fbpx Skip to content

A robbanásszerűen fejlődő digitális iparág legforróbb trendjeit hozza Magyarországra az SM 2015 konferencia április 8-9-én.

SM_foto

Az esemény keretében a mobilpiac, a smart technológia, a közösségi finanszírozás, a viselhető eszközök, a hazai startup világ és egyetemi innovációs tevékenység aktualitásait szedik ízekre vezető hazai és külföldi szakemberek. A konferencia emellett hangsúlyosan foglalkozik azzal, hogy hogyan lehet Magyarországról nemzetközileg sikeres techcéget építeni.

Az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő SM 2015 (korábbi nevén Smartmobil) konferencia a korábbiaknál is színesebb, gazdagabb, immár kétnapos programmal várja a legfrissebb nemzetközi és hazai digitális trendek iránt érdeklődő szakembereket 2015. április 8-9-én. Az esemény mintegy 170 előadással, a legfrissebb tech trendek mellett azt is mélységében tárgyalja, hogy egy ötletből hogyan lehet jól működő üzletet létrehozni a digitális iparágban.

Határtalan lehetőségeket kínál a mobil

A hatalmas tempóban fejlődő mobiltechnológia a minden zsebben ott lapuló telefont egyre inkább egy univerzális kommunikációs, médiafogyasztási, problémamegoldó és szórakoztató eszközzé varázsolja. Az SM 2015 a korábbiakhoz hasonlóan továbbra is erőteljesen fókuszál a mobilpiaci trendekre és lehetőségekre. A konferencián előadást tart többek között Damien Perillat, az egyre inkább terjedő mobilfizetés egyik globális úttörője, a PayPal regionális ügyvezető igazgatója. Ezen kívül szó lesz továbbá a legújabb lokalizált mobilhirdetési, app, dizájn és játékfejlesztési trendekről is kiváló hazai és külföldi előadók tolmácsolásában.

Budapestből okosváros: lehetséges?

Az SM 2015 új témaként kiemelt figyelmet szentel a smart technológia egyre jelentősebb térhódításának. Az okosotthonok és az okosautók mellett terítékre kerülnek az okosvárosok is. A számos nemzetközi előadót felvonultató szekció igazi kuriózuma Vitézy Dávid előadása lesz, aki választ ad arra a nagyon izgalmas kérdésre, hogy hogyan lehet Budapestből high-tech, trendi okosváros.

Menő üzlet egy ötletből: Hogyan érhet el nemzetközi sikert egy startup?

Egyre több hazai startup cég próbál betörni a világpiacra különböző technológiai fejlesztésekkel, közülük többen szép sikereket is elérnek. Az SM 2015 a lehető legtöbb oldalról járja körbe, hogy hogyan tud egy startup egy jó ötletre alapozva nemzetközileg sikeres céget építeni, beleértve az átütő sikerhez elengedhetetlen nemzetközi kapcsolatok kialakítását és a tőkebevonást is. A konferencia felhozatala nagyon erős ebben a témában: előad Konrad Lauten az Indiegogo közösségi finanszírozási oldal korábbi európai marketingvezetője, aki első kézből tudja hogyan lehet az induláshoz szükséges tőkét online közösségi támogatással összegyűjteni. Clyde McKendrick, a POSSIBLE UK vezető stratégája arra ad választ, hogy hogyan vezethetünk be egy terméket a közösségi oldalak segítségével. Marc Sommer, a Deutsche Telekom AG termékmarketing alelnöke pedig abba avatja be az érdeklődőket, hogy milyen módon lehet nagy nemzetközi partneri kapcsolatokat létrehozni, illetve érvényesülni a globális piaci környezetben. Míg Marcus Steinhauser, a digitális termékek felhasználói tesztelésében piacvezető Testbirds operatív vezetője a német techpiac működésébe, és a cégépítés ottani gyakorlatába nyújt értékes betekintést.

Innováció a hazai egyetemeken: UniverSM 2015

A 2013-as „Startup” tematika indítása óta az SM konferencia-sorozat mindig is hangsúlyt fektetett a hazai tudásbázisra épülő sikertörténetek szerepeltetésére, bemutatására, ezért idén először, Magyarország legnagyobb egyetemeivel közösen útjára indítja az UniverSM-ot.

A szekció előadásait a hazai egyetemek és tudásközpontok (CEU, BME, ELTE, BCE, PPKE, MOME) legmeghatározóbb szakmai előadói és legtehetségesebb hallgatói tartják, akik egyéni kutatási területeiken a konferencia tematikájába szorosan illeszkedő egyedi tartalmat nyújtanak.

A konferencia workshopok keretében is kiemelten foglalkozik az felhasználói interakció, az üzleti modell építés és a közösségi finanszírozás témaköreivel.

Az SM 2015 a Magyar Telekom főtámogatásával, az Endless Mobil alkalmazásfejlesztő cég és az OXO Labs startup akcelerátor közös szervezésében valósul meg.

A rendezvényre 2015. március 2-ig kedvezményes áron lehet regisztrálni.

További információ és regisztráció: smartmobilhq.hu

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment