fbpx Skip to content

Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, a Spotify múlt héten tartott sajtótájékoztatóján megtudhattuk, hogy milyen új funkciókkal fog bővülni a közeljövőben a legnépszerűbb zenei streaming szolgáltatás.

cover

Az újdonságok közül véleményem szerint egyértelműen a Spotify Running volt a legkiemelkedőbb, amely a többi új szolgáltatással ellentétben bármelyik pillanatban elérhetővé válhat a magyar felhasználók számára is, hiszen már fokozatosan elkezdődött az új funkció bevezetése világszerte.

Mondanom sem kell, hogy rendszeres futóként olyan megszállottsággal vártam a Spotify új funkcióját, hogy képes voltam naponta akár 30–40 alkalommal elindítani az appot, hogy megnézzem, vajon elérhető-e már számomra is. Ma hajnalban fél egykor így is lett.

Alig vártam már, hogy este legyen és elvihessem egy 10 kilométeres körre az alkalmazást. Úgy vélem, 10 kilométer, azaz 1 óra tökéletesen elég volt, hogy minden apró szegletét feltérképezzem az új szolgáltatásnak.

Mi is az a Spotify Running?

A Spotify Running lényege, hogy futásunk közben a tempónknak megfelelően válogatja ki a szolgáltatás az ízlésünknek legmegfelelőbb zeneszámokat.

IMG_2270 IMG_2271

Ahhoz, hogy a Spotify Running számunkra is elérhetővé váljon, nem kell semmit sem csinálnunk, még frissítés sem szükséges hozzá, egész egyszerűen az egyik indítás során már az új, Running opcióval bővített menü fog bennünket fogadni.

IMG_2275 IMG_2274

A Running menüponton belül gyakorlatilag két különböző kategóriájú zenelista közül válogathatunk. Az egyik a Spotify megbízásából készített, kifejezetten futáshoz komponált zeneszámokból álló listák, a másik pedig “átlagos” zeneszámokból álló listák.

Átlagos zeneszámokból álló listák

Az átlagos zeneszámokból álló listák közül én a “Recommended For You”-ra voltam kíváncsi, ami a Spotify zenehallgatási szokásaim és az aktuális futótempóm alapján válogatja a zenéket.

IMG_2279 IMG_2276

Mikor elindítjuk a zenelistát, az alkalmazás először felméri, hogy milyen tempóban is futunk, majd elkezdi a megfelelő zeneszámot játszani. Ez a folyamat nagyjából olyan 10–15 másodpercet vesz igénybe, ami nem tűnik túl soknak, de sajnos az. Bár ezen résznél nem is inkább ez a fő probléma, hanem az, hogy amint egyszer meghatározta a tempónkat, onnantól nem hajlandó változtatni rajta automatikusan. Magyarul, ha elkezdünk gyorsabban vagy lassabban futni, akkor manuálisan kell hozzáigazítanunk a zenét. Aki pedig futott már karpánttal, az tudja, hogy mennyire kényelmetlen futás közben a telefonunkat piszkálni a karunkon.

A további probléma, amit észrevettem, az volt, hogy a sebesség meghatározására a Spotify nem a GPS adatait veszi figyelembe, hanem a készülék gyorsulásmérő szenzorát, ami viszont rendkívül becsapó lehet, mivel a karunkon van a készülék és egyáltalán nem biztos, hogy a sebességünket megfelelően tükrözi a karunk mozgása futás közben. (Én például meglehetősen keveset “kalimpálok” futás közben, de gyakran látom ennek ellenkezőjét is, mikor valaki annyi karmunkával fut, hogy kilométereket is úszhatott volna, csak épp szárazföldön nem haladt semerre.) Ennek persze előnye is van, mert így beltérben is működik a funkció.

IMG_2279 IMG_2281

Szokták mondani, hogy jóból is megárt a sok. Ha van olyan fogalom, hogy zenei hányinger, akkor a Spotify most kitűnő példát hozott rá. Mivel az egyes zeneszámok nem az elejétől végig szólnak, hanem csak egy bizonyos 2–3 perces vágásban (amikor épp olyan a tempójuk, ami igazodik hozzánk), a zeneszámok között pedig egy bizonyos, jellegzetes, egészen minőségi átmenet van, a végeredmény egy nagy zenei massza, amitől fél óra alatt simán hányingert lehet kapni.

Ugyanakkor úgy vélem, hogy kezdő futók szeretni fogják ezt a funkciót, de ha már évek óta futunk és megszámlálhatatlan órát töltöttünk a számunkra tökéletes, futós zenelista elkészítésére, le ne cseréljük azt!

Körülbelül ezt is vártam elindulás előtt, bár kicsit azért csalódott voltam, direkt úgy időzítettem az edzésemet, hogy a visszafele útra kipróbálhassam a Spotify különleges, futásra készített zenelistáit.

Különleges, Spotify zenelisták

Szinte a bemutató óta a Tiesto által kifejezetten futásra készített zenelistára edzek, amit nagyon megszerettem, mert tényleg érződik rajta, hogy mozgásra lett komponálva. Ezt a zenelistát nem fogja megjeleníteni a Spotify keresője, de sikerült megszereznem az eredeti lista linkjét és készíteni belőle egy sajátot, amit így már ti is tudtok használni. Ezen a linken tudjátok meghallgatni az egyedi albumot.

IMG_2277 IMG_2278

Ezek a különleges zenelisták teljesen máshogyan viszonyulnak a tempónkhoz, hiszen mivel kifejezetten futásra lettek komponálva, ezért egy bizonyos kereten belül szabadon gyorsíthatóak és lassíthatóak a számok anélkül, hogy zavaróak lennének. Ezt egy hagyományos számmal talán lehetetlen is lenne megcsinálni.

Éppen ezért itt már el is tűnik a “zenei hányinger”-szindróma, hiszen nem kell egyfolytában új számokat hallgatnunk mindenféle fura vágásokban, hanem egy rendkívül motiváló egységes zenelistát kapunk, amire olyan jót sikerült futnom, mint amilyet már nagyon-nagyon hosszú idő óta nem.

Amint nektek is elérhetővé válik a funkció, mindenképpen próbáljátok ki a “Blissed Out” zenelistát, egészen fantasztikus élmény. A “zenei hányinger” fogalommal ellentétben a Spotify itt megalkotta a zenei doppingolás fogalmát. Rendkívül nehéz szavakba önteni az élményt, de valami egészen félelmetesen jó.

spotify-running

Végül, de nem utolsó sorban még egy hatalmas negatívumot kell, hogy említsek. A Spotify Running funkció használatához állandó internetkapcsolatra van szükségünk. Ez azért nagy baj, mert egyrészt, mikor futunk, akkor célszerű lenne azt a természetben tenni, ahol nem biztos, hogy betonbiztos LTE-kapcsolattal fogunk végig futni, ha pedig a streaming minőségét rontjuk, akkor meg teljesen feleslegesen van hihetetlenül szuper fülhallgatónk és prémium fiókunk, ha éppen az általuk nyújtott előnyöket nem tudjuk élvezni.

Aki pedig úgy gondolná, hogy “offline módon mégis honnan tudná a Spotify a számunkra ideális zenét megtalálni”, annak elárulom, hogy egyetlen zenelista igényel internet kapcsolatot, az a “Recommended For You”, aminek a kiválasztása után már össze is rakott az alkalmazás a háttérben egy hatalmas zenelistát, futás közben pedig ebből válogat, tehát nem válogat 30 ezer zeneszám között az alkalmazás minden egyes számváltás előtt. Az azért egy kicsit túlzás lenne. 😉 Ezen kívül pedig az összes többi zenelista előre összeválogatott listákból áll, amelyeket ugyanúgy tudnánk offline menteni, mint bármelyik eddigi zenelistát – ha a Spotify ezt engedné.

Összességében tehát remek funkció lesz ez, úgy körülbelül egy éven belül. A kezdő futók imádni fogják, a haladók pedig, akik eddig is mindig saját maguk által válogatott zenékkel futottak, szerintem maradjanak hosszú távon a saját zenelistáiknál. Abból a szempontból, hogy automatikusan nem frissül a tempó érzékelés, az intervallum futók el is felejthetik a funkciót. Amik viszont fantasztikusan jók és minden negatívumért kárpótolnak, azok a Spotify különleges, futáshoz készített zenelistái. Amint sikerült azokat is megszereznem, mindenképpen frissítem majd a cikket a szükséges linkekkel.

Olvasd el a hozzászólásokat is

9 Comments

  1. Köszi a cikket!

  2. Köszi a cikket. Rendszeres futóként és premium spotify felhasználóként már várom, hogy nekem is elérhető legyen a funkció, bár a cikked kicsit lelombozott.. 🙂
    Remélem javítják majd

  3. Jó kis cikk! Köszi!

  4. Teljesen jó a cikk! Ismét megerősített abban hogy a spotifyt nem nekem találták ki. Nálam egyenlőre a iPod shufflet futáshoz semmi nem übereli :-). Kicsi, nem kell internet kapcsolat, ingyenes a szolgáltatás :-), 2giga zene.
    Pozitív viszont a tempóra való zenekiválasztás+keverés elég új és mindenféleképp érdekes lehet!

  5. Ha jól értelmezem, teljesen random módon válik elérhetővé az egyes felhasználóknak az új funkció? Egyszer csak nekem is ott lesz, de havernak még lehet, hogy nem?

  6. @Wolfcore: Pontosan. Idő kérdése és mindenkinél meg fog jelenni, de nem egyszerre.

  7. Probléma csak az, hogy iphone-al futni sz*r.
    Másik baj az, hogy egyre átláthatatlanabb a spotify menüje.
    Autó vezetés közben ez elég problémás. Mondom ezt premium előfizetőként..

  8. Ez a funkcio csak elofizetessel lesz elerheto?
    A megosztott egyedi album(Tiesto) is csak elofizetokent erheto el?

  9. @CodeRed: Nem. Teljesen ingyenesen elérhető (lesz) mind a funkció mind pedig a megosztott egyedi album.


Add a Comment