fbpx Skip to content

Az Apple a 2014-es WWDC-n az iOS 8 bejelentésével együtt megnyitotta a fejlesztők számára a könnyebb nyilvános bétatesztelés lehetőségét. A TestFlight appnak hála ezelőtt is lehet a béta állapotban lévő alkalmazásokat tesztelni, viszont tavaly az Apple felvásárolta a céget és ezáltal egyszerűbbé vált a tesztelés, mint valaha. Korábban béta teszteléshez először is szükség volt arra, hogy egy TestFlight felhasználót létrehozzunk, majd ennek és a készülék UDID-jának segítségével a fejlesztő hozzáadhatott minket a tesztelői közé.

testflight

Ennek így utólag visszagondolva több negatívuma is volt. Csak arra az eszközre tehettük fel az appot, aminek az UDID-ját a fejlesztő regisztrálta, így egy esetleges több hónapos béta teszt alatti telefoncsere megnehezíthette a dolgot. Továbbá mindig Safariból kellett az új verziót telepíteni és nem értesített se a TestFlight app, se a tesztelés alatti alkalmazás, csak a fejlesztő emailje, hogy új verzió érkezett. A béta teszteléshez most is le kell tölteni a TestFlight appot, de amíg nem volt az alkalmazás az Apple tulajdona, és nem volt még iOS 8, addig egy plusz profilt is fel kellett telepíteni a készülékre. Mostantól ez sokkal egyszerűbbé vált.

testflight_email

Nyár óta már működik ez a dolog, viszont eddig nem volt olyan alkalmazás, aminek a béta tesztelésében részt vettem volna és ami ezt megoldást használta. Mostantól elég név és email cím segítségével feliratkoznunk a fejlesztőnél, akinek a nevében majd az Apple kiküld nekünk egy emailt, hogy meghívást kaptunk az ‘X’ alkalmazás tesztelésére. Ezentúl nem kell TestFlight felhasználói fiók, se UDID, sőt, nem is kell, hogy olyan email címre érkezzen a meghívás, ami egyben Apple ID is, így olyan fiókkal használod, amilyennel szeretnéd.

testflight_1 testflight_2

Miután letöltöttük a TestFlight appot és be is jelentkeztünk a kívánt Apple ID-val, már le is tölthetjük a tesztelésre szánt alkalmazást. Ez hasonlóan néz ki, mintha az App Store-ból töltenénk le egy már kész alkalmazást, ugyanúgy kapunk kis leírást, követelményeket, csak épp nincsenek vásárlócsalogató képernyőképek, illetve felhívják a figyelmünket, hogy mit teszteljünk leginkább ebben a verzióban.

Amennyiben visszajelzést szeretnénk küldeni a fejlesztőknek, azt is itt tudjuk megtenni, illetve itt lehet leiratkozni egy-egy app teszteléséről, ha már nem kívánunk élni vele. A letöltött béta alkalmazás normális ikonnal jelenik meg a készülékünkön, csak épp a neve mellett balra egy kis narancssárga pötty (hasonlóan, mint az új/frissült app esetén a kék kör) jelzi, hogy az bizony béta állapotú.

 testflight_3 testflight_4

A TestFlight appon keresztül tudjuk kezelni a tesztelésre kapott alkalmazásainkat és ez szól akkor is, ha új változat érkezett. Minden egyes béta változat maximum 30 napig működik, addig vagy úgyis jön újabb változat vagy akár meg is jelenhet időközben az app. A hátralévő időt minden alkalmazás ‘Open’ gombja alatt tudjuk megnézni a TestFlighton belül.

Ahhoz, hogy egy alkalmazás ilyen formában elérhető legyen a béta teszterek számára, ugyanúgy be kell küldeni az Apple-nek jóváhagyásra, mint a későbbi végleges változatot. Egy-egy alkalmazást akár 1000 külső felhasználó is használhat akár 10-10 eszközön és egy felhasználó egyszerre maximum 10 alkalmazást tesztelésében vehet részt. Amennyiben az alkalmazás rendelkezik In-App Purchase tartalmakkal, azokat ilyenkor teljesen díjmentesen tölthetjük le. A TestFlightos béta tesztelésről bővebben az Apple oldalán olvashatsz.

[appstore id=”899247664″]

Te teszteltél már béta állapotú alkalmazást iOS-en?

Olvasd el a hozzászólásokat is

6 Comments

  1. Egyszerubbe mint valaha?!

    – Belso betatesterek csak azok lehetnek, akiknek az UUID-je szerepel a provisioning profileban. Tehat, az ugyfelek eszkozeit tovabbra is fel kell vennem, ahogyan eddig (100-as limit). A regi testflighttal ez pontosan igy mukodott.

    – Ha nem akarom felvenni, akkor marad a kulso betatest, de ezeket az appokat az applenak is jova kell hagynia, igy lehetoseged sincs az aznap megvaltoztatott (ugyfeltol kapott) API-ra felkeszitett appot odaadni neki (noha elkeszultel vele) aznap.

    – Testflightra ugyonazzal az accounttal kell meghivni az ugyfelet, amelyet az app storeban hasznal, igy ezzel keveredik az ugyfeled ceges valamint a magan (app storeban is hasznalt) emailcime.

  2. – ez valoszinu soha nem fog megvaltozni. Es azert a 100 internal user nem fog olyan gyakran cserelodni, hogy zavaro legyen a uuid felvetel.
    – altalaban 1 ora szokott lenni pentek este 6 kor.
    – nem kell app storeos emailre kuldeni. Mehet cegesre is, de amelyik telefonon megyitja a mailt, az azon levo app storeoshoz fogja kotni.

  3. @Czo:
    – Nem, az iTunes Connect megfelelő jogosultsággal rendelkező tagjai lehetnek belső tesztelők.
    – Igen, ez szopóállarc, és a helyzeten az is ront hogy általában legalább annyi ideig ülnek rajta mint az éles verziókon, ha nem több ideig, nálunk az utóbbi volt jellemző. Legalább 1-2 nap.
    – Nem, csak kap egy emailt, onnan a TestFlight az éppen éles AppleID-hoz köti a jogosultságot, ha az emailt másik AppleID-s fiókkal nyitod meg akkor azzal is leszedheted, ilyenkor úgy érzékeli mint ha 1 tesztelő 2 eszközt használna, noha a 2 AppleID eltér.

    Továbbá az új TestFlight az iOS8 only és elég nyakatekerten megy ha Gmail/Chrome kliensel nyitják meg, ahogy ezt a (US)Store-os értékelései is tükrözik

  4. Lehet, hogy most mar ez mukodik, de amikor beindult, akkor problemat okozott, ha az-az emailcim AppleID is egyben, viszont nincs hasznalva mar evek ota. Ebbenn az esetben istennek se tudtuk atvarazsolni a tenylegesen a storeban hasznalt accountra.

  5. – Én is azt tapasztaltam, hogy 1-2 nap alatt hagyták jóvá a beta verziókat.
    – A testflight sdk-t azért nem csak szimplán beta telepítésre lehetett használni. Eddig nem láttam/hallottam róla, hogy pl. a az sdk-ban meglévő logolás funkciót tovább vinné-e az Apple, szerintem ez hasznos volt. Jelenleg én nem ismerek más ilyen tool-t.

  6. @fleshman: na ja, tényleg eléggé nyakatekert Gmail appból (először megnyitod az értesítő emailt a Gmail appban, rányomsz az Open in TestFlight gombra, majd miután az App Store-t megnyitotta, léphetsz vissza a Gmailbe, és ott a képernyő alján a Safariban való megnyitással már átugrik a TestFlight appba). 🙁 lényegesen egyszerűbb lenne, ha a Google nem nyírta volna ki az Exchange támogatást, és így nem kéne a push miatt a külön app.


Add a Comment