fbpx Skip to content

Az Apple TV új generációja október 26-án vált megrendelhetővé, és a mai nappal kezdődően már el is kezdtek megérkezni a vásárlókhoz az általuk megrendelt készülékek.

Apple-TV-4-hero

A negyedik generációs készülék legnagyobb újdonsága az alkalmazások telepíthetősége, amit az Apple is külön kiemel a termékoldalon. Mielőtt jobban elmerülnénk a tvOS újdonságaiban, először nézzük meg közelebbről, mit is kapunk a dobozban (unboxing).

Voltunk olyan szerencsések, hogy már szeptember 18-án kézbe vehettük a fejlesztői eszközt, viszont kötött minket az Apple-lel aláírt titoktartási nyilatkozat (NDA), aminek értelmében a megjelenés előtt sem magát az eszközt, de pláne a tvOS fejlesztői változatát nem mutathattuk be – és kiindulva abból, hogy az iFixit hogyan járt, jól is tettük, hogy betartottuk az NDA-t:

Prior Apple’s commercial release of Apple TV, you agree not to publicly write about, review, or display the Apple TV Developer Kit.

Beleegyezik, hogy az Apple TV kereskedelmi forgalomba kerülése előtt nem ír nyilvánosan, nem mutatja be, és nem állítja ki az Apple TV Developer Kitet.

Apple-TV-4-NDA

A tvOS esetén egyébként a tegnap megjelent retail build elérhetővé válásáig nem is igazán lehetett volna mit mutatni, mert az App Store nélkül eléggé korlátozott volt a dolog. Az NDA lejártával viszont akkor most nézzük meg magát a készüléket és a távirányítót.

Rögtön feltűnhet, hogy az előző generációhoz képest az új modell csomagolása az Apple TV színéhez passzolóan fekete lett a korábbi fehér helyett. Egyúttal a doboz belső felosztása is megváltozott: a távirányító az Apple TV alól immár a doboz jobb oldalára került, mintha az Apple ezzel is talán hangsúlyozni akarná, hogy az új távirányító már sokkal fontosabb szerepet kap majd elődjénél.

Apple-TV-4-doboz

A távirányító alatt találhatjuk a hálózati kábelt, az Apple TV alatt pedig a szokásos tájékoztató papírok mellett egy Lightning-kábelt is kapunk, amivel a távirányítót tudjuk majd tölteni. HDMI-kábelt ismét külön kell vásárolnunk hozzá, ha esetleg nem lenne, mert az Apple azt nem ad a készülék mellé.

Az új készülék 35mm magas lett, ami majdnem másfélszeres növekedés a korábbi 23mm-rel szemben, a tömege pedig 272g-ról 425g-ra hízott.

Apple-TV-4-vs-3

Az iFixit korábban már szétszedte az új modell fejlesztői változatát (amiért egyébként meg is büntette őket az Apple), és így kiderült, hogy a magasság és tömeg növekedéséért egy nagy darab hővezető a felelős:

ifixit-apple-tv-4-heatsink

A harmadik generációs eszközben még csak egymagos, A5-ös processzor dolgozott, az új modellben ennek helyét egy kétmagos A8-as processzor vette át. A Wi-Fi immár támogatja a 802.11ac szabványt, az ethernet maradt 10/100-as, a Bluetooth is 4.0-s, a HDMI esetén viszont már külön kiemeli az Apple az 1.4-et.

A videokimenet továbbra is csak az 1080p-t tudja, nincs tehát 4K-támogatás, a Dolby Digital viszont immár 7.1 lett a korábbi 5.1-el szemben.

A távirányító is jelentősen megváltozott a korábbi modellhez képest: az üvegborítású érintőfelület mellett gyorsulásmérő és giroszkóp is található benne a kontrollerként való használathoz, az Apple TV-vel való kapcsolatról pedig Bluetooth 4.0 gondoskodik, de emellett természetesen megmaradt az infravörös adóegység is, amivel a tévénket is tudjuk irányítani.

Apple-TV-4-vs-3-taviranyito

Ezen felül beépített akkumulátort is kapott, amit az alján található Lightning-csatlakozón keresztül tudunk tölteni, és egy töltéssel akár több héten át is használható.

A távirányító saját firmware-je időnként magától frissül, de a frissítés ellenőrzésére “rákényszeríthetjük”, ha a Beállítások / Távvezérlők és Eszközök / Bluetooth menüpont alatt négyszer gyorsan lenyomjuk a Play/Pause gombot, ezután ha van elérhető frissítés, azt az Apple TV a háttérben letölti, és telepíti rá.

Eltűnt ugyanakkor az optikai hangcsatlakozó, a mikro-USB helyett pedig már USB-C van, de ez továbbra is csak szervizelési célt szolgál, és megfelelő kábelt csak a fejlesztői csomagban küldött az Apple a fejlesztőknek.

Apple-TV-4-vs-3-csatlakozok

Vizuális típusok számára készítettünk egy rövid videót is:

Az új készülék jelentősen drágább elődjénél: a 32GB-os kapacitással rendelkező változat 56990Ft-ért, a 64GB-os pedig 76990Ft-ért vásárolható meg, szemben a harmadik generációs készülék 24990Ft-os árával. Az Apple természetesen HDMI-kábelt is kínál mellé, ezt 6790Ft-ért adhatjuk a csomaghoz – vagy menjünk el egy boltba, ahol ez akár sokkal olcsóbban is beszerezhető, csak a kábel HDMI 1.4-es legyen.

Ha külön szeretnénk plusz távirányítót venni, azt 27900Ft-ért tehetjük meg, ez viszont teljesen felesleges lehet, mert egyszerre csak egy távirányító csatlakoztatható az Apple TV-hez. Ha multiplayer játékhoz szeretnénk egy második kontrollert, akkor ahhoz legtöbbször egy iPhone csatlakoztatása elegendő. Alternatívaként megvásárolható egy szokványos kontroller 18990Ft-ért. Ha pedig attól tartunk, hogy a játék során esetleg elejtenénk a távirányítót, akkor vehetünk egy csuklópántot is 5090Ft-ért, ami a Lightning-csatlakozón át fogja meg az eszközt.

És hogy megéri-e ennyiért? Minden relatív, de az elkövetkező hetek mutatják majd ezt meg igazából, ahogyan egyre több app megjelenik majd rá.

Az Apple TV-n futó tvOS-ről, és a már elérhető appokról bővebben egy másik cikkben számolunk majd be.

Na és akkor mi van Sirivel?

A sokak számára legfontosabb kérdésre a választ a távirányító töltéséről tájékoztató dokumentum adja meg, aminek alján az Apple a következőket írja:

Apple TV (4th generation) ships with the same remote everywhere. In countries and regions that support Siri, the remote is called Siri Remote. Elsewhere, it’s called Apple TV Remote. Siri works on either remote as long as your Apple TV (4th generation) is set up with a language and country that supports Siri.

Az Apple TV (4. generáció) mindenhová azonos távirányítóval kerül kiszállításra. Azokban az országokban és régiókban, ahol Siri elérhető, a távirányító a “Siri Remote” néven, mindenütt másutt pedig “Apple TV Remote” néven szerepel. Siri működése attól függ, hogy az Apple TV nyelve milyen országra van állítva.

Ahogyan tehát ezt már a legelejétől is írjuk, minden esetben ugyanaz a távirányító, csak a neve más, és Siri működéséhez az Apple TV nyelvét előbb angolra vagy más, a Siri által támogatott nyelvre kell állítani. Tapasztalatunk alapján viszont ha ezután az iTunes és App Store menüpontban belépünk a magyar Apple ID-nkkal, akkor az Apple TV feldobja azt az üzenetet, hogy átvált magyar régióra – és Siri egyben ki is kapcsol így.

Te vásárolsz új Apple TV-t?

Olvasd el a hozzászólásokat is

44 Comments

  1. Hétőn kora délután rendeltem egy 32gb-osat és azóta a “Tételek feldolgozása”-nál tart a rendelés, miközben azt olvasom, hogy több nyugat-európai országban már mi ki is szállították. Szállításra nov. 3-nov. 5. intervallumot írnak de ha most rendelném meg akkor nov. 3. a szállítási időpont. Ti hogyan kaptátok meg ilyen gyorsan?

  2. @higher: ott van, hogy:

    Voltunk olyan szerencsések, hogy már szeptember 18-án kézbe vehettük a fejlesztői eszközt, viszont kötött minket az Apple-lel aláírt titoktartási nyilatkozat (NDA), aminek értelmében a megjelenés előtt sem magát az eszközt, de pláne a tvOS fejlesztői változatát nem mutathattuk be

  3. ügyes cliffhangerrel toltátok át a lényeget másik cikkbe 😀 van-e mikrofon? Siri megy-e az itthon forgalmazott remote-tal?

  4. De jó h semmilyen tv műsort nem lehet vele nézni, csak arra jó mint egy konzol 😀 mivel a t-home dekódert nem helyettesíti és ez elég gáz :/

  5. @echo419: ha a távirányító modellszáma A1513, akkor igen, csak az Apple TV nyelvét is angolra kell állítani.

    @csak1nick: eddig sem lehetett az Apple TV-t dekóderként használni. az egyes tévéadóknak már van vagy lesz majd alkalmazásuk, ami interneten át streamel.

  6. Hát arra én is kíváncsi lennék mire jó ez a kütyü magyar földön.

  7. van mikrofon a távirányitón, vagy itt sosem fog menni a Siri?! köszi!

  8. @boss1337: ha a távirányító modellszáma A1513, akkor igen, csak az Apple TV nyelvét is angolra kell állítani.

  9. @Jadeye: a tiétek modellszáma A1513? az itthon forgalmazottak modellszáma mind ez? vagy csak néhányé? nem kell Sirihez amerikai acc?

  10. @echo419: nekem A1513-as távirányító van. mások készülékeiről értelemszerűen nem tudok nyilatkozni. az iCloud fiókba a magyar Apple ID-val vagyok belépve, az iTunes és App Store-ba pedig az amerikaival. ahogyan korábban is már írtam, az iTunes és App Store-ban a magyar Apple ID-ba átlépve azonnal feldobja az üzenetet, hogy Siri is not available in Hungary, és kikapcsolja.ha ezután visszalépek az amerikai ID-val, rögtön felajánlja, hogy visszakapcsolja.

  11. Csak1nick: A TVGO (amivel nézheted a t-home előfizetésed csatornáit) már régóta van iOS-re. Szerinted 1 vagy 2 hónap lesz mire kiadják tvOS-re is?

  12. ti magyarországra szántat rendeltetek és van rajta mikrofon (1513?) 🙂

  13. Szerintem sokunkat érdekel az a kérdés, hogy ez igazából mire jó? Nem látom át egészen. Ha lehet, komoly választ várnék. Én a Macbook prot és a tv-t egy hdmi kábellel összekötöm, és annyi. Ez miért jobb?

  14. @raveman1: leginkább talán érdemes elolvasnod a termékoldalon a leírást: http://www.apple.com/hu/tv/

    elsősorban az alkalmazások és játékok miatt lehet jobb, de neked kell tudni, hogy mire használod a tévédet. ha csak filmnézésre, vagy olyan dolgokra, amikor csak külső monitorként használod, akkor felesleges az Apple TV, főleg ennyiért.

  15. Úgy látom, hogy ez tényleg csak egy külsőségekkel foglalkozó poszt volt, tudjuk most már mi van a dobozban és mi van a gépen.

    Azt viszont nem tudjuk, hogy a távkapcsolón van-e alul-felül mikrofon. Feltételezem, hogy a Siri miatt igen, de nincs benne a szövegben egyértelműen.

  16. Kis keresés után:
    https://support.apple.com/en-ca/HT205384

    Apple TV (4th generation) ships with the same remote everywhere. In countries and regions that support Siri, the remote is called Siri Remote. Elsewhere, it’s called Apple TV Remote. Siri works on either remote as long as your Apple TV (4th generation) is set up with a language and country that supports Siri.

    Tehát:
    A 4. generációs Apple TV mindenhová azonos távvezérlővel kerül kiszállításra. Azokban az országokban és régiókban, ahol Siri támogatott, “Siri Remote”-nak hívják. Egyéb helyeken “Apple TV Remote”-nak. Siri mindkettővel működik, amennyiben a 4. generációs Apple TV-d Siri által támogatott nyelvre és országra van beállítva.

  17. @Plaszy: igen, ezt már leírtuk korábban, de láthatod, elterjedt, hogy (gondolom a feltüntetett név miatti különbség miatt) más lenne a távirányító, hiába cáfoltuk. mindenesetre köszi a linket, akkor ezt is külön kiemelem a cikkben.

  18. Ha lesz rá Plex, akkor azért elég király lesz:)

  19. @ronie: lesz, de egyelőre még nem jelent meg, pedig azonnali megjelenést írt a fejlesztő elvileg.

  20. Sokkal érdekesebb kérdés hogy kodi lesz-e, azaz xmbc.

  21. Én majd hétfőn csomagolom ki 🙂

  22. Sziasztok!
    Van benne safari?

  23. És még egy kérdés?
    VoiceOver el hogy működik és lehet használni VoiceOver-e az érintőpanel
    És az App Store működik e VoiceOver vel?

  24. Kodi nélkül nekem nem kell. Jatszani nem fogok,az már nem az én kategóriám. Másra nekem nem jó pláne 4k támogatás nélkül.

  25. kodi nem most lesz mert ahhoz jailbreak kellene…

  26. @Jadeye: Ha megjelenik, akkor én is rendelem a készüléket. A 32GB-s készülék elég?

  27. @apricot: várhatóan elég lesz, mert most még nincs annyi app, hogy muszáj lenne a 64GB.

  28. Az itunes csatlakozáshoz és a gyári visszaállításhoz valamint az esetleges jbhez is kéne az az usb c kábel ami amúgy retek drága.

  29. Sziasztok
    VoiceOver el lehet használni az érintőfelületet?

  30. 20 volt az a 7 ezer mikor kijött az új macbook, ráadásul nem tudom mi köze annak, milyen cuccaim vannak ahhoz, hogy az alapból 50ezres appletv rendeltetésszerű használatához még 15%át kell kábelre költeni. Ha tényleg jó minőségű a 3ezres kábel, akkor legalább már nagyjából normálisak az arányok.

  31. @Ffx: akár már 990Ft-ért is lehet kapni HDMI-kábelt. semmi gond nincs vele.

  32. Nem a hdmi hanem az usbc ami a probléma, csak telefonon chromeban nincs válasz gomb

  33. @Ffx: USB-C kábel is kapható már olcsóbban. sőt, ahogy egyre jobban elterjed majd az USB-C, azt is lehet majd 1000Ft-os kategóriában kapni. az Apple TV működéséhez ez a kábel gyakorlatilag szükségtelen, ezért nem adja mellé az Apple.

    az iTunes-ra rádugva egyébként mindössze restore-olni tudod az Apple TV-t, semmi másra nem ad lehetőséget (jelenleg). jailbreakről sincs hír egyelőre, így jelenleg ez még nem érezhető akkora hátránynak.

  34. @Ffx: USB-A-ból is kapsz 20 ezrest, ha olyat akarsz, de szerencsére nem kötelező az Appletől venni. Amit akarsz az pedig nem a rendeltetésszerű használat.

  35. Veszek egy használt mac minit, rákötöm a tv-re és minden probléma kipipálva. Nem jó ötlet?

  36. @Ed Harley: De csak éppen 60e alatt nem kapod meg. És azon nincs HDMI kimenet, kell venni egy átalakítót is 10k körül. Összességében többet fog tudni, de többet fogyaszt, több a probléma vele, nem friss az operációs rendszer stb… Másra jó effektíve.

  37. Megjött, kipróbáltam. Elsőre: többet vártam. Nem nagy flash a régihez képest.
    OK, van AppStore, de nem sok minden van benne annak aki nem csak játszani akar.
    A legnagyobb csalódás: NINCS ICLOUD DRIVE. Ez borzasztó, hogy csak a photo stream van még mindig. Az előző TV-n értettem, nincs tárhely, rendben. De itt most lenne, ha a 16GB-os iPhone-on elég hogy legyen photo drive, akkor itt a 32GB miért nem elég hozzá??? Emiatt kapcsoljam be a streamet, hogy a legutóbbi fotókat láthassam? Na ne már…. És ha én régebbieket akarok? Nem erre lenne jó a drive????
    Facebook app sincs. Egyelőre Plex sincs. Amit nagyon várok még, az a Synology DSVideo. Remélem az lesz azért. Ha lenne normális lejátszó, nyugdíjazhatnám a WD TV Hub-ot, de egyelőre még így több mint 4 év múltán sincs ellenfele neki 🙁
    Szóval aki most venne, szerintem még ne tegye. Korai.

  38. @Jadeye: az USB-C kábelekhez, meg az olcsókhoz főképp: http://prohardver.hu/hir/usb_type-c_rossz_minoseg_google_mernok.html 21-ből 3 felel meg az előírásoknak, ennyit az olcsó kábelekről. (hasonló mint a lightning kábelek esetében); lehet lesz ezresért, mint ahogy van mikrousb is 300ért, csak eddig ez volt a legdrágább, mindegyik ment a kukába, mert semmire nem jók.

    @ef-dani: amennyiben a restore nem rendeltetésszerű használat, úgy nem ugyanabban a világban élünk. USB-A – USB-A kábelt sem kapsz normálisat 2-3 ezer alatt, sőt még azzal is lehetnek problémák. A WD külső drivehoz járó microUSB3 kábelből is már többet dobtunk ki, mert egyszerűen hamar tönkremegy.

    @Kovács Péter: egyelőre részben pont az általad leírtak miatt nem vettem. Majd meglátjuk, hogy kihozzák-e belőle azt amire a potenciál benne van…

  39. @Ffx: nem írtam, hogy a legolcsóbb kábelt kell megvenni, azt írtam, hogy ahogyan egyre jobban elterjed az USB-C, a kábelek ára is csökken majd. ha meg elromlik egy kábel, akkor azt cseréltesd vissza ott, ahol vetted, függetlenül attól, hogy mennyibe került. ettől függetlenül az átlagos felhasználáshoz semmi szükség nincs az USB-C-kábelre.

  40. Sziasztok!
    Érdeklődnék, hogy valaki tudja e , hogy hogyan lehet a remote alkalmazáson megjeleníteni a tvét? Vagy csak a saját távirányító javal lehet csak irányítani?

  41. @lork.1: az Apple saját Remote appja egyelőre nem támogatja az új Apple TV-t.

  42. Köszönöm a gyors választ!


Add a Comment