apple majd frissíti a Remote appot, vagy kiad egy külön konroller appot, amivel az iPhone használható lesz erre. vagy ott van a Crossy Road, ahol az egyik játékosnál iPhone-on futó Crossy Road kapcsolódni tud a tévén futó apphoz, és lehet multiplayerben játszani.

  37. Szépen kiderül a cikkből (is) hogy ez az apple tv mennyire nem nó semmire. Filmeket lehet venni, de minek, ha ingyen letölthető lejátszóra? Fotókat lehet nézni. Húha. Zenéből meg apple zene megy, holott mindenki spotifyt használ. Youtubeozni a lejatszo és a tv is tud, nem kell harmadik cucc. Jatekra meg ott a ps4. Tozsdét meg latom telon es ipadon. Kalap kula 😀

  38. @Jadeye: Tudod, hogy ez nem volt igazi válasz, ugye? 😉 Tehát, Magyarországról, magyar nyelven nincs Siri. Erről ennyit, maradt az álláspont, hogy bőven elég az Apple TV előző verziója.

  39. @Motyon: a cikkben magáról a tvOS-ről van szó, nem a külső fejlesztők alkalmazásairól, az alkalmazásokat leszámítva nem sokkal másabb a korábbi generációnál. de épp az alkalmazások lehetősége a lényeg, ahogyan ez külön le is van írva a cikkben.

    @talamasca: magyar nyelven sehol nincs jelenleg Siri (csak maximum az Apple-nek a saját teszt eszközein). Magyarországról bármely, a Siri által támogatott nyelv használható, ha az Apple TV nyelve megfelelőre van állítva ÉS az iTunes & App Store alatt megfelelő Apple ID-val vagy belépve. sehol nem volt szó arról, hogy lenne magyar Siri, sem arról, hogy mikor lesz. azt írtad, hogy “Siri: nincs”, pedig van – csak nem magyar nyelven.

  40. @lalamper:
    Nálam is bukott…
    A NAS-om 6x kenterbe veri ezt a kütyüt 😀

  41. @expa: Egy NAS-t hasonlítasz össze egy (nem csak) media player-rel? Ezt most így hogyan???
    Ez nem NAS. A NAS pedig nem Apple TV.

  42. @Kovács Péter:
    A NAS-ok is Média lejátszók, meg kép nézegetők, meg zene lejátszók, meg.. stb…

  43. @expa: A NAS az NAS, nem akarok vitázni de az nem media player. Persze biztos van olyan is amihez van távirányító meg van video kimenet, de akkor az már nem CSAK NAS. Az enyém egy Synology 1812+. Nincs rajta video, nincs távirányító. De van 8 disk, RAID hegyek, SSD, USB3, ESATA link, két LAN, stb. És cserébe nem gond neki egy full hd-t sem transzkódolni.
    Van WD TV HUB-om is, ami media player, ez is meg tudja osztani a tartalmát a hálózaton, de ettől még nem NAS.

  44. En nem vagyok meggyozve most sem, hogy ez barkinek kellhet. Persze ez csak az en velemenyem. Evek ota ossze van kotve a gepem meg a tv. Hdmi kabellel. Szerintem ugyan ezt az eredmenyt erem el vele.
    Emlekeztek a magyar nepmesekbol a hoztam is ajandekot meg nem is ( galambot, ami azonnal elrepult) reszre?
    Ez az erzesem a sirivel.

  45. Azt esetleg nem tudjátok kipróbálni, hogy működik e más kontrollerrel is?
    (pl. ps3 vagy akármelyik ismertebb gyártó)
    Köszi!

  46. @Jadeye:
    Köszi a gyors de számomra szomorú választ!
    Talán majd ha lesz rá JB…Ha jól emlékszem volt régebben egy tweak, azt hiszem controller for all, vagy valami ilyesmi volt a neve. Régen használtam már JB-et, de emlékeim szerint ment vele elég sok játék.

  47. Sziasztok!

    A HBO GO alkalmazás már elérhető rá?

  48. @Jadeye: Igen, USA-ban 🙂 Megrendeltem az Apple TV-t, de MO-on még nem elérhető az app. 🙁 Esetleg valakinek infója arról, hogy mikor várható az itthon is használható app? Gondolom lesz, mert iPad-re van…

  49. Apple TV 4 plex app ingyenes?

  50. @Jadeye: hallodtam, aktiválni kell 5dollár akkor teljesen mukodik nas szerver,streamezik?

  51. @aiminet: tvOS-re nem kell aktiválás, csak iOS esetén.

  52. @Jadeye: tényleg? mert szeretném venni apple tv4 és plex-vel és nasom tipusom zyxel nsa310s. megy mkv formátum?

  53. @aiminet: az említett NAS-t nem ismerem, de nekem eddig gond nélkül lejátszott bármit.

  54. Siralmasnak tartom, hogy a régi Apple TV3-ra nem bírtak kiadni egy natív Plex klienst. Oké, hogy van okos tv-re is app (LG-nél is csak felhasználók által készített app van), illetve ott van a PlexConnect nevezetű Apple TV3 “hack”, de azért na. Azt senki se mondja, hogy nem bírna el az 1080p-vel.. 🙂

    Az élet már csak ilyen, lassú lépésenként kell fejlődni, különben mivel motiválnák a vásárlót, hogy vegye meg az újabbat.. 🙂

  55. @Jadeye: sziasztok, szia jadeye! most vettem egy apple tv4et a haloba ahol annyira nem smart a tv h tudja az hbo go-t, igy kifejezetten ezert csereltem le a 3-ast a 4-re, de sajnos nem talalom a storeban az hbo go app-et. ezek szerint akkor mar nem megy az alkalmazas tvos platformon? vagy en csinalok rosszul valamit? koszi a valaszt!


Add a Comment