fbpx Skip to content

Steve Jobs 1955. február 24-én született San Franciscóban. Az Apple társalapítója, aki több iparágban is jelentős nyomot hagyott maga után, ma lenne 60 éves.

Steve_60_Tim_twitter

Steve a napvilágot Abdulfattah Jandali és Joanne Scheible gyermekeként látta meg. A fiatalok a Wisconsin-i Egyetemen találkoztak, és akkori helyzetükben a kis jövevény örökbe adása mellett döntöttek. Így lett Steve végül Paul és Clara Jobs gyermeke.


A garázs, ahonnan az Apple indult

Steve híres volt arról, hogy a valóságot a saját szemszögéből nézte, így sokszor azt a saját kedve szerint formálta (jusson eszünkbe például az iPhone 4 esetén az “antennagate”), egyfajta “valóságtorzító mezővel”, így sok nemből tudott igent csinálni. Volt ugyan, hogy saját cégét is elvették tőle egy időre, de ekkor megalapította a NeXT-et, amit szintén képes volt sikerre vinni. Majd amikor visszatért a már haldokló Apple-höz, azt újból nyereségessé tette. Vezetői stílusa és maximalista hozzáállása miatt eléggé kiemelkedett az átlag közül, és emiatt sok kritikát is kapott.

Az iPod és az iTunes megváltoztatta a zenehallgatásai szokásainkat, az iPhone pedig azt, ahogyan az okostelefonokra tekintünk, az iPaddel pedig a táblagépek esetén is megszabta az Apple az irányt.

Tim Cook is megemlékezett ma Steve születésnapjáról, idézve Steve-et – “Egyetlen módja, hogy nagyszerű munkát végezz: ha imádod azt, amit csinálsz”:

Steve 2011. október 5-i halála az elhúzódó hasnyálmirigyrákja miatt gyakorlatilag várható volt, mégis sokakat megdöbbentett – főleg mert Tim Cook pedig épp előtte egy nappal, október 4-én tartotta az iPhone 4S-ről, iOS 5-ről és az iCloudról szóló keynote-ot.

Korábbi cikkünk Steve életéről, képekkel: Steve Jobs élete képekben

Olvasd el a hozzászólásokat is

2 Comments

  1. @AppleFan: Wozniak azt mondta, hogy ott nem gyártottak semmit. a fenti cikk nem állítja az ellenkezőjét. ha a cég indulásának azt vesszük, hogy ott töltötték az idejüket, mert nem volt pénzük máshol tenni, amit maga Woz is megerősít épp az általad linkelt cikkben, akkor eleve nem értem a problémát.

    “The garage didn’t serve much purpose, except it was something for us to feel was our home,” said Wozniak. “We had no money. You have to work out of your home when you have no money.”


Add a Comment