fbpx Skip to content

Sajnálatos eset, de többünkkel előfordulhatott már, hogy iPhone-unkat elejtettük, valamilyen kemény tárgyhoz ütöttük, és ennek hatására a kijelző megrepedt, esetleg betört.

oem_Tempered Glass Screen Protector for iPhone 6 Plus

Bizonyára elgondolkodtatok már azon, hogyan tudnátok megvédeni készülékeiteket az ilyen jellegű sérülésektől. Ne gondolkodjatok azonban tovább, az iPhoneTok.hu csapata részletes választ ad a felmerülő kérdésre!

Az iPhone készülékek kijelzői

Először is vegyük górcső alá a védelem tárgyát képező iPhone készülékek kijelzőit. Az iPhone 6 esetében már a telefon megjelenését megelőzően felreppent a hír, hogy a megszokott Gorilla Glass érintőüvegeket leváltják a zafírkristály típusú darabok. A Gorilla Glass üvegekre is jellemző, hogy viszonylag könnyen – komolyabb fizikai behatások során – törnek, a zafírkristályra ez még inkább jellemző, ellenben a karcolások ellen magasabb fokú védelmet biztosítanak. Fontos továbbá kiemelnünk, hogy minél nagyobb a kijelző mérete, az alkatrész annál egyszerűbben törik. Az iPhone kijelzők egyébként két részből állnak össze: az érintőüvegből és az LCD-ből. Leejtés, ütődés hatására általában csak az érintőüveg rongálódik, azonban ebben az esetben is a teljes kijelző cseréje szükséges, mivel az üveg és az LCD laminálva van. Amennyiben tehát nem szeretnénk a nyári vakációra spórolt pénzünk nagy részét iPhone kijelző cserére költeni, javallott gondoskodnunk a védelméről. Hogyan? Az alábbiakban részletezzük.

Műanyag kijelzővédő fólia

A különböző, iPhone-kompatibilis kijelzővédő fóliák már évek óta jelen vannak a piacon. Többféle méretben és árban is kaphatóak. A kijelzővédő fóliák legnépszerűbb bázisrétege a polietilén-tereftalát, ismertebb nevén a PET. Ezek jó kémiai ellenállóképességük miatt váltak népszerűvé. Ellenállnak a természetes UV sugárzáson felül a gyenge savaknak, lúgoknak, olajoknak és zsíroknak egyaránt – a felsorolt kémiai anyagok ugyanis nem támadják meg a műanyagok ezen fajtáját. Fontos azonban kiemelnünk, hogy bár a kijelzővédő fóliák karcmentessé teszik készülékünk kijelzőjét, nem nyújtanak védelmet a leejtések és ütődések következtében előforduló repedések és törések ellen.

oem_Crystal Screen Protector_iPhone6

A kiegészítő nyújtotta védelem annak árától is függ. Egy-egy védőfólia átlagosan 800-3000 forint között kapható. Az olcsóbb darabok – bár a kijelzőt megvédik a karcolásoktól – önmagukon olykor viselhetnek ilyen jellegű sérüléseket, ráadásul könnyedén levegőbuborékossá válhatnak, így bizony esetenként különböző szennyeződések is bekerülhetnek a fóliaréteg alá. Ezért különösen oda kell figyelnünk arra, hogy a kisebb összegekért megvásárolható darabok közül a minőségi termékeket válasszuk ki, akkor nem érhet minket csalódás.

A készülékek hátlapjára kaphatók különböző műanyag védőfóliák, de edzett üvegfóliát nem forgalmaznak az iPhone-ok hátlapjára. Így azoknak, akik nem kedvelik a különböző iPhone tokokat, a készülék hátlapjára illeszthető műanyag fóliákat ajánljuk.

o!coat kijelzovedo folia

A magasabb árkategóriába tartozó iPhone 6 kijelzővédő fóliák általában maguk is karcolásvédettek és ezekhez különböző kiegészítőket (például alkoholos tisztítókendő, mikroszálas törlő) kapunk, de ezek áráért már egy olcsóbb edzett üvegfóliát is vásárolhatunk – arról, hogy ez mennyire költséghatékony, a későbbiekben ejtünk szót.

Edzett üveg kijelzővédő fólia

Az edzett üveg technológiával készült kijelzővédőket nyugodtszerrel nevezhetjük a műanyag fóliák utódainak. Bár költségük meghaladja a műanyag védőfóliákéit, funkcióikat tekintve is föléjük nőnek. Ezek a fóliák már nem csupán a karcolások, de a komolyabb fizikai behatások (például leejtés, ütődés, erősebb nyomások) ellen is védelmet biztosítanak. Egészen pontosan az történik, hogy miután leejtettük egyébként nagy becsben tartott és féltve őrzött iPhone készülékünket, az érintőüveg helyett a kijelzőt védő edzett üveg fólia pókhálósodik, törik darabokra – önfeláldozásból ötös, az iPhone kiegészítők Dugovics Tituszát tisztelhetjük tehát eme darabokban.

oem_Tempered Glass iPhone 6_01

A fólián található ragasztóréteg miatt az üvegszilánkok nem esnek ki a fóliából, így kevésbé sérülésveszélyes, mintha maga az érintő kijelző tört volna be. Általában véve az edzett üvegből készült iPhone kijelzővédő fóliák erőssége 9H. Azt, hogy mely fólia milyen keménységgel bír, egy tesztfolyamat során osztályozzák, majd sorolják be az alábbi képen látható kategóriákba.

Kialakításuknak köszönhetően az edzett üveg védőfóliák zsírtaszító védőréteggel rendelkeznek, így ujjlenyomataink is kevéssé látszanak meg rajtuk és az esetleges koszolódások könnyedén távolíthatók el a felületükről. A szimpla műanyag védőfóliákkal szemben az edzett üveg védőréteg nem buborékosodik, így gyakorlatilag 100%-os védelmet nyújt iPhone kijelzőnk számára a különböző szennyeződések ellenében is.

oem_Tempered Glass Screen Protector for iPhone 6 Plus

Az egyetlen negatívumként azt tudnám kiemelni, hogy a kivitelezők a védőborítás strapabírás-növelésének érdekében a készülékhasználat közbeni komfortérzet oltárán áldoztak. Az edzett üvegből készült kijelzővédő ugyanis átlagosan 0,3 mm vastag, tehát jóval vastagabb az egyszerű műanyag fóliáknál. Ez a vastagság-különbözet leginkább a home gomb kivágásánál érzékelhető, azonban megkockáztatom, még így is többen hajlandók nap, mint nap elviselni az ezzel járó kényelmetlenséget, mint egy esetleges komplett kijelző cserét.

A legtöbb edzett üvegfólia polcra kerülését megelőzően két teszten esik át, az egyik teszt során meghatározzák az fólia keménységét – melynek csoportosítását az alábbi képen láthatjátok –, illetve alávetik egy úgynevezett kalapács tesztnek, melynek során a védőfóliát különböző erősségű ütéseknek teszik ki, megbizonyosodva arról, hogy a technológia valóban ütésálló védelmet biztosít a készülék kijelzőjének. Az iPhoneTok.hu által kínált fóliák mindegyike 9H erősségű.

h9

Az edzett üveg kijelzővédők átlagosan 3000-9000 forint közötti áron megvásárolhatók. A műanyag fólia helyett vásárolhatunk akár olcsóbb, edzett üvegből készített fóliát is, azonban ahhoz valószínűleg nem járnak egyéb kiegészítők, mert azt csak a magasabb árkategóriákba tartozókhoz kapunk a gyártótól.

Fényes vagy matt?

A fólia vásárlását megelőzően fontos eldöntenünk, hogy matt vagy fényes kiadást szeretnénk iPhone-unk kijelzőjére helyezni. A matt változat inkább a műanyag fóliákra jellemző, de esetenként találkozhatunk matt hatású üveg fóliával is.

A fényes kiadás előnye, hogy ránézésre kristálytiszta hatást kelt, és mivel könnyedén tisztítható, egyenletesen sima felületről beszélünk, így magas fokú védelmet biztosít a különböző szennyeződések ellen. Hátránya azonban, hogy az erős napsütésben kevésbé látjuk a kijelzőn megjelenő adatokat az arra vetülő napfény miatt, azonban kifelé könnyebben engedi át a fényt, így csökkentett fényerősség mellett is jól látható az iPhone kijelzője.

OEM_iPhone_6_edzett_kijelzovedo_uveg (5)

A matt hatású védőfóliák előnye, hogy a rávetülő napfénytől függetlenül igen jól láthatóak a kijelzőn megjelenő adatok, valamint a fényes hatású fóliával ellentétben nem kell törölgetni a rákerülő ujjlenyomatot, az ugyanis nem látszik meg a felületen. A matt fólia a különböző koszolódásoktól és sérülésektől éppen annyira véd, mint a fényesebb darabok, otthoni környezetben azonban csak magasabb fényerősségű beállítások mellett válnak teljes mértékben láthatóvá a készülék kijelzőjén futó információk, ráadásul a matt hatásnak köszönhetően a kijelző képe pixelesebbnek tűnhet, mint amennyire valójában az.

A kijelzővédő fóliák között – úgy a műanyag, mint az üveg védőfóliák esetében – találkozhatunk olyan darabokkal is, melyek a betekintési szög csökkentéséért felelősek, ezek azonban kivétel nélkül matt hatású fóliák. Amennyiben tehát szeretnénk kizárni az esetlegesen leskelődőket mobilozás közben, mindenképpen matt kijelző védőfóliát szükséges vásárolnunk.

Összegzés

Összevetve tehát megállapíthatjuk, hogy a műanyag és az edzett üveg kijelzővédők a méretükön felül védelmi kapacitásukban is különböző mutatókkal bírnak. Az edzett üveg fólia bár vastagabb, mint műanyag riválisa, nem csupán a karcolásoktól óvja meg az iPhone-ok kijelzőjét, de az esetleges repedésektől és törésektől is. Ezenkívül az üvegborítás kialakításának köszönhetően nem buborékosodik fel és könnyedén tisztítható is.

Természetesen felmerülhet a kérdés, hogy megéri-e a több ezer forintért vásárolt üveg fólia, ha leejtés következtében ugyanúgy eltörik, mint ahogyan a készülék érintőlapja törne el. Hadd válaszoljunk: igen. Ugyanis, ha átfogalmazzuk a kérdést, az a következőképpen hangzik: megéri-e egy 3000-9000 forint értékű üveglapot cserélgetni a készülékünkön minden leejtés alkalmával vagy maradunk a több tízezer forint költséget számláló, teljeskörű kijelzőcserénél? Az ár tekintetében egyébként megéri a drágább termékeket megvásárolni, ugyanis ezekhez egyéb kiegészítőket is kapunk a gyártótól.

A fényes és a matt fóliák között vacillálóknak pedig azt kell szem előtt tartaniuk, hogy mennyire fontos nekik a betekintési szög csökkentése – ebben az esetben kizárólag matt fóliát tudnak vásárolni –, továbbá azt is, hogy iPhone-ukat utcai vagy otthoni használat során veszik inkább igénybe, illetve mennyire tartják fontosnak készülékük kijelzőjének képélességét.

Olvasd el a hozzászólásokat is

14 Comments

  1. En is uvegfoliat hasznalok. I5-on es multkor leesett elejevel lefele csak az uvegfolia repedt meg. Most jon az uj es rakom ra. Olcsobban megusztam mintha a sima vekony folia lett volna rajta mert akkor a kijlezo csere lett volna…
    En uvegfoliara szavazok. Es van olcsobban is mint amit itt irtok joval!!

  2. Azt megtudtuk, hogy az edzett üveg átlagosan 0,3 mm vastag, de a sima PET fóliáról nincs ilyen adat, ezért nehéz összehasonlítani ilyen szempontból.
    Ebay-ről rendelve pedig a feltüntetett áraknál jóval olcsóbban is lehet kapni fóliát/üveget, csak figyelembe kell venni, hogy míg itthon akár 1-2 napon belül is megjön a cucc, addig külföldről több hét szokott lenni.

  3. Én ugyan csak egy becsúsztatós kívül bőr belül valami puha plüss tokot használok, de 2 kolegám is használ “PhantomGlass” típusú kijelzővédőt. Ha jól tudom akkor az egy + gorilla glass alapú réteg a kijelzőre. Számtalan alkalommal vágták már földhöz a készüléket, de eddig megúszták még a védő üveg törését is. Ráadásul mivel a “PhantomGlass” nem sima üveg, ezért a karcoktól is igencsak jól véd. Tok meg minden nélkül hordják zsebben a telót. Ha valaha lecserélem a 4s-em valami újabbra tuti én is benevezek egy ilyenre a látottak alapján 🙂

  4. En 10-20db olat rendelek es semmi vam!Kb 2-3het mire megjon alltalaban. Ha nem akkor refund es visszakapom a penzem.

  5. @meszi83: mint írtam, cégként más a szabályozás, mint magánszemélyként.

  6. Amiről nem esett szó: a műanyag fóliák jobban tapadnak, emiatt ha sokat dörgöli az ember a kijelzőt (mondjuk az egyik Infinity Blade miatt), megég az ujja. Azonban az üveg kijelzővédők – hasonlóan a gyári érintőüveghez – sokkal kisebb tapadással bírnak, így egészen más élmény azokat tapizni. Eleve hűvösebb az érintésük, és simább a felületük.

  7. Nekem először fényes fólia volt rajta, azt nem szerettem, mert állandóan ujjlenyomatos volt. Aztán jött a matt fólia. Nekem ez nagyon bejött. Nem látok rajta karcot se, bár nagyon vigyázok rá, és egy éve van rajta, elöl hátul. Semmi légbubival. Szemezgettem az üvegfóliával is de lehet zavarna a vastagsága, meg az ujjlenyomatok rajta. I5s

  8. Szerintem a zagg ebben a legjobb nyilván lehet ezzel vitatkozni de a szolgáltatás ami még mögötte van az number 1

  9. @Kofezo: Nekem pont a fordítottja. 😀
    A fényes fóliát szeretem, mert tisztább a képe: gondolok itt arra, hogy matt esetén kicsit zajos, “színjátszós” a kijelző, míg a clear (glossy) esetén nincs ez az effekt. Nyilván megvan mindkettőnek az előnye hátránya, de nekem a fényes a bejövős. Már hetekkel ezelőtt megjött a fényes üveg, csak még nem volt érkezésem felrakni. Egyébként a sima fólia is már régóta rajta van, és semmi buborékosodás – bár ehhez tudni kell felrakni. 🙂

  10. Bizony, sok múlik a felrakáson: egy zárt fürdőszoba zuhanyzás után megteremti a pormentes ideális környezetet hozzá.


Add a Comment