fbpx Skip to content

Nem telik el úgy iPhone-megjelenés, hogy az iFixit ne vetné rá magát rögtön az új készülékre. Így történt ez most is, aminek áldozata az új, rozéarany színű iPhone 6s lett.

iFixit-iPhone6s-01

A szétszedés alapján az Apple idén több változtatást is eszközölt a készülék felépítését tekintve. Ez nem csak a “series 7000” alumínium-ötvözetből készült készülékházat jelenti, hanem a Taptic Engine megjelenését, illetve például a képernyőt csatlakoztató szalagkábelek is változtak. Az iPhone 6 esetén elhíresült BendGate kapcsán pedig érkezett egy hajlítási kísérletről is videó, amiben kiválóan kiállta a próbát az iPhone 6s.

Az iPhone 6s ízekre szedve

A felnyitott készüléket egy iPhone 6 mellé helyezve a legelső dolgok, amik szembetűnnek, hogy az akku alatt viszonylag nagy helyet foglal el a Taptic Engine, illetve hogy a korábbi négy szalagkábel helyett már csak három köti össze a kijelzőmodult a készülék alaplapjával – balról az iPhone 6, jobbról az iPhone 6s:

iFixit-iPhone6s-02

Az iFixit véleménye szerint a Taptic Engine által elfoglalt hely magyarázza azt, hogy akkumulátor kapacitása 6.91Wh-ról 6.55Wh-ra csökkent (1715 mAh) – de az Apple ígérete szerint ez a különbség nem okoz majd rövidebb használati időt.

A kijelző immár 60g-os – ez 15g-mal több, mint az iPhone 6 esetén volt. Itt a 3D Touch miatt beépített további kapacitív érzékelők járulhattak hozzá a súlynövekedéshez.

iFixit-iPhone6s-03

Persze ahhoz, hogy a mélyére láthassanak a 3D Touch-ot lehetővé tévő újdonságoknak, el kellett távolítsák az immár 5 megapixeles felbontásra képes FaceTime-kamerát, és a felső hangszórót, illetve az azokat befedő, és a kijelzőmodul hátsó oldalát borító shieldet is.

Ezután feltárult a titok – a 343S00014 számú alkatrész lesz a 3D Touch lelke:

iFixit-iPhone6s-04

A kijelzőmodul másik, és egyben alsó oldalán a Touch ID-s home gomb az iFixit szerint első ránézésre nem mutatja magáról azt, hogy új chip vagy érzékelő került volna bele, de hát ha az Apple ezt mondja, akkor az biztosan úgy is van, ezért inkább a Taptic Engine-t vették jobban szemügyre.

iFixit-iPhone6s-05

További újdonságként egy hatszögletű fejű csavarral is találkozhatunk, ami az alaplapot rögzíti a készülékházhoz. Lassan külön csavarkulcs kell már egy iPhone szereléséhez is – bár a bringások vagy autót bütykülők számára az ilyesmi nem ismeretlen jószág:

iFixit-iPhone6s-06

Az alaplap kiszabadítása után immár közelről is megcsodálható az A9 chip:

iFixit-iPhone6s-08

Az alsó csatlakozók szalagkábele ismét nem egy jó pont a javíthatóságot tekintve, mivel egy kábelen található nem is egy, hanem kettő mikrofon, a Lightning-csatlakozó, a fejhallgató jack-aljzata, és antennák. Egyetlen komponens meghibásodása tehát a teljes szalagkábel cseréjét vonja magával:

iFixit-iPhone6s-07

A javíthatóságra a készülék 7 pontot kapott a 10-ből, ami egészen jónak mondható. Az iFixit külön kiemeli, hogy mivel továbbra is a kijelző az első alkatrész, amit le kell venni, így ez jelentősen megkönnyíti annak a cseréjét, ha az esetleg megrepedne, és rögtön hozzáférünk a belső alkatrészekhez is.

A Touch ID továbbra is párosítva van a hozzá tartozó alaplappal, így a home gomb cseréje a Touch ID működésképtelenné válását eredményezi. Nyilván ha az Apple kicseréli egy az egyben a készülékünket, akkor ez a probléma fel sem merül.

A készülék kinyitásához és az akku csatlakozójának lehúzásához továbbra is az “ötszirmú” csavarhúzóval kell csavarokat eltávolítani, így ilyen csavarhúzó nélkül ne is álljon neki senki bütykölni.

iFixit-iPhone6s

További képek és információk az iFixit vonatkozó cikkében találhatóak.

Vége a BendGate-nek!

Az iPhone 6 megjelenése után pattant ki a BendGate néven elhíresült jelenség, mégpedig hogy a készülékek adott erőbehatásra elhajolhatnak. Ez előfordulhatott például egy farzsebbe tett telefonnal, mikor azzal behuppantunk az autó ülésére.

A jelek szerint a 7000-es típusú alumínium-ötvözet és a megerősített készülékház ezt sikeresen kiküszöbölte, ami az alábbi videóból is látható:

Aki tehát a BendGate-től tartott, az most fellélegezhet, az iPhone 6s már nem érintett.

Olvasd el a hozzászólásokat is

8 Comments

  1. iPhone 6 plusom mi lesz? Csere alkatrészeit?

  2. @aiminet: mármint pontosan mi a kérdésed? mert nem érhető, amit írtál.

  3. A fém van szó

  4. @aiminet: sajnos így sem értem.
    if you are not Hungarian, you may try to describe your question in English, and we will try to help.

  5. Mi van, ha gari idő után tönkremegy a home gomb? Soktízezerbe fáj a csere?

  6. @kisai: Gondolom, mint a kijelzőnél, lényegében egy új készülék áráért kapsz egy új készüléket. Meglepne, ha a tönkrement home gombot alaplappal együtt cserélnék, a kijelzőt meg nem.

  7. @kisai: pont ugyanez volt nalam is, szurkolok hogy a home bomb flex kabel ment csak tonkre aminek a cserejet meg 10 ezer alatt meguszod, de ha maga a home gomb akkor azt alaplappal egyutt kell cserelni, lehet venni home gombot mint alkatreszt de az ujjlenyomat olvaso nemfog mukodni, plusz nemfogod tudni frissiteni a szoftvert a keszuleken, ha pedig megprobalod dfu modba fog egybol dobni ahonnan utana lehetetlen lesz majd kilepni..


Add a Comment