fbpx Skip to content

A SwiftKey nemrég bejelentette, hogy lassan több mint két éve egy új projekt megvalósításán dolgoznak együtt az Intel csapatával annak érdekében, hogy Stephen Hawking professzor még gyorsabban és könnyebben tudjon kommunikálni.

stephen-hawking-swiftkey

Az új kommunikációs rendszer azon túlmenően, hogy teljes szavakat képes előre megjósolni és kiegészíteni, egy apró szenzor segítségével érzékeli Hawking arcizmainak mozgását és ennek megfelelően ajánlja fel a különböző szavakat.

A SwiftKey által megalkotott technológia teljesen egyedi automatikus javítási és szókiegészítési opciókat kapott, mivel a tudós nyilván teljesen más fajta hibákat véthet a kommunikációja során, mint egy átlagos felhasználó. Hawking sokkal pontosabban betűzi a szavakat, míg az átlagos felhasználóknál inkább a gyors, de kevésbé igényes szövegbevitel van az előtérben. A jelenlegi módszerrel tehát több mint kétszer gyorsabban tud kommunikálni a professzor, ami óriási különbség, főleg ha a hosszú tanulmányok és könyvek írásának szemszögéből nézzük.

“Az orvostudomány nem tudott rajtam segíteni, így a technológia volt az egyetlen, amire támaszkodni tudtam a mindennapi kommunikációm során, és ami segített abban, hogy élni tudjam az életem.” – nyilatkozta Hawking.

A SwiftKey csapata rendkívül boldog és elégedett lehet most, hogy a világ egyik legikonikusabb professzorának segíthetett. “Csodálatos élmény volt együtt dolgozni Hawking professzorral és csapatával, akik segítettek nekünk integrálni a kommunikációs megoldásunkat a már meglévő rendszerükbe.” – mesélte Osborne, aki a projekt első számú vezetője volt.

Olvasd el a hozzászólásokat is

1 Comment

  1. Irigylem őket!


Add a Comment