fbpx Skip to content

Az iOS alkalmazások és játékok – kis túlzással, de – gomba módjára szaporodnak, aminek köszönhetően egyre nehezebb rátalálni az igazán eredeti alkotásra. A Prune-nal viszont a fejlesztőknek sikerült egy igazán maradandó játékot alkotniuk, ami nagy eséllyel fogja majd megkapni az Apple Design Award-ot.

prune-cover

A Prune egy játék a fanevelésről. Tudom, még sokadjára is furán hangzik, de röviden összefoglalva tényleg erről van szó, persze mindezt nagyon kreatív módon tálalva. A játék lényeg, hogy okos metszegetéssel segítsük a fa növekedését, hogy elérje a fényt és virágba borulhasson, majd elvirágozhasson, amivel teljesítjük a páylát. Elsőre nem tűnik túl nehéz dolognak a fanevelés, de a pályák során előrehaladva egyre több akadályba ütközünk és ha facsemeténk nem tudja az ágait megfürdetni a tápláló napfényben, akkor bizony hamar elszárad.

prune1 prune3

Egyszerű húzó gesztusokkal tudjuk az ágakat metszeni, aminek az az eredménye, hogy máshol gyorsabban kezd el növekedni a fa és figyelnünk kell arra, hogy ne kerüljön semmi se az ágak útjába, mert akkor azok letörnek és a növekedés megáll, a fa kiszárad és újat kell ültetni a helyére. Eleinte csak pár tereptárgyat (lebegő gömbök) kell kikerülni, de később már izzó vörös gömböket is kerülgetnünk kell az ágakkal, különben elég a fa. Sokszor pedig időjárási viszonyokkal is dacolnunk kell, hogy elérjük az éltető napfényt.

A Prune engem két dologgal varázsolt el: az egyik a teljesen eredeti ötlet, a másik pedig a nagyon egyszerű, mégis gyönyörű grafika. A pályákat nem lehet elveszteni, nincsenek életek benne, egyszerűen csak játszunk, addig amíg nem sikerül az adott pálya – persze ha nagyon elakadnánk, akkor sok rontott próbálkozás után felajánlja a játék a pálya átugrását. A Prune nem olcsó, de cserébe nincs benne In-App Purchase és egy nagyon remek, nyugtató játékot kapsz.

[appstore id=”972319818″]

SzifonJáték

Játssz velünk, és nyerd meg ezt a játékot: csak szólj hozzá itt a cikknél, hogy melyik játékkal játszol mostanában – a hozzászólók között kisorsolunk egy Prune-t! 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

72 Comments

  1. Shadowmatic

  2. Time Surfer

  3. Memento , Robinson, Cursed TD2!

  4. Memento "plussz" csak a plussz jelet nem teszi ki valamiért!

  5. Agricola (mert hogy nincs szerepe a szerencse faktornak)

  6. Mortal Kombat X Shadowmatic

  7. Duet és Soccer Stars

  8. Shadowmatic

  9. Lata Croft GO és csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti az ilyen stílusú játékokat! 😉

  10. Hitman: Sniper, Shadowmatic

  11. Shadowmatic

  12. rop, ZAGA, Subway Surf

  13. Shadowmatic, Raymanrun, Numerity

  14. shadowmatic

  15. Fallen

  16. MaxPayne, Carmageddon

  17. Alto’s adventure, xenowerk, lara croft go

  18. Alto’s Adventure

  19. Badland

  20. pou, badland es perry

  21. Botanicula

  22. Shadowmatic 🙂

  23. Gta San Andreas

  24. sim city build it

  25. Örök kedvenc: Zen Bound

  26. Two Dots

  27. Colin McRae Rally

  28. Real Racing 3

  29. Shadowmatic, Horizon Chase :), Lines, Strata

  30. Shadowmatic

  31. Forest home

  32. Infinity Blade III

  33. Shadowmatic☺️

  34. Prune és Shadowmatic

  35. Shadowmatic ??

  36. Shadowmatic

  37. Family guy

  38. Hearthstone, Vainglory, Agar.io

  39. Hitman Sniper

  40. Into the Dead.

  41. 94%

  42. new star soccer 😉

  43. Jelly junp, oO

  44. Mos speedrun

  45. CatAPult

  46. Shadowmatic

  47. Don’t starve 🙂

  48. Shadowmatic

  49. Plants Vs. Zombies 2

  50. Shadowmatic, real racing3, coc, dominations

  51. Bike mayhem, dumb way to die 🙂

  52. Shadowmatic

  53. Infinity Blade II

  54. Plants vs Zombies 2, Shadowmatic

  55. Happy Wheels

  56. Just get 10

  57. Shadowmatic

  58. Oil Hunt

  59. Clash of Clans, Shadowmatic, Impossible Caves

  60. StroopEffect

  61. Heartstone

  62. PvZ 2

  63. Shadowmatic

  64. 94%

  65. Shadowmatic,Need for Speed most wanted

  66. Shadowmatic, Monument Valley

  67. @Put2: Gratulálunk Te nyerted a Prune játékot! Kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot!

  68. Boom Beach 🙂

  69. @techno1: sajnos már kisorsoltuk a nyertest, lásd @admin kolléga hozzászólását.

  70. Order & Chaos II

  71. @Bith: sajnos már kisorsoltuk a nyertest, lásd @admin kolléga hozzászólását.


Add a Comment