fbpx Skip to content

Immáron 3,5 éve annak, hogy az Apple ikonikus vezetőjének halálát követően Tim Cook vette át a cég irányítását. Steve Jobs munkássága a mai napig érezteti hatását, és nem valószínű, hogy lesz még egy hozzá fogható karizmatikus vezetője az Apple-nek. Sokan ezért is tartottak tőle, hogy Jobs halálát követően lezárult az Apple-nél egy korszak, véget ér a cég töretlen népszerűsége. Arról nem is beszélve, hogy Cook szakmai felkészültségét is sokan megkérdőjelezték.

Tim-Cook-phoot-by-Joe-Pugliese

Az már az elején nyilvánvalóvá vált, hogy Tim más stílusú vezető, ő maga is többször hangoztatta, hogy nem akar Jobs-ra hasonlítani és nem szeretné, ha utódjaként emlegetnék, de továbbra is elvárja a legmagasabb szintű munkát kollégáitól, és ő maga is tudása legjobbjával fogja szolgálni a cég érdekét.

Az elmúlt évek törekvései végül őt igazolták, az Apple gépezete ma is dübörög, így nem véletlen rá esett a választás a legsikeresebb vezető kikiáltásakor a Fortune magazinnál. Ezen alkalomból pedig egy terjedelmes riport készült az Apple jelenlegi CEO-jával, aki számos témát érintve fejtette ki véleményét önmagáról, a cégről, a kollégákkal való kapcsolatáról.

Apple Introduces New Versions Of The iMac Computer And  iLife Applications

Abban biztosak lehetünk, hogy nem könnyű egy ekkora vállalatot vezetni. Rengeteg üzleti út, konferenciák, üzleti megbeszélések és döntések sokaságát kell meghozni nap mint nap úgy, hogy mindeközben maradjon idő motiválni az embernek önmagát és alkalmazottait is. Ám Tim Cook számára mégsem ilyen eredetű volt az első probléma, amivel szembesülnie kellett. Az első kérdés, ami igazán foglalkoztatta, hogyan hagyja figyelmen kívül az őt érő kritikákat, amit végül a hozzá illő higgadtsággal tanult meg kezelni:

Nincs szükségem mások kritikájára. Helyette tudnom kell, hogy amit teszek, az jó. Ha én vagyok a döntéseim bírája és felelőse, nem pedig mások, akik alig ismernek, máris tettem valamit azért, hogy jobban élhessek.

Cook filozofikus hozzállása az élethez korántsem véletlen, sokkal közvetelenebb, empatikusabb mentalitással rendelkezik, ellentétben Jobs nyersségével, amit Eddy Cue, az Apple internetes alkalmazásokért és szolgáltatásokért felelős alelnöke is megerősített: “Tim sosem próbált Steve-ként viselkedni”. Cue azt is elmondta, hogy Cook sosem szólt bele a munkájukba, hagyta, hogy tegyék a dolgukat, és csak akkor avatkozott be, amikor már az ő döntése, vagy iránymutatása volt szükséges a teendők előrehaladtához.

coo04_b

Tim persze az a típusú vezető, aki elismeri azt a különbséget, hogy CEO-ként “másabb” magasról szemlélni az alatta zajló eseményeket, mint mérnökként a legaprólékosabban szétcincálni egy problémát. Szerinte CEO-ként a feladata az, hogy az aktuális állapotot és teendőket rövid idő alatt, kevesebb információ, kevesebb tudás és tény mellett legyen képes oly mértékben megismerni és átlátni, hogy meghozhassa a megfelelő döntést. A megfelelő döntéshez viszont elengedhetetlennek tartja azokat az információs csatornákat, amelyek közte és beosztottjai között vannak, hiszen vezetőként sok esetben kénytelen saját alkalmazottjai szakértelmében megbízni.

A szakértelem kapcsán fontosnak tartja azt is, hogy beosztottjaiból kihozza a maximumot, ha pedig ez nem sikerül, más irányba kell terelni a karrierjüket:

Fontosnak tartom, hogy motiváljuk azokat az embereket, akik kiemelkedő munkát végeznek. De azokról sem szabad megfeledkezni, akiknek még csiszolni kell a tudásán, vagy a legrosszabb esetben máshol kell bizonyítaniuk.

apple_updated_charts_web

Az interjú során a befektetéseiket érő kritikákról is szó esett, amelyekről Cook azt mondta, hogy csak olyan partnerekkel hajlandóak együtt dolgozni, akik hosszú távban gondolkoznak.

Ha te egy rövidtávú befektetést keresel, megvan a lehetőséged, hogy vegyél néhány részvényt és kereskedj vele ahogy neked az jólesik. Ez a saját döntésed. De azt szeretném leszögezni, hogy ez nem ezen filizófiára építjük a cégünket.

Ha figyelemmel követtük az elmúlt hónapok keynote-jait, egy érdekes jelenségre is felfigyelhettünk. Tim Cook vezetése óta sokkal nagyobb szerepet kapott a vezetőség többi tagja is a prezentációk során. Míg Steve maga szerette levezényelni az egész keynote-ot, addig Cook nem félt bevetni a különböző fejlesztési részlegek vezetőit, hogy saját szemszögükből is bemutassák az új terméket, vagy szolgáltatást. Mindez pedig egy nagyobb stratégia része, amiről szintén említést tett:

A célom az, hogy azok a kollégáim is, akik rengeteg energiát fektetnek bele a termékeink előállításába, legalább olyan mértékben részesüljenek a sikerből, mint a vezetőség eddig csak nagyon szűk rétege. Ez pedig egyszer még jól fog jönni számunkra, és még tovább építi az Apple imázsát.

cook_headshots

Végül pedig szóba került Cook nem olyan rég bejelentett vallomása is, melyben nyíltan elismerte homoszexualitását:

Hogy őszinte legyek, ha nem jutok el arra a következtetésre, hogy a vallomásommal másoknak segíthetek, sohasem lépem ezt meg. Számomra nincs öröm abban, hogy kiteregetem az életemet mások előtt, de ez egy olyan lépés volt, amit éreztem, hogy meg kell lépnem.

Ez a vallomás egy igen kockázatos tett volt egy olyan embertől, mint ő. A világ egyik legsikeresebb vállalatának vezetése mellett egy ennyire személyes és közvéleményt megosztó vallomás nem csak a saját, de kis túlzással az Apple jövőjét is megingathatta volna. A negatív összhatás végül elmaradt, az emberek többségének, és a piaci résztvevők számára is szimpatikus volt ez az őszinteség, és ezzel is a saját pozitív megítéléséhez járult hozzá.

Mindent összegezve Tim Cook egy remek vezető. Bebizonyította, hogy az Apple sosem egy emberről szólt, és Steve Jobs után is sikerre tudja vezetni az Apple-t. A tőzsdei részvények most is az egekben, a profit pedig sohasem látott nagyságokat ölt. Mindemellett Cook élharcosa a munkahelyi egyenjogúságnak, rengeteg zöld beruházásba fogott bele, és sorra jelennek meg a jobbnál jobb eszközök, mint a nagyobb kijelzős iPhone, az új MacBook, vagy a hamarosan a boltok polcaira kerülő Apple Watch.

cook

Tim Cook kitartásával, szakértelmével, profizmusával, emberi hozzáállásával rászolgált arra, hogy megérdemelje a világ legjobb vezetőjének járó címet, és egyúttal hivatalosan is kezdetét vegye egy új korszak az Apple életében, amelyet “Tim Cook-éra”-ként fogunk emlegetni még nagyon sokáig.

Olvasd el a hozzászólásokat is

12 Comments

  1. Üzletembernek valóban kiváló, de a bevételek rekordjai nagy mértékben a kínai vevőknek köszönhető, hiszen nem kevesen vannak! Ha csak 0,5% vásárol közülük, az a vásárlások 60%-át is kiteheti!

    Ettől függetlenül Ő a pénzre helyezte az elsődleges hangsúlyt és nem a minőségre, vagyis “kínaisodik” a cég. Azt se felejtsük el, hogy egy olyan alapot kapott, amit nagyon nehéz lett volna elrontani, tehát nem igazán nevezheti saját érdemnek!

  2. Egy olyan kérdésem lenne hogy hogyan tudnék vissza jelentkezmi magyar appstore-be mert vettem ausztriába egy 15€-s ajándékkártyát amit nem tudok elkölteni mert maradt 0,05 centem és nem tudok vissza jelentkezni mert a pénzt csak osztrák app store ba lehet elkölteni ezért ne m lehet vissza jelentkezzni mit tudok tenni? A segítségeket előre is köszönöm

  3. Nem 0.05 cent hanem €

  4. “…és sorra jelennek meg a jobbnál jobb eszközök, mint a nagyobb kijelzős iPhone.”

    Ok. 😀

    Ez pont egy hülye példa,mert a nagyobb kijelzőt pont hogy a piac kívánta, muszáj volt nekik meglépni, és letenni a 3.5″ os baromságaikat. 🙂

  5. @Boky09: nem tudsz addig átmenni másik Store-ba, ameddig van egyenleg.

    “You must spend your balance before you can change stores.
    If your store credit is less than the cost of a single item on the iTunes Store, App Store, iBooks Store, or Mac App Store, you can add a credit card to your account. When you buy an item, you will use the remaining store credit and charge the remainder of the purchase to your credit card.
    If you don’t have a credit card, contact iTunes Store support.”

    https://support.apple.com/hu-hu/HT204447

  6. Köszönöm

  7. @AppleFan: Már a mondat leírásakor tudtam, hogy van benne némi kivetnivaló. 🙂 Ha jobban belegondolunk, azért merész húzás volt ez is, hiszen Jobs foggal körömmel ragaszkodott a 3.6″-es mérethez. Maga az alap nem volt forradalmian új, de maga a méret, és a hozzá párosított funkciók, vagy az Apple Pay igen. Talán így korrektebb, a megfogalmazás.

  8. Szerintem nem jó irányba tart az Apple. Minden kiskaput lezártak lásd jalbreak az árakat az egekbe emelték és a minőséget lerontották. Ha így folytatják könnyen a Commodore sorsára juthatnak. Tim Cook egy üzletember nem pedig egy technikai zseni. Ráadásul nincs mellette egy Wozniak sem. Meglátjuk mi lesz ennek az iránynak a vége. Mindenesetre az iPhone-on a reklámok miatt nagyon haragszom rá.

  9. @Jadeye: Amik a free app-okkal érkeznek mint egy androidos telefonon. Hat azokra.

  10. @stewings: az appokon belül megjelenő reklámokhoz semmi köze Tim Cooknak vagy az Apple-nek, az az adott fejlesztő sara, nála tudsz reklamálni. (annak idején Steve Jobs idejében az Apple bemutatta az iAd-et.)

    senki nem kényszerít rá, hogy olyan appokat tölts le, amelyekbe a fejlesztőjük reklámot tett.


Add a Comment