fbpx Skip to content

Bár már az Apple “Spring forward” névre keresztelt, hétfői keynote-jáig nem számítottunk különösebb mozgolódásra az Apple Watch kapcsán, úgy tűnik, mindig van új a nap alatt.

apple-watch-selling-points

9to5mac egy saját forrásra hivatkozva meglepően részletes információkat tett közzé a hamarosan megjelenő okosóra valódi üzemidejéről, eddig ismeretlen funkcióiról és még sok másról.

Üzemidő, és az akkumulátor töltése

Kezdjük máris a legfontosabbal: vajon meddig bírja majd az Apple Watch? A rövid üzemidőről és kezdeti akkumulátor problémákról már sokat hallhattunk az elmúlt hónapokban, és eddig konkrét válaszok helyett az Apple kerülte a tényleges információk közlését.

Ez végre valahára változott: az ismeretlen forrás szerint az óra több mint 5 órányi komoly használatot is kibír (az eredetileg pletykált 2,5-4 órás intervallummal ellentétben), míg normál használat mellett akár másfél napig is elketyeg majd a csuklónkon. Ez azt jelenti, hogy az éjszakánkénti töltésről továbbra sem mondhatunk le, de nem azért, mert egy napot is nehezen bír ki a kütyü, hanem hogy végigbírja a strapát a következő napon is. Hiszen az volna ám az igazán kellemetlen, ha mondjuk a maraton lefutására tett rekordkísérletünk az óra lemerülésével fulladna kudarcba. (Bár ki vágna bele ilyen kalandba 100%-os töltöttség nélkül? 🙂 )

A következő, akkumulátor élettartamával kapcsolatos új funkció a Power Reserve Mode, vagyis az energiatakarékos üzemmód. Ezt a funkciót több helyről is el lehet érni, a Battery glance használatával szinte azonnal bekapcsolhatjuk, de szükség esetén kibogarászhatjuk az Apple Watch beállítások menüjéből is. A Battery glance-en gyors képet kaphatunk a fennmaradó százalékos töltöttségről, az utolsó töltés időpontjáról, valamint aktiválható az üzemmód a kijelzőn elhelyezett gomb segítségével. Természetesen a funkció bekapcsolása nem korlátozódik az akkumulátor kis töltöttségéhez, bármikor aktiválhatjuk, viszont azzal számolnunk kell, hogy ilyenkor jelentősen elhalványul a kijelző világítása, a kommunikáció az iPhone és az óra között relevánsan lassul, valamint 2 másodpercnyi inaktivitást követően a Watch azonnal álomba is szenderül.

applewatchbattery

Egy szintén érdekes kérdéskör volt az Apple Watch töltési ideje. A szivárogtató forrás szerint egy teljes töltési ciklus 0-tól 100%-ig körülbelül 4-5 órát vesz igénybe, tehát gyakorlatilag annyit, mint amennyit komoly használat esetén kibír a készülék. Hasonlóan az iPhone-hoz, alacsony töltöttségi szint esetén a Watch sem jeleníti majd meg a hátralévő időt százalékos arányban. Helyette 20% alatti töltöttség esetén a Battery glance színe narancssárgára vált, 10% alatt pedig pirosra, vizuálisan jelezve ezzel lelkes felhaszálójának, hogy lassan ideje lenne némi energiához juttatni szegényt.

Végül ami pedig még érdekesség lehet, hogy sokan számíthattunk arra, hogy a bekapcsolt Bluetooth és a folyamatos adatforgalmazás az óra és a telefon között jelentősen lerövidíti majd az iPhone üzemidejét, a forrás szerint erre viszont semmilyen jel nem utalt, nem tapasztaltak az átlagosnál komolyabb merülést a használat során – várhatóan a Bluetooth LE alacsony energiafogyasztása miatt.

Pulzusmérés egy érintésre

A korábbi hírek arról szóltak, hogy az Apple Watch nem lesz képes közvetlenül pulzusunk mérésére, viszont kapunk egy alkalmazást, aminek segítségével megajándékozhatjuk egymást a másik szívritmusával. A szerelmespárok kivételével így első blikkre nem tudom, miként lehetne még hasznos ez az új kommunikációs forma, ezért különösen megörültünk, hogy lehetőség lesz a pulzusunkat bármikor mérni, és a kapott eredményt eltárolni az iPhone Health alkalmazásában. Ehhez csak a Heart Rate glance-t kell előcsalnunk az órából, ahol egy szívhez hasonlító forma társaságában mérhetjük valós időben a szívritmusunkat, és az elmondások alapján pontosan is mér a funkció.

screenshot-2015-03-06-09-07-48

Értesítési központ, glance-ek, óraszámlapok

A glance-ekről és használatukról már korábban olvashattatok, a lényegük nagyjából az, hogy alkalmazásspecifikus információkat nyújtson számunkra (például időjárás adatok) úgy, hogy az ne nyúljon túl az óra kijelzőjén. Gyakorlatilag a cél az, hogy a szó magyar értelmében egy “pillantás alatt” leolvassuk és értelmezzük a megjelent információt. Alapértelmezettként a Heart Rate, Battery Life, Fitness Stats, Activity, Clock, Weather, Music, Quick Settings, Calendar és Maps glance-eket tudjuk elérni, e mellé jönnek majd a WatchKit-alkalmazások saját megoldásai.

Szintén új információ, hogy a tesztelők szerint az Apple Watch is saját értesítési központtal fog rendelkezni, amely hasonlóan fog felépülni és viselkedni, mint a többi OS X és iOS eszközön. Elérni a már megszokott módon, a kijelző tetejéről lehúzva tudjuk. Az értesítési központhoz a fejlesztők is hozzáférést kaptak, tehát lehetőség lesz a gyári alkalmazásokon kívül is értesítéseket generálni.

Az óraszámlapok közül már néhányat a tavaly szeptemberi keynote-on is láthattunk, ahol volt közöttük elegánsabb, sportosabb, rajzfilmfigurás is. A meg nem nevezett forrás szerint a számlapok nagyon részletesre sikerültek, és a maguk módján interaktívak is. Például az Astronomy számlapba belenagyítva a teljes naprendszer és a bolygóegyüttállások is láthatóvá válhatnak.

220015-1280

Zene és az Apple Watch

Az Apple már korábban bejelentette, hogy az Apple Watch saját tárhellyel fog rendelkezni, ezzel lehetővé téve a zenetárolást és lejátszást akkor is, ha nincs az iPhone-unkkal párosítva. A tárhely méretéről annyit tudtunk meg, hogy a tesztpéldányok 8GB belső memóriával rendelkeztek, viszont arról, hogy a boltok polcaira kerülő darabok mekkorával lesznek felszerelve, jelenleg nincs információ, vélhetően ennél kevesebbel aligha. A szinkronizáláshoz természetesen iPhone-ra és egy segédalkalmazásra lesz szükség, amit Companion App-nak neveztek el, itt választhatjuk majd ki, hogy mely lejátszási listák, előadók, esetleg albumok, dalok kerüljenek fel az Apple Watch tárhelyére, amit akár külső hangforrásra is streamelhetünk Bluetooth-on keresztül.

 companion-161

iPhone Companion App

Az óra kis kijelzőméretéből adódóan elengedhetetlen, hogy legyen egy olyan alkalmazás a kezünkben, amellyel hatékonyan tudjuk majd menedzselni az alkalmazásokat és az órán tárolt tartalmakat. Erre szolgál az iPhone Companion App, amely vélhetően az iOS 8.2 része lesz. Az alkalmazás számos opció mellett lehetővé teszi a felhasználó számára az óra menüjének testreszabását, pontosabban az ikonok elrendezését (ami egyébként magáról az óráról is elvégezhető), vagy az órán tárolt zenék kezelését. Amikor az App Store-ból egy WatchKittel felvértezett alkalmazást töltünk le, az automatikusan telepítésre kerül az órára, letörölni pedig szintén a Companion App segítségével tudjuk majd.

Force Touch, korona és hangvezérlés

A Force Touch új gesztusokkal történő vezérlést tesz lehetővé, ami a kijelző mérete miatt erőteljesen javallott lépés volt az óra megtervezésekor. A tesztet végző forrás szerint a funkció használata teljesen természetes érzést kelt a felhasználóban, egyáltalán nem feltűnő, hogy gyakorlatilag gombként is funkcionál a kijelző.

screenshot-2015-03-06-09-30-45

A korona egy olyan kiegészítő, amely minden óránál alapfelszereltség. Az Apple Watch-nál különösen fontos szerepet kapott, hiszen nehézkes lenne a kijelzőn két ujjal kicsinyíteni vagy nagyítani a megjelenített tartalmat, és épp ezért ez a módszer nem is került implementálásra. Szintén a kijelző méretéből adódóan a képernyőbillentyűzetet elfelejthetjük, helyette viszont van érintésalapú navigáció a megfelelő irányba történő lapozással, vagy hangvezérlés.

Hangvezérléssel az óra legtöbb funkciója vezérelhető (ezeket az alkalmazásokat meg is címkézi, hogy könnyen felismerjük őket), de a teszt során használt Watch OS még nem volt képes  például egy e-mail megválaszolására, helyette a Handoff nyújtotta lehetőségeket kihasználva, az iPhone levelező alkalmazásából tehették meg ezt a tesztelő felhasználók.

Sebesség, kijelző, óraszíj

Azok, akik használták már az Apple Watch-ot, arról számoltak be, hogy az óra megfelelő sebességgel működik, a vezérlésekre azonnal reagál. Az egyik forrás viszont megjegyezte, hogy azért mindennek van határa (már miért ne lenne?), ugyanis nagyjából 200 feltelepített alkalmazás esetén már esetenként lelassult, akadozott a navigáció az óra felületén. Na de őszintén, fog valaha is valaki 200 különböző alkalmazást használni egy ilyen apró eszközön? Kétlem.

Arról is volt már szó, hogy az Apple Watch fogadja, és meg is jeleníti az iPhone-ra érkező értesítéseket. Mindezt pedig olyan leleményesen, hogy amíg a telefon a zsebünkben lapul, kivétel nélkül értesít minket minden apró rezdüléséről, de amint elővesszük és feloldjuk a készüléket, a továbbiak már csak az iPhone-on fognak megjelenni.

watches1

Az egyik, mobilkijelzőkre specializálódott forrás azt nyilatkozta, hogy az Apple Watch kijelzőjéhez foghatóval még nem találkozott, a legjobb lesz az okosóra piacon. Külön kiemelte a fekete szín telítettségét és a kijelzők felbontását, mind a két méret esetén jelesre vizsgáztak nála.

Az óraszíjakkal kapcsolatban az egyöntetű konklúzió az volt, hogy mint minden újdonság esetében, meg kell majd szokni az Apple sajátos csatját, beleértve a sportos és az elegánsabbik változatokat is. A minőségre viszont nem volt panasz, mindenki elégedett volt az általa tesztelt változattal, a választékot tekintve pedig biztosan mi is megtaláljuk majd a magunkhoz (és a pénztárcánkhoz) leginkább illő óraszíjakat.

Kikapcsolás és beállítások

Sok olvasóban felmerült már a kérdés, hogy vajon hogyan lehet kikapcsolni az órát, ha nem rendelkezik dedikált kikapcsoló gombbal? A megoldás nagyon egyszerű: az egyik forrás elhintette, hogy a kikapcsolás az iPhone-nál megszokottakhoz hasonlóan történik. Az óra készülékházának jobb oldalán található kommunikációs gombot hosszan nyomva előjön a klasszikus csúszka, melyet elhúzva az óra kikapcsolható. Ha pedig egy rakoncátlan alkalmazásba botlanánk bele, amiből nem tudunk visszatérni a főmenübe, szintén a kikapcsolás felé vezető út lesz járható: amikor megjelenik a kikapcsolást elvégző csúszka, a kommunikációs gomb ismételt rövid megnyomását követően a hibásan futó alkalamzás bezáródik.

Végül pedig ne feledkezzünk meg a beállításokról, amit a Settings alatt érhetünk majd el. Itt lesz kapcsolható számos opció mellett többek között a Bluetooth és a repülőgép mód is. A Wi-Fi ki-be kapcsolására viszont itt nem lesz lehetőségünk, ezt mindenképpen az iPhone segítségével kell majd elvégeznünk.

Az Apple hétfőn, magyar idő szerint délután 6-tól tartja az Apple Watch-ról (is) szóló keynote-ot. Az eseményt mi is közvetítjük itt a Szifonon, kövessetek minket figyelemmel!

Olvasd el a hozzászólásokat is

6 Comments

  1. “bolgyóegyüttállások”

  2. @draft: köszi, javítva. 😛

  3. Ez jo! Koszonjuk Gergo Balazs.

  4. csak már jöjjön ki mert már fáj ez a sok találgatás


Add a Comment