fbpx Skip to content

Én egyáltalán nem szoktam iPhone-on vagy iPaden játszani. A rövid játékok, mint anno a Flappy Bird, lefoglalnak, de inkább a hosszabb, stratégiai játékokat kedvelem, akkor meg már egyszerűbb laptopon játszani. Azonban van 1-2 játék, főleg klasszikusok, amikkel szívesen játszom iPaden.

IMG_3973

Ilyen volt anno az Imperium Galactica 2, amivel napokig tudtam játszani, és csak az állított meg benne, hogy egy hiba miatt folyton kilépett a kampány egy részénél. Aztán most a SimCity foglalt le, mivel az még iPhone 6-on is működik, de a freemium jellege miatt nem órákig játszom vele, csak 10-15 percet, aztán ott hagyom. Tegnap megjelent az örök klasszikus, a Heroes Of Might And Magic III HD változata, felújított, de a régivel teljesen megegyező grafikával és játékmenettel.

Azonnal le is töltöttem az iPadre és elkezdtem vele játszani: végre megint egy játék, ami nem freemium és gyerekkoromat hozza vissza. Nagyrészt az alap játékot kapjuk, még multiplayer is van benne, persze csak helyi értelemben, tehát ugyanazon az iPaden tudunk körről körre többekkel játszani, de ez így is több óra.

IMG_3979

A játék indítása után 90%-ban ugyanazt kapjuk, mintha a régi PC-nken játszanánk vele: van benne egyjátékos mód, kampány, és többjátékos mód. Megkapjuk a már betanult, klasszikus alap pályákat, azonban nem gyárthatunk random térképet, tehát több pályára sincs lehetőség egyelőre.

Nyilván ez az elejére bőven elég, főleg hogy egy-egy játék akár 3-5-8 órán át is tarthat és természetesen lehet menteni! A karakterek, a várak, a benne lévő fajok teljesen megegyeznek a klasszikus Heroes III-mal, élmény volt a már sokszor hallott patadobogást is újra feleleveníteni. Az irányítást szokni kell, mivel alapjában véve nem érintőkijelzőre lett ez a játék tervezve. Így sokszor lehet félre nyomni, és érdemes tényleg megnézni segítséget, hogy hogyan támadj, mert az sem egyértelmű elsőre. A melee harcnál például hosszan kell rányomni, ranged-nél pedig kétszer kell rányomni az adott karakterre.

IMG_3983

Szerintem a játékot részletesen nem kell senkinek sem bemutatni, aki anno játszott vele, mindenképp vásárolja meg. Az ára sajnos nem kevés: 9,99 euró, ami azért elég izmos, de nyilván mindenki tudja, mennyit engedhet meg magának. És noha az app követelménye csak iOS 5.1.1, az első generációs iPadek tulajdonosait sajnos el kell keserítsük: a Heroes sajnos nem hajlandó ezekre az iPadekre települni giroszkóp hiányában.

[appstore id=”882687823″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

6 Comments

  1. Az újratajzolt részeket, a touchra atdolgozott irányítást és a megtrimmelt multit leszámítva ugyan az, mapgenerator alapbol csak a kiegészítőben van, viszont azoknak forrása nem került át a Ubisoft-hoz sajnos (senki se találja).

    Ezt az iOS 5.1.1-es de mégse iPad 1 supportos baromságot nem értem. Az erdeti játéknak 32-mega ram kellett … Első iPadnek olyan 80-120 szabad ramja lehet átlagba, érdekes.

    Az "új" SimCityit meg ne nevezzük már stratégiai játéknak, ha azt keresel akkor ott a régi, SC 3000 port, használd azt.

    Én eddig amúgy annyit vettem észre hogy a harcokban használt irányítás kicsit lassú-nehézkes-zavaró, illetve az ujjam centruma nem ott van ahol azt iOS-nem általába elvárnám.

  2. Most nagyon utálom őket, hogy csak iPad-ra adták ki!
    Régóta nézegetem az AppStore-t "mikor lesz már fent a Heroes III ?" De nincs…
    iPhone 6 -on, de főleg a 6 Plusz-on simán mehetne, mindene tulajdonságában megfelelne rá, a kijelző mérete sem kicsi hozzá. A Settlers is megy rajta. Szerintetek kiadják iPhonra is?

  3. Valaki mondja már meg, melee egyseggel hogyan tamadok, mert nem jövök rá. A tavolsági két gyors koppintás az ok, de a közelharcosokat hogy bírom rá a támadásra?

  4. @Oláh Judit: Benne van a cikkben, direkt bele írtam, mert nem egyértelmű, sőt azt is beleírtam hogy érdemes megnézni a how-to amit ad a játék az elején. Melee esetén hosszan nyomj rá mob-ra, amit támadni akarsz. 🙂

  5. @admin: igen olvastam de nekem nem csinál semmit, csak ha már a melee egység közvetlen a ellenseg egysege mellett van. Ha ugy kell tamadni, hogy oda kellene menni akkor nem megy oda a hosszu nyomva tartassal.

  6. Valaha még elérhető lesz? Az egyik kedvencem volt.


Add a Comment