fbpx Skip to content

Megkezdődött az iPhone 6s és iPhone 6s Plus értékesítése az első körös országokban, mi Párizsban próbáltuk ki nektek az új készülékeket.

IMG_1022

Mondhatnám, hogy teszteltük az iPhone 6s-t, azonban erre közel sem elég az a pár óra, mióta használom a készüléket. Az elmúlt pár órában kibontottuk, és nyomkodtuk az Apple új zászlóshajóját, így ehhez mérten íme az első véleményünk az iPhone 6s-ről.

Ahogy az várható volt, az iPhone 6s nem változott külsőleg az előző generációhoz képest, azonban picit nehezebb és “nagyobb” lett, bár ez csak néhány tizedmilliméter. Ha a kezünkbe vesszük a két készüléket, akkor észrevehetjük, hogy az iPhone 6s nehezebb ugyan, de mintha ezzel javult volna a biztonságérzetünk is.

Sebesség

Brutálisan gyors lett, de ezt az Apple is elmondta már a szeptember eleji eseményen. Azoknak az iPhone 5 és 5s tulajdonosoknak, akik most váltanak 6s-re, a sebességre nem lesz panaszuk. Minden szinte ötször gyorsabban indul el, nyílik meg és persze a 2GB memóriának köszönhetően sokkal több alkalmazás tud kényelmesen futni egymás mellett a háttérben.

IMG_1030

Az alkalmazásváltás és úgy az egész rendszer sokkal gyorsabb lesz, még az iPhone 6-nál is kétszer gyorsabb, nem hogy régebbi készülékeknél. Ahogy az várható volt az “S” széria hozta azt, amit az Apple-től elvárunk. Sebességre nincs okunk panaszkodni.

Touch ID

Az iPhone 5s-ben debütált ujjlenyomat-olvasó már az iPhone 6-ban is jobb lett, azonban ezt most az Apple újra frissítette. Annyira gyors lett az ujjlenyomat-olvasás, hogy elég csak megnyomni a Home gombot, és máris kinyitottuk a készüléket. Eddig ugye valamelyik gombbal életre kellett kelteni előbb, azonban most már mintha a Home gomb megnyomására azonnal feloldana  a készülék zárolása, holott nem erről van szó, csak annyira gyors lett, hogy nem kell kétszer rárakni az ujjunkat.

Ezt persze sokszor furcsa lehet, mert a kijelzőn lévő értesítéseket időnk sincs elolvasni, így aki eddig úgy használta a készülékét, hogy a Home gombbal élesztette fel, annak ez elsőre zavaró lehet. Tulajdonképpen annyira kell csak odahelyeznünk az ujjunkat, amennyire egy alkalmazást nyitnánk meg a telefonon. Hihetetlenül gyors, mint maga a készülék.

3D Touch

Én a 3D Touch-ot csak az iPhone “jobb-klikkjének” nevezem. Tényleg az lett. Emlékszünk, mikor még nem volt, csak egy gombos egér? Milyen furcsa lenne, ha most nem lenne jobbklikk egyik operációs rendszerben sem! Nos, az Apple “feltalálta” a jobbklikket az iPhone-on, nem is akárhogyan. A funkció segítségével nem kell az alkalmazásokba belépnünk, hogy bizonyos funkciókat elérjünk. Például ha meg akarunk nézni egy e-mailben lévő képet nagy méretben, akkor nem kell teljesen megnyitni, csupán erősebben rányomni és így az szépen nagyobb lesz, majd ha elengedjük a képernyőt, akkor eltűnik. A 3D Touch első körben még csak a beépített alkalmazásokkal működik, de a fejlesztők már elkezdték frissíteni az alkalmazásaikat, így ez naponta bővülni fog.

IMG_1028

Mind tudjuk, hogy voltak mások, akiknél elérhető volt ez a funkció, azonban az Apple igyekszik mindent jobban, okosabban megcsinálni – és ez most nem marketing. Bizony a 3D Touch az egyik legjobb, legtöbbet használt újdonság az új készülékben. Amint az ember megszokja, rögtön azt mondja, hogy “ez eddig miért nem volt?”. A 3D Touch-ot nem lehet összehasonlítani a Force Touch-csal, sem az új típusú trackpadekkel. Fontos megjegyezni, hogy nem véletlen 3D Touch a neve. Akár többféle erőhatáshoz többféle funkciót is rendelhetnek a fejlesztők, így fontos, mennyire nyomjuk a kijelzőt. Ez játékoknál egy teljesen új világot nyit a fejlesztők számára, illetve olyan alkalmazásokat is fejleszthetnek majd, amivel a gyerekek bizonyos készségeiket gyakorolhatják.

Néhány próbálgatás után mintha a készülék igazodna hozzánk, és megérzi, hogy mennyire erősen nyomjuk, vagy éppen milyen szögből. Erről persze szó sincs, egyszerűen az Apple a tökéletességre törekszik és számtalan élethelyzetben, megannyi ujjal tesztelte valószínűleg éveken át, hogy elhozza a tökéletes erőkifejtés-érzékeny kijelzőt.

Szóval egyáltalán nem túlzok akkor, amikor azt mondom, ez meg fogja változtatni a jövőben az érintőkijelzőket, de szerintem a többi cég közel sem fog tudni ennyire jót alkotni.

4K-s videó, 12 megapixeles fotó

Amikor az Apple kimondta a bűvös 4K szót a szeptemberi eseményen, úgy gondoltam, hogy végre, érdemben is frissül a kamera. A 12 megapixeles fotók gyönyörűek, nem mintha nem lenne most is elég a nyolc. A színösszetétel szebb, a képek élesebbek, nagyobbak, és így kényelmesebben belenagyíthatunk, vagy éppen vághatunk belőlük.

IMG_0012

Bizony hatalmas különbséget nem lehet észrevenni, azonban ha mellé rakunk például egy iPhone 5-öt, akkor már észrevehető a minőség javulás, és mivel az iPhone 5 és 5s tulajdonosok fognak főként váltani, így nekik ez hatalmas előre lépés:

IMG_0016

Később még készítünk nektek képeket, de most sajnos nem volt több időnk rá.

Na de térjünk át a videofelvételre, pontosabban a 4K-s felbontásra. Mint tudjuk, hogy a 4K felbontása (4096×2160) négyszer annyi, mint az 1080p (1080p-s felvételeket készítünk az iPhone 5-tel, 5s-sel, 6-tal). Az iPhone 6s megkapta a 4K-t, de kérdés, hogy ez kinek jó és miért? Nekem jó, én már vártam ezt a felbontást, mivel számos olyan eszközzel rendelkezem, ami ezt képes lejátszani, azonban a magyarok többsége ezzel a felbontással nem tud mit kezdeni egyelőre.

[poll id=”193″]

Szerintem ez egy olyan funkciója az iPhone 6s-nek, amit az Apple igazából nem akart belerakni, csak már annyira régóta tudják a vetélytársak, hogy a felhasználók nyomása miatt kénytelenek voltak lépni ezügyben. Persze ezek az emberek maximum az összes iPhone-t használók 10-20%-a lehet, ahogy a fenti szavazáson is látszik. Nyilván lehet nekik kedvezni, én is ezek közé tartozom, de az Apple nem szokott ilyesmit meglépni, nincs is rá szüksége, így nem egészen értem a 4K felbontást.

IMG_1027

Arról nem beszélve, hogy az iOS 9-ben az alapértelmezett felvétel 1080p/30fps, és ezzel elárulta az Apple is, hogy bizony az a normális manapság, nem a 4K. Lett egy ilyen opció nagyon kevés ember számára, főleg hazánkban. Mindezt a másik oldalról is érdemes megnézni, mert a 4K brutális minőség, hatalmas felbontásnak és 12 megapixeles kamerának hála olyan videót készíthetünk egy mobiltelefonnal, aminek a minősége évekig elég lesz, ha esetleg továbblépünk a 4K felé.

A képre kattintva letölthető az Apple-től egy 4K-s videó, amit az iPhone 6s-sel készítettek:

iPhone6s-4K-screen

Természetesen a nagy felbontásnak ára van. A 16GB-os készülékek egyáltalán nem elegek a 4K-s videók készítéséhez, pontosabban nagyon korlátozottan tudunk velük 4K-s videót felvenni. Erről a kérdésről itt írtunk korábban: A 16GB-os iPhone 6s és a 4K-s videofelvétel

Live Photos – “élő fotók”

Készíts egyszerűen mozgó GIF-et. Az Apple újra feltalálta a mozgóképet, azonban nem teljesen erről van szó. Mikor fotót készítünk és be van kapcsolva a Live Photos, akkor az iPhone 1,5 másodpercig felveszi a kép készítése előtti és utáni mozdulatot is. Ebből készíthetünk egy úgynevezett élő fotót. Ez egyébként nagyon mókás, de hasznosnak egyáltalán nem mondanám. A kép hanggal is rendelkezik, és valójában egy speciális JPG.

Az élő fotókat egyelőre csak az iOS 9 az OS X El Captain és a watchOS 2 felhasználók élvezhetik.

Konklúzió

Az iPhone 4s, 5, 5s tulajdonosok kérdés nélkül válthatnak az új készülékre. Az iPhone 6-tal rendelkezőknek talán felesleges váltaniuk, de érdemes megjegyezni, hogy az iPhone 6s rengeteg új funkcióval rendelkezik. A 3D Touch az egyik legjobb dolog, és persze az új kamera mellett sem lehet elmenni. A 12 megapixeles kamera az új szenzorral gyönyörű képeket és videókat készít. A készülék sebessége önmagáért beszél, és a Touch ID is egy remek frissítésen esett át. Összességében, akinek tetszik az iPhone 6 designja, az nyugodtan váltson 6s-re, biztosan nem fogja megbánni.

Olvasd el a hozzászólásokat is

39 Comments

  1. Lehet, hogy hülye kérdés de úgy rezeg, mint mondjuk az új Macbook touchpadja, hogy ott ahol nyomod vagy csak egy szimpla rezgés?

  2. Nekem sima 6 van és tök jók az újítások, de tuti nem fogok idén váltani.

  3. @asdabasd: Én az órát is kb szimpla rezgésnek érzem pedig ott is mondás volt hogy az is spéci rezgés. És ez igazából igaz is, a difi ez és a szimpla rezgés között az az hogy ez nagyon pici ideig tud rezegni, míg a sima rezgés (a motor miatt) minimális ideje többtized másodperc.

  4. Sokan álltak sorba? Én ígyis úgyis cserélek i6-ról.. Igazából ha mindig cserél az ember nincs nagy difi, mert ha 2-4 évig használ az ember egy telefont akkor már (kis túlzással) alig kap érte valamit az ember, míg egy alig egy éves telefonért még jó pénzt lehet kapni.

  5. Sziasztok!
    Egy elég fontos kérdésem lenne.
    Nézem a USA Apple oldalon, és ott egyelőre nincs Unlocked vagy SIM-free opció az iPhone 6s esetében. Pedig lenne lehetőségem onnan hozatni, de egy AT&T-s vagy Verizone-os telefonnal nyílván nem tudok itthon mit kezdeni.
    Franciaországban vagy Németországban lehet szolgáltató független iPhone 6s-t venni? Ti hogyan vettétek?
    Illetve szerintetek mikor lehet majd USA-ban független készüléket venni?
    Köszi előre is!

  6. @rXc: akivel hozatnád, az kérdezze meg egy Apple Store-ban, hogy a teljes áron vásárolt T-Mobile-os készülék az SIM free verzió-e.

    igen, Franciaországban és Németországban lehet szolgáltatófüggetlen készüléket venni, írtuk is, hogy “mi Párizsban próbáltuk ki nektek az új készülékeket”.

    legutóbb pár héttel a rajt után jelent meg külön SIM free modell az USA esetén.

  7. nagyon jo telefon lett az biztos
    marcius-majus fele majd valtani szeretnek 5s-rol.
    addigra az ara is normalizalodik az ios 9-et is kicsiszoljak. sajnos, hianyozni fog a 4 inch. de, szvsz nem lesz mar akkora kijelzos telefonjuk.

  8. @Zapolap: En is feladtam, sot bevallom mar megbantam, hogy kihagytam a 6-ot, sokat ertektelenedett a telefon, foleg hogy a masodik evben mar sokkal kevesbe figyeltem ra (talan az hogy vigyaztam az elso evre is tulzas lenne :D).
    Tovabbra sem tetszik, de hat mit csinaljak, ez van, a konkurencia meg nem opcio.

  9. Hány fps lett a lasított felvétel? Maradt a 240?

  10. @Put2: Lassított videók támogatása (1080p felbontás 120 képkocka/ másodperc sebességgel, 720p felbontás 240 képkocka/ másodperc sebességgel)

  11. @Jadeye: Igen, azt láttam hogy Párizsban vettétek, csak az nem derült ki hogy független készüléket sikerült-e venni, vagy valami mást…
    Amúgy úgy tudom iPhone 6-ból csak januárban jelent meg az Unlocked…
    “Unlocked iPhones can be activated for use any carrier, AT&T, Sprint, Verizon or T-Mobile. Apple usually launches unlocked models of their phones a couple of months after normal debut, but this year it seems slightly delayed. ”
    http://9to5mac.com/2015/01/06/apple-now-selling-sim-free-unlocked-iphone-6-and-6-plus-in-the-us-from-649/

    Mindenesetre köszi! Lehet akkor megpróbálok Németországból szerezni egyet, mert a magyarországi startot nincs türelmem megvárni. 🙂

  12. slider_hu: en nem bantam meg, hogy kihagytam. 5s-hez kepest nem nagy fejlodes volt. (nekem) de ez a 6s-re mar erdemes lesz szvsz.

  13. Elírások:
    “Mikor fotót késztünk
    “Az elő fotókat egyelőre”
    “Az iPhone 6-tal talán rendelkezőknek felesleges váltaniuk”

    Hozzászólás:
    “Eddig ugye valamelyik gombbal életre kellett kelteni előbb, azonban most már” … “annyira gyors lett, hogy nem kell kétszer rárakni az ujjunkat.”
    5s-sel én eddig is úgy csináltam, hogy megnyomtam a Home gombot, rajta hagytam az ujjam, és feloldotta, nem értem ezt a kétszer rárakós dolgot. Az viszont igaz, hogy az 5s-nek tovább tart, mire felismeri az ujjlenyomatot.

    @Zapolap: Az Apple Store-os (Retail és Online) ára nem fog normalizálódni, arra ne várj. Esetleg, ha nagyon megerősödik a HUF, vagy sokat gyengül az USD/EUR, akkor előfordulhat, hogy árat csökkent a magyar Online Store-ban az Apple. Illetve másik megfigyelés: mikor megjelenik az új iPhone, az előző ára csökken – szóval jövő ősszel biztosan normalizálódni fog a 6s ára. 😀

  14. @rXc: nyilván nem fogunk függő készüléket venni, annak semmi értelme nem lenne itthon.

    @Vikitorony: az elírások meggyógyultak, köszi.

  15. Ausztriában álltalában hamarabb jelennek meg mint itthon?

  16. @T.Mark: ezt jelenleg nem lehet tudni, az Apple nem közölte, mely országok kapnak a második körben.

  17. Leírtak alapján valóban jónak tűnik, ráadásul felvehettek valaki hozzáértőt, aki valamennyire össze tudta rakni szoftveresen is így az iOS9-cel. Mindezek ellenére sajnos én nem tudom lecserélni, hatalmas a mérete nekem!:( Én nem divatozok a telefonnal, hanem használom, egy kézzel és ez a szappan forma, ráadásul a túlzott mérete miatt nem fog menni. Bár nekem felesleges is a tudása, én nem használok butaságokat rajta, telefonálok, néha térkép, kevés net. Mail is be van állítva, de csak azért, mert lehet, egyébként nem hiányozna, van számítógépem.

    Veszek egy új 5s-t (most is az van) és elteszem, ha ez tönkremenne, nehogy ne lehessen akkor már kapni normális méretűt. Ha pedig bírja még, amíg garis, amit vettem, akkor a gari lejárta előtt valamilyen ürüggyel kicseréltetem és jó lesz még. Nagyon sajnálom, hogy nem érzik a piaci igényeket a 4″-ra és erre a méretre ráerőltetést ráfogják arra, hogy csak erre van igény!:( Nyilván sokaknak tetszik, meg jól esik mutogatni, de vannak, akiket ez hidegen hagy:(

  18. Köszi a cikket, tetszett. 🙂 Nekem IPhone6-om van, még gondolkodom a váltáson, élőben mindenképpen kipróbálom előtte. A 4k videót még mindig nem értem minek, de ez az én gondom. 🙂 Egyszerűen az emberi szem képtelen látni a különbséget sokszor már a 720p és az 1080p között is (1 méteres kijelzőnél!) akkor minek a 4k? Kinek van 500m2-es nappalija hozzá? 🙂 Ez a probléma az emberi szemmel pedig még néhány ezer évig magmarad… Szvsz.

  19. A touch id nagyon jó lett. Elég sokat használom a telefonom egy 5s-t és azt is elég jónak találtam eddig.

  20. A Touch ID az 5s-en egy rakás fos volt.Viszont a 6-on tökéletesen müxik.Az Iphone 6-al rendelkezőknek szerintem teljesen felesleges váltani.Annyi újdonságot nem hoz az új 6s.Nekem 2 is van belőle és teljesen jó.Majd talán jövőre:)

  21. Van rá esèly, hogy üvegfóliával működni fog a 3d ft?

  22. @szanyizoli: ha 0.3mm-nel nem vastagabb es nem vezeti az aramot akkor igen!

  23. A fénykép készítése előtt rögzít 1.5 másodpercet. Honnan tudja, hogy mikor akarom megnyomni a gombot?

  24. @kisjakab: szerintem rögzít folyamatosan Fotó módban, és a kép készülte előtti 1,5 mp-t tartja meg

  25. Simán csak puffereli a videót…. a másfél secnél régebbi rész helyből törlődik…
    Más: Ez a 3D taccsos baromkodás nekem nagyon kamunak tűnik, ha csak hosszan, de ugyanakkora erővel ráklikkelsz bármire, nem hozza elő ezt az efektet? Tuti csak a nyomás hosszát nézi és nem az erejét. Olcsóbb megoldás.

  26. @dnp: ha szimplán csak hosszan nyomsz egy ikonra, akkor az ikonok átrendezési módja jön elő, elkezdenek remegni (biztos ezzel jelzi az iOS, hogy az egyes appok félnek, hogy törlöd őket :P).

  27. @dnp: végülis a technológiát megcsinálták már a Watchban és a Macbookokban, de tuti az iPhonenál basszák át az embert.

  28. 🙂 neeeem olyan hosszan, csak hosszabban.

  29. Az aranyhalas LivePhoto-k azok benne vannak a 6s háttér képei közt, vagy valahonnan meglehet szerezni, letölteni???

  30. Az egyik – szerintem – legfontosabb dolog lemaradt: anyaghasználat minősége. Pedig youtube videók alapján nagyon sokat fejlődött, főleg a 6- hoz képest. EverythingApplePro videóiban kibírnak egy fejmagasság feletti magasságból kijelzőre ejtést is !

  31. Azt írjátok a cikkben, hogy a Live Photo csak iOS 9-en működik. Ez mit jelent? iPhone 5S-en is működik ha valaki mondjuk átküldi iMessage-en? Hogyan lehetne elindítani, hiszen ehhez a 6S-en “erős” nyomás kell.

  32. @BoRRoNeo: a Live Photo formátumú képet iPhone 5s-re átküldve az ujjadat a képen tartva meg lehet nézni. készíteni nyilván nem fogsz tudni, de a másoktól kapott képek megnézhetőek.

  33. @Jadeye: Köszi, én is hasonlóra gondoltam, csak furcsa, hogy a neten egyetlen letölthető demo Live Photot sem találtam.

  34. Még egy dolog, a Taptic engine-ről tudnátok mondani pár szót? Mármint, hogy a 6S-en hogyan is érzékelhető.

  35. Akkor Live Photo formátumban sehonnan nem tudom megszerezni őket?!

  36. @janoo: jelenleg nem.

  37. Én 4s-ről váltottam tavaly december végén i6ra, de kicsit bánom, hogy nem vártam az S változatig…
    Váltani majd talán a i7 S változatai közül valamelyikre..


Add a Comment