fbpx Skip to content

Már régóta kerestem telefonomnak egy normális dokkolót, de valahogy nem találtam olyat, amire elsőre azt mondtam volna: ezt azonnal akarom. Véletlenül futottam bele az Une Bobine nevű dokkolóba, mely egyben töltő is. Rögtön lecsaptam rá. De miért is tetszett meg?

egyeduli

Napközben elég gyakran kapok értesítést a telefonomra, de munkám során nem mindig tudom kezembe venni és megnézni, mi is jött. Az Une Bobine dokkolós töltő nagy előnye, hogy új hajlítom, ahogy akarom. Külső része nikkellel bevont acélból készült, ezért könnyen hajlítható, de az anyag tulajdonsága miatt meg is marad abban az állásban, amibe alakítom. Most úgy állítottam be, hogy közvetlenül ott van a monitorom mellett és értesítés esetén csak egy pillantást kell a telefonomra vetni.

gepes

Az egész történet 2012-ben indult. Jon Fawcettnek a [Fuse]Chickentől volt egy ötlete, amit meg akart valósítani. Indított rá egy Kickstarter-projektet, mindössze 9800 dollárt akart összegyűjteni. Az ötlet sokaknak megtetszett, mivel összesen 212 ezer dollár (!) jött össze. A termék az „Une Bobine” nevet kapta, mely franciából fordítva „Egy tekercs”-et jelent. A töltő tényleg tekeredik, mivel úgy hajlítható, ahogy akarjuk, rendkívüli hajlékonyságról téve tanúbizonyságot. A töltő eredetileg csak 30 tűs csatlakozóval készült, de az iPhone 5 megjelenése után gyártani kezdtek egy Lightning csatlakozós változatot is, így most minden iPhone-hoz lehet ilyen töltőt rendelni. Mivel egyúttal megszerezték az Apple-től az MFi (Made for iPhone) minősítést is, így ez hivatalos töltőnek minősül, nem egy pár dolláros kínai gagyi, ráadásul minőségi anyagból készült, ami tartós használatot tesz lehetővé.

A kiegészítő sok előnnyel rendelkezik:

  • egyben töltő és dokkoló is;
  • úgy hajlítom, ahogy akarom, rendkívül flexibilis;
  • a hagyományos műanyag töltő hamar megtörik – na itt ez a veszély nem fenyeget;
  • használható akkor is, amikor a telefon tokban van (én is így használom);
  • a telefont fekvő helyzetben is képes megtartani;
  • segítségével minden probléma nélkül lehet szinkronizálni iTunes-szal a készüléket;
  • simán lehet vele FaceTime hívásokat lebonyolítani, nem kell tartani a telefont;
  • tripodként szolgál fényképezéshez;
  • könnyebb vele selfie-ket készíteni;
  • háziasszonyoknak főzés közben segít a recept megtekintésében;
  • létezik autós változata is, így navigálásban is segítséget nyújt.

Photo Aug 28

Készítettek egy titánból készült verziót is, mely még erősebb, mint a korábbi, nikkelezett változat, ráadásul ez már 1 méteres hosszban és egy rövid, 25 centis kulcstartós kivitelben is kapható. A kiegészítő gyártása és szállítása heteken belül indul.

Nekem nagyon tetszik a termék és azok is így vannak vele, akiknek eddig mutattam. Az egész kütyü eredetileg 35 dollárba kerül, de kedvezményt tudtunk nektek kialkudni a gyártónál. Ha vásárlás során a BOBINE4ME kuponkódot használjátok, akkor 20% kedvezménnyel megkapjátok a kiegészítőt!

Lightning csatlakozós verzió (iPhone 5 és felette)
1 méteres titán változat
Kulcstartós titán változat
30 tűs csatlakozós verzió (iPhone 4 és 4S). Csak 10 dollár!
Autós verzió

Jó tekergetést! 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

8 Comments

  1. Ez egy szuper cucc!!!

  2. Wow i need:D

  3. Normális iphone dokkoló: Twelve south HiRise! Cikkíró is csekkolhatja 🙂 Nagyon menő és minőségi cucc, tanusíthatom.

  4. @Daniel004: én pont azt küldtem vissza…
    egyáltalán nem stimmelt egyik dimenzió sem, amikor összeraktam… :O

  5. Azt jól látom, hogy a titánból készült verzió nem marad úgy, ahogy hajlítom?
    Köszi

  6. Postaköltség van Magyarországra?

  7. @Myerla:
    Igen, mert nem titánból van, hanem fonott acélszál borítja. Egy strapazsinór

  8. Mi a különbség a normál és az autós verzió között?


Add a Comment