fbpx Skip to content

Alig több, mint három héttel az iOS 8.2 beta 1 megjelenése után az Apple tegnap este elérhetővé is tette az iOS 8.2 második bétáját a fejlesztők számára. Az iOS 8.2 előzetes verziója a kiadás részleteiről szóló dokumentum alapján több apró módosítást tartalmaz, és persze a WatchKit-támogatás hibajavításait.

iOS_8.2b2

Az iOS 8.2 beta 2 természetesen OTA frissítésként is elérhető a már 8.2 beta 1-et futtató készülékek esetén. Akinek regisztrálva van a készüléke UDID-je fejlesztői listán, az természetesen most is bátran frissíthet. Akinek nincs, annak változatlanul azt javasoljuk, hogy regisztráltassa a készülékét, mert azzal sok felesleges kellemetlenségtől kíméli meg magát. Aki nem fejlesztő, annak az iOS előzetes verzióit sem feltétlenül érdemes használnia. De lássuk az újdonságokat.

Az iOS 8.2 hivatalos megjelenési ideje egyelőre nem ismert.

Újdonságok

Az iOS 8.2 beta 2 elsősorban az alábbi újdonságokat tartalmazza a 8.2 beta 1-hez képest.

  • a külső billentyűzetek esetén előfordult, hogy azok nem jelentek meg a Safari, a Térképek, valamint egyes külső fejlesztők alkalmazásai esetén;
  • szingapúri angol támogatás a Siri esetén;
  • WatchKitet érintő hibajavítások: az értesítések egyes esetekben nem nyitották meg az adott appot, vagy megállt az egyes appok futása, illetve más hibák javítása.

iOS 8.2 beta 2 letöltési linkek

Az iOS 8.2 beta 2 letölthető a fejlesztői központból, fizetős regisztráció után az alábbi linkekről:

iPad:

iPhone:

iPod touch:

Kérdésem van!

Mivel idén is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért frissítettük az iOS 8 beta verziójához a gyakran ismételt kérdések cikket az adott témában. Ha kérdésed van az iOS 8 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 8 beta: a leggyakrabban feltett kérdések, ez jóformán minden, az iOS 8.2 beta 2 kapcsán elképzelhető kérdést is lefed!

Az összes, az iOS 8-ról szóló eddigi cikkünket pedig itt érheted el.

Olvasd el a hozzászólásokat is

26 Comments

  1. Kezd elegem lenni hogy 2 hetente jön ki az új iOS…Semmi értelmét nem látom,mindig csak a frissítés… iPhone 6 Plus..

  2. @halaszlaci: ez egy, a fejlesztőknek szóló változat. nem jelenik meg számodra frissítésként, hacsak nem eleve már a 8.2 előzetes verziója van a készülékeden.

    a frissítések telepítése hovatovább nem kötelező. ha meg nem jönnének frissítések, akkor meg az lenne a gond.

  3. Kb 3 hetente, és ez csak fejlesztők számára telepíthető.. Amúgy meg inkább javítsák sűrűbben, mint benne maradjon az amugyis jópár bug. Legalább látszik, hogy foglalkoznak vele.

  4. Jó lenne ha már lenne 8.2 rendes frissités is, de azért adják oda fejlesztőknek, hogy mikor kijönn minnél kevesebb hiba legyen benne

  5. "szingapúri angol támogatás a Siri esetén;"
    Aaaz igen, semmi említésre méltó újítás nincs.

  6. UDID regisztrációban tud valaki segíteni?

  7. “-szingapúri angol támogatás a Siri esetén”
    Istenem de vártam ezt, hónapok óta nem tudok enélkül élni. A hívás felvételnél a lagg nem is számít.

  8. @shodan; @websterhp: A 8.2-nek a legfőbb lényege, hogy támogatni fogja az Apple Watch-ot. Továbbá ha nem vagy fejlesztő (mert gondolom ti nem vagytok azok, abból kinézve mit írtatok), akkor nem is tudod letölteni így nem kell felháborodottnak lenni emiatt.

  9. meg kell próbálniuk szarból várat építeni. 😀 de azert megyeget nekik.

  10. Nekem tovabbra is heti 1-2x elojon a touchscreen megallas fektetett modban. Siman a springboardot tekerem jobbra balra allitott modban, majd megdontom, es onnantol nem megy semmi sehova. Allitott modba rakva megint megy tovabb. Kezdem unni.

  11. Az a lényeg, a watchkit persze… Meg a csengőhang ne tűnjön el. Igaz, hogy néha felveszed, és 5mp-ig nem tudsz beszélni, kifagy, összecsúszik a kép hívás után, nem birod kinyomni mert csörög utána is… A top droidosok ugyan úgy mosolyognak az iosra, mint én mosolyogtam 5 évig minden droidra… Szánalmas cég lett az alma..

  12. @suckall88: de ugye azért felhívtad őket (díjmentes), és jelezted nekik a hibát? próbáltad a felsorolt hibákat bármi módon megoldani (restore, restore új iPhone-ként, stb)?

  13. Szerencsére nálam nem jelentkezik a lassú hívásfelvétel és egyéb nyalánkságok, de:
    1. Előszeretettel kapcsol ki magától a diktálás funkció. Nem tudom mi lehet az oka. (Elszürkül a gomb)
    2. Nem tudom felfogni, iphone 6 és 6 plusnál miért nem lehet a funkciógombokat alulra tenni. (Vissza gomb és egyébre gondolok) néztem egy sony-t ami ugyanúgy 4.7-es kijelzős és ott minden alul van. Nem kell nyújtózkodni stb. A szifon appban is tök jó lenne ha iphone 6-hoz le lenne téve a vissza/kedvencek stb gombok. Zavaró ez a dolog, pedig nem kellene sokat változtatni.
    Tiszteletem 🙂

  14. Nos, úgy gondolom 220 ezerért nem nekem kellene jeleznem a hibákat, vagy könyörögni hogy oldják meg. 2008 óta használok alma eszközöket.. Mac, iphone,ipad, apple tv, anno ipod.
    Teljes ökoszisztéma van kiépítve. Természetesen újra raktam a telót… Ugyan olyan rossz, és ezek nem egyedi hibák, nem csak nálam jelentkeznek.
    Gondolkodjunk el azon, hogy ha azt tanácsolják rakd újra a telót, visszatértünk az xp szintjére.

  15. @prepasi: nem kell nyújtózkodnod, erre van a reachability funkció: csak kétszer megérinted a Touch ID-t (csak érinted, nem nyomod le). a diktálás nekem is néha kiszürkül, előszeretettel szokása ezt tenni 3rd-party appok (például Facebook Messenger és Viber) esetén.

    @suckall88: ebben igazad van, hogy nem neked kéne, de ha senki sem jelzi a hibát, vagy nem jelzik elegen, akkor vagy nem jut el hozzájuk a hiba híre, vagy nem kap akkora prioritást, hiszen csak kevesen jelezték, így azt gondolhatják, hogy keveseket is érint. én például egyáltalán nem tapasztalom ezt a hívásfelvevési hibát, de nincs elegendő információ továbbra sem, ami alapján lehetne kötni valamihez, és így megoldást kínálni rá. a szoftveres gondok lehetősége pedig az iOS által kínált egyre több funkció miatt óhatatlanul megnő, és mivel ahány készülék, annyi különféle használati mód, így néha akadhatnak furcsa dolgok.

  16. 2-3 hetente jon ki az ujjabb frissites… Ebbol nagyjabol kikovetkeztetheto, hogy amikor kijon a vegleges verzio, akkor fog megjelenik az iwatch. Tehat kb 2 honap mulva?!

  17. Régen: It just works.
    Ma: It’s just expensive.

  18. telenemnormális/DIGI netet mikor lehet végre megosztani?

  19. Sziasztok!
    Adott egy vadi új iPhone 4s.
    Jelenleg a 6.1.3 szoftver van rajta. Lehetséges valahogy rátenni a 7.1.2-őt vagy már csak a csoda 8-as rendszert lehet ?

  20. @Jadeye: Igen, tudom,h van a Reachability, de ehez is kopogni kell. Viszont ha leraknák, akkor ezt sem kellene.

  21. @Zola: az iPhone 4s-re csak az aktuálisan legfrissebb hivatalos verziót lehet feltenni, annál korábbit nem.

  22. @suckall88: Szia! Olvastam,hogy használsz Apple Tv-t , ezután szeretnék érdeklődni. Sajna nem tudom ,hogy kell privát üzenetet küldeni itt,elnézést ezért ,hogy ne legyek teljesen off ,reméljük jó lesz a 8.2 🙂

  23. Zola!!!!
    Ne b@szd el!!!!!hagyd meg,vagy add el!!!megveszem!!!!!

  24. @Jadeye
    Segítségedet szeretném kérni!
    Hogyan lehet a 8.2 ios-t felrakni, 8.1.3 után UDID regisztráció nélkül?

  25. @Szabó József: én nem kísérleteznék feleslegesen UDID regisztráció nélkül, mert nem garantálható, hogy ne kérne aktiválást még akkor sem, ha egyébként frissítésként tallózod be. a 8.2 úgyis pár héten belül megjelenik. (a jailbreak miatt meg kár vacakolni vele.)

  26. @Jadeye:
    Hát igen!………
    Frissítésként tallóztam be, és aktiválást kért. Visszatettem a 813-at.
    És igen a JB miatt kellett vona. Sem az sms, sem a net nem megy jb nélkül. a függetlenítés 50e.
    De ezt már beszéltem Veled! 🙂
    Köszönöm, hogy elolvastad!
    Legyen szép napotok 🙂


Add a Comment