fbpx Skip to content

Szinte napra pontosan három héttel az iOS 8.1.1 megjelenése után, az Apple pár perce kiadta az iOS 8.1.2-t, ami egy hibajavítás csak, és elsősorban az iTunes-ban vásárolt csengőhangok esetleges eltűnését eredményező gondot javítja.

iOS_8.1.2

Mi szerencsére nem tapasztaltuk ezt a hibát, de ha az Apple kiadott emiatt egy külön frissítést, akkor az biztos, hogy előbb vagy utóbb felbukkant volna nálunk is, tehát érdemes telepíteni a frissítést.

Újdonságok

A hivatalos információkban az Apple a következőket írja:

  • Ez a kiadás hibajavításokat tartalmaz, és megold egy problémát, amely miatt előfordulhat, hogy az iTunes Store-ban vásárolt csengőhangok el lesznek távolítva az eszközről. Ezeknek a csengőhangoknak a visszaállításához keresse fel az itunes.com/restore-tones weboldalt az iOS-eszközén.

8.1.2_restore_tones

Az eltűnt csengőhangok visszaállításáról a képen is látható link alatt található tudásbázis dokumentum is tájékoztat, ahol az első lépésként a 8.1.2 telepítését jelöli meg az Apple megoldásként.

Jailbreak?

Mivel ez csak egy apró frissítés, így elképzelhető, hogy akár a Pangu, akár a TaiG jailbreaket is könnyen frissíthetik hozzá a fejlesztőik, ami azonban némi időt igénybe vehet.

Időközben megjelent a TaiG 1.2.0-s verziója, ami a 8.1.2-t is támogatja, így akit eddig a jailbreak tartott vissza a frissítéstől, az így már felteheti a 8.1.2-t is.

A jailbreaket készítő csapatok oldalait is összeszedtük már korábban, így ha ezeken az oldalakon kívülről érkezik valami jailbreakkel kapcsolatos hír, azt szinte minden esetben figyelmen kívül lehet hagyni – ha meg egy állítólagos jailbreak letöltéséhez előbb valami survey-t kell kitölteni, vagy végrehajtani valami ajánlatot, akkor az minden esetben átverés. Mielőtt tehát beugrana bárki is ezeknek, ezt a cikkünket érdemes elolvasni: Gyakori kérdések: melyek a jailbreaket fejlesztő csapatok hivatalos oldalai?

SHSH

Mivel az iPhone 4s-től kezdődően technikai okokból jelenleg nincs lehetőség az SHSH-k felhasználására, így a TinyUmbrella már nem is tölti le azokat az ilyen készülékekhez. Hogy erre egyáltalán lesz-e később lehetőség, azt jelenleg nem lehet tudni. Ha valaki nem akar frissíteni, akkor vigyázzon a készülékére, és ha az felajánlja a frissítést, akkor azt ne fogadja el, vagy ha az iTunes tesz így, ott is nyomjon mégsemet, az esetleg a készülékre letöltött OTA frissítési csomag pedig már törölhető, ha sok helyet foglal. Magától egyetlen készülék sem frissül.

Az SHSH-król és azok fontosságáról, valamint a TinyUmbrelláról itt írtunk korábban: Mi az az SHSH, és hogyan működik a TinyUmbrella?

Letöltés

Ha valaki szeretné lementeni a 8.1.2 IPSW fájlját, az az alábbi linkekről teheti meg:

iPad:

iPhone:

iPod touch:

Olvasd el a hozzászólásokat is

149 Comments

  1. Arra mikor lesz frissítés higy mikor feveszem a telefont ne keljen várnom kb 6másodpercet mire tudok beszélni a hívóval?

  2. @geza0117: Soha. Ők ilyen kicsinyes dolgokkal nem foglalkoznak 🙂

  3. Köszi de nagyon idegesítő az biztos!!

  4. Nyomorultak, 2-3 hetente frissitenek , egyik javít valamit de közben egy masik probléma jön…

  5. nekem egy telefonomon sincs ilyen hiba, hogy kesobb tudnak csak beszelni. pedig van i4/4s/5s

  6. @viktorio81: ja, fene a pofájukat, hogy folyamatosan jön frissítés, ráadásul minden támogatott készülékre egyszerre, ahelyett, hogy lehet, hogy eleve soha sem jönne, vagy csak hónapokkal később, mire a szolgáltatók is átengedik.

  7. Ez a "késés" nálam is gond… Mindig kérdezik hogy mért nem szolok bele a telefonba amikor felveszem…

  8. Remélem majd egyszer sikerülnifog!!!!!

  9. Valóban mikor felveszem kb5mp mire kapcsol. Van, hogy még csörög is tovább. Az első win.mobil volt ilyen. Ezt tényleg orvosolhatnák.

  10. @geza0117, @leslee1340, @mogyi556: be van kapcsolva nálatok a Beállítások / FaceTime alatt az iPhone-mobilhívások opció? ha igen, be van kapcsolva a Bluetooth? van Wi-Fi kapcsolat, vagy mobilneten van a készülék, amikor ez jelentkezik? vagy egyáltalán nincs internet-elérés a készüléken? be van kapcsolva az iMessage is? az iCloud menüpontban be vagytok lépve – ugyanazzal az Apple ID-val, amivel a FaceTime és az iMessage is be van kapcsolva, ha azoknál beléptetek az Apple ID-val is? milyen típusú készülék? állítottatok vissza bármiféle biztonsági mentésből adatot? ha igen, ugyanilyen készülékről, vagy adott esetben például iPhone 4s-ről váltottatok iPhone 6-ra, és akkor meg az iPhone 4s-ről költöztetek az új készülékre? csak hogy sikerüljön kiszűrni, mi lehet a szűk keresztmetszet.

  11. Nalam is jelentkezik ugyanez a hiba… Sztem teljesen felesleges ez a sok kerdes, ugyanis a 8 megjelenése elott nem volt ilyen probléma… Tehat a hiba nem a mi készülékünkben van 🙂

  12. Sajnos bejövő hívás dolog nálam is jelentkezik. Néha egyből fel tudom venni de előfordul, hogy kell 5 mp hogy sikeruljon addig természetesen csörög tovább. Szerintem egy iphonennak ilyet nem kellene csinalni. Sot olyat is csinal ha felrakom toltore csokken a tererom sot ha gyenge tereovel rendelkezo helyre rakom a telehlfont akkor el is megy toltes kozben. Csinalta iphone 5 s nel is es most a sima 6-osomon is. Ios 8.1.1 van rajt.

  13. @geza0117:

    Ha jailbreakelt a készüléked, akkor a CallBar nevű Cydiás tweak megoldja ezt a problémát, de sajnos fizetős.

  14. Jadeye: nekem nincs ilyen opció FaceTime beállításnál. I5s iOS 8.1.1

  15. Hello! iTunes frissítés a 8.2 re a oc-n , majd az i5s-én. A végen kiírta valami hiba es visszaállt 8.1.2re. Ujra ra kerestem a frissítése es mar mar se a pc, se a telefon nem lat frissítést. Az ön szoftvere naprakész. Na most mi van ?

  16. Köszönöm nem nekem 5s van és a 8-as elött nem volt ilyen gondom, és mindenhova be vagyok jelentkezve a sajád id vel.

  17. sziasztok! IOS 8 frissitése óta állandóan elmegy a térerő a Telekom-os kártyámmal, de más szolgáltató kártyájával nem! Kártya csere megtörtént de a probléma még mindig jelentkezik! Valakinek valami ötlet? (Iphone 5C)

  18. Nálam is ugyanigy kásik a felvétel. Minden be van kapcsolva rajta, icloud facetime, imessege, wifi, bt stb. Eddig nem tapasztaltam egy iphonnál sem csak ennél a refurbnál. Akinek késik még a hivásfelvétel, nektek nem refurb, gariban cserélt a készülék?

  19. Üdv. I5s-em van és a hivásfelvételkor történő 3-5 mp-es késés fenn áll nekem is 7.1.2 alatt nem volt ilyen a 8-as rendszertől kezdve csinálja,az olvastam hogy a hálózati beállítások törlésével elvileg megszűnik.( mi történik mikor én lefuttatom a hálózati beállítások törlését?)Valamint egyszer úgytudom felvenni a telefont hogy rá kell nyomnom jobb oldalt a zöldre bal oldalt pedig természetesen a piros elutasító van,máskor meg jobbra el kell húznom a zöldet,és nekem folyamatosan változik egyszer ilyen egyszer olyan,ez mitől lehet?:)

  20. kisbona: az egyik esetben aktiv a képernyő a másikban nem ez a különbség

  21. @cocoon1910: nálam nincs ilyen hiba. pedig én is frissítettem.

    @Burgesz: gondolom, mert nincs Mac-ed. http://support.apple.com/hu-hu/HT6337

    @savage: a 8.2 még nem jelent meg, arra nem tudsz frissíteni, csak külön letöltött IPSW-vel, fejlesztői regisztrációval. a 8.2 előzetes verziója meg maximum DFU-ban állítható vissza 8.1.2-re – vagy ameddig az Apple aláírja, addig még akár 8.1.1-re is.

    @bojczanendre199: az érintett szolgáltató felé jelezted a hibát, hogy a kártyacsere sem oldotta meg? más készülék ugyanazzal a kártyával mit csinál ugyanott?

    @kisbona: a hálózati beállítások törlése több hálózati beállítást alapértékekre állít vissza: http://support.apple.com/hu-hu/ts3780

  22. üdv! ahhoz mit kell kikapcsolni ,hogy ha hívnak engem akkor ne csörögjön egyszerre a telefonom, az ipad és a másik iphoneom ? 😀

  23. @Jadeye másik készüléken gyenge a térerő ezzel a kártyával! Toronytól 100m-re lakom :/

  24. @Jadeye: köszönöm.

  25. @kisbona: Hálózatok beállításai törlése után megjavult a hívás fogadás?

  26. Kinek melyik szolgáltatónál késik a hivás felvétel? Nekem voda, mondjuk csak 1-2 mp

  27. nem csináltam még mert nemtudom mit fog történni utána a telefonnal 🙂 de itt olvastam a szinfon.com on valamelyik másik ilyen rendszeres témánál hogy azzal megjavul de nem próbáltam ki.nekem is vodafonnál késik.

  28. @kisbona: érdemes lenne megpróbálni, hátha segít. rosszabb biztosan nem lesz tőle.

  29. Nekem meg a Tnél tökéletes. Lehet srácok rosszul fogjátok a telefont, amikor fel akarjátok venni.. Anno a térerő gondnál is ez volt a megoldás 😀 😀

  30. @kisbona: szerintem is érdemes, amit látni fogsz belőle szerintem csak a wifi jelszavakat felejti el, olyan beállításokat töröl ami az user számára nem látható.

  31. Telenornal 1-2 mp-es kesesek vannak..

  32. 8.1-rol van ertelme frissiteni? igy is televan a t….om hogy baromi gyorsan merul a telo.. i4nel es i5nel folyamatosan romlott uj verziokkal az akku ido.:( igen volt mindenfele restore, uj iphone stbstb.. de igy is elegedetlen vagyok. tehat, nem lesz rosszabb frissites utan? (i5s)

  33. Nekem 8.1.1-el kicsit helyre állt az üzemidő, de sajnos messze ios 7 alatti igy is…

  34. azthiszem varok meg par tapasztalatra… nehogy megrosszabb legyen 🙂

  35. @fokhagyma: És mellékesen megjavítja az elromlott Game Centert is, ha az csak fehér képernyőt hoz be.

  36. Sziasztok. i5-ön a weather appból nekem eltűntek az extra infok, mint a szél, páratartalom, napkelte, stb. Másnál is van ilyen hiba?

  37. @rgbx: neked megjavította a hívást?

  38. En csak a hivasokat nem tudom felvenni tovabbra sem. I4 – 7.1.2. A foigazgatonk iphone-jaban meg egy kontakt MINDIG kicsorgott. Ha le volt halkitva, ha ne zavarjban volt mindegy. Es utana nem lehetett lenemitani, sehogy, hamar elkezdett csorogni az a bizonyos kontakt. Jol hangozhatott az igazgatosagi uleseken, ahogy megvartak mig lecsorog. Egy napot ult rajta az informatikai osztaly, hogy mi a baja, eredmenytelenul. Kidobta a francba, azota winphone ja van. Nekem se lesz tobbet iFosom az biztos, betelt a pohar. Szep telefon nagyon, de vastagon hulyenek vagyok nezve, es ez nem tetszik.

  39. Hali, nektek mukodik a keszulek kikelzovel lefele forditassal a nemitas? (Bejovo hivas, ebreszto funkciok stb)

  40. Annyira nem szar mint driod ahonnan jöttem… 🙂

  41. Az droid funkció

  42. Hat a kozvetlen kollegamnak droidja van, en tobbet szopok a sajat telefonommal, mint o az ovevel, sajnos ezt mar a fansag sem tudja elfeledtetni velem 🙁 Az ove mukodik, oszt kesz. Az enyem meg nem. Es mielott jottok a tiszta restore-al, ez egy vadi uj szuz telefon, 2 honapos, gyari allapotban. Es ez a bibi, hogy ez a gyari allapot.

  43. @Ugyankerem: power gomb 1 lenyomás némít, 2 lenyomás elutasítja a hívást. a többi felesleges kínlódás volt. az, hogy valaki nem tud használni egy készüléket, nem feltétlen a készülék/szoftver hibája. olyan meg nincs, hogy egy hívást sem lenémítani, sem elutasítani nem lehet.

  44. @Jadeye: De van. Informatikus vagyok, kicsit kioktatos a hangnemed. Beajanljalak az igazgatosagra, ha ott hallod, akkor elhiszed? Sok iphoneos ult a keszuleken, a problemat csak egy teljes restore oldotta meg. Persze a keszulek mar nem kellett vissza. Azert mert te nem lattal ilyet, nem azt jelenti, hogy nincs is. Tehat megismetlem SEMMILYEN modon nem lehetett lenemitani, es MINDIG kicsorgott.

  45. @Jadeye: Komolyan mondtam, ha erdekel, megadom a szamot privatban, hivd fel a tulajat, es kerdezd ki. Fog meg mondani ezt-azt az iphonejarol, amikkel en mar nem is terhelem a forumot.

  46. Hmmmm. iPhone 6 Plus 128 GB. 8.1 iOS. Tökéletes. Nincs gond. Akksi 2 napig bírja ha akarom. Vagy tovább. De mivel sokat videózom így reggel 7 és este 10 között 40%-ra merül. Ha kellene sem tudnék rosszat írni róla. Ja de! Nagy. Nagyon nagy. De megszoktam:-) Boldog Karácsonyt!

  47. Lehet, hogy nem ismerte az igazgató a némító gombot, ezért a ne zavarjanak funkciót használta, amiben beállította, hogy ennél a kontaktnál ki csörrenjen a készülék…
    Más nem nagyon lehet, amiér zajonghatott a készülék.

  48. Off : Sziasztok, valaki tudja hogy az miért van, hogy a " notification center " ből eltűnt az időjárás jelző? Akármit csinálok nem jön vissza 🙁
    ( egy hete nem jön elő kb )

  49. @Ugyankerem: először azt írtad, eredménytelen volt a megoldási kísérlet, most meg azt írod, hogy a restore megoldotta. akkor nem értem. ezek alapján egy egyszerű szoftveres gond volt, és helyrehozta a restore.

    @robesz94: ha letiltod, hogy az időjárás hozzáférjen a GPS-hez, akkor eltűnik. ellenőrizd, hogy engedélyezve van-e a GPS neki.

  50. Ezért érdekes, mert engedélyezve van :/
    Letiltottam aztán vissza engedtem
    És ugyanúgy nem adja ki :/

  51. @robesz94: én a helyedben most az összes appot kilőném multitaskingból, és teljesen kikapcsolnám a telefont, majd vissza. a mai nap összesítése amúgy hozzá van adva? (lehúzod az értesítési központot, alulra görgetsz, szerkesztés)

  52. Újraindítás is volt
    Nem is 1x, az se oldotta meg :/
    Igen, hozzá van adva

  53. Jadeye: JB-s cikkbe beteszitek Pangu után TaiG elérhetőségét is? Most már tud angolul az oldaluk. 🙂
    http://www.taig.com/en/
    Twittert még nem találtam…

  54. @geza0117:

    Éppen ma volt a napja, amikor bementem a Mammutban lévő Apple üzletbe ezzel a hibával. Azt hazudta az ottani munkás, hogy ilyen hiba nem létezik. Bementem a Westendbe, ugyanez a szitu. Bementem az Andrássy úti szervizbe, úgy indítottam, hogy tudomásom van arról, hogy vezetői utasításra le kell tagadni a hibát! A srác azt mondta: Ilyen nem létezik, de már találkozott vele! Ebből mindent értettem, pedig csak blöfföltem.

    Elmondtam, hogy több frissítést követően megelégeltem, eladtam az 5s-t. Úgy hozta a sors, hogy vettem egy újat. Kipróbáltam azt, (8.0.2 volt rajta) hogy egy olyan számítógépre tettem fel itunes-t, majd a telefont, ami egyébként új, kinulláztam. Lehúztam DFU módban a frissítést és láss csodát: ROSSZ MARADT! Tehát nem a több millió felhasználó a hülye, bár az Apple szerint igen! Nos, ez a nem létező hiba, olyannyira nem létezik, mint ahogy az iPhone 5 sem volt hibás, mert kopott! Azt mondták, nem tudnak mit tenni ezzel, meg kell várni frissítést, ami javítja. Erre muszáj volt hergelnem, mondtam, hogy nincsen már Jobs után jó frissítés, akkor mit várjak?

    Amint piacra dobnak egy olyan telefont, mint a Galaxy Alpha, csak kisebb méretben, én elfelejtem az Apple.t, mert nagyon szépen halad a silány felé, de prémiumnak már nem mondható, mert a prémium termék működik, ha hibáznak, mert miért ne, azt kijavítják és a Support is minőségi, de az Apple-nél szemmel láthatóan nem értenek hozzá!

    A rossz hír az, hogy az Apple szoftverei ennél csak rosszabbak lesznek, akármilyen rossz is pár embernek, de el kell kezdeni nézelődnötök Androidos fronton! Ezekből már nem lesz telefon! Alig akartam elhinni, hogy ez a nem létező hiba nem lesz kijavítva…

  55. @bojczanendre199:

    Próbáld ki, hogy LTE-t átkapcsolod 3G-re, mert akkor szokott ugrálni váltásnál, barátnőm telóján volt, hogy 1 percig kereste megint a hálózatot.

  56. @bigdadylacika:

    Én is vodás vagyok, de nem szolgáltató függő. Galaxy Alpha-nál teljesen hibátlan, de hát nem csoda, nem egy iPhone, hanem minőség!

  57. Azert kivancsi volnák nagyon, de komolyan egyre jobban, hogy akik ossze vissza panaszkodnak valójában fogtak e a kezukbem egyaltalan iphonet. mert ha nekem azt mondja valaki,hogy a win phonokom stabilab software fut mint az iphonokon mar a siras kapkod. érdekesek ezek a problemak, nagyon sok iphone mar megfordult a kezemben, ugy sajat mind rokonok es baratoke is és valahogy sehol nem talalkozok ilyen hibakkal mind amilyenekrol irtok… ha volt is hiba restore nos szevasz
    kene valamilyen hitelesito funcio a felhasznalo fiokokhoz, hogy valojaban rendelkezik apple termekkel a tisztelt fórumozó. nem azt mondom hogy nincsenek hibák, szó sincs róla. ossze frissitest restoreval teszem fel enis… de azert vannak erdekességek pont

  58. @diario:

    Tessék, a hitelesítő információ:

    http://kepfeltoltes.hu/141210/IMG_0002_www.kepfeltoltes.hu_.png

    Továbbá, arra hivatkozásul az iPhone a legdrágább, mert a legjobbnak hazudott a szoftvere. Amíg egy Androiddal, vagy Win Phone-nal szemben egy drágább, prémiumnak megálmodott telefon viszonyítási alap, addig senki fog felháborodni annyira azok hibáin, mint a tökéletességre vágyó iPhone felhasználók, amit egyébként még tolerálhatnak is, ha nem olyan hibák keletkeznek, amik az azt megelőző szoftver esetében nem fordultak elő! Azt hiszem teljesen jogos a “hiszti”, hogy a legjobbtól elvárjuk, hogy működjön!

  59. @diario:

    Ja és még egy: A restore nem oldja meg a hibásan kiadott szoftver problémáját! Vagy legyen minőségi, vagy inkább ne csináljanak semmit és nem kell telefont gyártani!

  60. hat, frissitettem.. majd elvalik, hogy milyen lett..:)

  61. @littyus:

    Ja, én is arra várok, hogy holnap felhívjon valaki, nem kapcsol be a tartalék telóm, nem tudom róla hívni magam:(

  62. @diario , ugyanez a velemenyem nekem is. de hat mindig annak romlik el a keszuleke, aki nem ert hozza. Biztos "veletlenul". Elegge kocka kategoriaba tartozok, es amikor meg vindozt hasznaltam, 2-3 evente volt teljes reinstall, amig ismeroseim ezt evente vagy meg gyakrabban csinaltak mert hasznalhatatlan volt a gepuk.

  63. Ez a sok informatikus 🙂
    Meg az ő Ájfonjuk:)
    Hjehjehjehje!
    Mind átlagon felüliek!
    Sajna az almáékat a negyedéves számok jobban érdeklik,mint a minőség jelen pillanatban!
    Sajna,nem volt ez mindig így!

  64. Update: időközben kijött a TaiG v1.2.0

    Changelog:
    – Support all device with iOS8.1.2.

  65. @fokhagyma: Nem. Mivel nekem nem volt még ilyen gondom. Kicsöng, felveszem, beszélek. Talán a 8-as óta viszont felvétel után is csörög még egy rövid ideig. Csak kicsit zavaró, és szoftveresen tudják orvosolni, nem fogom emiatt kidobni a készüléket. 🙂

  66. @cocoon1910: Egyáltalán nem felesleges a sok kérdés. Igenis került a 8-asba egy olyan feature, amivel át tudod vinni a hívásaidat másik készülékre. Emiatt több, eddig különálló alrendszert kellett összehangolni. Ez nem mindenkinél fog egyből 100%-osan működni, mivel nem lehet a felhasználóknál előforduló lehetőségek minden permutációját letesztelni. Sőt, akár még a tervezésből is kimaradhat egy-két eset. Szóval innentől igenis szerepe lehet annak, hogy hány eszközt használsz ugyanazzal az Apple ID-val, azokon milyen iOS verzió fut, és hogy csatlakozva vannak-e éppen a netre, és ha igen, milyen sebességű netre. Pl. az előző verziókban nem okozott gondot, hogy volt egy iOS 6-os készüléked EDGE hálózaton. Most már lehet, hogy éppen ez okozza az 5s-ed problémáit.

  67. @Vikitorony: az összes érintett cikket frissítettem a TaiG 1.2.0-s verziójával, köszi!

  68. Te…. Iphone mellett windows phone van. Ne fikazzad, a 2leghasznalhatobb telefonom, droid mas tema. Szokjatok meg semmi sem tokeletes, anyagias vilagban eltek es egy uj iphone helyett ertelmesebb dolgokra is lehet kolteni a penzt

  69. Tehát ha szar a szoftver, akkor fogd be a pofád, mert ez van. Remek. Gyakorlatilag semmire nem vállal felelősséget ezzel kapcsolatban.

  70. Nekem i5s van! Hivás fogadással semmi gond!

  71. 8.1.1 szoftverrel!

  72. Nálam még most is megvan az a hiba, amit kevés helyen olvasok de érzetre nagyon gagyi, részlet a 8.1.1-es hozzászólásokból:

    “Lassan minden bosszantó dolgot javítanak (nem is értem mire valók akkor a béták, pl. miért kell kb. 2 hónapot várni arra, hogy optimalizálják egy eleve támogatott készülékre (esetemben 4S), akkor is ha az a legrégebbi ezek közül). Egy viszont még mindig zavaró, e-mail fogadásnál az összes letöltése után (nálam ez manuális nem automatikus), szóval csak x másodperc után jön a jelzőhang. iOS8 előtt ez azonnal megtörtént.”

    “Ez i5-ön is így van,de néha van,hogy semmi hang nincs??!!”

    “Igen most, hogy mondod olykor nálam is volt ilyen, hogy egyáltalán nem volt jelzőhang – ha onnan nézem érzetre még az is jobb volt, mert a késés olyan gagyi belassult Win/Android feeling amit nem szoktunk meg eddig az Apple-től. Kvázi ha itthon ezt többen is tapasztaljuk, akkor már a bétánál nem kellett volna kijavítani ezt és az összes eddigi hibát és úgy kiadni a véglegest? – bár ez valahol utópia mert ilyen a szoftvervilág, de szerintem a sok bosszankodó userrel tuti vesztenek vevőket, ha meg jó a cucc akkor annak híre megy és vonza a vevőket – anno ezt tette valahol Steve is..”

  73. @lalamper:

    Pontosan ez a lényeg! Steve Jobs megalapozott egy mondhatni jó terméket és most is az Ő érdemei végett nagy az arcuk, így csak mi lehetünk a hülyék! Pár hozzászóló így a neten keresztül meg tudja állapítani, hogy akinek rossz a telefonja, az hülye és kocka. Eszébe sem jut, hogy neki is szar, csak kompromisszumot kötött, mert alma logo van rajta és ettől legyőzhetetlennek, mindenkinél okosabbnak gondolja magát.

    A lényeg, amikor hívnak és felveszem, ugyanúgy csúszik nagyon sokat. Sebaj, el kell fogadni, hogy hülyék vagyunk, mert hozzá nem értők hibás szoftvert dobnak ki! Évente kijön egy nagyobb frissítés, majd fél évig anyáznak a felhasználók, mire nagyjából használhatóvá válik, de esélyük sincsen választani, hogy visszatöltsék azt, ami előtte működött. 5 évet nem adok az Apple-nek, mire a BlackBerry sorsára jut, majd a Motorola hagyja le és végül olvassuk, amit ma a Nokiáról.

  74. Visszaállítottam a hálózati beállításokat és azóta teljesen tökéletesen működik a hívás felvétel.

  75. ..mindemellett más termékek (még) jók, lásd Mac és OSX, a Yosemite sem rontott sokat a dolgon ellenben az iOS-ekkel, sőt ott még ez a gagyi flat design sem érezhető annyira, De igen, Jobs után csak romlani tudott a tapasztalatok alapján minden, eddig azt mondta az ember, ok, kifizetem a különbséget mert ez tényleg működik (mellesleg szomorú, hogy azért (is) drága egy termék mert úgy működik ahogy az tőle elvárható), de ha ez nem lesz igaz, abban a pillanatban elveszti a vonzerejét és borul az egész. + akik értenek hozzá némileg azoknak ma sem érthető szerintem, hogy pl. a TimeCapsule-nak nevezett rack/HDD mondjuk 3Tb-os (1db HDD-s..) változata mitől kerül 2-3x annyiba, mint egy jó NAS RAID1-ben (TimeMachine támogatással). Attól, hogy fehér Alma van rajta, az még 1db vinyó ami nem biztonság, nyilván valami WD van abban is.
    No de nem folytatom, egyébként is iOS ez a fórum, csak gáz, hogy amit pl. az iOS6 korában megszoktunk az már..

  76. Sajnos én is eljutottam oda, hogy már nem szeretem annyira az almás készülékeimet. Nem tudom és nem is fogom az éppen aktuális terméket megvásárolni, mert kifejezetten drága az apple, és már nem hozza azt, amit annak idején, amiért végre szakítottam a Nokiával, hogy minden működött rajta.

    Már nem az apple diktálja a divatot, hanem lefeküdt a ferdeszeműek versenyének, évente hoz ki újabb és újabb rendszereket, amik hemzsegnek a hibáktól, amit vagy kijavítanak vagy nem. Mire a 8-ast kikalapálnák, már jön is ki a 9. De minek? Mert ezt diktálják neki. Emlékszem régen az 5-ös vagy 6-os rendszernél a keynote napján már le is lehetett tölteni azt. Ma meg a keynoton bemutatják, és közlik hogy majd ekkor meg ekkor lehet letölteni. Persze, mert nincs még kész, kurvára csuszásban vannak, de már virítani kell valamit, nehogy lemaradjon a konkurenciától. Kifejezetten professzionálisnak tűntek akkor még, amikor egy bejelentett új fícsőrt már a bejelentés napján lehetett használni. Most meg? Betaban van a legtöbb. Numbers, Pages is mind-mind béta még, holott már az iOS7 előtt léteztek. Nem beszélve a photo libraryről, amit csak a 8.1-ben tudtak működésre bírni.

    Könyörgöm, inkább ne legyen új fícsőr, ha nem működik, ami viszont van, az működjön rendesen. Ez volt régen az apple.

  77. Sajnos, de azt kell mondani, hogy ezekkel az óriási malőrökkel még mindig bőven a többi termék előtt van.
    Csak már nem a jót választjuk, hanem a legkisebb rosszat.

  78. @Feri Köszönöm!!!!

  79. @lalamper:

    Nem akarom az androidot isteníteni, és biztos vannak benne bőven hibák, de az alapvető dolgok, amiket nem lenne szabad elrontani, működnek. Amikor iPhone helyett használtam, fura volt, hogy fel tudom venni normálisan, és, amikre én használtam nem volt gond, mint az iOS-nél. Nem hiszem, hogy ez a legkevésbé rossz és ahogy az Apple csúszik le, a konkurencia is úgy fejlődik. Értem én, hogy emberek hibázhatnak, csak ne nézzenek hülyének, hogy ilyen hiba nem létezik! Ha korrektek lennének, könnyebben fogadnánk el, hogy kitartás, bár még attól hibás és nem értenek hozzá.

  80. @bojczanendre199:

    No, nálad is az volt a gond? Ha megoldotta, akkor nagyon szívesen! Az LTE még nem egy kiforrott dolog és, amikor telefonálsz menet közben, majd megszakad, mert vált, eléggé bosszantó

  81. @mrisz32:

    De jó, hogy valakinél ez segített, sajnos nálam nem, még tegnap megcsináltam:(

  82. Jelentem a callbar valamiért működik, mármint nincs vele az az 1-2 másodperces késés. Nagyon hiányzott már.
    igaz, hogy 1030,-Ft bánta és nem is jó helyen van a felvevő gombja (felül), a gyári nekem jobban bejön, de ennyit megért, hogy ne kelljen magyarázkodnom, minden beszélgetés elején, hogy halló itt vagy, persze, már köszöntem, mondjad, nem halottam…

  83. ..folytatván nézzétek meg az Ms-t, a korábbi fagy a Windows-ból mára azért sokkal stabilabb lett (szerver szinten is jó (jobb – mondja ezt egy linuxos..)), a Mobile is sokat fejlődött, és ha van mondjuk egy céges Ms környezet (AD, Exchange stb.) akkor annál egyszerűbb nincs, mint abba bevonni egy WinMobile-t. Erre megy a világ, ahogy az új OSX-iOS átjárható és jár hozzá az iCloud, így lesz ez Win10 esetében, na mondjuk az O365-höz járó OneDrive tárhely eléggé odavágott a többieknek. Visszatérve arra ösztönöznek, hogy vegyél egy gyártótól telót/tabot/laptopot stb, ezek között átjárhatsz, közös a cloud, kérdés, ki tud majd ebből a tortából nagyobbat birtokolni..? – amelyiknél a legjobban fognak ezek működni.. (egy szép világban ez lesz majd pl. az Ubuntu Mobile?)

  84. @kleinguru:

    Tehát, az apple “szakemberei” nem tudják megoldani, a hackerek pedig azonnal. Én felvenném őket, a vezetőség helyében!

  85. @hadam: nem minden magyarországi helységnél tűnt el pl. győrnél megvannak azok az adatok…pedig kb. egy hónapja még a lakóhelyem is támogatott volt de mára már sajnos nem… 🙂

  86. @robesz94: a helységet ahol vagy nem támogatja az időjárás app a teljes adatokkal (páratartalom, szél stb. akkor nem jelenik meg a NC-ben, nagyobb városban, ha vagy pl. győr akkor látod újra!

  87. Az időjárás nekem sem megy az értesítést központban. Egyszer csak eltűnt, nem csináltam semmit.

  88. Ja, Veszprém. Az appot megnyitva működik. Fe a NC továbbra sem.

  89. Ja en is orulok hogy jo lett a hivas felveteli ido DE engem nem zavart az a par sec ! Es az tuti hogy tulzas amiket alitanak miszerint 5 sec mire felveszi .

  90. Ajánlom mindenkinek aki csak hibát keresni és panaszkodni tud, hogy vásároljon egy androidos vagy win-es telefont! Az állítólagos kacatokat sz…okat stb pedig 5000ert viszem is 😉

  91. @mrisz32:

    Az a baj, hogy nem lett jó. Ez a frissítés nem is tartalmazott erre irányuló javítást, csak valami csoda folytán mákod lehetett

  92. azért most a felhasználók is hibásak, mert volt 2 hetük, hogy visszatérjenek az ios 7-re. nem úgy mint az ios 7-nél, ami tönkre vágta az i4-est. söt aki szokta olvasgatni ezt az oldalt az gondolom szokta olvasgatni az iHungary-t is, és ottt egy korrekt cikk volt, hogy frissítsünk e vagy sem. mit kapunk és mit kockáztatunk. majd jövőre meggondoljátok a frissítgetést. ha friss op. rendszer kell akkor venni kell egy új telefont. persze biztosan rendbe teszik maj a dolgokat szeptemberre, de akkor majd kezditek előlről mert azt gondoljátok, hogy valami fenomenálisat kapkot, pedig csak csepegtetnek egy kicsit a többől.

  93. Megcsináltam a hálózati beállítások visszállítását valamivel jobb lett a hívásfogadás de még mindig nrm olyan penge mint a 7.1.2 nél

  94. @aggressor:

    Van igazság ebben, de azért ne legyen már hülye a felhasználó, ne legyen a mi felelősségünk, hogy szar, amit kiadnak!

  95. Nekem semmi bajom a telommal i5s a 4-emmel sem volt sose, igaz jobban bejött az ios 5-6 de ez van változunk 😉 egyébként a hibakrol annyit nalam is lassu a hivas ranyomom de meg nem kapcsol össze de megoldottam ugy hogy leszarom 😉 ez van nem sipákolok! Akksirol meg annyit hogy ne mindig a telon függj, éljél bazdmeg!!!

  96. i5 – bejövő hívás 1-2mp várakozás nálam is – viszont sokat használom autóban BT gyári kihangosítóval és ott a felvétel 0,0001mp ahogy rá nyomok a kocsiban a felvételre egyből elindul a számláló és aktív a vonal is!!!!

  97. Most frissítettm a párom 4S-ét, és frissítés után törőltem a hálózati beállításokat, és JÓ LETT!!!
    Elmúlt a hívás felvételnél a 2-3 mp. várakozási idő.
    Próbáljátok ki Ti is.

  98. Hát bakker azt kell hogy mondjam, hogy EPÖLÉKNÉL egy élmény minden egyes frissítés, ami ÁLLÍTÓLAG kijavít VALAMIT, és közben, ami eddig jó volt, azt jól ELBASSZA, mert miért ne és ne érezd már jól magad.
    Ezek ott egyáltalán tudják, hogy mi a faszt csinálnak? Ez már nagyon gáz, amit ezek művelnek.
    Érdekes módon a 8.1.1-gyel tökéletesen működött a Widget nevű időjárás alkalmazás. Még el is tudtam olvasni, mert magyarul is kiírt mindent. Most már kell hozzá valamilyen kínai, vagy holdbéli szótár hogy el tudjam olvasni, hogy mi a fasz van odaírva. Pedig már újra is telepítettem, hátha az a baja, de nem, ugyanolyan szar lett, mert csak. Legalább ezt sem fogjuk használni. Köszi EPÖL ezt az egyre nagyobb fost, amit tudtok produkálni.
    http://kepfeltoltes.hu/141210/IMG_0020_www.kepfeltoltes.hu_.png
    A telefonfelvétel pedig ugyanolyan szar mint az 8.1.1-nél.
    Már komolyan mondom, megbántam, hogy a 7.1.2-ről frissítettem, mert azóta csak a baj van vele.

  99. Jadeye! Nekem egy T-Mobile-os új i4s-em van. Nem lett biztonsági mentés visszaállitva. Jelenleg nincs mobil net a kártyámon. Minden be van állítva rendesen. Egy azon id-val. Akkor is jelentkezik ha van wi-fi vagy Bluetooth be van kapcsolva (kihangosítóval is)Már próbáltam a hálózati beállításokat is visszaállítottam de nem javult. Ez elég elszomorító. Az a gáz, hogy az i4-em hibátlanul ment az utolsó frissítéssel is. Lecseréltem mert szolgàltatót váltottam. Az i4s ami erősebb hardver meg ilyet produkál az szomorú. Persze vehettem volna egy 5s-t is de nekem ez tetszik. Ráadásul ahogy olvasgatok ott is jelentkezik tehát szoftveres a gond. Azért kicsivel jobban kéne az alap funkciókra figyelni. A Nokia is abba "bukot" bele, hogy ontotta a szoftver fost teszteletlenül a vevők pedig megelégelték. Ha így megy tovább jelentősen csökkenni fog a vásárlók köre.

  100. @makimano: ugye jelezted ezt a hibát az adott widget/app fejlesztőjének, hogy javítani tudja?

    @mogyi556: hát passz, más ötletem sajnos nincs. 🙁

  101. @Jadeye: Miért neki kell javítani, amikor a 8.1.1-gyel tökéletesek voltak az ékezetes betűk?

  102. @makimano: akkor jelezted ezt a hibát az Apple felé? vélhetően a fejlesztő ugyanis hamarabb fogja tudni ezt javítani, mint az Apple kiadjon egy újabb iOS-verziót. az is lehet, hogy korábban a fejlesztő hibájából voltak jók az ékezetes karakterek, most meg az Apple módosított valamit, és így az app már hibás. ezen felül érdemes lehet még a telefon nyelvét angolra állítani, majd vissza magyarra, hátha ez segít.

  103. Jadeye: Az epöl alap funkciót (ALAP) cseszett el a 8-as verzió óta. A telefonhívás felvételről beszélgetek. Meg arról, hogy sokkal jobban akadoznak a gyári applikációk is a 4s-en. Épp most raktam vissza a 8.1.1-et, most meg az van, hogy így már nem hajlandó az APP Store-hoz csatlakozni. Még ilyen sem volt, hogy egy alkalmazást már 5 perce telepít. Most már annyira elbaszódott valami, hogy a 8.1.1-gyel is totál szarok a Widget ékezetes betűi.
    Legszívesebben most már az ablakon hajítanám ki a telefont, hogy ripityára menjen, mert már kb annyit ér a nagy okosságuk.
    Totál macera és tiszta idegbaj az epölnek a frissítései. Nemhogy javítanának rajta, még szarabbat csinálnak belőle. Hát köszi. Hát elmehetnek a mindjárt megmondom hova az ilyen frissítéseikkel.

  104. @Jadeye: Először pontosan azt csináltam, hogy hirtelen elkezdetem angolul beszélni, meg elköltöztem gyorsan az USA-ba és ugyanolyan szar maradt az app.

  105. @makimano: oké. én kérek elnézést, hogy próbáltam segíteni.

  106. @Jadeye: Köszi, inkább abba segíts légyszi, hogy hogy lehet az, hogy most is mindent úgy csináltam, mint korábban és képtelenség az APP STORE-ra csatlakozni, mert azt mondja, hogy nem lehet csatlakozni és minden ugyanúgy van, mint korábban és korábban ezzel semmi probléma nem volt? Hátha erre valaki nekem gombot varrna, az nagyon jó lenne.

  107. Jadeye! Szerinted az meg milyen szoftver, amire a 8 óta kb 2 hetente adnak ki újabb és újabb verziókat?
    Lehet itt ám nagyon fényezni az epölt, hogy ilyen jó meg olyan jó, meg hű de szép, meg csillog-villog, csak éppen tapasztaljuk az eredményét. Egy jó nagy rakás lett belőle.

  108. @Jadeye:

    Akkor kérlek, segíts nekem, nekünk! Látom valamennyire képben vagy, összegezném, hátha látsz valamit, amit egyébként laikusként én nem! Probléma ez a hívás fogadása utána csengés. Nem fogok túlozni és cinizmus is elmarad.

    A szarakodást nem írom le. Tehát, Összes Tartalom Beállítás törlése megtörtént. Ezt követően Power+Home gomb, majd csak a home, kiírta, hogy csatlakoztassam iTunes-ra. 8.1.1 tegnap előttig így frissült. Megörültem, hogy jött a 8.1.2, tudtam, hogy erre a hibára nincsen benne javítás. de az volt a gondolatom, hogy az iTunes ugye többször nem tölti le a 8.1.1-et, csak kicsomagolja. Ezáltal új letöltéssel a 8.1.2 tök más lesz. Persze ez az én gondolatom.
    Nos, mentést nem töltöttem vissza! Alkalmazást nem töltöttem rá, apple ID-val nem léptem be, így próbáltam ki. A hiba fennállt. Kikapcsoltam a mobil adathálózatot, face time-ot, iMassage-et, bluetooth-t, WiFi-t. Hiba megmaradt. Hálózati beállításokat visszaállítottam, hiba megmaradt.
    Ezek után egy iTunes-t még nem látott számítógépre telepítettem fel, a frissítést ott is elvégeztem a fent írt módon, hiba fennáll. Utána egy macbook-on is, hátha a Windows nem tetszett neki, a hiba továbbra is fennáll.

    Ma egyeztettem az Apple-el, végre azt kaptam válasznak, hogy többen jelzik ezt a hibát. Mivel az Andrássy úti szervizben nem értenek a javításhoz, hívtam (Apple call center ajánlására) a Bécsi útit. Ő is azt mondta, hogy van ez a hiba, de, mivel kevesen telefonálnak, rangsorban nincsen olyan helyen, hogy komolyan foglalkozna vele valaki. Nem akarok rosszat írni, nem szó szerint így hangzott el, a lényege ez volt. Annyit tudott felajánlani, hogy cseréljük ki a telót gariban, nézzük meg mit tud. Mondtam oké, de, ha majdnem mindenkinél jelen van a hiba, akkor tök mindegy készülék, ha ugyanezt a szoftvert használja.

    Van-e valami ötleted, mit érdemes még kipróbálni? El tudom képzelni, hogy nem a szoftver rossz, csak valami “beragadt”, ami ezt produkálja, mint az akku merüléseknél is valami bekapcsolva maradt, nem tudom. Persze nem zárom ki, hogy rossz a szoftver, sőt, inkább ez lehet a valós.

  109. Jelentem, visszaraktam a 8.1.2-őt és az APP STORE úgy ahogy van, NEM HASZNÁLHATÓ. Ilyen sem volt még.
    Az első 8.1.2 telepítése után még működött, azóta nem működik, hogy először visszaraktam a 8.1.1-et.
    ???

  110. @robesz94 sikerült valamire jutnod? Nekem se műkszik!

  111. @makimano: Kapcsold be a WiFi-t és csatlakozz egy internetszolgáltatással ellátott hálózatra, vagy ha van mobilinternet előfizetésed, akkor kapcsold be a mobilnetet. Lehet, hogy nagyban elő fogja segíteni a “nem lehet csatlakozni” hiba megoldását. 😀

  112. A billentyűzetem átállt qwerty-re, nem tudom visszaállítani qwertz-re.
    Más is észlelte ezt?

  113. @Vikitorony: Hogy mit nem mondasz? Be van kapcsolva a wifi és szarik működni az APP STORE. Eddig működött wifivel, semmit nem kellett külön bekapcsolnom, a mobilnetet sem. Érdekes, hogy wifivel a safari működik. Most a kedvedért bekapcsoltam a mobilnetet és így sem megy. Ez az egész frissítősdi úgy szar, ahogy van. Valamit mindig elbasznak vele. Még az a mázli, hogy semmiért nem vállalnak felelősséget. Így én is tudok.

  114. És azt tudtátok, hogy az EULA szerint nem lehet a telefonnal üzleti célra MPEG4 videót kódolni? Nevetséges.

  115. (b) The iOS Software contains MPEG-4 video encoding and/or decoding functionality. The iOS Software
    is licensed under the MPEG-4 Visual Patent Portfolio License for the personal and non-commercial use
    of a consumer for (i) encoding video in compliance with the MPEG-4 Visual Standard (“MPEG-4 Video”)
    and/or (ii) decoding MPEG-4 video that was encoded by a consumer engaged in a personal and non-
    commercial activity and/or was obtained from a video provider licensed by MPEG LA to provide MPEG-4
    video. No license is granted or shall be implied for any other use.

  116. Sziasztok! A továbbcsörgés gond nálam is megoldódott a hálózati beállítások törlésével!!!
    Egy gond azonban előkerült számomra: ha egy számot beírok manuálisan a hívásoknál majd azt az előzményekből el akarom menteni a telefonkönyvbe akkor megfordítja a család és az utónevek sorrendjét annak ellenére hogy úgy van beállítva ahogy magyarul is mondanám. Ez miért van?

  117. @nagyB
    Mármint amikor be akarom írni a felkínált mezők vannak felcserérve: először a keresztnév aztán a vezetéknév…

  118. Siralmas amiket olvasok itt mostanában az ios 8 óta.
    Ha nem lenne iPhone-om komolyan elmenne a kedvem. 7.1.2-őt használok és áldom az eget hogy nem frissítettem…kitartást srácok, egyszer csak jó lesz!

  119. A felhasználói véleményeket olvasva nincs az az Isten hogy frissítsem a 4S-em 7.1.2-ről. Azt is bántam amikor megvettem hogy nem 6.1.3 van rajta. Steve Jobs óta meghalt az apple, ráadásul az új vezér még homár is. Miért dolgoznak a 8.2-n? A 8.1.2-n kellett volna dolgozniuk! Tipikus multi üzletpolitika ez a nagy sietség, a minőség és a megbízhatóság már nem számít, minél jobban sietnek annál szarabb lesz. Amikor megvettem az i4-em azt mondtam hogy mostmár csak apple telefonom lesz, a 6.1.3-at még vissza tudtam rá rakni, még a 4S után is azt mondtam hogy csak apple telefon kell, megbízható, prémium termék. Ahogy kijött az ios 8 és a felhasználói véleményeket olvastam, már nem hiszem hogy apple telefonom lesz a következő. Ez is egy vicc hogy az iphone 6-ot leteszed az asztalra és billeg a kamera miat…

  120. @fokhagyma: Nekem nincsen ilyen tapasztalatom. i5S-em talán még gyrsabb is lett. Az akksi ugyanannyit bír.Legalábbis én nem vettem észre különbséget. Pedig majdnem minden nap futok 1 órát, közben megy a gps, bluetooth meg a zene streaming. A zene mondjuk napi min. 2 óra. Ezen kívül emailezek, fórumozok és nem kapcsolok ki semmilyen értesítést.
    Az viszont tény, hogya 4S-emen marad a 7.1.2. Na persze én is látom, hogy aki ios 7-et használ ez előbb-utóbb megszívja, mert az app-ok egyre inkább igénylik az ios 8-at. Ez undorító, de sajnos ez van. Android-al sem jobb a helyzet.
    Mindezek mellett ultra gáznak tartom, hogy ennyi gond van sok tulajnál a telefonnal. 185000 Ft-ért elvárható, hogy a telefon működjön. Persze lehet szépíteni, hogy javítják és jönnek a frissítések, de ez nem vígasz annak aki szeptemberben már etöltötte a 8-at.

  121. Én megpróbáltam bebiztosítani magam, írtam az apple-nek mintha már telepítettem volna és felsoroltam az animáció akadozást és a hívás felvétel problémákat mint elfogadhatatlan probléma, udvariasan válaszolt a hölgy hogy hívjam az ügyfélszolgálatot és segítenek visszarakni a 7.1.2-t! Ez fura volt, egyből fel is hívtam, egy másik kis hölgy teljesen flegmán közölte hogy törvényes út nincsen rá és amúgy is miért nem viszem be a szervízbe, Vicc! 😀 A telefonhívás előttig még gondolkoztam hogy frissítsem-e, de már nem! 😀 Ha majd el akarom adni, ölni fognak érte hogy 7.1.2 van rajta.

  122. leírnám a frissítés óta tapasztaltakat i5-ön. Közvetlen utána wifi hálózaton szakadozni kezdett az internet kapcsolat, míg teljesen használhatatlan lett. Ezt a hálózati kapcsolatok visszaállítása orvosolta. Hozzáteszem a másfél év alatt először kellet visszaállítani. A Safari csiga lassúsággal tölti be az oldalakat wifin, sokszor 10-20 mp ig meg sem mozdul a kék vonal felül,(mielőtt megjegyzést kapnék a sebességre 30/5 ös a net itthon). LTE-n nincs lassulás

  123. @Zorella Zoi:

    Bocs, hogy belevauzok, de ilyen az asszonyén is volt. Magát a routert indítottam újra és azóta működik. Sajnos az Apple wifi-je egy-egy frissítésnél produkál ilyesmit nálunk. Olyannyira halt meg akkor a wifi, hogy az aktiválást sem tudtuk megoldani, csak az én telómról hotspot-tal. Próbáld ki, hátha nálad is segít ez.

  124. @Jadeye: Szerintem nincs köze az iOS verziónak a widget kinézetére. Egyszerűen a HTML oldal kódolása változott meg, amiről kinyeri a widget (vagy a szerverük) az infókat. Volt már ilyen, sem az Apple, sem a widget készítője nem felelős. De még a weboldal fejlesztője sem. És csak véletlen, hogy épp a frissítés után vette észre makimano. (Viszonylag egyszerű lenne orvosolni, csak írni kéne a widget fejlesztőjének.)

  125. Halihóhahó! Na most az történt, hogy DFU módban frissítettem újra a 8.1.2-őt. Megcsinálta és most működik az APP STORE. ??? Csoda történt.
    Újra feltelepítettem a Widget appot és most annyi változott, hogy a hosszú “ű” kivételével megjavultak az ékezetek.
    Na de…
    Amit korábban feltettem képet, ott legalul jól jelent meg a hosszú “ű” betű.
    http://kepfeltoltes.hu/141210/IMG_0020_www.kepfeltoltes.hu_.png
    Most meg az lett rossz.
    http://kepfeltoltes.hu/141211/IMG_0001_www.kepfeltoltes.hu_.png
    Akkor most mit csinál a micsoda? És akkor most tényleg megváltozott a HTML kódolás vagy mégse?
    Kicsit már olyan érzésem van, hogy a “csillagok állásától” függ, hogy hogyan települ egy szoftver és mikor.
    De biztosan van valaki okos, aki ehhez ért és erre tud konkrét magyarázatot, hogy ez miért működik hol így, hogy úgy. Hát, így jártam. 😀
    De azért bizakodom ám, hogy egyszercsak jobb lesz. A remény hal meg utoljára.

  126. Sziasztok!

    4S-em van, 7.1.2 ről frissítettem 8.1.1-re majd 8.1.2-re új készülékként beállítva. Az előzőleg említett hívásfelvételnél lassulást én is tapasztaltam, de ami ennél sokkal zavaróbb, hogy Jailbreak után mindkét verziónál elment a GPS. A beépített GPS-es TomTom autós tartón keresztül se talál jelet.
    A következő tweakeket/programokat használom:

    -iGotYa (emailben ez sem küldi a koordinátákat, csak a képet),
    – activator,
    – Winterboard
    – Swipeselection
    -Ffolder enhancer
    -Fforecast

    Ha bármi ötletetek van szivesen fogadom, előre is köszi.

  127. Sziasztok!

    4S-em van, 7.1.2 ről frissítettem 8.1.1-re, majd 8.1.2-re, természetesen új készülékként beállítva. Az előzőleg említett lassulást a hívásoknál én is tapasztaltam, de ami ennél sokkal zavaróbb, hogy Jailbreak után mindkét verziónál elment a GPS. A beépített GPS-es TomTom autós kiten keresztül se talál jelet.

    A következő tweakeket/programokat használom:

    -iGotYa (emailben ez sem küldi a koordinátákat, csak a képet),
    – activator,
    – Winterboard
    – Swipeselection
    – Folder enhancer
    – Forecast
    – Five icon dock
    -NoBlur

    Ha bármi ötletetek van szivesen fogadom, előre is köszi.

  128. Bocs a dupla postért, vacakolt a netem. :/

  129. @esvanka: első körben érdemes lehet megpróbálni egy hálózati beállítások törlését. ha az nem oldja meg, akkor restore-old, és aktiválás után nézd meg, megy-e a GPS. ha igen, akkor a jailbreak kavart be valamit. megpróbálhatod újból jailbrekelni ezután, és ha megint elmegy a GPS, akkor tuti a jailbreak kavar be. ha nem oldja meg a restore, akkor lehet, hogy ott hardveres a gond, ami valamiért épp most jött elő.

  130. Nehezen, de meglett a megoldás végre! 😀

    Az iGotYa volt a ludas. Telepítéskor hibásan módosítja a Location Library-t (LibLocation).
    A következőket kell tenni a telepítés után:

    – adjuk hozzá ezt a repot: http://www.ilocalis.com/repo,
    – keressük meg a LibLocation csomagot és frissítsük,
    – indítsuk újra teljesen a telefont.

    Azóta minden csomagot visszapakoltam és hibátlanul működik a GPS.

  131. Helló!
    Nekem olyan problémám van, hogy ha bekapcsolom az LTE-t, akkor a térerő minden esetben azonnal egyesre ugrik és ott is marad amíg az LTE be van kapcsolva. Ha wifi, vagy 3G megy, akkor a térerő normális, 3-as és 4-es szintem mozog. Ez teljesen normális jelenség, vagy annyira azért nem? iPhone 6 (iOS 8.1). Telekomban érdeklődtem, de a hölgy csak bambán pislogott…
    Hívásoknál nekem is jelentkezik ez a csúszásos dolog, ha felveszem, akkor kb. még 1-2 másodpercig csörög mire létrejön a vonal. Mondjuk ezzel még együtt tudok élni, számomra ez annyira nem vészes, de ha javítanák, akkor nem haragudnék meg érte. 😀 Próbáltam ezt a hálózati beállítások visszaállítását is, 3-4 hívás erejéig megoldotta a problémát, de utána megint belassult.

  132. @asus:

    Fentebb már volt erről szó. Használd 3G-n, mert az LTE még rettenetesen fejletlen, kb. 2 év, mire állandóan arra kapcsolva esetleg lesz megbízható térerő. Telekomban persze, hogy bambán pislog, mert a munkafeladatai közé tartozik az ügyfelet hülyének nézni, a lényeg, hogy Ők nem hibásak.

    Viccet félretéve, nyugi, ez nem a telód hibája, más készülékben ugyanezt produkálná.

  133. @Feri:

    Köszi a választ, akkor csak 3G-t kapcsolok. 🙂

  134. Sziasztok!
    Frissítettem az iPad Air-em iOS 7.1.1-ről iOs 8.1.2-re és most állandóan kéri az iCloud jelszavam. Ez mostmár mindíg így lesz, vagy ki lehet ezt kapcsolni valahogyan?

  135. @NextMusician:

    Mit értesz azalatt, hogy állandóan? Regisztrációkor? Ha igen, az az Apple védelme, amikor olyan töröl mindent és használná, akinek nem kéne, ekkor csak azzal tudsz továbblépni.

    Ha pedig a mindennapi használat során kéri, akkor nekem nincs ötletem, bár én személy szerint nem használom, ki vagyok jelentkezve, tedd te is ezt!

  136. @Feri: Mindennapi használat közben kérte, kb. félóránként, de szerencsére már abbahagyta.

  137. Amikor betallózom a fájlt azt irja h ne mkompatibilis, pedig 4x is megnéztem h melyik típusú az enyém 😀 szerintetek?? mit csinálok rosszul?

  138. @zuzoos888m3: ezek alapján nem megfelelő típusút töltöttél le – ellenőrizd a típusszámot, a készülék hátlapján találod.

  139. @Jadeye: köszönöm 🙂 nagy volt a pánik.. visszaállításkor folyamat elején fagyott.. csak a DFU módra reagált 🙂 naagyon köszönöm

  140. Sziasztok !
    Ma jailbreak-tem a a telefonom iphone 5 (8.1.2) de valamilyen programot le kéne töltenem ahhoz,hogy
    torrent oldalról letöltött tört programot pl: IGO-t feltudjam telepíteni az Itunes -ból,rajta van a telefonon ,de halvány nem használható . Milyen (segéd) program kellene ahhoz,hogy a tört progig is működjenek rajta ?
    Segítsetek légyszí !

  141. Még egy kérdésem lenne ,hogyan tudok letölteni a cydiából fizetős programot ?
    Nem találom sehol ezt az opciót.

  142. Múltkor azt álmodtam, megjelent itt egy hír a szifonon: Hogy az ios 8.1.2-ig visszamenőleg egy hétig kinyitották a downgrade lehetőséget, soha vissza nem térő alkalom gyanánt, és aki akar, egy hétig tudott élni a lehetőséggel. De hát ezt már nem fogják. .D A legnagyobb baj a 8.3-nál hogy a voice over magyar hangsúlyozását amennyire lehet elrontották. A képernyő elhalványítva meg a képernyő zárolva, valami borzalom. Frissítési hibáimból adódóan visszafejlődöm lehet, és szert teszek egy régi iphone 4-re, ami mondjuk ios 7-el lassabb mint a 4s ios 8-cal, de ott van legalább JB, vaagy, szerzek egy 4s példányt még 8.1.2-vel vagy 7-el, ami még igazán fürge volt. Amúgy már ha itt tartunk, jailbreak és trükkök, a régi voice over Eszter hangot valaki már rá tudta varázsolni az ios 7 vagy attól feljebbi készülékre? Nyílván már ez se volna lehetetlen. Sokkal életszerűbb volt ésmire nekem már iphoneom lett, nem tudtam részesülni ebben.


Add a Comment