fbpx Skip to content

Másfél héttel az iOS 8.3 beta 3 és a 8.3 nyilvános béta verzió megjelenése után az Apple a szokásos időben elérhetővé tette az iOS 8.3 negyedik bétáját a fejlesztők és a tesztelők számára. Az iOS 8.3 beta 4 természetesen OTA frissítésként is elérhető a már 8.3 béta verzióját futtató készülékek esetén.

IMG_0674

Mivel az eddigi években megszokottaktól eltérő módon már nyilvános formában is elérhető az iOS előzetes verziója, így a korábban szükséges UDID-regisztráció sem kell már azoknak, akik a nyilvános béta programban résztvesznek.

A 8.3 hivatalos megjelenési ideje továbbra sem ismert.

Az iOS 8.3 beta 4 build száma 12F61, a 8.3 beta 3-é pedig 12F5047f.

Újdonságok

Az iOS 8.3 beta 4 esetén az alábbi újdonságokat találtuk a 8.3 beta 3-hoz képest.

A vezetéknélküli CarPlay beállítások menüt kivették ebből a buildből, de ez vélhetően visszakerül majd a hivatalos verzióba.

Az üzeneteknél a 8.3 beta 3-ban bemutatkozott a Beszélgetéslista szűrése opció, melynek segítségével elkülöníthetőek azok az üzenetek, amelyek feladói nincsenek a névjegyzékünkben. Ez immár nem “Szűrt” néven, hanem “Ismeretlen feladók” szöveggel szerepel – balról a 8.3 beta 3, jobbról a 8.3 beta 4:

iOS8.3beta3_02 iOS8.3beta4

iOS 8.3 beta 4 letöltési linkek

Az iOS 8.3 beta 4 letölthető a fejlesztői központból, fizetős regisztráció után az alábbi linkekről (a nyilvános bétatesztben résztvevők számára pedig OTA-frissítéssel telepíthető):

iPad:

iPhone:

iPod touch:

Kérdésem van!

Mivel idén is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért frissítettük az iOS 8 beta verziójához a gyakran ismételt kérdések cikket az adott témában. Ha kérdésed van az iOS 8 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 8 beta: a leggyakrabban feltett kérdések, ez jóformán minden, az iOS 8.3 beta 4 kapcsán elképzelhető kérdést is lefed!

Az összes, az iOS 8-ról szóló eddigi cikkünket pedig itt érheted el.

Figyelem! Ez a cikk folyamatosan frissül – nézz vissza később is!

spinning-wheel

Olvasd el a hozzászólásokat is

122 Comments

  1. Ezzel egyidejűleg megérkezett a Public beta 2 is

  2. nekem még az előtő beta-ra sem skerült frissítenem…

  3. 8.2-ben levo helyesirasi hibat hol lehet jelenteni az applenak?

  4. Csak mert nalam, ha be van allitva az ebreszto, akkor a notification centerben a "holnap" reszben azt irja ki hogy "a jelzest ekkorra van beallitva:" ("jelzes" helyett)

  5. Masnal is ezt irja ki?

  6. @cimbi: Igen, észre se vettem

  7. Ugy latszik ok sem… 🙂 Irtam nekik, remelem javitjak 8.3-ban mar. 🙂

  8. Azert jelezzetek ti is. Ha tobben jelezzuk, hatha komolyabban veszik. 🙂

  9. Van-e valaki aki kipróbálta az új bétát és volt hívásfogadás késés hibája, van-e valami előrelépés?
    (Hallottam olyat de kipróbálni még nem volt lehetőségem, hogy Machintosról frissítve nem jön elő a hívásfogadás késés hiba, csak Windowsos iTunes-t használva. Bár ennek ellentmond az, hogy nekem a gyárilag rajt lévő 8.1-el is megvolt a hiba… )

  10. Dtam: Windowsról telepítették gyárilag 😀

  11. Nem tudom, lehet hogy csak nekem tunt fel, de valami pofatlanul gyorsan bootol a 8.3 beta 2 publikus valtozata 😀

  12. Valaki nem tudja hogy iPhone 6 plusznál ios8.2 alatt a hívás előzményeknel miért van mínusz 1 (-1) és semmien előzményt nem ment el , nem tarol ! Köszi

  13. @cimbi: Igen, Ők olyanok, ha jelzést kapnak foglalkoznak vele!:) Szerintem barátkozz meg azzal a plusz t betűvel!:)

  14. @dtam: Pont ezt akartam írni Neked, hogy nem hiszem, hogy a hívás bug a Windows-tól függne, mert, amit anno megvettem, 8.0.2 volt rajta és mindenféle backup nélkül, az első bekapcsoláskor kipróbálva produkálta ezt a hibát!

    Ha most nem iOS7 lenne az enyémen, akkor kipróbáltam volna azt, amit eddig senki nem írt a hívás bug-gal kapcsolatban, hogy mindenki a legfrissebb iTunes-ról telepíti? Nem tudom lehet-e, hogy az iTunes nem frissített verzióval van ez a gond! Bár akkor megint itt van, hogy a gyári első szoftvere miért rossz?

  15. Jah frissített itunsal volt és igazad van mert kb 3 napja jelentkezett ez és kb 2 hete lett nekem telípitve az új ituns

  16. @Feri: Azért már léptel előre és nyilvánossá tették a beta verziókat, így több a lehetőség a hibák felderítésére ezután! Ahogy látom még még mindig nem látod be, hogy ez a hívás bug nem is olyan egyszerűen behatárolható hiba és az eladott IOS8-at futtató készülékek db-számához képest, igen elenyésző az aminél jelentkezett. Ha nem így lenne akkor az Apple már régen tett volna vmit ellene, még ha Te ezt nem is hiszed. A dbszámról ugye csak annyit, hogy 3 hónap alatt eladtak kb 76 millió db i6-i6plus vasat tavaly, ehhez add hozzá az előző évek modelljeit, nem lesz kicsi a szám. Előbb vagy utóbb erre is sor kerül, persze akit érint azt joggal idegesíti, de be kellene látni azolat a tényeket amiket fentebb is felsoroltam és azok után mérlegelni mielőtt ítéletet mondunk róluk sztem!

  17. Ja ami lemaradt, hogy eddig kb 50 iphone tulajból akiket megkérdeztem, 2-nél jelentkezett ez a bug, azok is 4S-t használnak.

  18. gunar: akkor en vagyok az ellenpelda. Most fogok frissíteni erre a verzióra de az összes verziónál jelentkezett eddig a hiba, igaz nem túl zavaró.

  19. @kchris: Mire is vagy ellenpélda pontosan? HA eddig jelen volt akkor sztem ezzel is jelen lesz a bug.

  20. @gunar:

    A hibák felfedezése kevés! Javítani kell! Én régen is azt írtam, hogy a hívás bug nehezen behatárolható, vagyis nem értenek a javításához. Ebben egyetértünk, de lerágott csont, már kár ezen lovagolni, szerintem!:)

    Nem kis darabszám, az iOS 8-at futtató készülékeknek legalább a 60-70%-a rendelkezik ezzel a hibával. Az ismerősi és ügyfélkörömben még 1db-ot nem láttam, amin ne lenne jelen. Ebből rengetegen azt sem tudták, hogy ez hiba, vagyis jelen van, de sokan észre sem veszik.

    Akiket megkérdeztél, szerintem nem ismerik fel! Ugyanez volt anno, amikor az Andrássy úti hozzá nem értő szervizbe mentem be vele, ott is mondta nincsen ilyen gond. Az övén sem. Megcsörgettem és lám, ott volt a hiba.

    Na mindegy is, mint már írtam, a legutolsó Apple-el való beszélgetésemkor is elmondta a srác, hogy (szerinte) nem foglalkoznak vele. Én ezért nem frissítek soha többet és nem a szajkózás végett írom, de a hívás bug nem lesz javítva, sajnos! Lehet találgatni meg minden mást, de nekik ez nem fontos!

  21. @MateK:

    Ilyen letöltő oldalakon még fent vannak az iTunes régi verziói. Melyik a legrégebbi iTunes, ami kezeli az iOS 8-at? Vagy itt nincsen verzióbéli megkötés?

    Egy régebbi iTunes-szal kéne kipróbálni valakinek.

  22. @MateK:

    Nagyon nem hülyeség, amit írsz!

    Ezt kéne kipróbálni, hogy a lehető legrégibb iTunes-szal restore-ral befrissíteni. Az iTunes-t, egy ettől még ments gépre feltelepíteni, hogy ne kavarjon be. Na, ha átmegyek tesómhoz, az övén lehet kipróbálom, a csaja számítógépén, de az csak jövő hét lesz.

    Amik szűzen érkeznek az emberekhez, már azokon is ott a hiba. Értelemszerűen a legújabb iTunes-szal telepíthették.

  23. Sziasztok
    Felraktam a beta 2 őt és nem talál semmilyen wifi hálózatot azóta.
    Másnál is jelentkezett ez a hiba?

  24. Közben egyszer csak megjavult magától
    Működik mostmàr normálisan
    De azért köszi Jadeye 🙂

  25. @Jadeye: Nem tudod melyik a legutolsó iTunes verzió, ami még kezeli az iOS 8-at? A 12 előtti. 11-gyel próbálta a haver és kiírt hibát, 8.2-t akart feltölteni. Kibontás és szerverrel ellenőrzés oké volt, utána kidobta.

    Egy sarokban fekvő netbook-ra tette fel az iTunes-t, azon még nem volt. Lehet, hogy annak a hibája, vagy a 11 már nem kezeli?

  26. @Feri: az iOS 8.2 2015. március 9-én jelent meg. az iTunes 11-ből a 11.4 után jött a 12.0-s verzió. de attól, hogy a 11.4 támogatja a 2014. szeptember 9-én megjelent 8.0-t, még nem jelenti azt, hogy a hat hónappal későbbi 8.2-t is fogja. használjátok a legfrissebb verziót, azzal megy – hacsak nem valami más a hiba oka. de ennek semmi köze a 8.3 beta verziójához.

  27. @Jadeye: Köszi!

    A baj nem azzal van, hogy nem tudja frissíteni! Ki akarja próbálni, hogy egy régebbi verzióval való frissítés után is jelen van-e a hívás bug. Ki tudja, lehet az iTunes a ludas!

  28. @Feri: köze nincs az iTunes-hoz.

  29. @Jadeye:

    Hát jó!:) Azért kipróbálja! Ha ez sem segít, akkor örökre így marad!:)

  30. @Feri: Sosem írtam, hogy egyetértünk abban, hogy nem értenek hozzá.
    De mindegy, ha nem tudják majd javítani ahogy gondolod, akkor kell venni vmi M9-et 250-ért vagy S6-ot (i6 kopi) és 1-2 óra póker után majdmikor vmiért meg-meg áll kicsit majd nem csinál semmit és elbukja az user a pénzét mikor pont nyerésre áll X$-os partiban, vagy a sokadik címet adod meg a rajta futó Primonak és mikor közelbe ér indokolatlanul ujraindul/lefagy, stb. Mivel azt hittem a samu tab 2-m hibája amiket felsoroltam, teszteltem az utolsó nexus tabon is és a helyzet ugyan kicsit később, de azonos volt, hát inkább maradok IOS-en telefon téren és ott jó nekem a 8-as.

  31. ..amióta olvasgatom ezt a ‘feribug’ -ot, elkezdtem figyelni… most ott járok hogy van ám mindenféle jelenség:
    4 , 4S, 5, 6 esetén néha van bug néha nincs… mintha attól függene , hogy ki hív ( melyik szolgáltatótól jön, és melyik fogadja) … (pontos adataim még nincsenek /kevesen hívnak. :D/…)

    ….de lehet hogy csak halucinálok??

  32. Feri!
    A 60-70% -os aránynál nem gondolod, hogy a tesztelőknél is bőséggel jelentkezett volna a hiba már az első 8-as beta-k esetében is? De akinek pl a cégénél úgy 30-40 iphone van és egyik sem hívásbug-os az akkor biztosan állíthatja hogy nincsen ilyen, vagy mind teljesen amatőr és észre sem veszik, hogy amikor felveszik a telót x mp-ig nincsen kapcsolat?

  33. @hiper: i4-re nincsen IOS8 ergo nincsen ilyen bug! 🙂

  34. Egyetértek az előttem szólókkal és szerintem az is lehet a probléma hogy szolgáltatótól is függ a bug. Lehet hogy az USA-ba olyan a szolgálltató emivel nem csinálja és nem is nagyon van személyes tapasztalatuk a fejlesztőknek

  35. @moszkvics87:

    Nem szolgáltató függő! Tesómnak Németországban ugyanígy megvan!

  36. @gunar:

    Mint írtam, azoknál is van ez a bug, akik nem tudják, hogy ez hiba! Ezáltal mondhatják, hogy nincsen, amikor fogalmuk sincs miről van szó!

    A tesztelőknél, ha jelentkezett is, nem ért semmit a visszajelzés, mert még mindig jelen van. Elképzelhető, hogy nem jelentkezett és a végleges verzióban már igen. Mint tudjuk, hiába béta, vagy nem béta, az Apple-nél ez semmit sem jelent, mert félkész szoftvert adnak ki véglegesként és a következő főverzió megjelenéséig foltozgatják, sosem lesz jó!

    Lerágott csont, szerintem kár ragozni és tényleg nem a vita, vagy a felháborodás kedvéért írok. Szeretném, ha mindenki a földön járna és elfogadná, hogy a hívás buggal együtt kell élni, ha iOS 7-nél frissebb a szoftvere! Sosem lesz javítva.

  37. @hiper:

    A néha van, néha nincs azért zavarhat össze, mert lehet 2 rezgés között veszed fel, épp a hang is újraindul, akkor nem tűnik fel. Nyilván nem látom hogy használod, csak gondolom, hogy ezért lehet az, hogy nem érzékeled mindig!

  38. @Feri: Szóval akkor nálam is van bug , csak nem veszem észre és mivel semmiben nem változott meg a hívás felvétel az IOS7-IOS6-elődjeihez képest, csak béna f@sz vagyok hogy nem látom amit Te és ott a bug a szemem előtt, de nem látom a fától az erdőt??? Na ez tényleg vicc már és valóban kár erre a szót fecsérelni, eldőlt a bug VAN és az Apple-nál csupa hülye fejleszt olyan telókat amik bugosak, de 3 hónap alatt eladható azokból a sz@arokból a sok “buta” usernek” rekord mennyiségű db telefon, aminek a számát talán 1 év alatt sem éri utol egyetlan más készülék sem, de lehet ez is csak kamu és ezért lesz az Apple az első billiós cég!

  39. hiper!
    Ha úgy nézed ahogy kell majd meglátod hogy van bug, hát nem vágod? De ha nem úgy akkor meg nincsen és ha nem akarsz bugot használj ujra Nokia 3310-est vagy 8850-est az még szebb is!

  40. Amugy így egy nap után az új beta4 semmivel nem lett rosszabb az elődjénél, már csak azért sem mivel ennél sem fedeztem fel a hívásbug-ot, ergo jól elrejtették ebben is! Akku idő jó, sebesség is jó, 1 nap használat után ennyi. i5.

  41. @gunar:

    Annyira ne bosszantsd fel magad, hogy cinikus legyél! Ha érted, amit írtam érted, ha nem, akkor felesleges rá válaszolni!

    Értem én, hogy próbálod jó fényben feltüntetni ezt és csillapítani az emberek felháborodását, amibe bezavar, hogy nem szépítem, hanem leírom, hogy rossz! Nem a személyed ellen van, ilyen vagyok, nem szeretem szépíteni, csak azt látni, amit a tények mutatnak!

  42. Sziasztok
    Még 1 kérdésem lenne
    Nem ezzel a szoftverrel kapcsolatban, illetve nem is a 8.3 óta
    Hanem egy jóideje hívás közben egy random idő után szétkapcsol a netem
    Valaki más is tapasztalta már ezt? Esetleg valami megoldás? Volt többször is hálózati beállítás törlése de nem oldódott meg
    Válaszotokat előre is köszönöm
    ( valahogy ez engem jobban zavar, mint a " hívás bug " )

  43. Kedves Feri!

    Ne haragudj,de rohadt unalmas vagy már…
    Mivel iphone-okkal foglalkozom én is és az összes betat tesztelem,így mindig végigolvasom az összes hozzászólást,és iszonytatóan idegesítő,hogy mindenhol ott vagy,mindenhol fújod a saját dolgaidat…
    Tudom hogy leszarod és sokkal jobban értessz itt mindenhez még magánál Timnél is,és tudom hogy semmit nem ér az hogy ezt leírtam,de tényleg nagyon idegesítő, évekig rendben ment itt minden,Te meg megjelentél és elveszed az emberek kedvét az olvasástól…

  44. @robesz94: elképzelhető, hogy adott esetben elmegy a 3G is, és így a készülék visszahullik 2G/EDGE-re? mert ebben az esetben ugye az van, hogy nem megy egyszerre az adatforgalom és a hanghívás, és emiatt megszakad az internetkapcsolat. de ez 3G vagy LTE esetén ha elő is fordul, akkor az nem emiatt van, ez csak a 3G előtt meglévő technikai korlát.

  45. @xjadoo: támogatom hozzászólásod! Mivel a hozzászólás joga (sajnos) mindenkit megillet, ezért tűrik el az adminok is kedves(?) Feri hozzászólásait. Idegesítő, zavaró, unalmas az állandó hozzászólása, sikerült tönkretenni egy jó oldalt. Borzasztóan sajnálom…
    Hogy a cikkhez is hozzászóljak: nemrég vásároltam egy új iPad Air 1-es készüléket. IOS 8.1.2-vel érkezett. A baj vele, hogy lassú görgetésnél beremeg/vibrál a szöveg, amit görgetek az ujjaimmal. Mind a beállítások menüben, mind a Safariban így van. Frissítettem 8.2-re, tiszta restore, semmiféle adatok nem lettek visszaállítva, a hiba megmaradt. Visszavittem a boltba ahol vettem, elküldték szervizre, úgy kaptam vissza, hogy hibátlan a készülék, semmi baja. Beregisztráltam az Apple Betateszt programba, feltettem a 8.3-mat, a hiba ugyanúgy megvan sajnos. Mástól kérdezem ,aki iPad Air 1-el rendelkezik IOS 8-al, ugyan ezt tapasztalja? Ez ilyen? Egy gagyi, olcsó tabletes érzésem van, nem ezt vártam volna. IPad 2-ről váltottam, egyenlőre így nagyon sajnálom. A retina kijelző egyedül szuper 🙂
    Várom a válaszokat, köszönöm!

  46. 3G illetve 4G alatt is megszakad 🙁

  47. @xjadoo:

    Jól van, nem haragszom ez is egy hozzászólás! Igen jól gondoltad, nem foglalkozom az ilyesmivel, de persze ez nem ellened szól! Te is a saját dolgaidat fújod gondolom, ha beszélsz valakivel!

    Akinek ez elveszi a kedvét az olvasástól, mint ahogy Jadeye szokta írni, senkinek nem tartanak fegyvert a fejéhez, így nem kötelező!:) Meglátod az írás felett a nevemet és lapozz tovább, ne olvasd el az első szót sem!:)

  48. ui. Tuti nem megy el a 3G / 4G mert tökéletes a lefedettség itt

  49. @Feri: én most ismét azt írnám inkább, hogy gyakorolj egy kis önmoderációt, mert ez már a sokadik eset, hogy valaki szóváteszi, hogy zavaró, amit csinálsz. köszönöm. és akkor innentől zárjuk le az offtopic hozzászólásokat.

  50. Esetleg az befolyásolhatja h ( valahol olvastam h az iPhone 5S A1457 es széria az " CDMA " besorolásban volt még egy másik de nem tudom már h melyik )
    A többi pedig " GSM " ben ?!?

  51. @Jadeye: Gyakorlom, éppen ezért vagyok ilyen udvarias!:)

    Az offból tényleg elég, de vedd figyelembe, hogy megint csak nem én kezdtem!

    Egyébként én is szóvá teszem, hogy Vida Ildikó tolvaj, mégsem szól rá senki, hogy ne lopjon!:)

  52. @geem9:

    Nem akarok beleugatni, de, ha oda vitted ahol vetted és az nem az Apple üzlete volt, akkor feltételezem az Apple-ig el sem jutott! Saját tapasztalat, igaz iPhone-nal, de szoftveres hibával azonnal cserélték. Vannak itt többen is, akik szoftveres hibával cseréltették, van, aki 1 napot várt a cserére!

    Bécsi úti szervizben még nem csalódtam, másnak is azt javasoltam és megkapta a cserét. Neked is ezt tanácsolom! Andrássy úti szervizbe ne vidd, ott hanyagok!

    Válaszul Neked pedig, az emberek 90%-át idegesítem, mert van egy trend, amit én átlépek. Átlépem, mert nem vagyok korlátozható, ehhez az emberek nem szoktak hozzá. Emellett irigyek és azt mondják, hogy miért egy ilyen hülyének sikerülnek az üzletei. Nem mennék bele, de igazam van, csak ma nem a sikeres stílus a trend!

  53. @Feri: Amugy csak a bug-ra annyit, most este beszéltem egy haverral és nála a 4S-en eddig volt kicsi bug de a 8.2 felkerült és már nincsen, pedig sima drissítéssel került föl. Na ez az amiről próbáltalak meggyőzni, koránt sem lesz ezt megfogni az Apple-nak ha ilyenek történnek. Pedig elvben nem lett javítva, szted meg nem is lesz, akkor most mi van? 🙂

  54. Ja bocs góré de csak most láttam amit írtál kicsit feljebb, de ez talán fény pár buggal kűzdőnek az alagút végén, hogy már láttam olyant akinél eltűnt.

  55. @gunar:

    Figyi, ha az apple alkalmazottja azt mondja, hogy szerinte szarnak rá (szó szerint, máshol részleteztem már), akkor mire gondoljak? Örülök neki, ha megszűnt nála ez a probléma. Én akkor sem merek frissíteni a 7-ről, ha 100-ból 99 embernél megjavul!

    Értem én, hogy szerinted nem egyszerű kideríteni az okát és szerintem sem, de, akkor vegyenek fel olyat, aki meg tudja javítani! Ha egy autót a szervizbe viszek és azt mondják nem tudja mi baja, átviszem máshová. Ez is ilyen, na, de hagyjuk is, mert amíg mi itt “balhézunk” ezen, addig Ők azt mondják: Hisztizzenek csak, szarunk rá, ez van, ezt kell szeretniük! Kb ez a hozzáállásuk!

    Én azt remélem nagyon, hogy tanultak belőle sokan és nem frissítenek ész nélkül, a majd megjelenő 9-et le sem lenne szabad tölteni! Egyébként arra azt ígérik, hogy bugokat javítanak és nem fejlesztenek vele! Fel kellene ajánlaniuk, hogy fél évig visszatölthető legyen egy előző verzió, ha az is rossz lesz! Tudom unalmas, de rossz lesz! Ezt tegyétek el szeptemberig, olvassuk vissza!:)

  56. Jó lenne tudni, h lesz-e a végleges 8.3 hoz dzsrébék, mert szívesen kipróbálnám, de dzsrébék nélkül nem tudok élni.. 🙂 ezért marad ez az utolsó verzió!

  57. @Feri: Azt nem érted, ha nem kizárólagosan a szoftver a hibás, akkor nehéz vele mit kezdeni és javítani méginkább. Persze lehet cserélni, vagy kihagyni azt a részt a 9-ből ami okozza, amennyiben lehet, de a jövőt azért kicsit nehéz megjósolni és amennyiben neked ez a jövőképed az Apple-ről, akkor javaslom kezdj el keresni vmi jobb alternatívát mihamarabb, mert az IOS7 kora lejár. Nekem és még itt is sokaknak marad az iPhone, mert stabilabb mint az androidosok, mondhat akárki amit akar, sokat kipróbáltam és sok van közeli ismerősök kezében is, de nem látom bennük azt amit az iphone nyújt, engem mindig elérnek ha nem indítom a vasat újra egy évig akkor is. Biztos vagyok ebben, míg droidos vasnál nem lennék.

  58. Ja és az i5-ömre az IOS6 óta csak frissítéként megy fel minden és semmi baj vele ennek ellenére sem! Melyik droid tudná ezt? Pláne hogy minden beta verzió is megjárta szegényt!

  59. @gunar:

    Nem volt szó Androidról, bár abban működik a hívás, az alkalmazások engem nem érdekelnek, kinőttem a marhaságokból és faebook-om sincsen szerencsére, szelfizni sem fogok soha.

    Kizárólagosan a szoftver a hibás, mert az iOS 7-nél ez nincs.

    Kezdek keresni jobb alternatívát, az Android veri keményen, de, amíg méretben az i5s-sel megegyező nem lesz, addig marad az iPhone iOS 7-tel. 2 évig még jó lesz, sőt, tovább is. Az iOS 6 is jó lenne még ma is, sőt, bármeddig. Mennyien örülnének a 6-nak, de még a 7-nek is!

  60. @Feri: Azért nekem jól jön a diktálás funkció vezetés közben, mivel sokszor adott olyan szitu, hogy aki ír az csak olvasni tud, mert a hely miatt nem tud telefonálni és itt a felolvasó/diktáló funkciókkal nem kell a kijelzőt böngésznem, főleg nem kell félreállnom írni, mert azt a városi forgalomban soxor lehetetlen és menet közben az írás még menne csak hát kicsit koccveszélyes!
    A widgetek is jók, nekem a gyorshívás ami szinte állandóan kell, van kint jó pár fotó és csak 1 home majd a képre bökés után hív is!
    Amugy melyik is az az android ami veri? Tesztelném kicsit, mert még nem igazán láttam olyan hosszan stabil droidot mint amit az iphone tud, ja és nem vmi gagyi műanyag motyót néznék meg, mert az sosem kellene, mint ahogy az i4 előtt iphone-om sem volt és az i6 is kiesik a méret és a szinte kötelező bumper miatt, ha már van egy nem olcsó vas a kezemben akkor az legyen fogásra is jó érzés! A haver most az S6-edge -t veszi, vagy már megvan és kíváncsian várom mit szól hozzá az 5S mellett (ami szintén nem bugos 8.3beta-n sem)

  61. @Feri:
    “Kizárólagosan a szoftver a hibás, mert az iOS 7-nél ez nincs.”
    Valóban hiába indoklom, ezt hajtod folyamatosan! A 8.0.1 az igen az hibás volt és minden 8-ast futtató vason, hát vissza is vonták azonnal, de maga a 8-as szoft csak x db készüléken nem jó és hiába állítod azt a 60-70% -ot tuti hogy nincsen igazad, mert ha belegondolsz ekkora számnál már jóval nagyobb lenne a felzúdulás, lsd. az i4 antenna botrányát pl! Sztem talán ha 5% aminél jelen van, mivel akiket Te ismersz ott mindenkinél állítod ott a bug, akikről én tudok ott 1-2 esetben van/volt csak és ebben benne van egy szervíz véleménye i, ahol eléggé jól ismerem a brigádot, minek kamuznának, pláne hogy a náluk árult 5S-eken meg is néztük (új és használt) mi a szitu és nem találtunk bugosat. Persze ők is hallottak erről, de hát a véleményük az enyémmel egyezik. Ez vmi olyan mikor pl pc-n egy ujabb os-hez nem lett jó vminek ami a gépben van a drivere, persze ez csak silány hasonlat, viszont mivel nem minden azonos típus teljesen egyforma alkatrészekből áll (gyártói és beszállítói különbségek) hát tartom magam az eddigi vegyes hiba okhoz! (szoftver+bizonyos hv összeállítás)

  62. Minden telefon tudja a diktálás funkciót még, ha az op rendszerbe nincs is beépítve, alkalmazással megoldható. iPone-on már az iOS 6-tal használtam, volt egy alkalmazás rá. Ugyanez megvan Androidon is. A Galaxy alpha -val semmi bajom, működik a hívás is. Egyetlen egy hátrány, a mérete! Már elmúltak azok az idők, amikor az iOS-re azt lehetett mondani, hogy a legjobb, mert elismerem, volt ilyen!

    60-70% hibás készülék lehetséges, az is lehet, hogy igazad van, de nem tudod mennyien jelentették be ezt a hibát, mennyiszer tagadta le az Apple. Tovább az emberek többségének fogalma sincsen, hogyan és hol kell ezt jelezni! Nem mindenki olvas blogokat ilyesmiről! Mivel nekem többször is letagadták, ezért hazug cégnek tartom!

    Ne haragudj, de sosem állítottam, hogy hazudnak az ismerőseid, ennyire paraszt nem vagyok! Azt állítottam, hogy nem biztos, hogy hibának észlelik! Ettől se hazug, se hülye nem lesz, egyszerűen nem érdekli! Elhiszem azt is, hogy nincsen náluk hiba, de ez ritka eset! Amikor volt erről a bugról egy szavazás, akkor 80-90% jelezte a hibát itt. Nyilván nem sokan olvasták a felhasználókhoz képest, de átlagolható, így a 60-70%-os feltételezésem eléggé reális!

  63. @Feri: Sztem közvetlenül az Apple-vel nem is tudsz beszélni, csak vmi kihelyezett mamelukkal aki vagy ért hozzá vagy nem és sajna többnyire nem, illetve csak általánosságban amire épp kioktatták, ő csak továbbít.
    Azt nem írtam hogy állítottad hazudnak, arról írtam hogy a szervízesek miért is tagadnák le nekem ha komolyan érintené az állományt ez a bug és hogy ott náluk mivbel bolt is, kipróbáltunk vagy 10 db.ot amiben egyik sem bugolt, ! A próba abból állt, hogy dugtunk bele fülest és hívtuk , felvettük és néztük mennyi kb az idő mire hallani egymást, hát normál kapcsolási idő volt mint a 7-esnél is.
    Sztem Te már “sarkítod” ezt a problémát nem is kicsit, holott mint írtam ez az említett 60% a közelében sem lehet a valósnak, mert feltételezem ennek a fele vhol jelzi a gondot, hiszen zavaró mint írod, ergo akkor azért az már 30% lenne a nagy egészből, ami még mindig sok ahhoz, hogy az Apple ne foglalkozzon vele ténylegesen, bár én feltételezemezt nem fogják nagydobra verni mert minek kelteni a pánikot, az emberek ha eddig nem is vették észre azután már az is benézné akinél nincs is, mert ilyenek! Ha csendben dolgoznak rajta, csak még nincsen rá megoldás ami tuti, akkor 1x csak kijön a javított szoft és ott leírják majd, hogy “javítja a hívás késés bugot” mint tették az egyik frissítésnél is, amiről sztem azon a pár useren kívül akiket érintett nem tudott senki, én is akkor olvastam először róla mikor kijött a javítása.
    A szavazás ami itt volt az azoknak szólt akiknek bug van, hogy beírtak páran akiknek nincsen és nem is volt hát az nem jelenti azt, hogy az összes a 100%, tehát a számításod sztem nem helytálló ebben az esetben. A kérdés akkor az volt kinek milyen vason van jelen a bug és nem hogy milyenen nincsen.

  64. Amugy nem tudom emléxel-e arra, hogy vki kitalálta az egyik új szoft bevezetése, talán a 7-esnél, hogy a wifiről alvó módban lecsatlakozik a vas és ezt eddig nem csinálta, akkor milyen tré is az IOS7, de ugye ez normálisan így működik mert energiát spórol hogy nem a wifit használja, de erre sokan azonnal nézni kezdték a kütyüket és hú tényleg az övé is, meg a másiké is, mejd tényleg az lett a közhit, hogy ez hiba és milyen lassan értették meg ez így volt mindig is!

  65. @Feri: Bocsi, hogy beleszólok, de ez tényleg ennyire zavaró? Nekem is jelen volt a hiba mostanáig (8.3 beta 2-vel megszűnt), de őszintén engem egyáltalán nem zavart. Az, hogy 0,001mp-vel tovább csörgött a telefon, mint kellett volna? Voltak ennél ezerszer zavaróbb bugok, természetesen az összeset javították, mert az egy általános hiba volt. Ez a hiba már lehet, hogy nem általánosítható, nem minden készüléken van jelen, ezer+egymillió oka lehet ennek, de azt tudomásul kell venni, hogy egy olyan hibát nagyon nehéz megtalálni és orvosolni, amely nem is feltétlen “hiba”. Próbálgattam pár hete teljesen szűz 8.1.2-vel a hívásokat, nem jelentkezett a bug. Viszont mikor felment az a 20-30 app, amit én rendszeresen használok +- amiket nem, egyből lehetett érezni, hogy kicsit csúszik a dolog. Sok háttérbeli alkalmazásfrissítés, értesítéskezelés, folyamatos szinkronizáció is közrejátszik szerintem. De a fene sem tudja, kár ilyen apróságért csépelni a szót. Véleményem szerint teljes mértékben, jól kihasználható az iOS, nem lehet rá panaszkodni napi-intenzív használat közben sem. És elnézést kérek még1x, hogy belepofátlankodtam az eszmecserébe.

  66. Sziasztok! Nekem még az előző bétákra sem sikerült frissítenem. Apple beta programba is hiába lépek be, nem látom az iOs-t! 🙁 Valaki tudna ez ügyben segíteni? 😉
    Iphone 5s

  67. @gunar:

    Nem is szavazás, inkább közvélemény-kutatás volt, hogy akinél nem jelentkezik, írja le miben különbözik.

    Nem emlékszem a WiFi-s dologra.

    Na mindegy, ezt megint le lehet zárni, nem sarkítom. Akár 0,01%-nál is jelentkezhetne a hiba, attól hiba marad. Amit már szintén többször leírtam, a garancia arra való, hogy megoldja a hibát! Kicserélik egy új telóra és az is hibás, tehát semmit nem ért! Ezért hiteltelen nekem ez az egész. Nem mellesleg, itt más is írta, hogy beszélt az apple ügyfélszolgálattal, ott is (akkor már) közölték vele, hogy kicserélik, de felesleges, mert szoftverhiba. Egyik ezt hazudja, másik azt.

    De, hogy értsd, engem a 7-es miatt nem érint a hiba és a 8-nál sem az volt a legzavaróbb, hanem a hülyének nézés, a hajlandóság hiánya és a teljes elzárkózás a probléma megoldásától. Ha jeleznék, hogy tudnak róla, de jelenleg még nem elég felkészültek a javítására, de dolgoznak rajta, szerintem már rég nem lenne ez téma! Akár fel is hívhatnám megint, hogy szeretnék Apple Watch-ot venni, de az iOS 7-tel nem működik, az iOS 8 pedig nem működik. Mi a megoldás? Nyilván 1 felhasználót leszarnak, de, ha írnék egy netes cikket erről és a véleményemmel, akkor már többen hasonló nézőpontból látnák! A népharag nem érdekelne, sosem zavart, mert azok általában korlátoltak és nem értik a mondandómat. Nyilván ez nem fog megtörténni, de, ha tényleg akarnék órát, ezért nem tudnám megvenni!

  68. @mozo17:
    http://cl.ly/1K3C0L1h3v1Z
    Telefonról Safariba nyisd meg ezt a linket, telepíteni fog a telód egy profilt. Ezután fog kérni egy újraindítást, azt tedd meg, utánna OTA frissítésből elérhető lesz a béta! 🙂

  69. @zsoxxa: Nem pofátlankodtál bele, nincs miért elnézést kérni!

    Fentebb, pont gunarnak írtam, hogy mi az, ami zavar pontosan!:) Egyébként, amikor 8 volt a telómon, akkor engem annyira zavart, hogy az első, ilyen hibával rendelkező 5s-t a falhoz vágtam, mert sok milliós hasznot hozó ügyféllel a sok hallózással kellett kezdenem a beszélgetést, majd magyarázkodni. Nem ezért hívott fel! Én telefonálásra használom a telefont, kell, hogy működjön. WiFi, internet, alkalmazások engem nem érdekelne, az nem sürgős, ezekre ott a számítógépen!

  70. @mozo17:

    Telefonról nyisd meg az itt leírt linket

    @T_Z:

  71. Köszi szépen a segitseget!

  72. Felment a 8.3 beta 2, ujabb betat viszont nem talal a frissitésnél…pl a mostani beta 4et! Mitől lehet ez?

  73. Info szerint a 12f61es build van fennt, akkor ez a beta 4

  74. @Feri: Azt hogy javítás alatt van x hiba nem igazán fogják kiírni sehová, majd amikor megoldották akkor megtudjuk és ha mégis nekem van igazam, hogy bizonyos hv elemek okozzák a dolgot, IOS8 alatt, akkor pedig majd talán a 9-ben nem fog előjönni mert ott odafigyelnek jobban, persze ha lehetséges. Amugy remélem lesz tényleg ujra 5-ös méretű iphone és legalább megkapja a 6-os A8-as panelját, azzal már elég fürge lehet majd. Amugy iphone vs Android csúcs vasak, kicsit lehangoló amikor arról van szó, hogy lehagyják a droidok az IOS-t és senkiben nem merül föl az a tény, hogy ezért magtárakat építenek beléjük, míg az iphone még mindig csak 2 maggal dolgozik kb azonos tempóval! Akkor merre is áll a mérleg nyelve még mindig? 🙂
    Apple gari meg hát igen, nehéz ügy eddig rendesen csere volt, most ha szolgáltatós a vas akkor szívatnak, ez sem járja!

  75. @mozo17: a publikus beta 2 az gyakorlatilag a fejlesztői beta 4, csak másképp számozták.

  76. Már értem! Köszi!

  77. @gunar:

    Az, hogy csak 2 magos a proci, Androidnál mondjuk 8, akkor lenne előnyös, ha ennek a mérsékeltebb fogyasztásnak a hatására tovább bírná az akku, de még ez sincs így, ezért tök mindegy, hogy melyik gép mennyi maggal dolgozik!

    Teljesítményben nem biztos, hogy lehagyja az Android, én csak annyit írtam, hogy azon működik a hívás funkció is és semmi olyan hiba nincsen, ami engem érintene, a többi meg nem érdekel! Egyszer sem fagyott le, nem kapcsolt ki, nem omlott össze.

    Tök érdekes, kb. fél órája nem tudtam az iPhone-t felvenni, nem ment a csuszka, el kellett utasítanom a hívást, majd visszahívni. iOS 7, szóval vannak itt is hibák, bár ez nem tragikus, eddig ez volt az első.

  78. @Feri: mi köze mindennek az iOS 8.3 beta 4-hez?

  79. @Feri: Nekem is rendszeresen ezt csinalta. Csorgott, es felvetelnel elakadt a csuszka. Baromi idegesito bug. Majd veletlen lekerult rola a facebook alkalmazas, es lass csodat, fel lehet venni a telefont. I4s ios 7.1.2

  80. @Jadeye: Gunart is kérdezd meg:) Én csak neki válaszolok!:)

  81. @Ugyankerem: Szerencsére nekem most csinálta először és facebook sincsen rajta. Egyébként szerintem az esetedben nem az iOS a rossz, hanem a facebook. A barátnőm telóján van és panaszkodott rá egy időben elég sokat.

  82. @Feri: Látod kell neked bug mentes IOS7! 🙂 Nálam ilyen nem volt még sosem, bár talán évekkel ezelőtt amikor JB volt rajta és akadtak a tweakek! Ha most már az a szegény 7-es szoft is rossz akkor tényleg venni kell egy Nokia 8850-et azzal semmi ilyen nem történhet sosem, ha nem a fedéllel veszed föl a hívást persze! Az érintő kijelző is hibamentes, minden érintésre azt teszi amit kell! 🙂

    @Feri: Ez kicsit ovisra sikerült! 🙂

  83. @Feri: A viber is szokott ilyent és ez valóban az app újabb frissítésének a hibája rendszerint, mert a következővel javulni szokott.

  84. Gunar a garihoz annyit hozzáfűznék,hogy van a szolgáltatós garira kiskapu,csak nem szeretik közölni. Amikor veszel mondjuk a T-nél egy iphonet,akkor kérhetsz egy lemondónyilatkozatot,amivel kijelented hogy nem élsz a T-s garival,hanem a hivatalos garit szeretnéd érvényesíteni. Onnantól viheted bármelyik APR-hez,viszont szolgáltatóhoz nem,de az APR is szolgáltató függő készüléket ad vissza!

  85. @xjadoo: Ez jó infó! Köszi szépen!

  86. Sziasztok! Valaki tudna segíteni, hogy leírja lépésről lépésre, hogy BÉTÁ-t, hogyan lehet legálisan feltelepíteni a telefonra? És a BÉTA telepítése után az Apple által kiadott újabb nyilvános verzió (pl 8.3) fel is fog települni? Köszi

  87. @xjadoo:

    Mindenféle nyilatkozat nélkül a függő iPhone-t beviheted az Apple szervizbe, ugyanúgy javítják.

  88. @Feri: Ok, de hogyan kell “installálni” ?

  89. Én végig csináltam. Ezek után sem látja a frissítést.

  90. Kedves Feri!

    Igen beviheted,és csak is kizárólag a pult másik felén álló ember jóindulatán múlik,hogy átveszi-e vagy sem. Sőt,onnantól kezdve ugyebár a szolgáltató nem is fog hozzányúlni! A hivatalos eljárás az amit leírtam,bár biztos voltam benne hogy jobban tudod… 🙂

  91. @xjadoo: Persze, hogy jobban tudom, mert már vittünk be, sőt, az apple telefonos ügyfélszolgálatán is mondták!

    Én is úgy tudtam, hogy nem lehet (ami egyébként baromság volt), de ma már tök mindegy hová viszi az ember! Nem a szolgáltató gyártotta, hanem az apple.

  92. Ameddig hűségnyilatkozatod van,addig te bérled a telefont,és a szolgáltató tulajdona,ha már ennyire képben vagy a jogi dolgokkal. Annak hogy jófejek voltak,attól még jogilag a gari sem így van,ugyan az a helyzet a garinál mint az amerikai iphoneokkal,de hagyjuk is,mindenki tudja a maga igazát! 🙂

  93. Udv, olyat tapasztalt mar valaki a frissites utan hogy "benezi" az iOS a telefon tenyleges memoria meretet? Van egy 32GB-os ceges 4s-em es frissites utan 16GB-os lett belole… Ha megnezem az "About"-ban 12.7GB-ot ir ki kapacitaskent. Valaki valami hasonlo problemaval esetleg?

  94. @xjadoo: Ez nem igaz! Én nem részletre vettem, hanem kifizettem!

    Ha bérelném, akkor nem kifizettetnék velem egy esetleges visszamondáskor a készülék vételára és listaár közti különbséget, hanem visszakérnék. A bérelt autónál sem kifizettetik a kocsit, csak kérik vissza!

    Elhiszem, hogy tudsz dolgokat és igazad is van, de nem zárja ki, hogy nekem is igazam legyen! Ez a bérlés dolog azért is marhaság, mert még a részletfizetős dolognál is vásárlásról és nem bérlésről van szó, jogilag azok más fogalmak! Ha veszel áruhitelre mondjuk egy TV-t és nem fizeted, akkor nem a TV-t, hanem a tartozás összegét hajtják be rajtad.

    A garinál nem jó fejek voltak, hanem végezték a kötelességüket! Értem én mit szeretnél mondani, de azért butaságok felé nem menjünk el, gondolok itt erre a bérléses dologra. A UPC-vel kevered, amikor modemet kvázi bérbe adnak neked.

  95. xjadoo: ez akkor is igy van ha nem reszletre veszem a telefont? ez ilyen jogi biztositek nekik? sok eve nem vettem telefont de gondolom igyekeznek korulbastyazni magukat jogilag…

  96. @kchris:

    Nyugodt lehetsz, ez nincsen így:) Lehet, hogy valamit Ő is félreértett! Ha bérelt készülék lenne, akkor jogilag nem a tartozás lenne behajtható, hanem csak visszaadná az adós a készüléket!

    Vásárlásról és nem bérlésről van szó! Telekomnál havi részletnek nevezik. Vodafone-nál 1 Ft az ára és tarifacsomagtól függően készülékhasználati díjat számítanak fel! A készüléket 1 Ft-ért megvetted, tehát az 1Ft-os árért cserébe magasabb a havidíjad! Telekomos részletnél pedig pénzzel és nem készülékkel tartozol. Lízing esetén lenne ahhoz hasonló, amit ír, de azt sem bérletnek nevezik!

  97. Nekem 8.3-al megszűnt a hívás bug 🙂

  98. Olyannal találkozott már valaki, hogy a kamera fókusz megszűnt működni, iOS update után? Én először azt hittem hardveres hiba, de találtam egy ilyet: https://discussions.apple.com/thread/6805886?start=0&tstart=0

    Mindenesetre megpróbálok majd 8.2-re frissíteni, ha lesz időm, de ez elég gáz….

  99. Hy all! 8.3 beta 4rol hivatalos 8.2re lehet visszafrissiteni? Vagy a hivatalos 8.3frissitest kijelzi a beta4?

  100. @mozo17:

    8.2 IPWS-t töltsd le és iTunes-ba tallózással tedd be!

  101. @Feri: Tudsz nekem adni egy hivatalos 8.2 ipws linket? nem találok nagyon.. 🙁

  102. Helló! Azt történt, hogy visszavittem a garanciális telefonomat a szolgáltatóhoz, hogy a 8 óta van ez a hívásfelvevőstovábbcsörgős probléma, ami nem volt a 7-ben, hogy csináljanak vele valamit, mert ez így elég “zavaró”. Nem tagadták le, hogy hallottak róla, sőt még mondták is, hogy az egyik kollégának is ugyanez a problémája az iPhone-jával. Bevették a telefont, hogy küldik az Apple szervizbe. Én pedig mondtam egy hurrát. Aztán szóltak, hogy menjek a telefonomért, mert kész van. Én erre jól bementem a szolgáltatóhoz, és kicsit meglepődve tapasztaltam, hogy az Apple-nek jó vastag bőr van a képén, mert küldtek egy új, ugyanolyan 8-as verziójú telefont – ez is ugyanolyan szar volt. Hát nem kicsit néztek hülyének. Aztán gondoltam egyet, hogy fussunk még egy kört. Futottunk. Apple jó magasról szart a fejemre, és azt mondta, nem ad 7-es verziójú telefont, mert a telefonommal “nincs semmi probléma”. “Az úgy jó, ahogy van”. Mondták ők. Most van egy új telefonom, ugyanolyan szar 8-assal. Ennyit az Apple-ről. Konkrétan letagadják, hogy a 8-as iOS “problémás”. És most nagyon kulturált voltam. Ok, hogy van egy új telefonom, de adtak a szarnak egy jó nagy pofont. Most már csak a csodában lehet bízni, ha ez a hívásfelvevő izét valaha az életben megcsinálják. Én is küldtem nekik levelet, hogy probléma van, de eddig még nem történt semmi. Tessék nekem már megmondani, hogy egy alapfunkciót, amitől a telefon telefon, hogy a …most nem is tudom, hogy írjam ezt le… “elrontani”? Hú de visszafogott voltam. Nekem senki nem fogja bemagyarázni, hogy a telefon a hibás, mert NEM IGAZ. 3 telefonból mind a 3-nál ugyanolyan rossz volt ez a hívásfelvevős szarság, ott volt a kezemben. Ez kicsit szar arány, nem?

  103. Köszi! Amugy ez a buli igy garancia vesztessel jar?

  104. @mozo17: nem, de a bétaprogram oldalán minden le van írva.

  105. @Feri: Bocsi, nem láttam, hogy Jadeye már adta

  106. @makimano:

    Mivel a garancia nem oldja meg a garanciális problémát, tehetsz panaszt, de sajnos azért tudják ezt a sok szemétséget megtenni, mert semmit sem fog érni a panaszkodás! 🙁

    Ugyanilyen dühös voltam én is ezek miatt már. Nem egy korrekt cég. Vagy fogadd el, vagy cseréld le, mert sajnos ez nem lesz javítva!:(

    Ja, még annyi, hogy a szolgáltatód nem tehet róla, nem Ők gyártották!

  107. Köszi Feri! A1457es a telo, ennek megfelelo 8.2ot szedtem le. Itunes-sal hogy kell betallozni? Most csinalok ilyet eloszor iOs-al.

  108. @mozo17:

    Windows-t használsz? Ha igen, akkor Frissítés, frissítések ellenőrzése, vagy visszaállítás “gomb”-od lesz! Arra nem szimplán rányomsz, hanem a SHIFT-et nyomva tartva kattintasz az egérrel rá és kidobja a tallózó ablakot. Ott kikeresed a letöltött szoftveredet és beilleszted (dupla katt, vagy kijelölés és oké), innentől minden úgy megy, ahogyan kell neki! A 8.3 béta mentését valószínűleg nem tudod visszaállítani a 8.2-re, de, ha van még régebbi 8.2-es mentésed, akkor a szoftverezés után egy lenyíló ablakból azt is vissza tudod tenni!

    Kérdezz, ha nem voltam így érthető!:)

  109. @Feri: Megbukott a mutatvány már az elején, mert azt irja ki hogy a firmware fájl nem kompatibilis. Iphone5s A1457 a készülékem, és a 8.2 GSM szoftvert szedtem hozzá, mivel GSM be tartozik a telefon, apple oldalán megtaláltam. Most ilyenkor mi a baj? 🙂

  110. @mozo17:

    Akkor szedj le másik verziót. 5s-ed van, igaz? Van, hogy én is rosszat szedtem le, pedig az infó alapján jónak kellett lennie.

    A szoftvered neve így kezdődik, iPhone6,1?
    Ahhoz a típushoz az iPhone6,2 való. Működni fog, ne aggódj!

  111. Nem jót szedtél le. CDMA kell neked, vagyis a 6,2-vel kezdődő!

  112. Szoftverezés megoldódott. Olyan kérdésem lenne még, hogy Purchased listát App stornál hogy lehet törölni? Sok olyan korábban letöltött apps van ott, aminek semmi keresnivalója ott már..

  113. Jadeye: köszi, ez eddig oke, csak nalam nem jelenik meg itunes-ba a sarokban az a kicsi x

  114. Találtam egy bugot benne, ami nem mindig jön ugyan elő, de ha már 1x-2x előfordul akkor az is hiba!
    A fényképezés után (vakuval), leállt azaz ujraindult volna, de teljesen lemerült akkut mutatott mikor be akartam kapcsolni, töltöre dugáskor pedig ujra 40% volt és ezt többször is eljátszotta, viszont feltöltés után nem csinálta.


Add a Comment