fbpx Skip to content

Szeptemberben mutatta be az Apple a 4.7 colos iPhone 6-ot és az 5.5 colos iPhone 6 Plus-t. Az érdeklődés óriási volt, az első hétvégén több mint 10 millió darabot adtak el belőle, ezzel megdöntve minden korábbi értékesítési csúcsot. Komoly készlethiány alakult ki mindkét telefonból, heteket kellett várni a megrendelt készülékekre.

phablets

Tehát az iPhone a maga nemében újra nagyot szólt, de vajon a többi óriástelefonnal, közkedveltebb nevén phabletekkel összehasonlítva hogyan teljesített? Erre ad választ egy nemrégiben nyilvánosságra hozott felmérés.

A Kantar Worldpanel által készített felmérés október 14-et bezáróan három hónapra visszamenőleg vizsgálta ezen 5.5 colos vagy nagyobb telefonok eladását. Megállapította, hogy az összes eladás 41%-át tette ki az iPhone 6 Plus! Ez nagyon komoly szám, azt figyelembe véve, hogy a mért három hónapból az iPhone 6 Plus esetén csak egy hónap esett bele a vizsgált időszakba és ebben az egy hónapban is komoly hiány volt belőle.

Az óriástelefonok piaca egyébként is dinamikusan nő, hiszen egy évvel ezelőtt az eladások mindössze 2%-át tették ki, míg idén ez már 10%-nál tart, tehát az androidos gyártók is szépen kaszálnak a piac ezen szegmensén.

A felmérésben arról is megkérdezték a vásárlókat, hogy miért vettek iPhone 6 Plus-t. Válaszaikban 58%-ban első helyre tették a kijelző méretét, második helyen futott be a készülék 4G/LTE képessége. Érdekes eredményre jutottak, amikor az iPhone-ok megoszlását vizsgálták. Kiderült, hogy 33%-ban iPhone 6-ot, 26%-ban iPhone 5s-t, 18%-ban iPhone 5c-t, míg 10%-ban iPhone 6 Plust vásároltak a felhasználók.

Még szeptemberben az Apple komoly reményeket fűzött ahhoz, hogy a nagyobb telefonokkal androidos felhasználókat fognak elcsábítani. Nos, úgy néz ki, ez hiú ábránd volt, mivel az iPhone 6 és iPhone 6 Plus vásárlók 85%-a más almás telefonról váltott, mindössze 9% jött át Androidról.

Egyébként aki most akar venni az Apple új telefonjaiból, nagyon nagy eséllyel a karácsonyfa alá kerülhet az ajándék, mivel az Apple magyar oldalán 3-5 napos szállítást vállalnak az egyik legnagyobb hiánycikk, az asztroszürke 64GB-os iPhone 6 Plusra is.

Olvasd el a hozzászólásokat is

12 Comments

  1. Kell a fenének. Jezuska hozzon egy normalis akkut es hasznalhato ios-t

  2. A plusnak mar elviselheto az uzemideje az iOS-el idaig sem volt nagyobb problema.

  3. A sima 6-nak is teljesen jo az akksija, egesz napos nyektetes utan, estere nekem meg sohasem ment le 20% ala.

  4. Nekem az 5s is hozza ugyan ezt. Aktív használat( GPS, spotify, Bluetooth ) mellett is kibír egy teljes napot

  5. “Válaszaikban 58%-ban első helyre tették a kijelző méretét”.

    Steve Jobs:

    “no one would want to buy a phone with a big screen.”

    Azért csak rájöttek hogy nem kell tepsinek cikizni a nagytelefonokat, az iPhone 6 plus ahogy kijött a fanoknak is páli fordulatot vett a felfogásuk.(samsung tepsi bla-bla) Hmm, érdekes egy világ.

  6. már várom a napot mikor több napot is kibírnak majd a telefonok

  7. @AppleFan: én akárhányszor a kezembe veszek egy iPhone 6 Plus-t, nem tudom feldolgozni a méretét, pláne röhejes látni, amikor valaki ekkora tepsivel telefonál. a nagyobb akku miatti hosszabb készenléti és használati idő nem hat meg, egyszerűen túl nagy a készülék. de hát mindenki különböző, van, akinek meg ez a méret vált be.

  8. Sziasztok! Olyan kérdéssel fordulnek hozzatok h egy iphone app frissítve lett és vissza szeretnem tenni az eggyel előbbi verziót. Lehetséges?

  9. @Jadeye: Ugyan ez volt velem is amikor fogtam az Apple store -ba. Az iPhone 6 kényelmes volt, de a 6 plus az már nagyon nem, pedig nagy tenyerem van, de nem tudnám megszokni az fix.
    Kár hogy az iPhone 6 nem kapott full HD kijelzot, és optikai képstabilizátort. Akkor befutó lenne nálam, de így marad az iPhone 5s egy darabig.

  10. @AppleFan: na igen, ez a másik, hogy bosszantó, hogy a jobb kamera is csak a tepsibe került bele… a full HD kijelző szerintem ekkora méret esetén nagyjából mindegy, túl kicsi hozzá még tepsi méretben is.

  11. Hat nem egykezes keszulek de attol fugg ki mire hasznalja a keszuleket. Szerintem jatszani is meg videot nezni is jobb a plusson.

  12. A feleségemnek Pluszt vettem mert ő tokba és kistáskába hordja mindig a telóját. Nagyon klassz készülék használni nagyon jó (jobb akku, nagyobb kijelző mindennek, szóval remek), de én a zsebembe nem tudnám hordani magammal így magamnak sima 6-ot vettem 🙂


Add a Comment